1960 Versei
1956 KARÁCSONYÁN
Különös karácsonyunk volt,
Felettünk ragyogott a hold,
Zseblámpáink sápadt fénye
Világított be az éjbe.
A láger udvarán álltunk,
Magyar menekültek voltunk,
Körülálltunk egy fenyõfát
S fújtuk karácsony himnuszát.
"Nagy örömhír jõ a mennybõl,
Bánatos szív búja enyhül;
Isten küldi, Ember hozza,
Jer fogadjuk imádkozva."
Szabad föld volt az örömünk,
Áztatta is magyar könnyünk;
Gyertyák helyett könny csillogott,
A családom ott zokogott.
Magam mögött hagytam mindent,
Mégis áldtam a jó Istent...
Ötvenhatnak karácsonyán
Egy narancsot kaptam csupán.
Nem volt más ajándék ottan,
Mégis nagyon boldog voltam,
Elõttem állt még az élet,
Régi sorsom a múlté lett.
1960. január 2.
Norwalk, CT USA
AMERIKAI NAPLEMENTE
Az alkonyatnak zsongó zenéje
Összeolvad a suhogó széllel,
Amint a nap aranyló sugara
Utolsó mosolyát hinti széjjel.
Bíborpalásttá válik az alkony,
Ahogy vonszolja fénylõ köntösét,
És megroskad a nehéz tehertõl,
Amelyet némán rárak a sötét.
Mikor az utolsó sugarat is
Elnyeli a tágas végtelen
Belenézek a sötétségbe
És imára kulcsolom két kezem.
A hála fénye ragyog szememben,
Ahogy hallgatom az estnek zaját,
Érzem itt is velem van az Isten,
Árasztja rám szeretõ oltalmát.
Ámbár hazámat megcseréltem,
Régi barátim nincsenek velem.
Az életem mégis boldoggá vált,
Mert megtaláltam itt az Istenem.
1960. augusztus 12.
So. Norwalk, CT
(Az A&P bolt parkoló helyén)
ANNÁNAK
A kék tenger fölött találkoztunk,
Mélység, magasság között,
És mint két gyermek ábrándoztunk
A zajos hullámok fölött.
Emlékszel-e még az óceánra?
Emlékszel-e még énreám?
Emlékszel a hideg éjszakákra
A múló télnek alkonyán?
Vagy talán már mindent elfeledtél,
És ábrándid szárnyán tovajársz?
Nem hiszem, hogy ennyi volt csupán,
Talán még mindig visszavársz.
Amit nem mondtál el, éreztem.
Elmondták lázas csókjaid,
De New Yorkban válnunk kellett,
Másfelé vittek útjaid.
Azóta a tenger régen elsimult,
Hajónknak nincs nyoma sem,
Csak a szívünkben maradt egy emlék,
Ami nem múlik el soha sem.
1960. november 11.
Bloomfield, NJ
2000 magyar menekültet hozott a General Walker hajó Amerikába
SÁRÁNAK
Aranyló szõkeségeddel
te lettél az álmom,
merész reményem:
a mindenség nekem.
Arcod titkon nézem.
Megtörten hallgatok.
Rabságba kerültem,
magam elítéltem.
Gyémántot ígértem,
pedig mást szerettem.
Vágyaim tüzében
elvesztettem fejem.
Szomorúan szidom
átkozott sorsomat:
Laurának szavam,
neked szívem adtam.
1962. április 1.
Bloomfield, NJ
EGY ÖREG IMÁJA
Egyedül élek a csendes kis szobámban.
A kopott Bibliám az én élettársam.
Elszálltak az évek, hamar tovamentek,
A barátaim is mind hûtlenek lettek.
Meggyengült a testem, járni alig bírok,
Baráti vigaszért hiába is sírok.
Szomjazó ajkamat senki sem itatja,
Meleg ételt elém gondos kéz nem rakja.
Egyedül élek csak, Isten lett vigaszom.
Kicsiny Bibliámat hûen lapozgatom.
Szavaiból mindig reménységet nyerek,
Mert látom a Megváltóm, mikor szenvedek.
Te lettél Istenem egyetlen vigaszom,
Fogadd el szívemet, íme Neked adom!
Elhagyott mindenki, nem törõdnek velem;
Maradj velem Uram, légy oltalmam nekem!
1964. április 21.
Buffalo, NY
IFJÚ LELKEM
(Magyar Erzsébetnek)
Mennyi dalt, melódiát
rejt magában
egy ócska,
kopott zongora,
de mûvészi kezek nélkül
nem szólal meg soha.
Mennyi dalt, költeményt
halmoz ujjongó,
ifjú lelkem,
de szerelem nélkül
nem szólal meg az sem.
1964. június 20.
Buffalo, NY
KISLEÁNYKÁM
Kisleánykám! El kell válnom,
Véget ért a forró nyár.
Kár, hogy elszállt, mint az álom,
Reám többé nem vársz már.
Ha elválunk sem feledlek,
Barna szemed rám ragyog.
Bármerre is járok, megyek
Reád visszagondolok.
Kisleánykám! Búcsúznom kell,
Ne várj vissza engemet.
Messze földrõl, idegenbõl
Hozzád vissza nem megyek.
1964. július 16.
So. Norwalk, CT"
ZARÁNDOK LETTEM
Rögös, kavicsos, poros út
Tépi a zarándok sebét,
De õ meg nem áll, nem pihen,
Viszi az Úr üzenetét.
Rögös, kavicsos, poros út
Kígyózik át a falvakon;
A vándor néha meg-megáll,
Kopogtat minden ablakon.
Rögös, kavicsos, poros út!
Szállást egyedül csak te adsz.
Ágyat vetsz te a vándornak,
És te mindenkit befogadsz.
Szúrós, tövises, sziklás út,
Ez lesz mostantól életem.
Átkoznak majd, s kitagadnak
Mert én a vándort követem.
Szúrós, tövises, sziklás út!
Te vagy csupán ki befogadsz.
Te veted este ágyamat,
Szállást egyedül csak te adsz.
Szúrós, tövises, sziklás út
Tépi a zarándok sebét,
De õ meg nem áll, nem pihen,
Viszi az Úr üzenetét.
1965. május 12.
Buffalo, NY
ÉDESAPÁMNAK
Mint felhõtlen ég a fejünk felett
Apánk arca folyton reánk nevet.
Reggeltõl estig értünk dolgozik,
Sokszor fáradt, de nem panaszkodik.
Gondok közt élete tovaröppen.
Öregszik apánk munkája közben.
Ám szeretete nõ, növekszik,
Amint értünk harcol és küszködik.
Ha az élettõl semmit sem kapott,
Nekünk akkor is mindent megadott.
Élete rózsáit szétosztotta,
Magának a töviseit hagyta.
Örök Isten! Tehozzád szól imánk.
Áldd meg kedves, melegszívû apánk.
Áldj meg minket is, hogy szerethessük,
Hogy hûségét sohase felejtsük.
1965. szeptember 5.
Buffalo, NY
LÁTHATATLAN ERÕK
Láthatatlan erõk, mint mozsárütõk
porra aprítják létünk alkotását,
és az idõ mozsarából
feledésbe szórják.
Láthatatlan kezek, múló évtizedek
dudvával plántálják életünk útját,
és az unokáink holnap
nyomunk se találják.
1965. szeptember 6.
Buffalo, NY
MILYEN MULANDÓ AZ ÉLET
Csak egy fogat vesztettem el,
és abból is érzem
milyen mulandó az élet.
Az orvos a szemétbe dobta
romlott fogam,
mely részem volt éveken át.
Most a piszok közt porrá lesz,
elenyészik,
az Isten sem törõdik vele.
Furcsa! De a testemre is ez vár.
Porrá lesz az is,
ahogy fújdogál az idõk szele.
1965. szeptember 9.
Buffalo, NY"
SZÜLETÉSNAPODRA
Tizennyolc esztendõ!
Elrohan az idõ!
Átgázol földön, tengeren.
Esõ és hó,
zörgõ avar,
sárguló falevél
követik egymást szüntelen.
Tizennyolc esztendõ!
Elrohan az idõ!
Elsuhan, mint fû felett a szél.
Ébredõ vágyaid,
ezernyi emlékid
tovaszállnak,
mint egy hervadó levél.
Tizennyolc esztendõ!
Elrohan az idõ!
Ábrándos tavaszból
a pusztulásba megyünk,
és talán
csak a föld porában
egyesülhetünk.
1966. április 27.
Buffalo, NY
OTTHON VOLTAM
Nap égette rónák! Büszke magyar hegyek!
Vágyaimnak szárnyán tihozzátok megyek.
Hazám! Megcsodálom tündöklõ erdõid.
Bejárja a lelkem kalászdús mezõid.
Nézem a városid lüktetõ életét,
Hallgatom vidékid szárnyaló énekét.
Aztán tovább megyek a falvakba innen,
Ahol csend honol, és hallgatag már minden.
Egy kicsiny ablakon csendben kopogtatok:
Nyisson ajtót Anyám! Ismét itthon vagyok.
Szalad szegény, szalad, lába alig bírja,
S ölelõ két karját újból elém tárja.
Ám mielõtt keblemre zárhatnám anyám
Az álmom véget ér, és eltûnik a hazám.
Megdörzsölöm szemem, az asztalra nézek,
Kutatom ott a rámázott fényképet.
Ahogy nézek, érzem nincsen, nincs az ottan,
Mellette aludtam, az nyomja oldalam.
Magamhoz ölelem, kicsordul a könnyem;
Kedves Édesanyám, miért is nincs itten?
1966. május 8.
Buffalo, NY
SÁROSPATAK
Az idõ zord foga
csendesen rágja
porladó falát
az õsi várnak,
de szilárdan áll még
a múlt katonája,
fegyvere és hona
a szabadságnak.
Itt vívta harcát
ezernyi magyar.
Itt sírt és nevetett
egy hõs nemzet.
Itt született
sok gyász és diadal:
Itt jön el a vég,
és jön az új kezdet.
1966. június 16.
Buffalo, NY
CSALÓKA ÁLOM
Édes illatot bolygatott az esti szél
a vadvirágos mezõk ringató ölén.
Aludni készül és már el is hallgatott
milliónyi madár az alkony küszöbén.
Felhõk takarták be a hanyatló napot,
és az ég álmosan lehunyta szemét.
Az alkonyatban egy bogár sem motozott,
csak a tücsök játszott altató zenét.
Rólad álmodtam a nyári éjszakán.
Pillangót kergettünk a felhõs ég alatt.
Ám az egész csak álom volt,
felébredtem, mielõtt megcsókoltam ajkadat.
1966. augusztus 10.
So. Norwalk, CT
MULANDÓSÁG
Odafent az égen
nem marad nyom sem
a madarak után.
A felkavart vizek
is hegedõ sebek
a hajóknak nyomán.
Agyagos földben
lágy nyomot hagy testem,
s elsimul majd,
mint hullám a vizen.
1966. szeptember 2.
Buffalo, NY
ÉN ISTENEM
Én Istenem! Jó Istenem!
Elrontottam az életem.
Jaj mit tegyek? Mit tehetek?
Madárhaddal útra kelek.
Elmegyek én messze tájra,
Messze-messze más országba.
De majd egyszer visszatérek,
Addigra tán elfelejtlek.
1966. október 1.
Rochester, NY
IDEGEN HAZÁBAN
Idegen hazában
apátlan, anyátlan
magyarokat látok
s én is köztük vagyok.
Távol a hazánktól,
rokontól, baráttól
csak ássuk sírunkat,
s temetjük magunkat.
Kárpátok csúcsain,
múltunknak romjain
csak rabláncot látok,
s fagyos Szibériát.
De lesz még majd magyar
a letarolt ugar,
és terem gazdag kalász
az új magyar tájakon.
1966. október 6.
Buffalo, NY"
ÚJÉV UTÁN
Újév után hová lesznek
csörgõk, dudák, kelepelõk,
lázas csókok, ölelések,
mámor-tele szép emlékek?
Elszállnak és elrepülnek.
Lecsendesül lármás hangjuk,
ám jövõre elõjönnek,
ismét újévét köszöntnek.
Így száll éltünk évrõl-évre,
víg kedv kezdete és vége;
közben csupán munka éltünk,
halál csak a munkabérünk.
1967. január 1.
Buffalo, NY
VIRRADAT
Amerre nézek
sötétséget látok, gyászt,
téli éjszakát
temetõ hajnalt.
A lapuló fagyos csendben
léptem alatt sír a hó.
Zúzmarás fák mögött
csillog a kelet.
Arannyal ötvözötten
fehérlik a vidék.
Lángoló égben porlad az éj,
és a puszták ölén
nyújtózva ébred a táj.
1967. február 8.
Rochester, NY
MÁRCIUSI ALKONY
Az útmenti fák kopár ujjain
még rügyekben alszik a lomb,
hó tarkállik a rozsdás avaron,
és télutót sirat a domb.
A földön folydogáló ereken
lágyan szökdel ezernyi fény,
és az aranyekén szántó alkony
perceket vet az est ölén.
1967. március 3.
Buffalo, NY
ÁLRUHÁS KRISZTUSOK
Varázsló sípotok éles hangja
babonás hadakat bûvöl,
és az isteneknek áldozva
kábultan táncol a nép.
Hát ti nem tudjátok még,
hogy az éneket, imát kérõ istent
az agyatok szülte?
Elmondjátok-e,
hogy az életünket alkotó Erõvel
alkudni nem lehet?
Tanítani kellene a népet, de ti féltek
feladni címet, rangot,
és az évezredek pogányságára
magas tornyokat raktok.
Istenek vagytok,
hol a vallás nevében tett gyalázatok
illatától bûzlik az oltári kincs.
Istenek vagytok,
hol keresztes háborút, inkvizíciót,
a szegényektõl elrabolt egyházi adót
a hazugság szent fátyla takar.
De vigyázzatok
tömjénfüstbe bújó álruhás krisztusok!
Mert egyszer kezetekre lép
az eltiport, meggyötört szolganép,
és akkor elnémul varázsló sípotok.
1967. április 11.
Rochester, NY
TIÉD VAGYOK
Az életem sár,
porladó homok,
égõ vágy
és tengermély titok.
Sár és homok,
vágy és titok,
de csak tiéd,
tiéd vagyok.
1967. május 25.
Buffalo, NY
(Egy falevélre írtam)
TÓPARTI SÉTA
Sétálunk.
Patak mentén fekvõ réten
keskeny gyalogút kígyózik
a tarka virágok között.
Sétálunk.
Deszkahídon léptünk koppan.
Mint két gyermek fogócskázunk
a tóparti dombok ölén.
Sétálunk.
Lábunk alatt fehér homok,
fejünk felett felhõtlen ég,
arcunkon egy huncut mosoly.
Sétálunk.
Nevünket homokba véssük,
de a csacsogó hullámok
elmossák a betûk titkát.
Megállunk.
Lombok alatt édes szavak
elaltatják vágyainkat,
elringatják álmainkat.
Sétálunk.
Lábunk alatt fehér homok,
fejünk fölött felhõtlen ég,
arcunkon egy boldog mosoly.
1967. június 17.
Angola, NY
TEMETÕBEN BALLAGOK
Temetõben ballagok.
Levelek hullását hallgatom.
Mellettem gyászolva lapul
a deszkakerítés.
Közel egy komor sírgödör tátong,
mélyén alszik a homály.
Oly csábító a csend,
itt, hol rokon a halál.
A csüggedt magányban,
és porladó hantok ölén
mosolyt keresek,
nem néma pusztulást.
Ballagok, hol örök álmok csendje,
hol a kérdések végtelenje
ekével szántja
lágyan a temetõt.
1967. október 16.
Buffalo, NY
SZERETNÉM A PORLADÁST
Szeretném a porladást, az õszt.
Lehullni, mint a sárguló levél,
és megállni a fojtó némaságban,
ha már elsodort a szél.
Szeretném keblemre vonni
az alkonyt,
karomba zárni az éjt,
de a sötéten túl is
magammal vinni a fényt.
1967. október 27.
Buffalo, NY
MINT A NIAGARA
Mint a Niagara zuhanó árja,
úgy száguld életünk a mélység felé.
Az egyik pillanatban még fent vagyunk,
és utána semmivé porladunk.
Ha életünkben egy kis napsütés van,
akkor, mint szivárvány távozunk.
Ám legtöbben csak úgy hullunk a mélybe,
hogy távozásunknak nem marad emléke.
1967. november 19.
Buffalo, NY
ELMÚLT EGY ÕSZ
Halkan fütyülõ novemberi szél
Tépázza az alkony bíborát.
Fáradtan zörgõ levelek
Dúdolják az õsznek dalát.
Szürke felhõkön holdvilág.
Sápadtan, álmosan bandukol.
Merengve nézem a sötétséget,
Mely az alkonyat után lohol.
Fáradt léptekkel rohan az õsz,
Didergõn tapossa a havat.
Vonszolni sem bírja köntösét,
Már hó takar el minden utat.
November fagyos éjszakáján
Ágyán nevetve ébred a tél,
Fájón nézem az õsz haldoklását,
Velem együtt siratja a szél.
Elmúlt egy õsz, de majd újak jönnek,
És egyszer nekünk is menni kell.
Nyomunkba mások, újak lépnek,
Furcsa, de mindnyájunknak menni kell.
1967. november 22.
Rochester, NY
HÍVTÁL - MEGYEK
Hívtál.
Megyek
pusztát ölelõ utakon,
hófátyolt borzoló szélben.
Hívtál.
Megyek
a lomhán koppanó percek
félelmet vajúdó fehérségén.
Hívtál.
Megyek
a vakító viharon, és csókommal
enyhítem a fájó magányt.
1968. január 4.
Batavia, NY
GYERTEK MÍG IDÕNK VAN
Ma még kezünkben szorítunk
egy megõrzött rögöt,
de porlad az anyaföld
vérzõ ujjaink között.
Gyertek, míg idõnk van,
építsük végvárunk,
hol az idegenben is
magyarok maradunk.
Gyertek, míg idõnk van.
Nagyokká lehetünk.
Mindent megtehetünk,
ha hiszünk, akarunk és merünk.
1968. január 26.
Buffalo, NY
AKÁCOK
A faluszéli akácokat
zúzmarával takarja
a tél.
Ruhájukat
megtépázza a haragos
szél.
Fagyos arccal
nótát játszik hegedûjén
karja.
S a kopasz fejû vén akácok
táncot ropnak
kikeletre várva.
Hó takarta
õsz fejüket
fázón bólogatják.
Tavaszt várnak
dideregve,
s akác virágzását.
1968. február 24.
Buffalo, NY
A TERMÉSZET ÜZENETE
Egy forró nyári éjszakán,
lankás dombok oldalán,
törpe gyümölcsfák között
millió bogár zümmögött.
Riadt vadludak dala,
nádasok sóhaja
elhallgatott ezen éjjel,
csend járt csak az enyhe széllel.
A hold halvány ragyogása,
az üstökös futása
elsápadt a végtelenben,
csillag-világ tengerében.
Együtt a föld, a víz, az ég,
hatalmas végtelenség,
alkotójáról beszél,
egyre mondja, hogy Isten él.
1968. július 9.
Buffalo, NY
ÕSZI CSÓK
Széna illatot
lehelõ parkban
fojtó csend,
lenge szellõ,
lábunk alatt
rohanó patak.
Távolban
gomolygó füst,
morajló gyárak,
lármás kacaj,
nyárutót sirató
parti fûz.
Az est küszöbén
botladó napfényben
csókos ölelésünk,
mint nyúló árnyék
bevonja lágyan
a láthatárt.
1968. október 17.
Tonawanda, NY
EGYEDÜL
Sötét felhõk felettem,
nincs csillag mi vezessen
utamon,
utamon.
Idegen föld alattam,
de egyedül maradtam,
egyedül,
egyedül.
Uram Isten! Légy nekem
oltalmam és menhelyem
utamon,
utamon.
1968. október 20.
Batavia, NY"
TÁBORTÛZ
A dombtetõn tábortûz égett,
a láng körül daloló cserkészek.
Mindenki vidám,
csak az én szemem könnyes.
Melegít, éget a nóta.
Uram Isten! Évek óta
csak most érzem igazán,
hogy magyar vagyok.
1969. január 2.
Buffalo, NY
Hídat építettünk Fillmoreban a cserkésztábor bejáratánál
EGY MUNKATÁRSNAK
Értavy Józsefnek
Nincs harag, sem irigység bennem,
mert a jövõbe nézve látom a célt.
Látom a barnuló alkonyban
a meggyújtott lámpafényt.
Kovakõként szikrázó hangommal
nem pusztító tüzet szítok,
hanem útmenti fáklyákat gyújtok,
hogy együtt lássuk a veszélyt.
Munkánk fénye egykor majd
beragyog az éjbe, és az Árpád
idegenbeszakadt népe
vérszerzõdést köt az óceánon túl.
De addig még hosszú, nehéz az út,
és bár megnyered versenyed,
minden hiábavaló, ha egyedül futsz,
ha magyar néped nincsen veled.
1969. január 21.
Buffalo, NY
PRÁGÁBAN ÉS PESTEN
Prágában és Pesten
emberfáklyák égnek.
Lángokkal üzenõ rab népek
jajától hangos a táj.
Ifjú krisztusok tüzétõl
remegõ zsarnokok
hazug álarca ég,
mert a felébredt,
az elnyomott,
inkább meghal,
de rab nem marad.
Köszöntünk ifjú hõsök.
Tetteiteket nem
felejtjük el,
mert a szabadságért
porladó testetek,
történelmet lehel.
1969. január 21.
Buffalo, NY
TENGERI KAGYLÓ
Tengeri kagyló lettem,
Házamban éles homok,
Bár éget a kín,
Mégsem panaszkodok.
Hulló könnyeim
titokban ejtem,
és fájdalmam
munkával felejtem.
Tanuljatok tõlem
jajgató emberek:
termeljünk gyöngyöket
örök panasz helyett.
1969. február 8.
Buffalo, NY
MI SZÁMÛZÖTTEK
Mi számûzöttek
Kormos gyárakban,
bányák mélyén,
munkapadok mellett,
fényes irodákban,
iskolákban dolgozunk,
de mint csituló madárdal
elnémulunk.
Idegenben,
sûrû éjben,
keskeny úton,
a sötétben
kézfogás helyett,
csak bántjuk,
szidjuk egymást.
1969. március 15.
Buffalo, NY
MAGYAR FOHÁSZ
A nagy világban és hazánkban
Áldd meg Isten a magyart.
Egy ezredéves szenvedésre
Hozz egy jobb kort, s diadalt.
Az õsi nyelvben tartsd meg Isten
Árpád dicsõ nemzetét.
A szétszórtságban szenteld újjá
Örökét és szellemét.
A Kárpátoktól új hazánkig
Te adj Isten oltalmat.
Ha szavunk, tettünk eggyé teszed
Megmaradunk magyarnak.
1969. december 12.
Buffalo, NY
"