Nemzedékrõl nemzedékre
Lekció - Bírák 2:6-23, Textus - Bírák 210 "Az az egész nemzedék is atyái mellé került, és más nemzedék támadt utána, amely nem ismerte az Urat, sem tetteit, amelyet Izraelért véghezvitt."A múlttal való kapcsolatunk nemzedékrõl nemzedékre visszavezethetõ szüleinken keresztül az õ szüleikhez, az õseikhez és végül Istenhez. A múlttal való kapcsolatunk a Biblia egyik fontos témája, mert vallásunk, hagyományaink, szokásaink, kultúránk bölcsõje évezredeken a szülõi ház volt. Sajnos napjainkban a szülõk szerepe egyre jobban csökken és az elvilágiasodott iskolákban a keresztyén egyházi értékek, és az üdvtörténelem tanítása kimaradnak a gyermekek életébõl. Gyermekeink sok esetben nem ismerik a múltat, és ezért a jelennel és jövõvel kapcsolatos fogalmuk hiányos. Ez nem új jelenség. Józsué idejében is hasonló nehézséggel küzdött Izrael népe. A textusunk szerint egy egész nemzedék meghalt, vagyis az "atyái mellé került, és másik nemzedék támadt utána, amely nem ismerte az Urat, sem tetteit, amelyeket Izráelért véghezvitt."
Régen nem volt leírva minden, hanem a szülõk adták át gyermekeiknek tapasztalataikat szájhagyományként. Izráelnek az volt a problémája, hogy minden generációnak meg kellett gyõzõdni Isten munkájáról saját generációjuk életén keresztül. A múltból kellett tanulni, anélkül, hogy teljesen ismerték volna a múlt tapasztalatait. Népünk is átment egy ilyen idõszakon az elsõ nagy kivándorlási hullám idején. Kanada a telepeseknek juttatott földet, amit gyakran primitív körülmények között kellett megmûvelni. Az elsõ generáció saját hibáin, nehézségein, küzdelmén keresztül tanulta meg a leckét. A második generáció pedig sok esetben visszaköltözött Ontarioba a már megalapozott magyar közösségekbe.
Amikor Józsué generációja kihalt, a következõ generációnak nem volt meg Istennel a személyes kapcsolata és tapasztalata, ami a bibliai hitünknek fundamentuma. Hamar elfelejtették mi tett értük Isten. Kialakult a nemzedékek között egy szakadék. Gyermekeink a nyugati jólétben nem értik, hogy lehetett kenyéren és szalonnán élni Magyarországon, és örülni annak, hogy az is volt. Gyermek koromban boldogan vittük az újságpapírba csomagolt zsíroskenyeret az iskolába, mert soknak még az sem volt. Gyermekeink fanyar képet vágnak ha a múltról beszélünk, különösen az olyan idõkrõl, amikor még a görbe szeget is kiegyenesítettük, mert az is érték volt. Egyénileg õk még nem tapasztalták meg, hogy mit tett értük az Isten. Napjainkban a szülõknek feladata átadni az élõ hitet Istenrõl, és tanúbizonyságot tenni Isten kegyelmérõl és hatalmáról. Sok még a nagy parancsolatig sem jut el.
Isten szeretetérl így szól a nagy parancsolat. "Halld meg, Izrael: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes erõdbõl! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid elõtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!" (V. Mózes 6:4-9)
Régen az apák ismételgették a nagy parancsolatot gyermekeik elõtt. Évszázadokkal késõbb a keresztyén szülõk tanították az ifjakat, beszélve arról az Istenrõl, aki áthidalja az ideiglenes életünket az Õ örökkévalóságával. De mi történik akkor, amikor egy teljes generáció kihal, vagy mint Európában is történt 40 esztendõn át tilos volt átadni a vallásos értékeket? Mi történik Oroszországban akkor, amikor hét évtizedes üldöztetés után kell a keresztyén hitet a gyermekeknek átadni? Az intézmények vallás ellenesek voltak, és a szülõkre dupla kötelesség hárult, mert a vallás tapasztalatát egyik generáció nem tudja a másiknak átadni. Minden generációnak egyénileg kell Istent megtalálni. Atyáink régi szent hite akkor válik igazán a mi hitünkké, ha magunk is átérezzük az õ hitüket. Talán elérzékenyülünk, amikor visszaemlékezünk a szüleink, vagy nagyszüleink ájtatos hitére. Isten megérint minden generációt a szükségeik szerint. Ha ez nem így lenne, akkor a vallás bármilyen szép és jó is lenne, nem lenne mély értelme. Izrael életében akkor mélyült el a nép a vallásba, amikor átérezte, hogy mit tett Isten az atyáikért. A nép az atyák hitében erõsödött meg, de ha nem kötnek valakit az emlékek össze az egyéni hittel, akkor könnyen elfordulnak Istentõl. Ez történt Izrael életében. A szomszédos népek bálványaihoz fordultak. Vajon napjainkban nem ugyanilyen helyzetben vagyunk-e? Amikor egy idegen országban élünk, akkor felvesszük annak az új és ismeretlen kultúráját és szokásait. Jézus ajkán is felhangzott az üzenet, "két Úrnak szolgálni nem lehet." (Máté 6:24) Józsué így szólt a népéhez: "Most azért az Urat féljétek, és õt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket az atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk." (Józsué 24:14-15)
Józsué meghalt. A halála és temetése fontos esemény volt Izrael életében, de a nép helyzete nem változott, nem rosszabbodott addig, amíg Józsué teljes generációja ki nem halt. A mai olvasmányunk lényege abban rejlik, hogy Józsué halála után egy új nemzedék vette át a hatalmat, amelyik nem ismerte az Urat. Nemcsak, hogy az Urat nem ismerte, hanem az Úrnak munkáját sem, amit népért tett. Ebben a néhány szóban össze van foglalva sok európai országnak a helyzete, közöttük Magyarországé is. A nép átélt egy borzalmas háborút. Több millió ember elpusztult. Oroszországban például 28 millió, és ameddig baj volt addig tele voltak a templomok az európai országokban, de napjainkban elértünk egy olyan idõszakhoz, amikor a lakosság kb. 10%-a hisz Istenben, és hajlandó a keresztyén hitvallások zászlaja alatt menetelni. A keresztyén értékek nem követésével felbomlanak a családi kapcsolatok abban a formában, amikben mi ismertük õket. Kanadában például elérkezünk egy olyan idõszakhoz, amikor törvényellenes lesz bûnnek nevezni a homoszexualitást, és a természet ellenes egynemûek bujálkodását az állam fogja védeni, mert a most született generáció elfordult Istentõl, és nem ismeri Isten törvényeit. Ez történt Józsué népével is.
A természet rendje az, hogy nem tûr meg maga körül vákuumot, légüres teret. Ha a vallásos élet hiányos, akkor befurakodik a szekta, mert valami jobbat ígér. Ha egy országban az abortusz embermilliókat pusztít el, mint Magyarországon, oda fejlõdünk, hogy a lakosság nem növekszik, hanem fogy, akkor a szomszédos szapora népek, vagy a menekültek százezrei hazánkban kötnek ki és kisajátítják a megüresedett falvakat. A szülõfalumban például a gyermekek és unokák beköltöztek a városokba, és a nagyszülõk megüresedett házaikat kisajátították a cigányok. A gyermekeknek, unokáknak ügyvédet kell fogadni, pereskedni kell, hogy saját házaikat visszakapják. El sem tudják adni, mert ki vesz meg olyan házat, amibõl a lakót nem lehet kitenni?
Izraelben 40 esztendõt számítottak egy generációnak. A hazánkban is eltelt egy generáció élete, amelyik legyengítette a családi kapcsolatok fontosságát. Sehol a világon nincs olyan magas az alkohol fogyasztás és öngyilkosság, mint Magyarországon.
A mai leckénkben azt olvastuk, hogy "Izrael fiai azt cselekedték, amit rossznak látott az Úr, mert a Baalokat tisztelték. Elhagyták az Urat, az atyáik Istentét, aki kihozta õket Egyiptomból és más istenek után jártak a környezõ népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az Urat."
Izrael élete öt ciklusban foglalható össze. A nép bûnt követett el, aminek következményeképpen jött a büntetés: szolgaságba kerültek, ahol a nyomorukban Istenhez fordultak. Isten megkegyelmezett nekik, ami után a nép érezte az Úr üdvösséget és eljött az életükbe egy csendes békés idõszak. Majd az egész ciklus kezdõdött elõlrõl. A Bírák könyvében hatszor van megemlítve, hogy a nép bûnt követett el. (3:7, 12; 4:1; 6:1; 10:6; 13:1) A nép elfordult attól az Istentõl, amelyik kiszabadította õket Egyiptomból és a környék különbözõ isteneihez fordult. Minden helynek meg volt a maga pogány istene.
A 2:13-15 versszakokban azt olvassuk, hogy "amikor elhagyták az Urat, és a Baalt és Ástórátot tisztelték, fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák õket. Odaadta õket a körülöttük lévõ ellenségnek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni. Valahányszor kivonultak, az Úr keze bajt hozott rájuk, ahogyan megmondta az Úr, és ahogyan megesküdött nekik az Úr. Így nagyon szorult helyzetbe jutottak."
A bûn súlyosságát csak úgy értjük meg, ha tudjuk, hogy a pogány vallások között volt olyan kultusz, amelyik a megtermékenyítés istennõjét szolgálta, és templomokban hivatalos prostituáltak laktak, akik a mezõgazdaság fejlesztésének ürügye alatt érintkeztek mindazokkal, akik a templomukba jöttek. Kánaán isteneinek a tisztelete azzal járt szó szerint, hogy a talaj megtermékenyítésének ürügye alatt nemi érintkezésbe kerültek a hívek a templom hivatásos prostituáltjaival. Amikor Izrael népe elfordult Isten parancsolataitól és attól a szövetségtõl, amit Mózes kötött, majd Józsué folytatott, akkor lelassították az ígéret földjének megalapozását. A Biblia szerint a pogány népekkel és szokásaikkal tette az Úr próbára a népet. "Mivel ez a nép megszegte az atyáikkal kötött szövetség parancsolatait, és nem hallgatott a szavamra, én sem ûzök ki többé senkit elõlük a népek közül, amelyeket Józsué itt hagyott, amikor meghalt. Mert velük fogom próbára tenni Izraelt: Vajon ragaszkodnak-e az Úr útjához, és azon járnak-e, ahogy ragaszkodtak õseik; vagy pedig nem?" (Bírák 2:20-22)
Budapesten napjainkban arról vitatkoznak, hogy a város melyik részén engedjék meg egy zónában a nyilvános prostitúciót. Amikor a város atyák ilyen módon hígítják fel az erkölcsi törvényeket, akkor kinyitják a kaput a kábítószerek és bujálkodási lehetõségek elõtt, és ezzel a család intézményét gyengítik meg. Annak a családi életnek, amit a mi generációnk ismer, rombolják le az alapjait. Ha a laza erkölcsi normákat lazára veszi egy ország, vagy város, akkor elõbb utóbb arra a sorsra jut, mint Izrael. Megbûnteti az Úr az atyák vétkét a fiakban harmad és negyed íziglen. Úgy érzem, hogy nem lehet apák napját úgy megünnepelni, hogy csak dicsszavakat mondunk a családapákra, és közben nem látjuk meg mi történik Magyarországon, befogadott hazánkban, és mi történik az egyházunkban élõ családok körében. A régi vallásos családi életet felváltja a mindent megengedõ liberális gondolkodás.
Izrael életébe az Úr bírákat küldött, mert akkor még nem királyok vezették az országot. Tizenöt bíró követte egymást, ezek a népet visszavezették Istenhez, részben megszabadították õket a pogány befolyásoktól, de napjaink tanulságaiból tudjuk, hogy nem könnyû a helyi szokásoktól és hagyományaitól elszakadni. Állandó nyomás alatt élünk a szekuláris világban. Az iskolákban a gyermekeknek még imádkozni sem szabad. Beszéltem egy iskola igazgatóval, aki itt Kanadában, egy úgynevezett keresztyén országban, majdnem elveszítette az állását, mert megengedte, hogy a tanulók nyilvánosan és közösen imádkozzanak a tanórák kezdete elõtt.
A világ nyomása nagy, éppen ezért többszörös feladat hárul a szülõkre, hogy példát mutatva neveljék gyermekeiket arra a hitre, amit õk kaptak örökségül az õ szüleiktõl. Adja az Úr, hogy atyáink igaz, szent hite megmaradjon mindnyájunk életében. Ámen.
Minden jónak és áldásnak Istene, mennyei Atyánk! A földnek megterhelt vándorai vagyunk, akik megjelenünk színed elõtt, hogy erõt találjunk Igédnek üzenetében. Éreztesd velünk, hogy a kezedben van minden népnek és nemzetnek a sorsa, azokéi is, akik békés városokban és hajlékokban laknak, de azoké is, akik a bizonytalanság pusztáiban bolyongnak egy szebb jövõt keresve. Nyisd meg a lelki szemeinket, Atyánk, hogy meglássuk a kövekbõl épült, mulandó városokon és hajlékokat túl azt mennyei otthont is amit Te készítettél számunkra Jézus Krisztus által.
Teremtõ Istenünk! A földi vándor utunk idejére, Te adtál nekünk családi közösségeket, amikben nemzedékrõl nemzedékre átadták a szülõk gyermekeiknek szeretetüket és ismeretüket. Vezess minket e földi vándorlásainkban úgy, hogy hálaadással közelítsünk meg Téged naponta és õszinte köszönetet mondjunk szeretteinkért és barátainkért. Köszönjük szüleink és embertársaink szeretetét, ami bennünket egy életen át elkísér. Köszönjük az a családi és egyházi kapcsolatot, aminek szeretet-közösségében és evangéliumi üzenetében közelebb kerülünk Tehozzád, a mi életünk alkotójához.
Atyánk! Áldunk azért szent hitért, ami benned és általad élni megtanít. Mint õseinket segítetted, Szentlelkeddel segíts minket is, hogy mi is át tudjuk adni az örökségünket az utánunk jövõ nemzedéknek. Áraszd ki Szentlelked erejét a keresztyén egyházra, annak családjaira, és add, hogy a föld nemzetei szeretetben, jóságban és békében éljenek. Add, hogy Jézus Krisztus lelkülete irányítsa kapcsolatainkat Teveled és embertársainkkal nemzedékrõl nemzedékre. Ámen.
Péter megbízatása
János 21:15-19, Textus - János 21:15-17 "Legeltesd az én bárányaimat!" "Õrizd az én juhaimat!"... "Legeltesd az én juhaimat!"Péter háromszor megtagadta Jézust, de Jézus három alkalmat adott neki, hogy újból bizonyságot tegyen a szeretetérõl. Jézus a tanítványaival az Elõázsiában elterjedt arám nyelvet használta, de az Újtestamentum görögül van írva, így a görögben használt "szeretet" jelentésének tükrében kell megvizsgálnunk a mai leckét. Jézus megkérdezi Pétert a szeretetével kapcsolatban. "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?" Jézus kérdésében (agapász) szó van használva a szeretetre. Ez Isten és ember közötti, céllal és értelemmel telített szeretet, ami minden más szeretet felett van. Péter azt válaszolta: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!" A szeretlek válasz (fíló) egymás közti, családon belüli, ember és ember közötti szeretet, ami cél és értelem nélkül is kinyilvánítható.
János 3:16-ban szintén az ágapán ige van használva: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." A János 14:21-ben is az agapaó szót találjuk meg: Jézus itt ezt mondja: " Aki befogadja a parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom õt, és kijelentem neki magamat."
Jézus elõször azt kérdezi Pétertl: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?" (v. 15) Ezt a kérdést kétféleképpen lehet értelmezni: Az elsõ a tanítványokra vonatkozik. Amikor az Olajfák hegyén voltak az apostolok az utolsó vacsora után, akkor Jézus így szólt hozzájuk: "Mindnyájan megbotránkoztok énbennem ezen az éjszakán mert meg van írva: megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai... Ekkor Péter így szólt hozzá: 'Ha mindenki megbotránkozik benned, én soha meg nem botránkozom.' Jézus pedig ezt mondta neki: 'Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielõtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.' Péter így válaszolt: 'Ha meg is kell halnom veled leszek, akkor sem tagadlak meg.' Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is." (Máté 26:31-35) A tanítványok fogadkoztak, hogy hûek lesznek, és Péter erõsködött, hogy inkább meghal, de nem tagadja meg Jézust. Most talán Jézus gyöngéden figyelmezteti Pétert a kérdésével. "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?"
Ezt a kérdést úgy is lehet értelmezni, hogy miután Péter visszatért hat társával a halászathoz, jobban szereti-e a halásztársait, a csónakot, a halász felszerelést, magát a világi munkát, mint a Jézus tanítványságával járó prédikálást, vagy szolgálatot?
Jézus háromszor kérdezi meg Pétert a szeretetérõl, hogy a háromszori megtagadás után három alkalmat kapjon a bûnbánatra és megbocsátásra. Péter elszomorodott, mert Jézus harmadszor megkérdezte: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" A Márk 14:72 szerint, amikor Péter megtagadta Jézust harmadszorra, akkor eszébe jutott, hogy Jézus azt mondta neki: "'Mielõtt a kakas kétszer megszólal háromszor tagadsz meg engem.' És sírásra fakadt."
János feljegyezte Péter háromszori küldetését, hogy éreztesse Péter apostoli fontosságát, és azt, hogy Péter második vallomása után újból ott a helye a tanítványok között. Érezzük, hogy Jézus látja Péter szeretetét, és Pétert szinte bántja, hogy ennek ellenére nem egyszer, hanem háromszor is válaszolnia kell ugyanarra a kérdésre: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?"
Jézus nem Péter néven szólítja a tanítványát, hanem azon a néven, amit használt a vallástétele elõtt. A Máté 16-ban ezt olvassuk: "Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: 'Kinek mondják az emberek az Emberfiát?' Azok így válaszoltak: 'Némelyek Keresztelõ Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.' Erre megkérdezte tlük: 'Hát ti kinek mondotok engem?' Simon Péter megszólalt, és így felelt: 'Te vagy a Krisztus, az élõ Isten Fia.' Jézus így válaszolt neki: 'Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér jelentette ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és ezen a kõsziklán építem fel az egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. Neked adom a mennyek országának a kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is.'" (Máté 16:13-19)
Mielõtt Péter felismerte Jézusban a Krisztust, Simon volt a neve. Most Jézus ezen a régi nevén szólítja õt. Talán a családi életben is elõfodul, hogy amikor valami nincs rendben, akkor a férj a leánykori nevén szólítja a feleségét. Ezzel szinte visszamennek a szövetségük megkötése elõtti idõbe. Simon, Jóna fia névvel Jézus is visszament abba az idõbe, amikor még Simonként, halászként ismerték az emberek Pétert. A régi név használata esetleg azt is jelenthette, hogy Jézus közelsége Péterhez részben megváltozott, és most Péterre hárult a feladat, hogy bizonyítani kellett neki cselekedetekkel, hogy továbbra is Péter õ, a kõszikla, ahogy Jézus egyszer elnevezte. Most, immár másodszor, Jézus erre a kõsziklára bízza a nyáját három küldetéssel. Mind a három egyformának látszik, de vannak árnyalati különbségek: "Legeltesd az én bárányaimat!".... "Õrizd az én juhaimat!"... "Legeltesd az én juhaimat!" Két parancs a kisbárányokra, vagyis a kicsinyekre vonatkozik, egy a juhokra. A kicsinyekkel való törõdés fontos. Két parancs az, hogy vigye a pásztor a bárányokat, a juhokat legelni, de egy küldetés felügyelõségre is utal. Nem elég legeltetni a nyájat, hanem õrizni is kell a kis bárányokat és juhokat. A háromszoros küldetés nemcsak Péterre, hanem és ránk is vonatkozik. Eledelt kell adni a kicsinyeknek, nagyoknak, és vigyázni is kell rájuk.
Péter a veszély idején elhagyta Jézust. Kevés bizonyítéka maradt a hûségével kapcsolatban. Azt látjuk, hogy aki vezetõszerepre hívattatik el, mint Péter, annak meg kell tanulni az alázatot és az emberek iránti szeretetet is. Péternek meg kellett ismerni saját hibáit ahhoz, hogy megértõen tudjon viszonyulni másokhoz.
A Hegedûs a háztetõn címû híres filmben Tevye azt kérdezi a felségétõl, hogy szereti-e? Egyes országokban nem szerelembõl házasodtak, hanem a szülõk rendezték a fiatalok házasságát. Tevye és Gólda a házasságuk napján találkoztak elõször. A szülõk azt mondták nekik, hogy majd megtanulják egymást szeretni. De a lányaik már nem követik a szülõk régi szokásait, hanem szerelembõl mennek a párjaikhoz feleségül. Az egyik gyermeket a másik után elveszítve, az apa azt kérdezi a feleségétõl, hogy szereti-e? Gólda felsorolja mindazt, amit tett a családért: 25 éven át mint feleség együtt élt vele, együtt éhezett vele, együtt aludt vele, mosott, fõzött, takarított, tehenet fejt, gyermekeket szült, és most azt kérdezi a férje, hogy szereti-e? Gólda azt válaszolja, hogy ha az amit felsorolt nem szeretet, akkor mi a szeretet? A férj és feleség a beszélgetésbõl érzi, hogy szeretik egymást. A szeretet szavakkal való kifejezése nem cserél meg semmit Tevya és Gólda életében, de 25 év után mégis jól esik tudni, hogy szeretik egymást.
Péter is úgy volt, mint Gólda. Bántotta Jézus háromszori kérdése. Jézus ismerte Péter érzelmeit, de saját szájából akarta hallani, hogy kit és mit szeret jobban, Jézust-e, vagy a régi munkáját?
Péternek választani kellett a rendes halászat és az ember halászat között. Az õ küldetése az eberhalászatra szólt. Van egy szép angol ének, amit magyar fordításban még nem láttam: Once to every man and nation comes the moment to decide... Eljön az idõ, amikor minden embernek és népnek határozni kell. A mi életünkben is vannak idõszakok, amikor választani kell a világi munka és az egyházi munka között; a halászat és az emberhalászat között.
Kálvin Péter küldetésérõl leírja, hogy Péter visszakapta az apostoli hívatását. Péter megtagadta, elárulta Jézust, de Jézus visszafogadta õt, és küldetést is adott neki. Jézus nem azt mondta neki, hogy légy vezetõ, hanem azt hogy legeltesse és õrizze a nyáját.
A nyáj legeltetése és õrzése gondterhes, nehéz munka, amit csak Isten segítségével tudunk elvégezni. Az egyházi pásztorális munka nemcsak a lelkész feladata, hanem a presbitereké és vezetõké is. Ezt a szolgálatot csak Jézus Krisztus szeretetében lehet elvégezni. Ha Jézus kérdéseire nem tudjuk Péterrel azt mondani, hogy szeretjük az Urat, akkor nem vagyunk alkalmasak a tanítványságra.
Jézus nem egy általános küldetést adott Péternek. Nem azt mondta, hogy keress egy nyájat valahol és legeltesd, hanem azt a parancsot kapta, hogy Krisztus nyáját legeltesse. Nem Péternek, Pálnak vagy Jánosnak a nyáját kell legeltetni és õrizni, hanem Krisztus nyáját.
Összefoglaló gondolatként látnunk kell, hogy Pétert rehabilitálta Jézus a tanítványságra, majd az apostolságra. Új alapot kapott Péter szeretete, ami nélkül nem lehet senki Jézus követõje.
Péter és a tanítványok életüket adva bizonyították szeretetüket Jézus iránt. Jézus követésének módját az Úr egyszerre és mindenkorra meghatározta, amikor így szólt: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, az megmenti azt." (Márk 8:34-35) Adja a jó Isten, hogy Péterhez és apostolokhoz hasonlóan mi is szeressük és kövessük Jézus Krisztust. Ne csak szavakkal, hanem tettekkel is mutassuk meg, hogy Jézus tanítványai vagyunk. Ámen.
Teremtõ Isten! Jézus nevében gyûltünk össze Téged tisztelni. Szentlelkeddel formáld át életünket, hogy tisztábbak legyenek gondolataink, érzelmeink és szentebbek legyenek céljaink és szokásaink. Adj nekünk alkalmat a lelkiismeretvizsgálatra, hogy meg-ismerjük az életünkben a szeretetlenséget, és hogy az evangélium tanításával pótolni tudjuk hiányosságainkat. Szeretetet, türelmet, szelídséget, béketûrést, segítõkészséget, könyörületességet és kérünk Tõled keresztyén szolgálatunkban.
Jó Atyánk! Köszönjük a szeretet, megbocsátás és küldetés üzenetét. Ha hiányzik belõlünk a Megváltónk iránti, vagy a fele-baráti szeretet és jóindulat, akkor újból és újból emlékeztess bennünket Jézus tanítására a szeretettel és megbocsátással kapcsolatban. Emlékeztess arra, hogy nem elég magunkat keresztyénnek vallani, gyakorolni is kell hitünk tanításait. Engedd meg, hogy Krisztus evangéliumában élve, benne napról napra felfrissülve Néked tetszõ életet tudjunk élni. Ámen.
Keserû víz
Lekció: II. Mózes 15:22-27, Textus: II. Mózes 15:26 "Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit õ helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezésemet, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód."Történetünk az egyiptomi fogságból való szabadulás után játszódik le Súr pusztájában. I. Mózes 16-ban találkozunk elõször ezzel a Súr névvel. Ábrahám felesége, Sára, rosszul bánt szolgálójával, Hágárral, és az elfutott tõle. "Az Úr angyala rátalált egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, amely a Súrba vezetõ út mentén van." A Súr pusztája felé vezetõ úton jártak a karavánok Hebron és Beérseba felé. Bár Izrael népe a Sinai félsziget déli része felé vándorolt, a mai történetünkben keleti irányba haladtak. "Már három napja mentek a pusztában és nem találtak vizet. Megérkeztek Márába, de nem tudták meginni a vizet Márában, mert keserû volt." (15:23) A pusztákban több helyen ihatatlan, keserû a víz. A "mára" szó keserûséget jelent. Amikor a nép édes víz helyett keserût talált, zúgolódni kezdett Mózes ellen. Szomjúságukban hamar elfelejtették kiszabadulásuk csodáját. Elfelejtették az egyiptomi tíz-csapást. Így vagyunk ezzel mi is. Egyik napról a másikra elfelejtjük mit tett, és tesz Isten értünk.
Az Úr mutatott Mózesnek egy fát, aminek hatására Mára keserû vize ihatóvá vált. Izráelnek meg kellett tanulni, hogy miután kiszabadultak Egyiptomból Isten felülrõl irányította sorsukat. A szomjúsággal kapcsolatos fejezetet követi az éhségrõl és a mennyei mannáról szóló történet, ami jelképesen elõkészíti Izráelt a lelki kielégülésre is. Isten adott a szomjazóknak vizet, az éhezõknek mannát, és az eltévedt lelkeknek parancsolatokat, törvényeket.
Lesupps Ferdinand, a Szuezi-csatorna építész mérnöke, szerint az arab törzsfõnökök egy tövises bozótot tettek a puszták vizébe, ami valami módon semlegesítette a keserû ízt. Mások szerint a sivatagban voltak olyan illatos növények, amik megváltoztatták a víz kellemetlen szagát. A lényeg az, hogy az Úr alkalmat adott Mózesnek, hogy a kétségbeesett és zúgolódó nép szükségeiben segítsen. "Õ pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt dobta bele a vízbe, és édessé vált a víz."
Két dolgot ismertetek háttérként. Az elsõ Mózessel kapcsolatos. A fáraó udvarában jól kiképzett negyven éves Mózes kénytelen volt elmenekülni Egyiptomból, mert egy honfitársát védve agyonütött egy egyiptomit. A madianiták közt telepedett le, és feleségül vette Jetró pap lányát, Szipporát. Az Apostolok Cselekedetei (7:3) szerint negyven évet töltött el a Sinai-hegy pusztában pásztorkodással, amikor megjelent neki egy angyal az égõ csipkebokor lángjában. Négy évtized alatt, mint pásztor ember megismerhette, hogy lehet túlélni a puszta viszontagságait, és azt hogy, miképpen lehet a keserû és ihatatlan vizet ihatóvá tenni. Egy fa, vagy annak a kérge, életet adott a szomjhalál elõtt álló népnek.
A másik fával kapcsolatos téma már az Újszövetség üzenete Jézus keresztjérõl. Különösen a középkorban volt népszerû ez a tanítás, hogy a fából készült kereszt hatására a lelki halál elõtt álló embermilliók találják még az élet vizét. Ahogy Izrael életében édes lett a keserû víz Márában, ugyanúgy a keresztyének életében az élet keserûsége megédesedett Jézus evangéliumában. Ahogy kijelentette az Úr, hogy Õ Izrael gyógyítója, ugyanúgy láthatjuk Jézus Krisztust, mint a világ áldott orvosát. Jó itt kihangsúlyozni, hogy a márai keserû víz után megérkeztek az izraeliták Élimbe, ahol tizenkét forrás volt és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett. Vándorlásainkban mindnyájan találkozunk Mára keserû vizével, de továbbhaladva, látjuk Élim forrásait is az oázissal együtt.
Az ihatóvá vált víz csodája össze van kapcsolva egy ígérettel is, ami szerint ha a nép betartja Isten törvényeit és parancsait, akkor testi és lelki gyógyulást talál. "Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit õ helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód."
A tudósok szerint tíz napig élhet az ember víz nélkül. A pusztai forróságban a napok száma ennél kevesebb, így nem csoda, hogy három napi járás, körülbelül 65 km után, Izrael fõgondja az volt, hogy mit igyanak. Röviddel utána, a nép zúgolódása közben, felhangzott a másik ijesztõ kérdés: mit együnk? Az egyén kondíciója és a szervezetben felhalmozott zsiradék határozza meg, hogy mennyi ideig élhet el valaki ennivaló nélkül. Az Amerikai Orvos Szövetségnek az a véleménye, hogy mindezt figyelembe véve sem élhet valaki kilenc-tíz hétnél tovább ennivaló nélkül. Az Egyesült Nemzetek egészségügyi statisztikája szerint a földön minden percben harminc egyén hal éhen, és naponta 460 millió egyén áll közel az éhhalálhoz.
Egyetemista koromban egy keresztyén fõiskolai kongreszszuson vettem részt, Nyack, New Yorkban. Különbözõ országokból és egyetemekrõl gyûltek össze a fiatalok. Majdnem száz delegátus közül csak egy kelet német tanuló és én tekintettük a népek szabadságát prioritásnak. A többiek szerint ha van ennivaló és innivaló, akkor minden egyéb ügy másodrendû. Izrael népe is így gondolkozott. A nehézségek idején zúgolódni kezdtek mondván: jobb lenne visszamenni az egyiptomi szolgaságba. Izrael népe szolgaságot akart, mert Egyiptomban volt mit enni és a víz nem volt keserû.
Mózes az Úrhoz kiáltott segítségért, olvassuk, és az Úr mutatott neki egy fát. Vannak, akik úgy vélik, hogy a fa a keserû vizet megédesítette. Nem lehetetlen, tanítja Kálvin, és úgy érzi, hogy a fa hatása történetünkben megsokszorozódott. Ha a Vörös-tengeren való átkelés csodáját el tudjuk fogadni, akkor ugyanazzal a hittel elfogadhatjuk a keserû víz átváltoztatását is. Ha elhisszük, hogy Jézus átváltoztatta a vizet borrá, akkor azt is elfogadhatjuk, hogy az ihatatlan víz ihatóvá lett. A márai csodánál figyelembe kell venni, hogy Isten nemcsak arra képes, hogy az ellenséget elpusztítsa, hanem arra is, hogy a népét meggyógyítsa. (Zsolt. 103:2-5) Izráelnek nemcsak gyógyulást ígért az Úr, hanem törvényeket is adott, hogy egészségesek maradjanak. Izrael életében a papok feladata volt a néppel betartatni az egészségügyi szabályokat.
Akik faluról jöttek emlékeznek arra, hogy az elemi iskolákban a tanítók ellenõrizték a kezek tisztaságát. Az istállók körül a legyek ezrei röpködtek, és ehhez hozzájárult még a babona és az emberi butaság. Egyszer, amikor az újomat megvágtam, egy néni pókhálót akart rátenni az istállójukból. Nem engedtem, hogy a piszkos pókhálóval megfertõzze a sebet. Tíz éves koromban már megrõkönyített a tudatlanság a bacilusokkal és vírusokkal kapcsolatban.
Sokszor eszembe jut a magyar születésû Semmelweis Ignác története. 1840-ben minden hat személybõl egy maghalt, aki a kórházba került. A halotti bizonyítványra azt írták, hogy félelem, vagy mérgezett levegõ volt a halál oka. Dr. Semmelweis ráébredt, hogy a szülészeten, ahol bábaasszonyok dolgoztak az elhalálozás alacsonyabb volt, mint ott ahol az orvostanhallgatók voltak ügyeletesek. Dr. Semmelweis megfigyelte, hogy a tanulók a betegektõl mentek az egészségesekhez, és úgy folytatták a vizsgálatot, hogy nem mostak kezet. Elrendelte a többszörös kézmosást és az elhalálozás rövid idõn belül ugyanazon a szinten volt, mint ahol a bábaasszonyok dolgoztak, akik rendszeresen megmosták kezeiket. Idvel Dr. Pasteur kordában tudta tartani a baktériumokat, és a mi idõnkben a tudósok védõoltásokkal akadályozzák meg a betegségek terjedését.
Az Úr a gyógyítónk, de a gyógyuláshoz szükséges megtenni az óvóintézkedéseket is, és szükséges preventív gyógyszereket használni. Izrael népe évezredekkel ezelõtt már egészségügyi törvényeket kapott, éppen ezért furcsának találom, hogy valaki napjainkban nem gyakorolja az alapvetõ betegséget megelõzõ módszereket. Sok helyen még ma is egy pohárból isznak. Az Úr a gyógyítónk, de ne kísértsük Õt, hanem tegyünk meg mindent az egészségünk megõrzésére.
Izrael Mára keserû forrásától megérkezett Élimbe. Ez jelképezi, hogy az Úr még a pusztában is el tudja látni népét. Tizenkét forrást és hetven pálmafát találtak a legközelebbi pihenõhelyen. Talán a tizenkét forrás a tizenkét törzset jelképez, és a hetven pálmafa Izrael véneit, akiket Mózes magával vitt az Úrral való szövetség megkötésekor.
Az életben sok keserû forrással találkozunk. Jönnek a betegségek, családi és anyagi problémák. Néha a gyermekekkel van baj. Ha Isten keserû forrásokhoz vezet, akkor meg is látogat bennünket.
Isten próbára tette Izráelt. A hit próbája akkor történt, amikor szomjas és éhes volt a nép. Ekkor jött az ígéret: "Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit õ helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód."
Jézus egy szamáriai asszonynak ezt mondta Jákób kútjánál: "Aki ebbõl a vízbõl iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízbl iszik, amelyet és adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz örökéletre buzgó forrássá lesz benne. (János 4:13-14) A keserû forrásokat magunk mögött hagyva, keressük ma az örökélet vizét Jézusban.
Teremtõ Istenünk! Az évszakokon belül hónapokat, napokat adsz nekünk földi vándorlásaink idejére. Egy nap a hálaadás himnuszát énekeljük, de a másik nap a keserû források közelében zúgolódni kezdünk. Megköszönjük, hogy új napot hoztál reánk, amelynek reggelén hálaadási istentiszteletre gyûjtöttél össze bennünket. Add, hogy házadból köszönettel távozzunk a hétköznapokba, akkor is ha kint csak keserûséggel találkozunk.
Óvj bennünket a bûntõl, csüggedéstõl és zúgolódástól. Ne engedd, hogy az élet csábításai elszakítsanak bennünket országodban való munkálkodásunktól. Szent igédnek üzenetét, mint a földbe vetett jó mag, teremje a megigazulás és megszentelõdés jó gyümölcseit. Kapcsold össze lelki munkásságunkat Jézus megváltó szeretetével, hogy önfeláldozón végezzük el mindazokat a feladatokat, amiket ránk bíztál.
Adj hitet, reménységet, szeretetet, és biztass minket akkor is, amikor bajokkal és nehézségekkel nézünk szembe. Jézus Krisztus nevében kérünk hallgasd meg imánkat. Ámen.
Minden lehetséges annak, aki hisz
Lekció - Márk 9:14-29, Textus - Márk 9:23-24 "Jézus ezt mondta neki: 'Minden lehetséges annak, aki hisz.' A gyermek apja felkiáltott és így szólt: 'Hiszek, segíts a hitetlenségemen!'"Igehirdetésem témája az elsõ három evangéliumban, a szinoptikusokban van feljegyezve. A holdkóros fiú meggyógyítása a Máté 17-ben van megírva. Márk 9-ben A néma lélek kiûzése a cím. Lukács 9-ben A megszállott fiú meggyógyítása cím alatt találjuk meg a történetet. Mindhárom esetben Jézus megdicsõülése elõzi meg a gyógyulást.
Jézus megdicsõülése a hegytetõn történt három tanítvány jelenlétében. Péter szeretett volna fenn maradni a Jézus melletti dicsõségben, Isten mellett, de le kellett jönni a problémákkal teli völgybe, a mindennapi életbe. Talán néha mi is fent vagyunk a hegytetõn és érezzük Isten közelségét, de nekünk is le kell jönni a bajok, nehézségek és betegségek völgyébe.
Jézus kiküldte tanítványait, hogy gyógyítsanak és ördögöt ûzzenek ki a betegekbõl. "Miután összehívta a tizenkettõt, erõt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, valamint a betegségek gyógyítására is. Aztán elküldte õket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsanak. Ezt mondta nekik: 'Semmit ne vigyetek az útra... Amikor betértek egy házba, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább. Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is a lábaitokról, bizonyságul ellenük.' Azok tehát útra keltek, és mentek faluról falura, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt." (Lukács 9:1-5)
A történetünkben Jézus meggyógyított egy epilepsziás fiút, akit a tanítványok nem tudtak meggyógyítani. A gyógyulás csodája fontos, de ezen túl meg kell látnunk, hogy a tanítványok hitetlensége akadályozta meg õket a gyógyításban.
Amikor a tanítványok munkája sikertelen volt, Jézus közbe-lépett. E között a csoda között és Jézus többi gyógyítása között az a lényeges különbség, hogy ebben az esetben elõször a tanítványok próbálták meggyógyítani a beteget, és a sikertelen kísérlet után jött a Messiás, hogy megmutassa földöntúli erejét. A hegytetõn Isten bizonyságot tett az Õ Fiáról, és most Jézuson keresztül a völgyben is megmutatta az Õ dicsõségét. Jézus megdicsõülését három tanítvány látta fent, majd a völgyben ez a dicsõség egybeforrt emberi élettel. Amíg a tanítványok tehetetlenek és erõtlenek voltak, addig Jézus kinyilvánította az Õ erejét és nagyságát.
Hosszú utat tettek meg a tanítványok az elsõ elhívatásuktól. Az átlag embertõl jobban megértették, hogy ki Jézus. Péter felismerte Jézusban a Messiást, de még nem értették meg Õt teljesen. Jézus megdicsõülésekor három találtatott alkalmasnak csupán a szemtanúságra. Péter fent akart maradni véglegesen. Nem értették meg, hogy Jézus nagysága a szolgálatban bontakozik ki.
Az epilepsziás fiú apja a tanítványokhoz hozta a fiát. Gondolom Jézussal akart találkozni. A völgyben lévõ kilenc tanítvány talán minden erejét összeszedte, és mégsem volt sikeres a munkájuk. Nem csak Jézus, de a beteg fiú édesapja is megszólja õket. Az apa hitetlen, de tudatában van a gyenge pontjának. Érzi, hogy nincs elég hite ahhoz, hogy Jézushoz jöjjön a kérésével. Alázattal elfogadja a kicsinyhitûségét, és ezt mondja: 'Hiszek, segíts a hitetlenségemen!'"
A tanítványok munkája azért volt sikertelen, mert nem volt elég hitük. Amikor a tanítványok odamentek Jézushoz és megkérdezték: "'Mi miért nem tudtuk kiûzni?' Õ így válaszolt: 'Kicsinyhitûségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen." (Máté 17:19-20)
Több mint valószínû a tanítványokat lekötötte a tömeg és az írástudók jelenléte. Nem tudtak koncentrálni. Amikor elmegyünk valakihez látogatóba, és hangosan szól a televízió, akkor nehéz hitbeli dolgokról beszélgetni. Amikor egy kórházban látogatunk és nagy a forgalom, a zaj, akkor nagyon nehéz elcsendesedni és imádkozni.
Talán az írástudók gúnyolták is az egyszerû tanítványokat. Az írástudók mûvelt emberek voltak, akik eljöttek Jeruzsálembõl kivizsgálni Jézust és munkáját. Ismerték az írásokat. Ezenkívül általános bölcsességgel is rendelkeztek az emberi problémákkal és betegségekkel kapcsolatban. Sokszor utaztak. Elõadásokat tartottak a zsinagógákban, és a társadalmi életben elfogadták õket, mint tekintélyes egyéneket.
A tanítványok egyszerû emberek voltak, és talán azt gondolták, hogy mágikus erõk okozták a gyógyulást. Nem értették meg a hitnek és imádságnak az erejét. Jézus az imádságában elfogadta Isten akaratát, és ha szükséges volt vállalta a velejáró szenvedést is. Az Õ imádságát a tanítványok még nem értették meg teljesen. Imádkozás helyett vitatkoztak egymás között és az írástudókkal.
Az epilepszia görög szó, rohamot jelent. A roham több formáját ismerjük. Van aki görcsöket kap, rángatózik és elveszti az eszméletét, van aki a roham közben tör, zúz, hallucinál, nem lát, nem hall, megmerevedik a teste. Az epilepsziában szenvedõ egyén az egyik pillanatban teljesen normálisnak néz ki, és a másik pillanatban kaphat egy rohamot. Régen az volt a hiedelem, hogy a rohamot az ördög, vagy gonosz lelkek okozzák. Krisztus elõtt 500 évvel Hippokratész, az ókori orvostudomány egyik megalapozója, kidolgozva a betegvizsgálat módszertanát, már azt tanította, hogy nem az ördög okozza a rohamokat. Ennek ellenére a késõbbi évszázadokban alig változott a hiedelem az epilepsziával kapcsolatban.
A nyugati világban az elsõ könyv az epilepsziával kapcsolatban 1754-ben spanyolul jelent meg egy katolikus doktor kutatása nyomán. Õ még azt tanította, hogy az epilepsziás egyént gonosz lelkek gyötrik, és az egyház meg tudja gyógyítani a beteget szent eszközökkel.
A modern orvostudomány kutatásai szerint az epilepsziás rohamokat csökkenti a helyes táplálkozás és böjtölés. A kutatók nem utasítják el a hit, remény és ima szerepét a gyógyulásban, tudván azt, hogy az emocionális állapot befolyásolja a betegséget.
Lelkipásztorok és a gyülekezet tagjai nagy szolgálatot tehetnek az epilepsziás egyénekért. Nagy szükségük van ezeknek a lelkiszolgálatra és megértésükre. Legtöbbször ha egy családban valaki epilepsziában szenved, akkor a család igyekszik elhallgatni a betegséget, mintha az szégyen lenne. Minden száz közül egy személy epilepsziás. Százalékarányban nincs messze ez a szám a tuberkulózis és cukorbeteg egyének számához. A különbség az, hogy ezeket a betegségeket könnyebb elfogadni, mert jobban megértjük mi történik a szervezetünkben.
Az orvosok ma már gyógyítják az epilepsziát. Vannak orvosságok, amelyek legtöbb esetben megszüntetik a rohamokat, vagy legalábbis csökkentik azoknak az elõfordulását és lefolyását.
A tanítványok tehetetlenek voltak az epilepsziával. Csalódva vitatkoztak a beteg fiú mellett. Az írástudók ráadásul talán fel is hívták a figyelmet a sikertelen munkájukra. Nincs feljegyezve, de gondolom a tömeg is beleavatkozhatott a vitába a tennivalókkal kapcsolatban.
Az emberek sokszor minden orvosi tudomány nélkül igyekeznek orvosok lenni. Csokonai Vitéz Mihály egyszer fogadott, hogy Debrecenben mindenki orvos. Felkötötte az állát, mintha fájna a foga, és az utcán végigmenve a járókelõk között mindenkinek volt valami gyógyító javaslata. Azt hiszem ugyanígy a tanítványok körül is ott voltak azok, akik mindent jobban tudni véltek, mint a tanítványok. A probléma talán abból adódott, hogy a tanítványok vitába szálltak az írástudókkal a gyógyítással kapcsolatban. A tanítványok még nem értették meg, hogy minden lehetséges annak, aki hisz.
Így van ez napjainkban is. Beszélhetünk és vitatkozhatunk egymással azzal kapcsolatban, hogy mi a legjobb megoldás egy-egy baj orvoslására, és nem jutunk elõre, mert hiányzik a hegyeket mozgató hit, és hiányzik Jézus jelenléte. Ha Jézus jelen van, akkor az egyéni és közösségi bajainkra megtaláljuk a gyógyulást.
A tanítványok munkája sikertelen volt, mert nem volt elég hitük. Azt kérdezték Jézustól: "'Mi miért nem tudtuk kiûzni?' Õ így válaszolt: 'Kicsinyhitûségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen." (Máté 17:19-20)
Minden lehetséges azoknak, akik hisznek. Ha valami célt akarunk elérni, akkor reális terveket kell készíteni a jövõvel kapcsolatban. Ha valaki orvos, tudós, író vagy mûvész akar lenni, akkor ki kell tûzni a célt. Fel kell mérni a tennivalókat, ki kell számítani a költségeket, és ha reálisak a célok, akkor el lehet azokat érni. Ha azt akarjuk, hogy a gyülekezetünk gyógyuljon, növekedjen, akkor meg kell határozni, hogy hova akarunk eljutni. Célokat kell kitûzni, és fel kell mérni a tennivalókat, és ki kell számítani a költségeket.
A hatvanas évek elején találkoztam egy magyar házaspárral New Yorkban, akik pénz nélkül, de hittel indultak el Dél-Amerikába egy missziós szolgálatra. Mint Dr. Schweitzer Albert, õk is feladták az európai orvosi rendelõt, és útra keltek bennszülötteket gyógyítani, a semmibõl kórházat építeni. Tudták Jézussal minden lehetséges.
Máté evangéliuma szerint a beteg fiú apja térdre borult Jézus elõtt, mondván: "Uram könyörülj a fiamon, mivel holdkóros, és súlyosan szenved, mert gyakran esik a tûzbe, gyakran vízbe is. Elhoztam õt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani. Jézus erre így válaszolt: 'Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig tûrlek még titeket?'" (Máté 17:15-17)
Képzeljük el Jézus helyzetét. Lejön a hegytetõrõl, ahol három tanítványa látta a megdicsõülését, és a többi kilenc választott apostol tehetetlenül állt a völgyben a problémákkal szemben. Vajon Jézus munkája hiábavaló volt? Vajon ezek az emberek sohasem lesznek alkalmasak az apostoli küldetésre? Keserûség van Jézus szavaiban, amikor meggyógyítja a holdkórost. Majdnem azt mondja, hogy hozzátok ide a fiút; most meggyógyítom, de a jövõben a ti feladatotok lesz folytatni a munkát.
Néha mi is tehetetlenek vagyunk a szolgálatunkban. Ha azon rágódunk, hogy sikertelen a munkánk, akkor felõröl bennünket az élet. De ha mindenki a maga kis körében elvégzi a feladatait, akkor megtaláljuk a gyógyulást és növekvést.
Jézus azt mondta, minden lehetséges annak, aki hisz. Az apa felé ez volt az üzenet: A gyógyulás nem rajtam múlik, hanem a te hiteden, amire õ azt válaszolja: 'Hiszek, segíts a hitetlenségemen!'" Ha reménytelen meglátással állunk a munkánkhoz, nem érünk el sikert. Ha hittel állunk feladataink elvégzéséhez, akkor semmi sem lehetetlen.
Az apa Jézust kereste, de Jézus fent volt a hegytetõn, így a tanítványokkal vette fel a kapcsolatot. Csalódott. Õk nem tudtak segíteni. Néha a nép csalódik a lelkipásztorban, a presbiterekben és a vezetõkben. Ilyenkor túl kell menni a keresésben, és meg kell találni a Mestert. Az egyházak és vezetõi csalódást okozhatnak, de akik hisznek és bíznak Krisztusban, azok sohasem csalódnak. 'Minden lehetséges annak, aki hisz.' Ámen
Életünk teremtõje és Ura! Istenünk! Kegyelmeddel végy körül minket, amikor tele vagyunk bûnnel, félelemmel és hitetlenséggel. Vezess bennünket gyógyuláshoz a problémák és kételkedések sötét völgyében. Szolgálatainkban vezess fel bennünket Jézus megdicsõülésének hegyére, hogy Urunk közelében újból és újból erõt kapjunk a szürke hétköznapok csatáinak megharcolására. Könyörülj a szenvedõkön. Légy a hajléktalanokkal, menekültekkel és azokkal, akik szerte a világban éheznek és jobb hazát keresnek.
Mennyei Atyánk! Betegségünkben, erõtlenségünkben és gyászunkban emelj fel minket angyalszárnyakon a Tábor hegy ormaira, hogy Jézus fénylõ orcája közelében testi és lelki gyógyulást találjunk. Éreztesd velünk, hogy minden lehetséges azoknak, aki hisznek, és segíts minket a hitetlenségünkben! Krisztus lelkületében és nevében kérünk hallgasd meg imádságunkat. Ámen.
Irgalomnak és kegyelemnek Istene, mennyei Atyánk! Az élet terhei alatt ha megroskad lábunk, és ha a bajok, betegségek közepette meginog hitünk, Te akkor is fel tudsz emelni minket a reménytelen helyzetünkbõl. Adj reménységet és lelkesedést az életünkbe. Taníts meg minket hálaadással élni és szolgálni. Újítsd meg bennünk napról napra békességedet, szeretetedet és jóakaratodat, hogy Jézus méltó tanítványai lehessünk.
Erõsíts meg minket Krisztusban a fájdalmaink, csalódásaink, aggodalmaink elviselésére, és ha embertársaink bántalmaznak, rosszul bánnak velünk, akkor se engedd meg, hogy gonoszért gonosszal fizessünk. Éreztesd velünk, hogy semmi sem árthat nekünk, ha parancsolataidban élünk és benned bízunk. Te velünk vagy a kísértések és megpróbáltatások idején is. Közeledben érezzük, hogy igaz hittel hegyeket mozdíthatunk el. Ezért a gyógyító hitért imádkozunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.
A jó lelkiismeret
Lekció - I. Timóteus 1:1-20, Textus - I. Tim. 1:19 "Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek."Az egyéni, családi és közösségi élet szoros kapcsolatban van a jó lelkiismeret kifejlõdésével. A Bibliát rendszeresen olvasva érezzük, hogy amikor az Ótestamentum népe bensõséges kapcsolatban volt Istennel, akkor a lelkiismeretük megerõsödött.
Isten a teremtés kezdetétõl az emberiség elé állította a választási lehetõséget. Választhatott az ember a jó és a rossz között. Lelkiismeretet kaptunk, hogy az irányítson bennünket. Az emberiség lehetõséget kapott arra, hogy tudatosan betartsa, vagy megszegje Isten törvényeit, de belénk ültette az Úr a lelkiismeretet is, hogy az figyelmeztessen bennünket, ha rossz útra térünk.
Carlo Collodi, olasz író könyve, Pinocchio kalandjai 1883-ban jelent meg. A filmváltozatát Walt Disney készítette el 1939-ben. Ebben a gyermekmesében egy fabábú igazi fiúvá válik. A fabábú lelkiismerete egy tücsökre van bízva. Ha Pinocchio hazudik megnyúlik az orra. Szép mese, amit a gyermekek élvezettel olvasnak, vagy néznek a televízión.
Különbség a mese és mi köztünk az, hogy nekünk valóban adott Isten lelkiismeretet. A Biblia szerint már az édenkerti elsõ emberpár is rádöbbent arra, hogy mezítelen volt. Az Ótestamentum-ban a lelkiismeret majdnem egy volt a bölcsességgel. A bölcs tudja a jó és rossz közötti különbséget, és a jót választja. A bölcsességnek nem csak az a titka, hogy valaki a jót választja, hanem az is, hogy a lehetõ legrövidebb úton érkezik el a jóhoz.
Az Ótestamentum kiemelkedõ egyéneirõl szóló írások között az egyik legszebb rész József története, akinek tiszta volt a lelkiismerete, mert nem engedett semmiféle csábításnak, hanem azt cselekedte, ami igaz volt Isten elõtt.
A mi lelkiismeretünk olyan, mint egy Isten által adott lámpás, ami bevilágítja az elõttünk lévõ utat. Olyan, mint egy belsõ mûszer, amelyik megmondja nekünk, hogy mit kell cselekednünk. Ha valaki a lelkiismerete tükrében nézi meg önmagát, akkor igazi képet lát, és nem torzképet, mint a görbe tükörben. A jó lelkiismeret jobban ébren tarthat valakit, mint a koffein a kávéban, csak az a baj, hogy amikor valakinek a lelkiismerete megszólal, akkor nem mindenkinek jó a hallása. Némelyik keresztyén olyan, mint az a polgár, aki beküldött 100 dollárt az adóhivatalba, egy névtelen kísérõ levéllel mondván, hogy a legutóbbi adóbevallásnál csalt és két hete nem tud aludni. Ha a jövõ héten se megy az alvás, akkor beküldi a tartozásának másik felét is, egy másik száz dollárt.
A lelkiismeret egy olyan belsõ erõ, amelyik jóra biztat még akkor is, ha a társadalmi nyomás a rossz felé terel minket. Néha konfliktus van a között az ügy között, amit az egyén akar és a társadalom megkíván tõle. Vannak idõszakok, amikor valakinek a lelkiismerete arra készteti õt, hogy letérjen a társadalom által elfogadott normától, azt cselekedje, amit jónak lát, és vállalja az áldozatot egy igaz ügyért.
Példát mondok. Ennek az évszázadnak az izmusai között voltak idõszakok, amikor a fasizmus vagy kommunizmus veszélyeztette egyes nemzetségek életét, de mindig voltak olyanok, akik az áldozatoknak menedéket adtak még akkor is, amikor ezzel a lépéssel saját életüket kockáztatták. Van az emberben egy láthatatlan tulajdonság, ami arra készteti, hogy jót cselekedjen, másokat megmentsen saját élete feláldozásával is. A keresztyén vallás is erre a princípiumra van felépítve. Jézus feláldozta saját életét, hogy az áldozatával az emberiséget megváltsa a kárhozattól.
Isten belénk ültette a lelkiismeret hangját, ami figyelmeztet bennünket, ha rossz útra térünk. Az ítélõképességünket a bennünk lévõ lelkiismeretet határozza meg. De tudomásul kell vennünk, hogy az egyének nevelése is fontos szerepet játszik abban, hogy kinek milyen a lelkiismerete. Ha valakit reformátusnak neveltek, akkor elõfordulhat, hogy egy más vallásnak a szokásait helytelennek tartja, de ugyanúgy elítélhet bennünket egy más vallású egyén is, mert mi másképpen keresztelünk, úrvacsorázunk, imádkozunk, vagy éneklünk, mint õ.
A mai elmélkedésemben nem nézeteltérésekrl kívánok szólni, hanem arról a belsõ erõrõl, amirõl Pál apostol írt Timóteusnak. A leckénkben ez az erõ össze van kapcsolva a keresztyén szolgálatban a hittel és lelkiismerettel. Pál apostol a korinthusiakhoz írott elsõ levele 8. részében a bálványáldozati hús kérdésével kapcsolatban említi meg legelõször a lelkiismeret fogalmát. Se hátrányunk, se elõnyünk nem lesz abból ha eszünk az áldozati húsból, írja Pál, de ha lehet ne botránkoztassuk meg testvéreinket.
Napjainkban ezek a problémák nincsenek meg, de mi történik akkor, ha valaki elmegy egy ismerõséhez nagypénteken, és az nem keresztyén lévén, hamburgerrel kínálja õt. A Bibliában nincs megírva, hogy pénteken vagy nagypénteken nem szabad húst enni, de sokaknál tilalommá vált a szokás. Ha ilyen esettel állunk szembe, akkor legyen a jó lelkiismeret, ami a cselekedetünket meghatározza.
Ugyancsak napjainkban vannak olyanok, akik nem akarnak adót fizetni valamelyik államnak, mert az állam a pénzbõl fegyvereket vesz, háborút folytat, és akik ellenzik a háborút, vagy öldöklést, a lelkiismeretükre hallgatva megtagadják az adófizetést. Pál apostol tanításában a lelkiismeret egy olyan belsõ erõ, ami szabályozza a cselekedeteinket. A mai leckénk szerint a keresztyén cselekedet nem csak a hittõl függ, hanem a jó lelkiismerettõl is. Jó lelkiismeret nélkül a hit dolgában hajótörést lehet szenvedni. Az igaz hit megköveteli a jó lelkiismeretet. A jó lelkiismeret megköveteli azt, hogy ragaszkodjunk az igazsághoz. Sõt nemcsak ragaszkodni kell az igazsághoz, hanem meg is kell harcolni a nemes harcot az Úr szolgálatában.
A szolgálatban nemcsak barátokat, hanem ellenséget is szerzünk, ha kiállunk az igazság mellett. Az itteni szolgálatomban lehetséges, hogy szembe kell majd néznem az egyházmegye személyzeti bizottságával és egy-két ellenséges vezetõjével, mert május végén levélben tiltakoztunk a volt moderátor határozata ellen, aki a beiktatási istentiszteletre nem engedélyezte magyar igehirdetõ meghívását, és azt hogy egy magyar református lelkészünk mondjon el egy magyar imát. Azt akarták, hogy fordítsuk le azt, amit õk mondanak. Egy 1970-es közegyházi határozat értelmében a Kanadai Presbiteriánus Egyházban élõ nemzetiségek megtarthatják a hitvallásukat, nyelvüket, szokásainkat, liturgiájukat és szervezeti felépítésüket, és nekünk még azt sem akarták megengedni, hogy magyarul imádkozzunk.
Pál apostol a mai biblia olvasásunkban így biztatja Timóteust: "a rólad szóló próféciák alapján harcold meg a nemes harcot." I. Tim. 6:12-ben újból biztatja Pál a hûséges tanítványát: "Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyrõl vallást tettél szép hitvallással sok tanú elõtt."
Timóteus neve azt jelenti, hogy Isten tisztelõje. Timóteus a mai igénkben úgy van bemutatva, mint Pál szeretett fia, aki a gonosz ellen vívott harcban, a lelki harcból hittel és jó lelkiismerettel kivette a részét. Ha nem így harcolta volna meg Timóteus a harcot, akkor a lelkiismerete nyugtalan lenne, és esetleg hajótörést szenvedne. De Timóteus hû maradt Jézus ügyéhez és még a börtön bûntetést is vállalta Pál apostollal. (Zsid. 13:23)
Nekünk is meg kell harcolni a harcot hittel és jó lelkiismerettel. Számunkra az a prófécia, hogy Krisztus evangéliuma hirdettessen alkalmas és alkalmatlan idõben. Ha nem az Ige szerint végezzük szolgálatunkat, akkor hajótörést szenved a gyülekezeti életünk.
Egyszer voltam csak egy több napos viharban az Atlanti óceánon. Több emeletes ház nagyságnyi hullámok emelgették a hajónkat. Sokan azt hitték, hogy odaveszünk. De a hajónk nem tétlenül hányódott a viharban, hanem a kapitány és legénység felügyelete alatt folytatta útját a kitûzött cél, New York felé. Néha a mi egyházi életünknek is vannak viharai, de ha a vezetõk a kormánykeréknél állnak, és a hajót az evangélium irányába kormányozzák, akkor mi is megérkezünk a kikötõbe biztonságosan.
Pál idejében a keresztyén egyház nagy feladat elõtt állt. Határozni kellett, hogy a pogányok felé kiterjesszék-e a missziót vagy nem. Két munkatárs hajótörést szenvedett. Ezeket Pál elbocsátotta. A tanítás Timóteus felé tehát az, hogy akik hozzájuk hasonló életet élnek, azok nem méltók az egyháztagságra. Pál két munkatársat elbocsátott, mert hitüket és jó lelkiismeretüket feladták. Tévtanokat hirdetve káromolták Istent. Gondolom, hogy Pál apostol nem egyedül bocsátotta el õket az egyházból, hanem a gyülekezet hozzájárulásával. De miután Pál elment Macedóniába, most Timóteusra hárult az a feladat, hogy az egyházi munka tisztaságát és fegyelmét megõrizze.
Pál ezt írja Timóteusnak (II. 2:15-17) "Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten elõtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörõ, üres fecsegõk elõl pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben és a szavuk terjed, mint a rákos fekély."
A mai igehirdetésben meg kell látnunk a küldetési parancsot, ami nemcsak Timóteusnak szól, hanem mindnyájunknak. Harcra hív bennünket az Ige, nem a múlt ököl harcára, hanem a lélek nemes harcára. Istenbe vetett hittel, jó lelkiismerettel, de óvatosan kell haladnunk a cél felé, mert viharokba kerülhetünk, hajótörést szenvedhetünk, ha nem készülünk fel kellõképpen az útra. Napjainkban hiányzik az egyházi fegyelem legtöbb gyülekezet életébõl. Amikor a gyülekezeti tagok azt csinálnak, amit akarnak, vagy amikor akarják, és annyi adományt, idõt adnak az Úr szolgálatára amennyi nekik tetszik, akkor vajon kész-e a gyülekezet a nemes harcra? De ennek ellenkezõje is lehetséges. Ha az egyházi fegyelem túl szigorú, mint évszázadokkal ezelõtt volt, akkor viszont olyan lesz a helyzet, mintha bottal kergetnénk a kutyát a nyúl után. Krisztus egyházában a tagság nem kötelezõ, hanem egy hívás misszióra és szolgálatra.
Pál apostol a keresztyén szolgálatot versenyfutáshoz is hasonlítja, ahol a staféta botot át kell vennünk az elõttünk futóktól, és át kell adni az utánunk futóknak. A keresztyén egyházban meg kell becsülnünk azoknak a szolgálatát, akik elõttünk jártak, és elõ kell készíteni a munkáját azoknak, akik utánunk jönnek. Lélekben meggazdagítanak és megerõsítenek azok, akik elõttünk járnak, éppen ezért mindig tisztelettel tekintsünk a múltra, mert a múlt örökségén élünk. Kötelességünk ezt az örökséget megõrizni, és a hit nemes harcát megharcolni. Jó egyház az, ahol meg van a lelki béke, de az élet nemcsak béke, hanem harc is, amihez Istenbe vetett hit és jó lelkiismeret is szükséges, ha csatát akarunk nyerni. Az élet csatáit sokan nem tudatlanságuk miatt, hanem erkölcsi hibáik miatt vesztik el. Kérem a jó Isten, hogy adjon nekünk bölcsességet, adja meg a jó és gonosz ismeretét, és adjon útmutatást az élet viharaiban. Adja az Úr, hogy Timóteusokként megtartsuk hitünket, és jó lelkiismerettel harcoljuk meg a hit nemes harcát, tudván azt, hogy nem vagyunk egyedül. Velünk az Isten, és ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? (Róm. 8:30) Ámen.
Minden kegyelemnek és irgalomnak Istene, mennyei jó Atyánk! Te mindent látsz, még a lelkiismeretünket is. Elõtted nincsenek titkok. Ismered gyengeségeinket, mulasztásainkat és bûneinket. Érezzük, hogy azok a vétkek veszedelmesek, amiket mások nem látnak, mint például a hit és jó lelkiismeret hiánya, éppen ezért arra kérünk, hogy bocsásd meg titkos és láthatatlan bûneinket, és irtsd ki azokat a szíveinkbõl, mielõtt azok rossz gyümölcsöt teremnek.
Teremtõ Istenünk! Tudjuk, és napról napra érezzük, hogy testünk és lelkünk a Te ajándékod. Segíts azért, hogy testünket és lelkünket tisztán tartsuk, és Megváltónkat követve hû szolgáid maradhassunk. Ehhez a szolgálathoz adj bölcsességet, jó lelkiismeretet, igaz hitet, szeretetet és békességet, hogy mindig Jézus Krisztussal járjunk, és megharcoljuk a hit nemes harcát, és az élet ajándékait a Te dicsõségedre használjuk fel. Ámen.
Áldások Ura! Hálatelt szívvel járulunk színed elé az éjszaka nyugodalma után, és megköszönjük napod ragyogását. Köszönjük áldásaidat és azt, hogy a kenyértermõ földeken kalászba szökkentek az elvetett magok, és újból elhozod nekünk az aratás idejét.
Jó Atyánk! Hálával köszönjük meg azok munkáját, akik elõttünk járva, hitben élve dolgoztak Egyházadban. Köszönjük azok tanúbizonyságát, akik tiszta lelkiismerettel állhattak meg színed elõtt, mert megharcolták a nemes harcot. Küldj közénk olyan munkásokat, akik mindig készek Igédet hirdetni, és szent Fiad igáját napról napra felvenni. Kösd össze életünket Jézussal, akin keresztül kijelentetted magad, akit azért küldtél el hozzánk, hogy Õ legyen nekünk az út, igazság és az élet. Az Õ lelkületével imádkozunk ma, és kérünk áldj meg bennünket hittel és jó lelkiismerettel, hogy hû tanúi lehessünk a feltámadott Krisztusnak. Ámen.
A második advent
Lekció: Máté 24:23-44, Textus: Máté 24:36-37 "Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem ismeri; sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is."A "parúzia", görög szó, jelenlétet, eljövetelt jelent. Az Újtestamentum tanítása szerint Jézus dicsõségesen vissza fog térni. A nagy megpróbáltatások idejérõl szól a tanítás. "Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá a tanítványai magukban, és azt kérdezték: 'Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?'" (Máté 24:3) "Mint ahogy a villámlás keletrõl támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is."
"Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem ismeri; sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert mint ahogy azokban a napokban, az özönvíz elõtt, ettek, ittak, nõsültek és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem ragadta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezõn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony röl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok.
Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik õrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem engedné, hogy betörjön a házába. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondolnátok!" (Máté 24:36-44)
Krisztus eljövetele be fog következni, mondja Máté 16:27-28. "Mert eljön az Emberfia Atyja dicsõségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Bizony, mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az õ országával."
Az utóbbi versben találunk egy figyelmeztetést az eljövendõ ítéletrõl. Ezt az életet a leszámolás napja követi. Az aki önzõen meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig másokért feláldozza önmagát az megtartatik. A figyelmeztetést ígéret követi. Nemcsak a Máté evangéliumában, hanem Márk 9:1-ben is olvasunk az elkövetkezõ idõkrõl: "Bizony, mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal." (Márk 9:1)
Amikor a tanítványok egyedül maradtak Jézussal az Olajfák hegyén, megkérdezték: "Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?" (Máté 24:3) Jézus kihangsúlyozta, hogy a világ vége csak azután jön el, miután "Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég." (Máté 24:14) Ez a kijelentés az evangélium egész világon való meghirdetésérõl szól. Ebbe a pogány világ is belefoglalandó. Mind a négy evangélium utal Jézusnak az egész világra kiterjedõ missziói szolgálatára, ami össze van kapcsolva Jézus megváltó munkájával. A Biblia szerint a vég nem jön el addig, és Jézus sem jön vissza addig, ameddig az egész világon nem hirdettetik az evangélium.
"Ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égrõl, és az egek erõi megrendülnek." (Máté 24:29) Amikor a Bibliának ezt a részét olvasom, akkor akaratlanul is egy atomháborúhoz hasonló jelenetet látok magam elõtt. A volt Szovjet Unió felbomlása után azt gondoltuk, hogy megszûnik az atom háború veszélye, de a régi fegyverek továbbra is megvannak, sõt egy-két kis ország is igyekszik kiépíteni a tömegpusztító eszközeit. A gondolat a nap elsötétedésérõl, a hold elhomályosodásárról, a csillagok lehullásáról és az egek erõinek megrendülésérõl kell, hogy felrázzon minden alvó keresztyént, mert ha az az idõ eljön, akkor valóban nyomorúságos napok következnek a világra. A földön annyi fegyver van felhalmozva, hogy a világ összes lakosságát százszor el lehet velük pusztítani.
Az utolsó napokban minden megváltozik, amit állandónak tekintünk. Az óráinkat a nap, hold és csillagok járása szerint állítjuk be. A hajók navigálását a csillagok állása irányítja. Az égi testek határozzák meg az éjszaka és a nappal idejét, és mindaz a rend, amit Isten teremtett a káoszból az utolsó ítéletkor felbomlik.
A Máté 24:29-ben leírt nyomorúság, pusztulás és háború az Ótestamentumban is meg van említve a káosszal és ítélettel kapcsolatban. A Biblia szerint ezeket a nyomorúságos napokat egy új kor, egy új uralom követi majd. Ez azt is jelentheti, hogy elmúlik a régi és megszületik az új. Az ótestamentumi tanítás szerint ekkor lesz a Messiás eljövetelének ideje. Péter apostol Jóel próféciáját a pünkösd ünnepével kapcsolja össze, amikor a nyelveken való szólás bevezeti e Messiás eljövetelét.
A 30. versszakban ezt olvassuk: "És akkor feltûnik az Emberfiának a jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhõin nagy hatalommal és dicsõséggel." A farizeusok jeleket kértek Jézustól, amire Jézus azt válaszolta, hogy csak a Jónás próféta jelét kapják meg. Ahogy Jónás próféta három napig sötétségben volt, ugyanúgy Jézust is elnyelte nagypéntek után a sötétség. Ezt követte a feltámadás jele.
Az is jel, hogy az Emberfia a mennyek országában uralkodik, és az Õ királysága megalapozódott pünkösd napján az Egyházban. Ennek a Megváltónak dicsõségét és hatalmát mi is látjuk és érezzük a keresztyén világban.
Krisztus második eljövetele az utolsó ítélettel van összekapcsolva. Az angyalok trombitájának hangja összegyûjti majd a kiválasztottakat az egész világon. "És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, akik összegyûjtik az õ választottait a négy égtáj felõl, és az ég egyik sarkától a másik sarkáig." (Máté 24:31)
Attól függõen, hogy honnan fúj a szél, és attól függõen, hogy reggel vagy este vörös keleten vagy nyugaton az ég alja, a tapasztalt ember meg tudja mondani milyen lesz az idõjárás. Ugyanígy, amikor látjuk a fákon a rügyeket, virágokat, vagy a Biblia szerint, amikor zsendül a fügefa ága, és levelet hajt, akkor tudjuk, hogy közel van a nyár. A természetben könnyû meglátni a jeleket, de a történelmet már nem ilyen egyszerû megmagyarázni. Minden kornak vannak hamis prófétái, akik hirdetik a világ végének dátumát, de végsõ fokon nem az õ tanításuk határozza meg az utolsó napok eljövetelét, hanem maga Isten.
Igehirdetésem kulcsszava görögül, parúzia, jelenlétet és közellétet is jelent. Ez egy teológiailag elfogadott kifejezés Jézus második eljövetelével kapcsolatban. Ezt a visszajövetelt úgy értelmezzük, hogy Jézus a visszatérte után megalapítja az Õ királyságát, ítéletet mond az ellenségei fölött, és megjutalmazza azokat, akik hûek maradtak hozzá és az evangélium tanításához.
Az adventizmus szerint Jézus bármelyik pillanatban várható, és a keresztyénnek a viselkedéséhez tartozik, hogy állandó készültségben éljen, mint a tíz szûz közül azok, akiknek elég olaj volt a mécsesében a võlegény-várás idején.
A Máté 24. és 25. fejezetét olvasva azt érezzük, hogy Jézus maga is kijelentette a második visszatértét, de meg kell birkóznunk azzal a problémával is, hogy Jézus születése elõtt 200 évvel a zsidók körében közforgalomban lévõ apokaliptikus irodalmi mûfajok a messiás várás közben a jövõ kiszínezésével igyekeztek az akkori idõk nehézségeit elviselhetõvé tenni. A könyvek látomásaiban a régi idõk nagy alakjai közlik a mondanivalójukat a jövõvel kapcsolatban szimbólumok alkalmazásával. Ezek az írások népszerûek voltak, és nincs kétségünk afelõl, hogy Jézus is ismerte ezeket. A kérdés azonban az, hogy vajon Jézus kért-e kölcsön ebbõl az anyagból, hogy jobban kihangsúlyozza az Õ országának eljövetelét és karakterét, vagy az történt, hogy a tanítványok és elsõ keresztyének használták fel az apokaliptikus írásokat, és ezért ismerték Jézust Messiásként? Nagypéntek ezt a hitet lerombolta volna, ha nem lett volna feltámadás. Péter apostol a pünkösdi beszédében (Ap. Csel. 2) ezt a gondolatot igazolja. A tanítványok úgy értelmezték Jézus tanítását, hogy az Úr egy idõre elmegy közülük. Jézus ezt mondja János 14:18-19-ben: "Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idõ, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok."
Pál apostol a feltámadást összekapcsolja a parúziával a Theszalónikaiakhoz írt levelében: "Nem szeretnénk testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felõl, és hogy szomorkodjatok, mint a többiek, akinek nincs reménységük. Mert ahogyan hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, úgy bizonyos az, hogy Isten az elhunytakat is elõhozza Jézus által, vele együtt... Mert amint felhangzik a riadó hangja, fõangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennybõl, és elõször feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhõkön az Úr fogadására a levegõbe, és így mindenkor az Úrral leszünk." (4:13-17)
Isten országa már e földi életünkben is jelen van. A mai leckénk arra tanít, hogy ne találgassuk Jézus második visszajövetelének pontos dátumát. "Azt a napot, vagy órát senki sem ismeri; sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül." Az a gondolat, hogy Jézus sem tudja a második eljövetel idejét, azt jelenti, hogy Õ teljesen Isten akaratára bízta az életét. Nekünk is ez a kötelességünk. Ha a Fiú sem tudja a parúzia idejét, akkor nekünk sem kell azon törni a fejünket, hogy mikor jön el a vég. Találgatás helyett bízni kell Isten jóságában és bölcsességében. Ámen.
Hálával járulunk színed elé, Atyánk, és megköszönjük, hogy testben elküldted hozzánk Jézus Krisztust. Köszönjük az Õ megváltó munkáját, az Õ példamutatását, és a tõle tanult igék szavait. Köszönjük a világmindenség csodálatos alkotását is. Köszönjük az évszakokat, a munka és pihenés idejét, az ültetés és aratás alkalmait. Köszönjük az adventot is, ami elõkészületi idõ nekünk Jézus második eljövetelére.
Éreztesd velünk, Atyánk, hogy a Te országod már e földi életben is velünk és bennünk van Krisztus által. Úgy irányítsd lépteinket, hogy minden nap áldás és elõkészület legyen számunkra a mennyei otthon felé vezetõ keskeny úton. Az örök élet, és a szent Fiaddal való találkozás reményében készítsd el szíveinket az Ige tanításának befogadására és megtartására. Ámen.
Az elhívatáshoz méltó élet
Lekció: Mikeás 6:6-8, és Efez. 4:1-6, Textus: Efez. 4:1b-3 "Éljetek méltóan ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével."Az efezusiakhoz írt levél központi gondolata az, hogy Jézus a meghasonlott, szétválasztott világba elhozta az egység és egyetértés lehetõségének útját. Ezt a keresztyén hitben találjuk meg. Az Egyház feladata hirdetni az errõl szóló üzenetet. Pál apostol leírja, hogy milyen karakterre van szükségünk ahhoz, hogy ezt a feladatot hûen el tudjuk végezni, és ahhoz, hogy egyetemes békességet tudjunk teremteni ember és ember között, ember és Isten között.
Amikor valaki egy társadalomnak tagjává válik, elkötelezettségeket vállal magára az életével kapcsolatban. A kötelességvállalás az egyházi életre is vonatkozik. Pál apostol közli, hogy milyen életet kell élni annak, aki belép a keresztyén egyház közösségébe. Ezzel kapcsolatban öt fontos jellemet ismertet a textusunk.
A legelsõ jellem, amire szükségünk van az az alázat. Ezt a szót a keresztyén vallás alkotta. Az Újtestamentum nyelvezetében, görögben, nem létezett ez a szó a mai értelmezésében. A keresztyén vallás kialakulása elõtt az alázatot nem tartották erénynek. Úgy tekintettek az alázatra, mint valami szégyenletes tulajdonságra. Jézus elõtt az alázathoz legközelebb álló kifejezés (görögben) egy földön kúszó növényre vonatkozott, és ezt követõen rabszolgai, alantas, hitvány, közönséges, meghunyászkodó, talpnyaló, rettegõ karaktert jelentett. Ennek ellenére a keresztyén vallás az alázatot az egyik legfontosabb erénynek nevezte. Napjainkban a hollywoodi film sztárok nagy problémát csinálnak abból, hogy kinek a neve van az elismerések közt legelõl megemlítve. Amikor Jézust megkérdezték a tanítványai, hogy "'Ki a legnagyobb a mennyek országában?' Jézus odahívott egy kis gyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: 'Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Akit tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.'" (Máté 18:1-4) A megtérés és az alázat együvé tartoznak. Megtérés nélkül nincs alázat. Honnan ered a keresztyén alázat, és mit foglal magába?
A keresztyén alázat önismeretbõl származik. Az egy olyan erény, ami által az ember megismeri önmagát és saját méltatlanságát. Önmagunkkal szembenézni a legnagyobb alázat ezen a földön. Sok dramatizálja önmagát. A fiúk és férfiak néha arról ábrándoznak, hogy valami sportágban nagy sikereket érnek el, és a közönség lelkesedése közepette óriási gólokat rúgnak. A lányok és a hölgyek talán gyönyörû ruhában látják önmagukat valamilyen elkelõ bálban, vagy rendezvényen. Van aki képzeletben kiment valakit a tûzbõl vagy a vízbõl.
A keresztyén alázat abból származik, hogy az életünket Jézus Krisztus életéhez hasonlítjuk Isten követelményének fényében. Isten tökéletes, és a tökéletességet követni és utánozni lehetetlen. Az Õ fényében meglátjuk hibáinkat és gyengeségeinket, de ha a hiányosságokban szenvedõ felebarátaink életéhez hasonlítjuk a miénket, akkor sikeresnek tûnik fel a létünk. Kiskoromban sokat rajzoltam és festettem. Úgy éreztem, hogy van is tehetségem, de amikor elsõ gimnazistaként Sárospatakra kerültem, és megláttam egy iskolatársam festményeit, rájöttem, hogy mily keveset tudok. Futásban gyors voltam, de mikor a megyei és országos középiskolai bajnokságon mások befutottak elõttem, ráébredtem, hogy még sokat kell fejlõdnöm. Sok verset írtam, de mikor tanulmányoztam a neves költõk mûveit, ráébredtem a gyengeségeimre.
Mindaddig megelégszünk önmagunkkal, ameddig egy tõlünk magasabb szinten álló egyénnel össze nem hasonlítjuk az életünket és munkánkat. Az alázat megismeréséhez éreznünk kell, hogy Isten a Teremtõnk és mi vagyunk a teremtményei. A keresztyén alázat az önmagunk megismerését jelenti Krisztus evangéliumának fényében.
A második keresztyén erény a szelídség. Arisztotelész, (i.e. 384-322) az ókori görög filozófia legegyetemesebb gondolkozója két véglet között határozta meg az erényeket. Az egyik oldalra helyezte a túlzott értékeket és a másikra a hiányokat. A két véglet között, középen volt az ideális út. Eszerint nem szabad túl haragosnak lenni, de az sem jó ha valaki nem tud a rosszért haragudni. A szelíd egyén mindig haragszik a megfelelõ idõben, de sohasem haragszik az alkalmatlan idõben. Más szóval a szelíd egyén nem tûri el ha másokat szenvedni lát, vagy valaki rosszul bánik másokkal, de eltûri ha õt éri a rosszindulat vagy sérelem.
A vadállatot türelemmel meg lehet szelídíteni annyira, hogy teljesen a trénere vagy mestere uralma alatt él. Az emberek ugyanígy elérhetik a szelídséget, amikor ösztöneiket és szenvedélyeiket teljesen uralni tudják. Ezt azonban saját erõnkbõl nem tudjuk megtenni, Isten uralma szükséges hozzá. Úgy, ahogy a vadállatok a tréner, vagy az idomító uralma alatt szelídek maradnak, ugyanúgy Isten uralma alatt mi is megszelídülünk.
Textusunk harmadik erénye a türelem, vagy hosszútûrés, ami kitart a végezetig. Régen a római hadsereg is veszített csatát, de nem fogadta el a veszteséget, nem alkudott meg az ellenséggel. A legnagyobb csapások közt se gondolt vereségre, kudarcra. A keresztyén türelem egy hasonló lelkület. Nem fogadjuk el a vereséget. Jöhetnek csapások, betegségek, szenvedések és csalódások, a keresztyén egyén türelmesen, hosszútûrõen kitart.
Ohióban két magyar pulink leszármazottjaikként volt hat kis kutyánk. Ezek az apróságok harapdálták szüleiket, ugráltak rájuk, és mindkét szülõ tûrte szemtelenségüket. Egyetlen ütéssel le tudták volna teríteni a kicsiket, de az állatok elviselték a bántalmakat. Az egyházi életünkben is vannak, akik harapdálnak és bántanak bennünket, de az igazi keresztyén türelemmel, és panasz nélkül viseli el a sértéseket és bántalmakat. A keresztyén türelem olyan lelkület, aminek segítségével elnézõen, ingerültség és bosszú nélkül el tudjuk viselni a kellemetlenül és bután viselkedõ egyéneket.
A jó egyháztag negyedik jelleme a szeretet. A keresztyén szeretet annyira ismeretlen és új volt, hogy az apostolok csak egy új szóval, vagy legalábbis egy régi szónak egy új alkalmazásával tudták kifejezni. Görögben négy szó van a szeretetre: az eros szexuális szeretet volt, a filia meleg érzelmet jelentett a közelállók körében, a storgé szó a családon belüli szeretetet fejezte ki. Ehhez a háromhoz adódott még az agapé, ami nemcsak szeretet, de néha jótékonyságot is jelent. Az agapé nem egyszerû szeretet, hanem jóindulat, jóakarat és jótékonyság is. Ezt a görög szót használja Pál apostol a textusunkban. Ha valaki, vagy valakik felé ilyen agapéval közeledünk, akkor megmarad bennünk a jóakarat és jóindulat még akkor is ha õk megsértenek vagy megbántanak bennünket. Ez azt jelenti, hogy a keresztyén szeretet nem egy emocionális érzelem, hanem az akaratunktól is függ. A keresztyén szeretetben van egy olyan képesség, amikor jóakarattal tudunk viselkedni mások csúnyasága és szeretetlenségével szemben is. A keresztyén szeretet arra készteti a szívet és az elmét, hogy ne legyen tele keserûséggel és bosszúval még az ellenségével szemben sem, sõt mindezek ellenére a legjobbat kívánja, és akarja mindenkinek, attól függetlenül, hogy azok mint gondolkoznak, beszélnek vagy viselkednek.
Egy humoros illusztrációt mondok most el két asszonyról, akik haragudtak egymásra. A lelkész évtizedek elteltével rábírta mind a kettõt, hogy a templomnál találkozzanak egy este és béküljenek ki. Végül elérkezett a találkozás napja és amikor a lelkész unszolására kezet fogtak, megszólalt az idõsebbik és azt mondta: "Marcsa! Azt kívánom neked, amit te kívánsz nekem." Mire az felcsattant és ezt válaszolta: "Látja tiszteletes úr? Még ki se békültünk és már is tele van a Julcsa szíve gonoszsággal."
Pál apostol a kolossébelieknek ezt írta a szeretetrõl: "Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentei és szerettei - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben." (Kol. 3:12-15)
A szeretet nem a léleknek egy önmagában megnyilvánuló berendezése. A szeretet önállóan nem lehet tökéletes, mert a szeretet csak a felebarátaink és Isten iránt való viselkedésünkben nyilvánul meg. Mindenkor valaki felé irányul, mindenkor ára van. A szeretet abban nyilvánul meg, hogy egymás terhét hordozzuk.
Az ötödik pont a békességre vonatkozik, amit úgy találunk meg, ha az elõbbi négy birtokában vagyunk. Mind a négy megköveteli tõlünk, hogy az énünket háttérbe szorítsuk, mert amikor önzõen azt kívánjuk, hogy az teljesedjék be, amit mi akarunk, akkor háborúságot kezdünk. Aki el tudja veszíteni önmagát Krisztusban, az megtalálja az egységet és békességet, ami nélkül nincs keresztyén Egyház. A Lélek egysége Isten ajándéka. Összefogja az egyháztagjait, mint az ínszalagok összefogják a testünket. Akkor van egység a gyülekezetben, ha az egyén az õ érdeke és akarata fölé emeli a közösség érdekét és akaratát.
Az autóban olaj nélkül oly nagy a súrlódás, hogy elõbb-utóbb beégnek a dugattyúk és megáll a motor. Az Egyház életében is van egy motor, amit azok az erények olajoznak meg, amikrõl ma beszéltem. Ha ezek hiányzanak, nagy a súrlódás, megáll a gyülekezet szolgálata. Ezért van szükségünk a munkánkban alázatra, szelídségre, türelemre, szeretetre és egységre. Ámen.
Mennyei Atyánk! Add tudtunkra, hogy azt a gyülekezetet áldod meg, amelyikben van alázat, szelídség, hosszútûrés és szeretet. Vezess keresztyén erényeink gyakorlásában nemcsak e gyülekezeten belül, hanem a világi életben is. Ha erényeinket nem is tudjuk tökéletesen alkalmazni, akkor is engedd meg, hogy napról napra elõbbre jussunk azoknak gyakorlásában, és elérjük bennük békességedet.
Add, Teremtõ Istenünk, hogy Igéd tanítása nyomán követni tudjuk azokat az apostolokat és szenteket, akiket példaként állítottál elénk. Adj alkalmat arra, hogy az õ vétkeikbõl, és a mi bûneinkbõl tanulva, megtaláljuk a megtérést, és az újjászületést, és azt a keskeny utat, ami Jézus Krisztusban üdvösségre és örökéletre vezet. Ámen.
Próféta, Mester, Messiás
Lekció: János 1:19-49, Textus: János 1:41 "(András) mihelyt találkozott a testvérével, Simonnal, ezt mondta, neki: 'Megtaláltuk a Messiást.'"Isten az ótestamentumi idõben a prófétákon át szólt népéhez. Az újtestamentumi idõben a Mestereken és a Messiáson keresztül beszélt az emberiséghez. A próféták a koruk lelkihatalmának voltak a képviselõi, de rangban nem voltak a Mesterek vagy a Messiás szintjén. A próféta saját tapasztalata alapján beszélt, nem úgy mint a filozófus, akik spekulál. A próféta az általunk észlelt tudaton túl ment és Isten nevében, Isten hatalmával szólt népéhez. A próféta nem a saját véleményét hirdette, hanem a tapasztalata alapján szerzett ismeretét.
A filozófussal lehet vitatkozni, a prófétával nem. Vagy elfogadjuk, amit a próféta mond, vagy nem. Szókratész, görög idealista filozófus, és Spinoza a kiemelkedõ holland filozófus, vitatkoztak, de Ézsaiás vagy Illés próféta nem. A próféta arra vállalkozik, hogy vagy mindent megnyer, mert neki van igaza, vagy mindent elveszít, mert téves úton jár.
Ehhez hasonló kettõsség van a János evangéliumának üzenetében. Az egyik oldalon látjuk a világosságot, a másikon a sötétséget. A hittel tele élettel szemben áll a hitetlen élet. Az olvasónak választani kell a kéttõ között. Krisztus jelképezi a világosságot. "A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be... Az ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: õ jött el a világba." (János 1:5,9) Ahogy János evangéliumának kettõsségében nincs középút a világosság és sötétség között, ugyanúgy az ótestamentumi próféták tanításában sincs középút. A próféta tanítása vagy teljesen igaz, vagy teljesen hamis.
Prófétai jelleggel bír az az egyén, aki a világ történelmét úgy érti meg és fogadja el, hogy az Istennel van kapcsolatban, Isten irányítja az Õ céljának megfelelõen. A legelsõ ilyen próféta Mózes volt. Mindazok a próféciák, amik a Bibliában megtalálhatók egy ilyen értelemmel íródtak. Érdekes jelenség, hogy a legismertebb próféták egy rövid kétszáz éven belül éltek és alkottak.
A Bibliában olvasunk igaz prófétákról, de Az Apostolok Cselekedeteiben olvasunk egy hamis prófétáról is: "Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágussal és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve. Ez közel állott Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki eszes ember volt. Õ magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. De Elimás, a varázsló - neve ugyanis ezt jelenti -, szembeszállt velük, és igyekezett a helytartót eltéríteni a hittõl. Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel erõsen ránézett, és így szólt: 'Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfia, te minden igazság ellensége, nem szûnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!' Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetõket. (13:6-12)
Saul amikor a keresztyéneket üldözte, úgy viselkedett, mint az az álpróféta, aki elveszítette a szeme világát. Saul is vak volt egy ideig a damaszkuszi országút látomása után. Az álpróféta hatalmát nemcsak Isten ereje, de az igazi próféta is meg tudja törni.
Az ótestamentumi idõben a prófétáknak megvolt a maga közössége és kultusza. Hóseás és Jeremiás például egy olyan munkaközösségnek nevezhetõ egyesülethez tartozott amelyikben, amikor megjövendõlték Júdea pusztulását, akkor a többiek számûzték õket a negatív meglátásuk miatt. A történelem igazolta Hóseást és Jeremiást. Amitõl féltek, bekövetkezett. Júdea elpusztult.
A próféták egy-egy csoportja közösségben élt és tanult. Nem a tanulmányuk, hanem a meglátásuk határozta meg a képességüket. Meglátták az élet elrejtett pontjait, és a tudományuk alapján Isten megadta nekik a felfedezésük közlésének legjobb lehetõségét, és követõiket rávezették az elrejtett valóság megértésére.
Sámuel és Hóseás egy olyan prófétai közösségbe tartozott, amelyik hitelképesebb volt, mint a többi prófétai csoportok. Több elismert próféta került ki ebbõl a közösségbõl. Jeremiásnak és Ámósnak nehezebb volt a helyzete, mert õk önállóak voltak.
A próféták hátterüktõl függetlenül fegyelmezett lelki emberek voltak. Ha valaki prófétai elhívatást kapott, akkor egy hosszú lelki készülõdésen kellett átmennie, mielõtt az Isten és az ember közötti közvetítõ szerepet be tudta tölteni. Keresztelõ Jánost és Jézust prófétaként ismerték korukban. Amikor Jézus megtisztította a jeruzsálemi templomot és kizavarta onnan az árusokat, akkor a sokaság ezt mondta: "Ez Jézus, a galileai Názáretbõl való próféta." (Máté 21:11) Keresztelõ Jánosról beszélve ezt kérdezte Jézus a sokaságtól: "Miért mentetek ki a pusztába? Prófétát látni? Bizony láttatok, sõt mondom néktek, prófétánál is nagyobbat... Bizony, mondom néktek: nem született még asszonytól nagyobb ember, mint Keresztelõ János." (Máté 11:7, 9-11)
János és Jézus lelki készülõdésen ment át az elhívatás elõtt. Keresztelõ János a pusztában élt és a tanítványaival böjtölt. Jézus szintén kiment a pusztába és negyven napon át étkezés nélkül készült a földi szolgálatára. Mindkettõnek a szerepe túlment a prófétai jellegen. Jézust és Jánost Mesterként tisztelték a követõik.
Mesterré lenni azt jelentette, hogy az egyén olyan tökéletessé vált, amilyenné emberileg az lehetséges volt. A Mester elérte az emberi evolúció tetõpontját. Ha összehasonlítjuk a Mestert a prófétával, akkor látjuk, hogy a Mester a próféta felett van. A Mester túlszárnyalja a próféta lelki felfogóképességét, és eléri az emberi meglátás legmagasabb fokát. A Mester az emberi tudatvilág tetõpontján van. A meglátásával másokat is fel tud emelni a szintjére. A Biblia sok prófétáról ír, de Mesterrõl ritkábban.
A Mester másokat is Mesterré tud tenni, mikor lelkileg képes tanítványokra talál. Amikor Jézus a tanítványait oktatta, akkor arra törekedett, hogy felemelje õket magasabb szintre, ahol már a hit által való gyógyítás tudományát is átadhatja. Az ótestamentumi idõben az elsõ próféta, Mózes, Józsuét emelte fel a maga szintjére, és õ folytatta Mózes munkáját.
A Mester lelki tudata egy olyan magas fokon van, hogy csak egy másik Mester tudja határozottan megmondani, hogy ki a Mester. Egy ilyen tudat birtokában Keresztelõ János Jézusban felismerte a Mestert. A tanítványok nem tudták, hogy Jézus kicsoda addig, ameddig Jézus meg nem világosította az elméjüket.
Leegyszerûsítve ezt a szintünkre elmondhatjuk, hogy napjainkban is talán csak érti meg és értékeli a felebarátja munkáját, aki maga is járatos abban. Aki nem végzett orvostudományi egyetemet, és nem ért a gyógyításhoz, az nem tudja mint jelent orvosnak lenni. Aki nem végzett pedagógiai fõiskolát és nem tanít fiatalokat vagy felnõtteket, az nem tudja mit jelent tanárnak lenni. Aki nem végezte el a középiskolát, négy éves egyetemet és a három éves teológiát, az talán az én munkámat sem tudja értékelni, mert nem tudja mit jelent lelkésznek lenni. Aki nem volt Jézus szintjéhez közel, az nem tudta ki volt Jézus.
Jézus több néven volt ismeretes. Volt, aki rabbinak nevezte. Nátánáel például Mesternek és Isten Fiának nevezte. (János 1:49) Jézust többen Mesterként ismerték, de kevés volt azoknak a száma, akik felismerték benne, hogy õ több mint Mester. Õ a Messiás.
A nehézség abból ered, hogy a zsidóság Jézus idejében politikai messiásra várt, aki kiszabadította volna a népét a római birodalom jármától, aki békességet hozott volna a földre az izraelita elgondolás alapján. Jézus nem politikai messiásként jött az emberiséghez. A napkeleti bölcsek nem politikai messiást látogattak meg az elsõ karácsony napján. Nem politikai célok vezették õket, hanem a betlehemi csillag.
Az ótestamentumi próféták megjövendõlték egy olyan Messiásnak az eljövetelét, aki isteni tulajdonsággal rendelkezve Istennek földi misszióját el tudná végezni. Ez a misszió túlment Izráel határain. Jézusnak, mint Messiásnak, a béke missziója eljutott a föld minden országába.
Ha megvizsgáljuk az Ótestamentumot, akkor kevés igazi prófétának találjuk ott a nevét, mert kevesen voltak. Ennél kevesebb volt a Mesterek száma, és csak egyetlen egy Messiásról tesz említést a Biblia. Hitünk szempontjából ezt fontos felismerni.
A Mester a tanítványait el tudja vezetni az üdvösséghez. Keresztelõ Jánost mint prófétát és Mestert ismerte meg a kora. János követõi hittek a Mesterükben, és tudták, hogy ha követik a Mesterük példáját, akkor az Isten elhozza számukra az üdvösséget. Eddig a pontig csak egy kevés különbséget látunk Keresztelõ János és Jézus között. A Mesternek el kellett érni egy olyan lelki szintet, amely által a tanítványait az üdvösségrõl biztosítani tudta. A tanítványok elõnyére vált az, ha tanulmányozták Mesterük életét és követték az õ példáját. Ez által tökéletesebbekké váltak. Ugyanakkor egy élõ kapcsolatra is szükség volt a Mester és az õt követõk között. Enélkül a kötelék nélkül a Mester munkája korlátozva volt. A Messiásnak nincsenek ilyen kötöttségei. Az Õ létét sem a tér, sem az idõ nem korlátozza. Amíg János az õ korának volt a Mestere, addig Jézus az örökkévalóságnak a Mestere és Messiása.
Jézus az emberiségért volt, van és lesz. Jézus az emberiség üdvössége minden idõre. Ezért volt az, hogy a Keresztelõ János tanítványai az elkötelezettségüket megcserélték, és a Mestertõl eljutottak a Messiásig. Ez nem volt egyszerû, mert a Mesterek ragaszkodtak tanítványaikhoz, mint szülõk gyermekeikhez. Ennek ellenére János arra biztatta tanítványait, hogy legyenek Jézus követõi.
Jézus korában megjelent egy írás, ami János Titkos Evangéliuma néven volt ismert. Ebben le volt írva, hogy amikor Jézust levették a keresztrõl, akkor Jézus egy követõje odajött a tanítvány Jánoshoz és azt kérdezte: hol van most a te Mestered? Ez a kérdés zavarba hozta Jánost, hiszen egy pár nappal azelõtt a Mester élt és most meghalt. Mit csináljon most õ, mint tanítvány. Keressen egy másik Mestert? A történet szerint János elvonult a magányba, és ott volt egy látomása, ami igazolta Jézusnak igazi kivoltát. A látomás szerint Jézus több volt, mint próféta, több volt mint Mester, Õ maga volt a Messiás. Miután János megtalálta és megismerte Jézust, nem volt szüksége senki máshoz menni. Ráébredt János arra, hogy Jézus uralma és hatalma örökös. Ez a felismerés a vallásunk fundamentuma. A tanítványok eljutottak erre a felismerésre. Az a kérdés, hogy mi felismerjük-e Jézusban nemcsak a prófétát és Mestert, hanem magát a Messiást? A lelkünk üdvössége függ ettõl a felismeréstõl, mert a megfeszített Mester a halálán túl is tud segíteni a követõin. Jézus bebizonyította a feltámadása által, hogy a halál felett és azon túl is van hatalma. Õ több volt, mint Mester.
Amikor Pál apostol még Saul néven volt ismeretes megjelent Jézus neki a damaszkuszi országúton. Jézus másoknak is megjelent. Ott volt Õ azok közt, akik ketten, hárman összegyûltek az Õ nevében. Az Õ jelenlétét újból és újból megtapasztalja a keresztyén világ. A mai prédikációban errõl a Messiásról szóltam. Jézus a mi prófétánk, Mesterünk és Messiásunk, aki bennünket is hív a tanítványságra. Jöjjetek el és fogadjuk Jézus hívását. Erre biztat bennünket az egyik énekünk is, amelyik így szól: "Jézus hív, bár zúg, morajlik életünk vad tengere, halk hívása tisztán hallik: Jer, kövess, ó jöjj ide. Vedd a példát Andrástól, ki hallva hívó szózatot, hálóját sem vonszolá ki: Érte mindent elhagyott." Ámen.
Mennyei Atyánk! Emlékeztess mindnyájunkat arra, hogy Te velünk voltál és vagy otthonainkban és a munkahelyeken is. Akkor is velünk vagy, amikor nem jövünk el templomba. Figyelmeztess arra is, hogy ez az élet tele van állandó kísértésekkel, és mindnyájunknak szüksége van gondviselésedre és õrködésedre. Vezess bennünket továbbra is azon az úton, amely az üdvösséghez vezet.
Halljuk, de nem értjük szereteted nagyságát, amit kinyilatkoztattál a megfeszített és feltámadott Krisztusban, ezért kérünk, hogy növeljed a Megváltónkba vetett hitünket, hogy az Õ önzetlen példája nyomán, és Szentlelked segítségével a szolgálatodat és embertársaink szolgálatát az evangélium tanítása szerint el tudjuk végezni.
Emlékeztess bennünket az élet rövidségére is, hogy napnap után el tudjuk magunkat készíteni arra az idõre, amikor megjelenünk elõtted. Amíg e földön és e testben lakozunk, légy kegyelemmel hozzánk és szeretteinkhez, és engedd meg, hogy a Te országod áldásait még ebben az életben megismerjük és másokkal megosszuk.
Az Élet Könyvébõl felénk hangzik a tanítás az üdvösségrõl, de az ítéletrõl is. Köszönjük ezt a kinyilatkoztatást és figyelmeztetést. Tudjuk, hogy a cselekedeteinkkel nem tudjuk biztosítani az örökélet, de azt is tudjuk, hogy Te egy szeretõ, megbocsátó Teremtõ vagy, aki megáldod a Jézus Krisztus hitében élõ és cselekvõ gyermekeidet.
Légy velünk akkor is, amikor a halál árnyékában járunk, amikor szeretteinket gyászoljuk. Taníts meg minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Adj erõt a Te országod megkereséséhez, és annak megtartásához Jézus Krisztus által. Ámen.
A feltámadás fõpróbája
Lekció - János 11:17-44, Textus - János 11:21-26 "'Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentõl, megadja neked az Isten.' Jézus ezt mondta neki: 'Feltámad a testvéred!' Márta így válaszolt: 'Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.' Jézus ekkor azt mondta neki: 'Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.'"Lázár feltámasztásának a története csak a János evangéliumában van megírva. Mária és Márta nevét megemlíti Lukács is, de a Lázárral kapcsolatos csoda nélkül. János is igen keveset ír Lázárról. Nem ismerjük sem a feltámadás elõtti, sem a feltámadás utáni életét. Egy történet szerint Lázár harminc éves korában halt meg, és a feltámadása után még harminc évet élt. Legendák szerint Lázárt és a nõtestvéreit a zsidók egy lyukas csónakba ültetve kibocsátották a tengerre. De a csónak nem süllyedt el, hanem eljutott Franciaországba, ahol Lázár püspök lett.
Az Újtestamentumban két Lázárral találkozunk. Az elsõrõl Lukács 16-ban olvasunk Jézus példázatában a gazdagról és Lázárról. Mikor mindkettõ meghalt, akkor a gazdag a pokolba jutott, a koldus Lázár pedig Ábrahám kebelére. A gazdag ember üzenni akart Lázár által a rokonainak mondván, hogy "beszéljen a lelkükre, nehogy õk is ide kerüljenek a gyötrelem helyére. Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra!"
A koldus Lázár nem azonos Mária és Márta testvérével, a Jézus barátjával. A mai történetünkben a betániai Lázárról olvastunk, aki négy napig halott volt, amikor Jézus odaérkezett. A Biblia kétszer is megemlíti, hogy "Lázár már négy napja volt a sírban." (János 11:17) Amikor Jézus a sírnál azt kéri, hogy vegyék el a barlang szájáról a követ, "Márta, a halott testvére így szólt hozzá: 'Uram, már szaga van, mert negyednapos.'" (János 11:39)
A zsidó hiedelem szerint a lélek három napig keringett a meghalt test felett reménykedve, hogy hátha visszatérhet a régi lakóhelyére, de amikor a test bomlani kezdett, akkor a lélek eltávozott. Lázár már halott lehetett, amikor az üzenethozók Jézushoz érkeztek mondván, hogy beteg, hiszen Betánia oda vissza két napi járásra van a Jordán azon részétõl, ahol Jézus tanított. Betánia félórai közelsége Jeruzsálemhez megengedte, hogy a zsidók közül többen eljöjjenek Lázár temetésére. Ezek Máriának, Mártának és Jézusnak barátai voltak. Talán õk vitték el a hírt késõbb Jeruzsálembe Lázár feltámadásáról Jézus ellenségeihez, akik elhatározták, hogy Jézust és Lázárt is megölik.
János célja a mai elbeszéléssel az, hogy Jézus természetfeletti hatalmát, és Messiás voltát igazolja. Az Ótestamentumban Illés és Elizeus is mûveltek csodákat, sõt halottakat is támasztottak fel. Illésrõl az van megírva, hogy egy alkalommal azért imádkozott az Úrhoz, hogy a lélek térjen vissza a sareptai özvegyasszony fiába. "Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek visszatért a gyermekbe, és az föléledt." (1. Kir. 17:22) Elizeus mesterséges légzéssel visszahozta egy sunémi asszonynak a fiát, aki napszúrást kapott a mezõn és meghalt. (2. Kir. 4:18-34) Ha a próféták gyógyítottak és halottakat támasztottak fel, akkor mennyivel inkább meg kellett mindezt tenni Jézusnak, a nagy prófétának. Jézus Lázáron kívül feltámasztotta a naini ifjút és Jairusnak a lányát is. A vallásos mondanivalója a mai történetnek Lázár feltámasztásával kapcsolatban az, hogy a már oszlásnak indult halottat is fel tudja a Messiás támasztani. Tehát nemcsak egy prófétával találkozik itt az olvasó, hanem Istennel.
A bibliai zsidó neveknek majdnem minden esetben fontos jelentése volt. Lázár azt jelenti, hogy Isten segített. Isten valóban segített Lázáron. Feltámasztotta a halálból.
Palesztinában, a meleg éghajlat alatt a halott test hamar bomlásnak indul. Ezért van az még napjainkban is, hogy a halottat általában az elhalálozás napján már el is temetik. Négy napos halál Lázárt már az eszméletlenség, ájulás, vagy a tetszhalott határon túl teszi. Mária és Márta fivére valóban halott volt.
Figyelemre méltó Mária és Márta között a különbség amikor Jézus megérkezik. Mártának a viselkedése praktikus. Mikor meghallotta, hogy Jézus útban van, eléje ment. Nem maradt a házban a gyászolókkal. Márta Jézus elé menve elmondta, ami a szívén volt: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentõl, megadja neked az Isten" (János 11:21-22)
Egy másik történet szerint Márta a konyhában szorgalmatoskodott, amíg a testvére, Mária, Jézus lábaihoz ült, és illatos kenettel megkente Jézust.
Amikor egy-egy halálesetkor elmegyünk a gyászoló családhoz, a családtagok viselkedése hasonló Mária és Márta viselkedéséhez. Van, aki hittel elfogadja a halált, és azonnal munkához lát a konyhában. Kávét csinál. Elõveszi a mélyhûtõbõl a süteményt, és megkínálja a vendégeket. Van, aki Máriához hasonlóan a feltámadás Ura lábánál érzi magát jól Mindkét asszony hisz Jézusban, de nem egyformán mutatják meg a hitüket vagy szomorúságukat.
Jézus azt mondta Mártának: "Feltámad a testvéred!" Márta arra gondolt, hogy majd valamikor az utolsó ítéletkor, a feltámadás napján. De Jézus kibõvíti Mártának a gondolatmenetét mondván: "'Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed ezt?' Márta így felelt: 'Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.'" (János 11:25-27)
Jézus utolsó csodája Lázár feltámadásával kapcsolatban szinte fõpróbája az Õ húsvéti feltámadásának. Ha Isten által Jézusnak hatalma van Lázár halála felett, akkor ugyanez a Teremtõ Isten megadja Jézusnak a hatalmat a saját halála felett is. Lázár életének visszaadását Jézus feltámadásának fényében kell meglátnunk. Ugyancsak meg kell látnunk a halotti leplek jelképes jellegét is. Lázárnak a keze és a lába körül volt kötve pólyákkal, az arca pedig kendõvel volt bekötve. Megkérdezhetjük, hogy miért vannak ezek a részletek leírva, ha nem azért, mert János a 20. fejezetben ugyancsak körülírja Jézus temetési lepleit is. Lázár feltámadását Jézus feltámadásának fényében mélyebb értelemmel látjuk. Jézus így szól Mártának: "Én vagyok a feltámadás és az élet."
A leckénk lényegét csak úgy érezzük át igazán, ha azt ennek a kijelentésnek az értelmében tanulmányozzuk. Lázár feltámasztása nemcsak a halandó élet restaurálása egy újabb meghalásra, hanem feltámasztás az örök életre. A halandó lét restaurálása is benne van a történetben, de a lényeg az, hogy Lázár egy prototípus, minta lesz, mindazok számára, akik Jézus Krisztus hitében és közösségében élnek. A Krisztusban hívõk már e földi életben megkezdik az örök életet. Lázár földi életét vissza adva, Jézus egy sokkal magasabb szinten álló életrõl tanít, amikor így szól: "Aki hisz énbennem, ha meg hal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha."
Eszerint a feltámadás nemcsak az utolsó napon lehetséges, amint Márta gondolta Lázárral kapcsolatban, hanem itt és most kezdõdik, és a testi halálunkban teljesedik be. Ez a gondolat elválaszthatatlan János 5:24-tõl, ahol Jézus így tanít a Betesda tavánál: "Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sõt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe."
Mély Ige ez, ami szerint a feltámadás nemcsak az utolsó napon lehetséges, hanem már most is. Ez a tanítás végigvonul a János evangéliumán, és fundamentuma a feltámadás hitének. Azok, akik Krisztusban hisznek és élnek, feltámadnak Õbenne az örökéletre. Ez az új élet Krisztusban teljesen átformálja halandó létünket. Egy olyan új minõséget ad az életünknek, aminek magasabbrendûsége a földi halandóságunkat túllépi.
Ennek a feltámadásnak és új örök életnek az üzenete kell, hogy a húsvéti ünnepeken túl körülvegye a keresztyén szolgálatunkat a mindennapi életben is, mert ha ezen a földi életen túl van egy másik élet is, és van, akkor nem szabad könnyelmûen elpocsékolni az Isten által adott földi idõszak áldásait és lehetõségeit.
Többször hallottam azt a kifejezést, hogy sokan szeretnének a mennyországba jutni, de nem akarnak meghalni. Fiatal koromban azt is hallottam, hogy tûrjük el a nehézséget és a nyomort, mint a koldus Lázár is eltûrte. Majd a mennyországban megkapjuk jutalmunkat. Én ezzel ellentétben hiszem, hogy nekünk a nyomorunk és nehézségeink felé kell emelkedni. Nemcsak abban kell reménykednünk, hogy majd valamikor az ismeretlen jövõben a miénk lesz az örökélet, mert az örökélet és az üdvösség már most a miénk lehet, ha hiszünk a Jézus Krisztusban, aki a feltámadás és az élet. "Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sõt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." (János 5:24)
Évszázadokon át a keresztyén egyház nem ítélte el a földi elnyomást, hanem inkább vigasztalta a szenvedõket egy eljövendõ mennyország ígéretével. Az Isten által adott élet értékessége és méltósága nem kapott elég hangsúlyt az igehirdetésekben. Gyakran hallottunk az ember tehetetlenségérõl és nyomorúságáról. Az imádságainkban is ki lett hangsúlyozva a férgekhez hasonló életünk. Mivel Isten képmására teremtettünk, mindig bántott az, hogy az ember felemelése helyett elfogadtuk az ember meggyalázását, hitvány féreg mivoltát. A hallott vigasztalás az volt, hogy majd a másvilágon jobb lesz. Az emberi jogokat nem lehet azzal a gondolattal a szõnyeg alá seperni, hogy majd a másvilágon kárpótlást kapunk a jogtalan szenvedésünkért. A földön nincs olyan teljesség vagy tökéletesség, ami Istenen és Krisztuson kívül biztosítaná nekünk az örökéletet és üdvösséget.
Ma még homályosan látjuk az eljövendõ életet, de eljön az idõ, és már most itt van, amikor a feltámadás Urában, Jézus Krisztusban, hit által átmehetünk a halálból az életbe. Ha valaki vágyik az örök életre és az üdvösségre, akkor az a mai üzenetben megtalálja a választ a tennivalókkal kapcsolatban Jézus Mártához intézett szavaiban: "'Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed ezt?' Márta így felelt: 'Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.'" (János 11:25-27) Ugyancsak megtaláljuk a tennivalókkal kapcsolatos utasítást Jézus betesdai tanításában: "Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sõt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." (János 5:24)
A feltámadásról szóló próféciák beteljesedtek Krisztusban. A jelen és eljövendõ életünkkel kapcsolatos tanítások is valóra fognak válni azok számára, akik megtérnek és Krisztushoz hasonlókká válnak, aki maga a feltámadás és az élet.
Lázár története még azt is tanítja, hogy sohasem késõ az Úrhoz fordulni. Mária és Márta egyik nap arról beszélgetett, hogy miképpen töltik el a húsvéti ünnepet, és a másik nap Lázár meghalt. Így vagyunk mi is a készülõdéseinkkel. Tervezünk, de Isten végez. Amikor minden lehetetlennek tûnik, Isten akkor is tud csodákat mûvelni. Jézusnak még akkor is volt ideje cselekedni, amikor Lázár már meghalt. Ezért teljen bizalommal kell Istenhez fordulnunk minden esetben, mert Isten elõtt semmi sem lehetetlen. Aki hallja az igét, hisz abban, és cselekszi azokat, annak örök élete lesz és átmegy a halálból az életbe. Ámen.
Életünknek Ura! Ma nemcsak a feltámadott Krisztusra emlékezünk, hanem azokra is, akik általa feltámadtak a halálból. Bizalommal fordulunk Hozzád a földi és a mennyei életünkkel kapcsolatban, tudván azt, hogy elõtted semmi sem lehetetlen. Ahogy megteremtetted a földi életet, ugyanúgy megteremted Krisztusban a mennyei életet is.
Teremtõnk! Vezess minket egy új lelki élet megkezdésében. Éreztesd meg velünk, hogy Jézus a feltámadás és az élet. Vésd szívünkbe, hogy aki hisz Õbenne, ha meghal is, él; és aki él, és hisz Õbenne, az nem hal meg soha. Add Atyánk, hogy Lázár testvérével, Mártával, mi is higgyük, hogy Jézus a Krisztus, a Te szent Fiad, akinek el kellett jönnie a világba a mi megváltásunkra.
Mennyei Atyánk! A feltámadás áldásait terjeszd ki közösségünkre, és úgy igazítsd gondolatainkat, hogy ne csak halljuk az igédet, hanem higgyünk abban, akit elküldtél érettünk. Jézus igéjét hallgatva, engedd hinnünk benn, és Õáltala találjuk meg úgy az örök életet, hogy ne menjünk az ítéletre, hanem menjünk át a halálból az életbe.
Nyisd meg szemeinket a feltámadás igazságainak meglátására. Nyisd meg füleinket az igének meghallgatására, és Igéd követésére. De különösképpen nyisd meg a szíveinket arra, hogy a feltámadás hitében élve, bizalommal járuljunk napról napra mennyei trónusodhoz.
Tégy bennünket Jézus hû tanítványaivá, hogy hitünkkel és cselekedeteinkkel tanúbizonyságot tudjunk tenni Megváltónkról, és általa átmenjünk az örök életbe. Ámen.
Virágvasárnap
Lekció - János 12:1-19, Textus: János 12:12-13 "Másnap, amikor az ünnepre érkezõ nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: 'Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!'"A virágvasárnapi történet tanulmányozása elõtt szükséges megvizsgálni az események hátterét. "Jézus hat nappal húsvét elõtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal ülk között volt. Mária ekkor elõvett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és saját hajával törölte meg: a ház pedig megtelt a kenet illatával." (János 12:1-3)
Kit kentek fel az Ótestamentumban? A királyt, prófétát és a fõpapot. Júdás Iskáriótes, aki el akarta árulni Jézust, megrótta Máriát azért, mert Jézus felkenésére használta fel a nárdust. "Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem adták az árát a szegényeknek? De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála lévõ erszénybõl elszedegette, amit beletettek." (v. 5-6)
Betánia 3 km-re van Jeruzsálemtõl az Olajfák hegyénél. Itt kezdõdött a virágvasárnapi esemény. A húsvéti ünnepekre ezrek érkeztek, és nem volt mindenkinek hely Jeruzsálemben. Sokan Betániában szálltak meg, onnan vonultak be Jeruzsálembe Jézussal.
Talán többen azért jöttek Betániába, mert hallottak Lázár feltámadásáról és látni akarták Lázárt és a Mestert, aki feltámasztotta. Bár abban az idõben nem volt újság, rádió és televízió, a hírek gyorsan terjedtek, és néha talán felnagyítva mentek szájról szájra.
Amint Jézus bevonult a városba sokan tudták, hogy kicsoda, de talán ugyanannyi elõtt ismeretlen volt Jézus. Akik nagy lelkesedéssel fogadták Õt, azok talán Lázár feltámasztásáért tették. A nagy tömeg számára a csoda Lázár volt. "Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy õ ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. A fõpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és miatta hittek Jézusban." (v. 6-11)
Pálmaágakkal, vagyis a pálmafa leveleit lengetve üdvözölték Jézust. Tele voltak örömmel és boldogsággal, amint kiáltozták: "Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel királya!" (v.13)
Amint látjuk az örömteli fogadtatást, meg kell látnunk a háttérben meghúzódó ellenzék kialakulását is. A Biblia szerint a fõpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert Jézus jelenléte a hatalmukat veszélyeztette. Ez különösképpen kiélesedett, amikor Jézus a templomban felforgatta a pénzváltók asztalait és kiûzte onnan azokat, akik Isten házát kereskedelmi célokra használták fel. Itt meg kell látnunk, hogy a feljegyzések szerint az áldozatra hozott állatok eladásának üzleti része a fõpap egyikének a kezében volt. Ha reálisan felmérjük napjaink helyzetét, akkor látjuk, hogy ha valaki veszélyeztetné egy nagy cég forgalmát, akkor annak vezetõi nemcsak törvényes úton, hanem néha gengszteri módszerekkel igyekeznek megsemmisíteni az útjukban álló egyént. Jézus nemcsak a fõpapok hatalmát veszélyeztette, hanem a templom megtisztításával a fõpapok jövedelmét is lecsökkentette. Nemcsak a vallásos ügyet kell meglátnunk a háttérben, hanem a hatalomnak és pénznek a szerepét is. Ezt a történetet napjainkra vonatkoztatva be kell vallanunk õszintén, hogy sok esetben, és sok szervezetben, a hatalom és a pénz továbbra is fontosabb szerepet játszik, mint maga az ügy, amiért a szervezeteknek dolgozniuk kellene. Jézus ugyan szolgálni jött és a követõit is szolgálatra biztatta, de sokszor az alázat helyett az a kérdés bontakozik ki, hogy ki a nagyobb?
Amint tanulmányozzuk az ellenzék kialakulását, meg kell éreznünk, hogy virágvasárnap a tanítványok nem értették még teljesen mi történik körülöttük. Lelkesedve mentek Jézussal, és elfogadták Jézust, mint királyukat, mint Izráel királyát, de nem értették még a szenvedõ szolga szerepét.
Talán sokan emlékeztek az ötezer ember megvendégelésére, de hányan emlékeztek a János 6:13-15-re, ami szerint a lakoma után Jézus összeszedette a maradékot és "Az emberek látva a jelt, melyet tett, azt mondták: Ez valóban a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában."
Jézus az ötezer ember megvendégelése után nem fogadta el a királyi méltóságot, de Betániában igen. Megengedte, hogy Mária felkenje, mint királyt, prófétát és fõpapot. Miután valaki meghalt, szintén bebalzsamozták és bekenték. Jelen esetben a Mária munkája egyúttal annak is tekinthetõ, hogy felkenetik a halálra egy olyan drága kenettel, aminek az ára egy munkás évi keresetébe került abban az idõben. Ez alatt az idõ alatt Márta saját konyhájában fõzött, de lehetséges, hogy a leprás Simon házában. A Máté 26:6-12-ben ezt olvassuk: "Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában volt, odament hozzá egy asszony, akinél alabástrom tartóban drága kenet volt, és ráöntötte Jézus fejére, amint az asztalnál ült. Amikor meglátták ezt a tanítványai, bosszankodtak és ezt mondták: 'Mire való ez a pazarlás? Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és a szegényeknek adni.' Amikor Jézus észrevette ezt mondta nekik: 'Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Mert amikor ezt a kenetet a testemre öntötte, temetésemre készített elõ.'" Azt látjuk, hogy Jézus megengedte, hogy Mária felkenje, és megengedte az ünneplést.
A Biblia szerint "Azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett, sokan hittek õbenne. De egyesek közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus. Összehívták tehát a fpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: 'Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerûen hagyjuk õt, mindenki hinni fog benne... Kajafás, aki fõpap volt abban az esztendõben, azt mondta nekik: ...'jobb nektek ha egy ember hal meg a népért, és nem az egész nép pusztul el'... Attól fogva egyetértettek abban, hogy megölik. Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevû városba; és ott tartózkodott a tanítványaival. Közeledett a zsidók húsvétja, és a vidékrõl sokan felmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. A templomban álldogálva keresték Jézust, és így tanakodtak egymás között: 'Mit gondoltok, talán el sem jön az ünnepre?' A fõpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogyha valaki megtudja, hol van, jelentsék be, hogy elfoghassák." (János 11:45-57)
Virágvasárnap hátterében ott látjuk a cselszövést. A zsidó vezetõk el akarják tüntetni a bizonyítékot Jézus hatalmával kapcsolatban. Meg akarják ölni Lázárt, mert õ volt az élõ bizonyíték Jézus utolsó csodájával kapcsolatban. De el akarják pusztítani magát a csodatevõt is.
Jézus legelsõ csodája a kánai mennyegzõn történt, amikor a vizet borrá választotta. Ezt a csodát csend és titoktartás követte. Jézus utolsó csodája Lázár feltámasztása volt. A gyászt örömmé változtatta. Mindkét csoda a családi kör bensõségében történik meg, és érdekes módon az egyik egy lakodalom alkalmával, a másik pedig egy temetéskor. Mindkét csoda célja az volt, hogy Isten dicsõsége nyilvánvalóvá váljon Jézusban. A kánai mennyegzõ után Jézus tanítványainak a hite erõsödött meg Jézusban, és a Lázár feltámasztása után hinni kezdett a nép is, és ujjongó örömmel nevezte Jézust királynak.
Jézus nem olyan király volt, mint az ótestamentumi királyok. Az elsõ király, Saul, hatalmas termetû egyén volt. Testileg erõs. Salamon a bölcsességérõl és gazdagságáról volt nevezetes. A bizánci birodalom trónjai arannyal és ékszerekkel voltak díszítve. A távol-keleti trónok páva tollal voltak felékesítve. Napóleon csapatai vért ontottak a császárságért. Hitler és Sztálin katonái embermilliókat pusztítottak el a hatalom megszerzéséért, és ezekkel az uralkodókkal szemben ott látjuk Jézust, aki alázatosan, szamárháton vonul be Jeruzsálembe, nem azért, hogy másokat az uralma alá hajtson, hanem azért, hogy az életével szolgálja az emberiséget. A szamár az alázat jelképe, a harci paripákkal ellentétben. A pálma ágak békét jelképeztek, a dárdákkal és szuronyokkal szemben. A gyermekek éljenzése és ujjongása éppen az ellenkezõje a katonai fogadtatásnak. Jézus hatalma abban volt, hogy a halált is letudta gyõzni, és abban, hogy az emberek szívét ma is meg tudja nyerni a szolgálatra. Ezért áldjuk, Jézust ma is, mint az ég Urát. Ezért éneklünk ma is hozsannát dicséretül. Van egy angol ének: Crown Him with many crowns, aminek a magyar fordítása: "Áldd most az ég Urát, ki égi trónon ül, hol az égi kar zeng hozsannát, mely szól dicséretül. Õt énekeld, te szív, ki érted halt halált, a gyõztes Királyt zengd, ki hív mind az idõkön át."
Micsoda különbség van a között az idõ között, amikor Názáretben kizavarták Jézust a zsinagógából, és Jeruzsálem között, ahol királyként üdvözlik. Micsoda különbség van a között az idõ között, amikor Jézus kiadta a parancsot egy egy gyógyítás után, hogy ne szóljanak senkinek, és Jeruzsálem között, ahol tudja az egész város, hogy miképpen támasztotta fel Lázárt a halálból. Micsoda különbség van a között az idõ között, amikor csak a tanítványok szûk köre ismerte fel Jézus hatalmát, és virágvasárnap között, amikor ember ezrek kiáltanak hozsannát, mint Királynak. Micsoda nagy elõrehaladás az, amikor Jézus többé nemcsak tanító, hanem Mester, próféta, fõpap, király és Messiás, akit az emberiség régóta várt.
Akik megérezték Jézus nagyságát, azok leterítették ruháikat az útra, és zöld ágakat hintettek eléje. Ezzel fejezték ki tiszteletüket iránta. Amikor napjainkban hozsannát éneklünk talán nem tudjuk, hogy a hozsánna szó azt jelenti, hogy "segíts - mi imádkozunk". Késõbb a gondolat ki lett bõvítve arra, hogy "segítsd Izráelt, Isten."
A keresztyén egyház évszázadokon át örömben és boldogságban ünnepelte meg virágvasárnapot. Öröm és a fesztivál napja ez, de a háttérben meg kell látnunk a megbújt ellenséget, akik a Krisztus ügyét a kezdettõl fogva el akarták pusztítani. Az elvetett evangélium magja nem ment mindenki életében a szívek mélyéig, és ezért volt az, hogy azok, akik virágvasárnap hozsannát kiáltottak, azok már nagypénteken azt hangoztatták, hogy Jézust meg kell feszíteni. Azok, akik veszni látták a hatalmukat és pénzüket Jeruzsálemben, azok Jézus ellen uszították a népet.
Befejezésül Jézus szolgaságát is szeretném kihangsúlyozni, amelyik megelõzte királyságát. Pál apostol foglalja talán össze legjobban a szolgaság és királyság értelmét, amikor a következõre biztat minket: "Azt törekedjetek megvalósítani magatokban, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert õ Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlõ Istennel, hanem dicsõségérõl lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta õt az Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére." (Fil. 2:5-11) Adja Isten, hogy ne csak Jézus dicsõségében találjunk örömet, hanem a szolgaságában is, mert szolgaság nélkül nincs királyság.
Hálával járulunk eléd, Istenünk, mert áldásoddal felvirrasztottál virágvasárnapra, amely örömteli imádásodra rendeltetett. Köszönjük, hogy irgalmasságoddal elvezettél minket a kikelet küszöbéhez, ahol nemcsak a lélek virágaival, hanem a télre becsukott föld terméseibõl is elhozhatjuk Fiad fogadására a természet és hitünk csokrait.
Istenünk! A hitünk virágait hozzuk Királyunk elé, aki önkéntesen és alázattal vállalta a szolgaságot. Köszöntjük Jézust, aki szegénységében, kölcsönkért szamár hátán vonult be Jeruzsálembe, de szegénysége ellenére is meg tudta gazdagítani a világot, mert nem azokat a kincseket nyújtotta, amiket a rozsda és a moly megemészt, hanem a lélek gazdagságát, a mennyei kincseket.
Add, Urunk, hogy a földi fény és pompa ne tévesszen meg bennünket, amikor királyunkat várjuk. Küldd el Jézus mennyei királyságának követeit gyülekezeteinkbe, hogy õk vezessék megváltottaidat a szolgálat és üdvösség keskeny útjain.
Atyánk! Együtt zengjük dicséretünket a nagy Királyról, aki nevedben hoz békességet népe javára. Amint felhangzik a hozsánna ajkunkról add, hogy ne csak szánk, hanem szívünk és lelkünk is dicsérje Megváltónkat. Láttassék meg rajtunk dicsõséged, amikor Jézus üres keresztjét és sírját látjuk. De a dicsõséghez vezetõ úton vezess el minket a szenvedés göröngyös ösvényeihez is, hogy mi is felvehessük naponta az Úr keresztjét. Az legyen nekünk a legnagyobb gazdagságunk, hogy Jézussal járunk, vele élünk, és vele szenvedünk, és egykor vele nyerjük el az élet koronáját. Küldd el az Õ királyságát a földre, hogy az Õvele vonulhassunk be a Te mennyei királyságodba. Ámen.
Elvégeztetett
Lekció - János 19:17-30, Textus: János 19:30 "Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: 'Elvégeztetett!' És a fejét lehajtva, kilehelte lelkét."Jézus körülbelül hat órát töltött el a kereszten, és ez alatt az idõ alatt az evangéliumok szerint hét alkalommal szólalt meg. Az elsõ alkalommal a megbocsátás hangján szólt: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek." (Lukács 23.34)
A második mondatban az üdvösség üzenetét osztotta meg hallgatóival: "Bizony, mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban." (Lukács 23:43)
Harmadszorra a családi kapcsolat hangját halljuk, amint szól az anyjához, és a kedvenc tanítványához, Jánoshoz: "Asszony, íme a te fiad!"... "Íme a te anyád!" (János 19:26-27)
A negyedik mondat bemutatja Jézus emberi mivoltát: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" (Máté 27:46)
Ötödszörre az emberi szenvedésrõl hallunk, amit mindnyájan tapasztalhatunk: "Szomjazom." (János 19:28)
A hatodik szó a mai textusunk, amit egyesek utolsó szóként is használnak, mert a hetedikhez hasonlóan jelzi a halált. Amikor az "Elvégeztetett" szó felhangzik, a beteljesedés üzenetét halljuk, ami után Jézus a fejét lehajtva kilehelte lelkét. (János 19:30)
Hátra van azonban még egy alkalom, amikor Jézus megszólalt a kereszten. A Lukács 23:46 szerint Jézus hangosan felkiáltott, mondván: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet. És ezt mondva meghalt."
Izráelben, amikor a gyermekek lefeküdtek, imádkoztak az édesanyjukkal a 31. Zsoltárból (6) idézett verssel ekképpen: "Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten." A gyõzelemnek ezen hangja átviszi Jézust a földi életbõl a mennyei életbe. Az ótestamentumi idõkben a bûnbocsánat eléréséhez egy komplikált áldozati rendszer volt használatban. Feláldoztak egy bûnbakot, egy állatot, azzal a gondolattal, hogy az ember bûne átszáll az állatra, és annak feláldozásával eltöröltetik a bûn. De a bûn folytatódott, és ezért gyakori áldozatra volt szükség. Jézus egyszerre és mindenkorra befejezte a bûn áldozatok bemutatását, amikor magára vette a világ bûneit. Az Õ kereszt áldozata után szabadon közeledhetünk Istenhez, és akik hisznek Jézus halál áldozatában és az Õ feltámadásában, azok örökké élnek Istennel, elkerülve a bûnbõl származó büntetést.
Jézus, a szeretet forradalmára, nagypénteken a szenvedései közepette megszólalt hatodszor, mondván: "Elvégeztetett." Elvégezte azt a munkát, amelyre emberi testben hívatott volt, és átadta annak folytatását a Szentlélek erejének, hogy az vezesse gyõzelemre az Isten országát az emberiség lelkében. Krisztus elvégzett munkája nem merült feledésbe kétezer év elteltével sem.
Vajon közülünk, akik itt vagyunk, hányan tudnánk azt mondani, hogy a jó Isten által reánk bízott munkát elvégeztük? Hányan teszünk eleget az emberi kötelességeinknek, és hányan vagyunk olyanok, akikben megszólal a fájdalom hangja egy-egy sikertelen lépés után? A saját életemben sokszor érzem a mulandóságot, és ebben a mulandóságban csalódva látom, hogy a Teremtõ által reám bízott feladatokban hiányosnak találtatom. Az élet megrögzött szokásai és bûnei között fájdalommal látom, hogy a mai nap elvégzett munkája után újabb és újabb holnapok jönnek, amelyek harcra késztetnek, de sohasem tudom elmondani, hogy az élet munkáját elvégeztem. A napnak nincs elég órája minden feladatot elvégezni. Ezért szinte egy talánnyá, rejtéllyé vált számomra Jézus szava, amelyben egy befejezett munkáról beszélt. Ez a rejtély azonban megoldódik, amikor a keresztyén élet tanításait alapos vizsgálat alá vesszük.
Jézus befejezte a munkáját. Elvégezte azokat a dolgokat, amelyeket reá bízott a világ Teremtõje. Mindazok, akik elfogadják Jézust, mint Megváltójukat, érzik azt a csodálatos, misztikus erõt, amelyik Krisztus halálából és a feltámadásából ered. Ezek, mint Krisztus megváltottjai érzik, hogy számukra az Úr Jézus munkája elvégeztetett. Akik a hitükben még gyermekek, azok nem értik meg, hogy mit végzett el Krisztus ezen a földön. Úgy, ahogy egy óvodás gyermeknek nem tudjuk megmagyarázni a testi szerelem szépségét és örömeit, amely a férj és feleség között megtalálható, ugyanúgy a hitben kicsinyeknek sem tudják érthetõen elmondani a Megváltó cselekedeteit. A gyerekek ha megnõnek személyesen megismerik a szerelmet, és személyesen részt vesznek benne. Ha nem is értik teljesen, megérzik a szeretetnek ezen formáját.
Sokan még a hívõk közül is megkérdezik: Hogy végezhette Jézus a munkáját, amikor Isten országa Jézus után még kétezer esztendõ múlva sem jött el az emberek életébe. Hogy végezhette el Jézus az Õ munkáját, amikor látszólag a bûnös világ és a lezüllött társadalom alig változott. Hogyan végezhette el Jézus a munkáját, amikor még mindig vannak embermilliók, akik nem ismerik Jézus Krisztust? Hogyan végezte el a munkáját, amikor szerte a nagy világban a különbözõ országokban ember ezreket pusztít el a gyûlölet? Háborúk dúlnak, és a fegyverekbõl nem kovácsoltak ekevasakat, amint azt a próféta megjósolta a Messiás eljövetelének idejérõl.
Nem tudom a végét és hosszát a kérdéseknek, amiket kérdezhetnénk az elvégzett munkával kapcsolatban, és nem tudom mennyi különbözõ választ adhatnánk az örök igazságokkal kapcsolatban. Ezért a kérdéseket más szempontból kell kérdezni. Legelõször azt kell meg tudnunk, hogy miért jött el Jézus a földre? Mi volt az Õ missziójának a célja? Hogyan végezte el Jézus Krisztus az Õ munkáját? Hogyan folytatódik ma az Õ munkája?
Emlékeznünk kell arra, hogy Jézus nem azért jött, hogy szociális reformokat vezessen be, vagy hogy a zsinagógákat újjászervezze. Nem új vallást jött szervezni. Nem templomokat jött építeni. Nem könyveket jött írni, filozófiát, vagy gazdaságtant tanítani. Egy más célért jött. Azért jött, hogy a bûnösöket megmentse a bûnnek hatalmától. Az elveszettekért és betegekért jött, hogy visszavezesse õket egy egészséges és harmonikus közösségbe, ahol az emberek Isten törvényei szerint élnek. Jézus saját életével mutatta meg, hogy milyeneknek kell lenniük Isten gyermekeinek. Jézus saját életével mutat példát és tanít mindnyájunkat a hitünk helyes használatára. Jézus bemutatja a hit pozitív erejét. A hitnek erejével legyõzte a testnek kívánságait, amikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt a pusztában, és készült a szolgálatra.
Ha napjainkban az emberiség csak részben is utánozná Krisztust, és csak részletesen gyakorolná a szeretetét, akkor nem lennének háborúk, megszûnne a züllöttség és romlottság a társadalmi életünk nagy részében. Ha olyanok lennénk, mint Jézus Krisztus, akkor boldogság és békesség uralkodna a földön.
Jézus eljött ebbe a világba, hogy megmentse az emberiséget az õ gonosz világuktól, a kárhozattól, és hogy hit által átmentse az emberiséget az üdvösségre.
Nem azért jött Jézus, hogy a törvényeket eltörölje, hanem azért, hogy betöltse azokat. Eljött, hogy az Õ halála által egyszerre és mindenkorra megszüntesse a templomi áldozatokat. Önmagát adta, hogy aki hisz Õ benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jézusban az ótestamentumi próféciák beteljesedtek, és befejeztettek. A megváltás Krisztus által egyszerre és mindenkorra be van fejezve. A hívõ lelkek számára egy új élet kezdõdött a kereszt üzenetében. A próféciák és törvények beteljesedtek Krisztusban. A Sinai hegyen kihirdetett parancsolatok megerõsítést, kiegészítést nyertek a Golgotán.
Jézus nem törölte el a törvényeket. A Tíz parancsolat ma is életben van. De a törvények ki vannak egészítve Krisztus evangéliumával. Mások megölése helyett még az ellenséget is szeretni kell, és a másoktól való lopás helyett segíteni kell embertársainkat. Ha Krisztus követõi, utánzói és hozzá hasonlók vagyunk, akkor egy új kapcsolat teremtõdik meg Isten és mi közöttünk, teremtmények között. Ha csak a törvények szerint élnénk, és az lenne a zsinórmérték, akkor a Teremtõ Istenünk ítélõ bíró lenne. Akkor vagy elítélne bennünket, vagy szabadon engedne. De Krisztus által egy családi közösségbe tartozunk. Krisztusban Isten gyermekeivé válunk, akik elhívattatunk az örökéletre. Ez az a munka, amit Jézus elvégzett a keresztfán.
Jézus munkája az üdvösségünk történelmében befejezõdött. Vannak, akik a Messiás gondolatát felhasználva megkérdezik, hogy miért nem maradt Jézus a földön, és miért nem folytatta az emberiség tanítását és megváltását. Jézus tudta és tanította, hogy test és vér nem örökölheti Istennek országát. Test és vér nem gyõzheti meg az emberiséget egy új élet létezésérõl. A Szentlélek ereje szükséges az üdvösség munkájának befejezéséhez. Isten Lelke, mint valami csodálatos, láthatatlan erõ összehoz bennünket egy közösségbe, és új értelmet és célt ad az életünknek.
Krisztus nem testben, de lélekben van velünk. Õ irányítja az életünket, ha mi is úgy akarjuk. Sokszor ezt úgy képzelem el mint egy rádió vagy televízió állomásnak az adását. A hullámok átmennek a falakon, tárgyakon és emberi testen, hogy akinek hite van láthassa az élõ Krisztust és hallhassa az üzenetét. Az egyházak és lelkészek, mint ezernyi közvetítõ állomás áttranszformálják Krisztus tanításának erejét, hogy azt az emberek a Szentlélek segítségével, és az evangélium hitének készülékével hallhassák és érezhessék bárhol is vannak.
A televízión szereplõ egyén testben csak egy helyen lehet, de a rádió hullámok segítségével eljut mindenhová. A láthatatlan hullámok ma is itt vannak a templomban, ha nem is látjuk õket. Ha bekapcsolunk egy televíziót a templomban, itt is szól és mûködik. A Szentlélek munkája ehhez hasonló. Jézus ha a földön maradt volna, akkor egyszerre csak egy helyen lehetne, de a Szentlélek segítségével a láthatatlan erõk eljutnak a templomunkba, otthonainkba és szívünkbe.
Emlékszünk a kapernaumi százados szolgájának meggyógyítására. A százados hitben érezte, hogy Jézusnak olyan kisugárzó ereje van, hogy nem is kell neki belépni a százados házába, hanem csak távolról kell szólni és meggyógyul a szolgája. Mindnyájunknak adatik lehetõség arra, hogy a bûnnek, szeretetlenségnek és hanyagságnak hullámhosszáról átkapcsoljuk az életünket Jézus evangéliumának a hullámhosszára, és akkor megérezzük a Jézus által elvégzett áldozat megváltó erejét. Krisztus munkája elvégeztetett. Be lett fejezve, és az Õ halála és feltámadása által új életet, és új szeretet közösséget kapunk. Egyedül Isten fejezhet be valamit tökéletesen. Mondhatja egy nép, hogy nemzete örök, de évszázadok és évezredek elmúltával elpusztulhat. Elmehet az ember a világûrbe, leszállhat a holdra, a csillagokra, de nem mondhatja, hogy munkája be van fejezve. Mindig lesznek befejezetlen munkák, lesznek válasz nélkül maradt kérdések, mert egyedül Isten tudja befejezni az elvégzendõ munkát.
Ma az üdvtörténetünk egy befejezett munkájáról hallottunk. Krisztus egyszerre és mindenkorra elhozta számunkra a megváltást. Üdvösségünk munkája elvégeztetett. Jézus halálával és feltámadásával megnyílt számunkra az út az élet koronájának elnyerésére. Adja az Úr, hogy megtaláljuk Jézus elvégzett munkájában az eljövendõ életünk és üdvösségünk titkait. Ámen.
Örök Isten! Benned van a kezdet és a vég. Úr vagy Te az életünk és halálunk felett. Hozzád fohászkodunk abban az egyházban, amit Te alkottál Jézus Krisztus halálának és feltámadásának hitében. Ebben a hitben találkozunk ma újból, és a nagypénteki sötétségbõl elindulunk a húsvéti világosság felé. Nyisd meg elménket, hogy ennek a szent órának érzelmeit elmélyítsük, és a Golgota keresztjérõl szóló Ige ne csak történelmi leckeként maradjon meg elménkben, hanem Jézus kínhalálának a története áldott égi magként gyümölcsöztesse szíveinkben az üdvösség tanítását.
Szentlelked fényével világosítsd meg elõttünk Jézus emberi arcát, hogy lássuk ártatlan szenvedését. Különösen kérünk, hogy Jézus szenvedésének megváltó erejét igazságként, új életként véssed lelkünkbe, és engedd meg, hogy a Megváltónkat érettünk és helyettünk kereszthez vezetõ Lelke bennünket is megtöltsön szereteteddel és embertársaink iránti önfeláldozó hûséggel.
Teremtõnk! Oszlasd el önzõ érzéseinket és kívánságainkat. Úgy vezess bennünket, hogy a minden értelmet felülmúló békességed megtartsa szívünket, lelkünket a megfeszített és feltámadott Krisztus üdvöt nyújtó hitében. Taníts meg arra, hogy bûnbánattal köszönjük meg Jézus megváltó szolgálatát, amit képtelenek vagyunk felfogni és visszafizetni. Erõtlenségünkben fogadást teszünk ma, hogy a legjobb tehetségünk szerint Néked szenteljük életünket. Ne engedd, hogy azok között legyünk, akik a virágvasárnapi lelkes fogadtatás után rossz magatartásukkal napról napra megfeszítik Megváltónkat. Add, hogy Jézus töviskoronája által elnyerjük az élet koronáját, és add hogy a nagypénteki keresztet felvéve a gyülekezetünk eljusson az emmausi országúthoz, és ott a tanítványok közt találkozzon az életet átformáló feltámadott Krisztussal. Ámen.
"