1970 Versei
SZÜLETÉSNAPOMRA
| Harminc- | De én a |
| három | népért |
| éves | talán |
| lettem. | semmit |
| Annyi | se tettem; |
| lehetett | Latrok |
| Jézus | fáján |
| is a | lenne |
| kereszten. | a helyem. |
1970. augusztus 12.
Buffalo, NY"
ERZSÉBETNEK
Hínárok között gázolok,
köröttem futóhomok,
imbolygó nádasok,
és a rohanó percekben
tétlenül hallgatok.
Egyedül vagyok!
Velem bolyong a nap.
Vakítón ragyog.
Hevétõl izzadok.
Távolból szavad csábít.
Mennék, de nem tudok.
1971. január 20.
Binghampton, NY
(A 17-es országúton)
SZERETNÉK MÉG EGYSZER
Szeretnék még egyszer hazámba menni,
amikor nyílik az akác.
Szeretnék még egyszer falumba lenni,
és meglátni újból a Tiszát.
De jó is lenne,
de jó is lenne
bejárni újból a határt.
Szeretnék még egyszer teveled lenni,
s megtudni, hogy szeretsz-e még.
Szeretnék még egyszer szemedbe nézni,
és beszélni veled úgy, mint rég.
De jó is lenne,
de jó is lenne
teveled lenni úgy, mint rég.
1971. január 25.
Buffalo, NY
ELLENSÉGEIM
A falak hûvösében, mint tücskök
cirpeltek, és a téglák nyílásiban
hõsködve zenéltek.
Az aratás hevében hallgatom
a bántó lármát, és várom az õszt,
mely lerágja szárnyatok hangját.
Tudom, hogy mire lehullik
az elsõ hópehely,
a falak alatt megszûnik a zörej.
Én télen is építem a falat,
és jövõre új tücskök nõnek majd
az új téglák alatt.
1971. március 22.
Buffalo, NY
CSÓKOD ÍZÉT NEM ISMEREM
Csókod ízét nem ismerem,
de azt tudom,
hogy a nyári hajnalon,
ha színekkel játszik az ég,
illatban úszik a virágzó rét,
millió madár dalol a lombokon,
akkor minden boldog nagyon.
Ilyen lehet csókod is:
üdítõn harmatos,
vágyakat enyhítõ,
dalos, balzsamos,
forró, mint a nyári nap,
egy várva-várt pillanat,
ami örökre megmarad.
1971. június 25.
Buffalo, NY
HAT ÉHES EGÉR
Hat éhes egér a szemetes kanna
mélyére ment, vagy talán zuhant,
a csúszós fémfalon.
Acél dobozba zártam õket,
és néztem, hogy rágják, rágják
a nyílást záró faborítást.
Az ételben nem volt hiány,
mégis kijáratot keresve
töltötték el a napokat.
Talán az egér is olyan,
mint az ember.
Szabadba vágyik, keres, kutat,
a szabadságért bejár minden utat.
1971. október 27.
Buffalo, NY
A HEGYTETÕKÖN
A hegytetõkön tüzet gyújtok,
hogy a magyar éjszakákban
fénylõn ragyogjon a táj.
Belesikoltok a bántó némaságba,
és elmondom nektek, hogy mi fáj.
Fáj a rossz indulat, az irigység,
amely munkámat veszi körül.
Fáj, hogy sok magyar
csak a kudarcnak örül.
Fáj a szerepelni vágyók
embert tipró csörtetése.
Szúr az ifjúság körébe fészkelt
árulók tövis ültetvénye.
Bánt a közöny, a nemtörõdömség,
a pusztulás veszélye.
De ha fájdalommal is szomorít
ez a rövid élet,
nem nyugszom és nem henyélek.
A magyar éjszakák egén
inkább magamat égetem meg én,
de akkor is lesz egy vezetõ fény.
1971. november 4.
Buffalo, NY
A Buffaloi Magyar Ifjúsági Kör Halloween partija
FELHÕK
Idegenben egekben kószáló
kövér felhõk lettünk.
Lomhán úszunk
a magyar ugar fölött,
és a repedt földnek
már csak árnyékot adunk.
Míg népünk vet és arat,
mi az idegenben csak
kóborló felhõk vagyunk,
és a nyugat szelétõl
kergetve szétoszlunk,
mint egy fáradt gondolat.
1971. november 4.
Buffalo, NY"
POR
Pora van a féregnek,
pora a hõsnek,
pora a dudvának,
a kalászos mezõnek.
Minden csak por,
és enyészet,
mit elsodor a szél,
és eltakar az élet.
Por vagyok a földön,
Por leszek odalent;
viharban áztatott magyar por,
egy maréknyi cement.
1973. április 4.
Buffalo, NY
ÖREG VITÉZEK
Eretekben fáradt a vér.
Izmotokban lankadt az erõ,
és a hamvadó pásztortüzek helyén
hamuban alszik a jövõ.
Szavatok szomorú sóhaj,
múltat sirató jajgatás,
rangokért csörtetõ lárma,
holt eszméket szülõ vajúdás.
Mint ódon falióra
éveitek üteme álmosan megállt.
Letûnt világotok, mint kísértet
a múlttal a sírba szállt.
1973. április 7.
Buffalo, NY
NIMRÓD UNOKÁJA
Nimród unokája vagyok,
harcokban edzett,
dacos magyar.
Szétszórt õseim közt járok,
karom ellent ûz,
sebet takar.
Idegen föld csatáiban
vérem hullatom,
éltem adom.
Ám népem nem érti szavam,
és a harcokat
egyedül vívom.
1973. május 25.
Buffalo, NY
FURCSA KÖZGYÛLÉS
Furcsa közgyûlés volt vasárnap:
Egy haldokló református pap
sírhelyénél énekelt a nép.
Csak a felhõ ontott könnyeket,
sárrá áztatva a rögöket,
amelyet fejére szórt vagy hét.
Nem adtak mást csak gyûlöletet.
Senki sem mondott köszönetet
Tíz esztendõ fáradtságáért.
Senki sem kérdezte: Mi történt?
Temették a magyart, az egyént.
Bár még élt, munkája véget ért.
1973. november 18.
Buffalo, NY"
EGY ÁLPRÓFÉTÁNAK
Konok fejedben tatár agy.
Azt mondták, hogy próféta vagy.
Hamis szájú próféta úr!
Elintéztél minket vadul.
Lelkészt vártunk, magyar papot,
Ám népünk csak kertészt kapott.
Csökönyös fejedben tatár agy.
Azt hittük, hogy próféta vagy,
De azóta megismertünk,
S bánatunkban így kesergünk:
Hej, de kár, hogy nem vagy Illés,
Elvinne a mennybe-menés.
1974. szeptember 8.
Buffalo, NY
SÖTÉT ÉJSZAKA VOLT
Sötét éjszaka volt,
fent elsápadt a hold,
és alant,
a szunnyadó hant
hideg ölén aludt
egy parányi kisleány.
Hópehely szállongott
a keményre fagyott
föld fölött,
és a kis árvát,
mint madár a fiát,
lágyan befedte a tél.
Az árvát keresték,
de a megnyúlt esték
hallgattak,
és a balgatag
temetõ tavaszig
rejtegette a leányt.
A megfagyott testét
koporsóba tették
s a lelke már
nyugodt a mélyben,
szüleivel pihen
az örök álmok ölén.
1974. szeptember 12.
Buffalo, NY
OKTÓBERI HÓESÉS
Szégyenlõs lányként
pironkodtak a lombok.
Sárga takaró alá
bújtak a dombok,
mikor váratlanul megjött
a fagyos tél.
Kemény léptei alatt
megdermedt a sár.
Zizegve reszketett
a kukoricaszár,
és a barázdákban
félve lapult a dér.
Ruháját itt felejtve
rohant el a nyár.
Búcsú nélkül szállt el
minden madár.
Már hópelyhekkel játszik
az októberi szél.
Búsan nézem
a didergõ virágokat,
már hó takarja
gyenge szirmaikat,
és a forró nyárnak
csupán emléke él.
1974. október 19.
Fairport Harbor, Ohio
A NYOLCADIK TÖRZS
Keleti mezõkrõl jöttünk,
dübörgött a föld köröttünk
és ösvényeket szült a rét.
Vándorként kerestünk hazát,
majd leráztuk az út porát,
és megpihent a fáradt nép.
Ezer év sem volt mögöttünk,
máris új hazát kerestünk,
más földön szültek az anyák.
Három földrész vándorútja
fiainkat széjjelszórta,
messze mentek az unokák.
A nyolcadik törzsbõl jöttünk,
kéklõ óceán mögöttünk,
és az ezeréves hazánk.
Amerika lett otthonunk,
ahol magyarok maradunk,
amíg magyarul szól a szánk.
1975. január 2.
Fairport Harbor, Ohio
ALVÓ EMBER
Múltban kóborló alvó ember vagy.
Béna álmokat lehelsz,
és a porba lógó
koldustarisznyával
õsi jogokat követelsz.
Ám az idegen föld rangot
csak az alkotóknak oszt.
Porlepte, rozsdás címered
már csak a múzeum éke,
mert Magyarország népe,
mint vajúdó asszony
jövendõt szül, ébred,
és fájdalmából születik
méhében az élet.
Régi dicsõségek árnyában pihensz,
mint temetõ ölén a kereszt,
de a kopott felíratok alatt
halott a jelen,
mert nem a föld alatt,
hanem a föld felett
sarjad az élet és a tett.
1975. február 27.
Fairport Harbor, Ohio
AZ ÉN SZAKMÁM
Tizennégy éves voltam,
esztergályosnak adtak,
hogy szakmát tanuljak.
Nem sokáig maradtam,
más iskolába mentem,
és technikus lettem.
A gyárakban dolgoztam,
de népemmel járt szívem,
nem találtam helyem.
Végül elértem vágyam:
embereket tanítok,
lelkipásztor vagyok.
1975. március 27.
Fairport Harbor, Ohio
JANUS HUNGARICUS 1956
Elõre, s hátratekintõ
kapuõrzõ isten voltam,
de bekötötték a szemem,
hogy meg ne lássam a jövõ,
és a múlt vad mocsarában
mily sok hazugság terem.
Ám a forradalom tüze
leperzselte az arcomon
tarkálló vörös szemkötõt,
és a szabadság szelleme
végigvezetett a honon,
és mutatott egy szebb jövõt.
A magyar szabadság lángja
égett tizenhárom napig.
Ettõl szebbet nem láttam még:
mint egy üstökös futása
fénylett kelettõl nyugatig.
Piros, fehér, zöld volt az ég.
1975. április 5.
Fairport Harbor, Ohio
LÉTEM VÁSZNA
Isten szövõszékén
áll létem vászna.
Mintát formál benne
keze alkotása.
Csodálom az életem
tarka színét.
Látok benne szürkét,
fehéret, feketét.
Éveimbe minden színbõl
van már szõve.
Isten jóvoltából
tarkább lesz jövõre.
1975. április 7.
Fairport Harbor, Ohio
ÁPRILIS ELEJÉN
Álmokat alszik a tél a dombok ölén,
Rügyekben szunnyad a lomb a kertek alatt,
De már zöldell a fû a kerítés tövén,
Életre lobban a föld a talpam alatt.
Már csak vándorként jár felénk a téli szél,
Fáradt szellemként rázza ablakomat,
És egyre vékonyodik a hajnali dér.
Ma már gyöngyharmat áztatta udvaromat.
Április egén, száguldó felhõk fölött,
A napsugár még botladozva bandukol,
De a madarak már rakják az új fészket,
És a természet is a nyárról dalol.
Köszöntlek tavaszra ébredõ kedvesem!
Kebledben még titkon szunnyad a kikelet,
De bensõd csendjében már új élet pihen,
Mely majdan anyaként áldja hû nevedet.
1975. május 8.
Fairport Harbor, Ohio
KEVESET ADOK
Úgy szeretnék
valami szépet alkotni,
amit a hullámok
nem tudnak elmosni,
amikor felettem jár
a háborgó víz.
De verseim csak
homokba vésett betûk,
a világ népe nem lesz
gazdagabb velük,
mert nincs bennük
lelket pezsdítõ íz.
Ha másoknak írásom
nem is érték,
nekem vagyon,
mert éveim egy részét
csokorba kötöttem,
rímekbe szedtem.
Én élek bennük,
az ismeretlen egyén,
akaratban gazdag,
tehetségben szegény.
Tudom keveset adok,
mégis írok és alkotok.
1975. május 20.
Fairport Harbor, Ohio
TANÁCSOD
(Kasza Márton Lajosnak)
Tanácsod megmaradt agyamban,
eltökéltem magamban,
hogy maradandót alkotok,
mit megcsodál a nép.
Egy nagy tölgyfát kivágtam,
cifrára faragtam,
és oszlopként raktam
a magyar bércek felé.
A nap is megcsókolta felül,
szép volt kívül, belül,
de elkorhadt hamar,
mert a tölgy sem örök.
Tegnap gránitot kerestem,
egy tornyot építettem,
de a fal megrepedt,
és elporladtak a kövek.
Ma vasércet olvasztok,
füstje égeti szemem,
és hulló könnyeim nyomán
rozsdás marad kezem.
Holnap a magyar hétköznapok
apró dolgait papírra vetem,
és mint mulandó alkotást,
versekben elétek teszem.
1975. május 21.
Fairport Harbor, Ohio
FELHÕKET KERGETTEM
Lentrõl nézve a felhõk
bárányok voltak,
egyik mezõrõl
a másikra vonultak.
A hegyekre mentem,
sûrû hálót szõttem,
s a magasban szárnyaló
felhõket kerestem.
Azt hittem a világ
szebb fent a magasban,
s felhõket kergettem,
de egyet sem fogtam.
Azóta a sorsom
százszor megtanított,
hogy maradjak lent,
ahol alkothatok.
1975. május 21.
Fairport Harbor, Ohio
SOSE VOLT PÉNZEM
Sose volt pénzem,
de mégsem voltam szegény,
mert nagyobb érték nekem
a nyomtatott költemény,
mint ezernyi kincs.
Bár pénzem ma sincs,
de él bennem a remény,
hogy valamelyik versem,
mint egy lelki ültetvény
valamikor gyümölcsöt terem.
1975. május 22.
Fairport Harbor, Ohio
BESZÉLGETÉS ÉDESAPÁMMAL
Porlepte ruhában jött munkából apám.
Leült beszélgetni a vacsora után.
Ritkán látja fiát, megeredt a szava,
Ifjú éveirõl szólt most az adoma.
"Tizenkét évemet éppen betöltöttem,
Mikor Sárospatakra inasnak szöktem.
Lövei Andrásnak szekerére ültem,
Azt hittem valaki majd csak eljön értem.
Hosszú hetek múltán jött utánam apám.
Csalódtam, mert nem hozta magával anyám.
A szerzõdésre nevét mogorván ráírta,
Négy mázsa búza volt inasságom díja.
Dohogva szólt: 'Dezsõt ingyen befogadták.
A tanuló éveit háromra szabták.
Három évig tanul az iparos fia,
Miért kell négy annak, kinek paraszt apja?'
Kemény sorsom elõl háromszor megszöktem,
De Jula nénéddel mindig visszamentem.
Inasságom alatt sokszor megéheztem.
Nehéz volt sorsom, míg asztalos lettem."
Régi emlékirõl apám szava árad,
Egyszer csak elhallgat, meséjébe fárad.
Elindul szobájába... pihenni megyen,
Mert kemény az élet bent a munkahelyen.
1975. május 23.
Fairport Harbor, Ohio
ÚTBAN HAZAFELÉ
Béna szárnyú repülõ száll
a tengerek felett.
Évtizedes vándorlásból
ismét hazamegyek.
Mit ismerek? Kit ismerek?
Utcákat, házakat?
Testvéreket, rokonokat,
régi pajtásokat?
Kátyús úton, bérelt autón
a falumba értem.
Hej, de összeszûkült minden
mióta eljöttem!
A falunkon áthajtottam
egy pillanat alatt,
és mielõtt szétnézhettem
már mögöttem maradt.
Éveken át hõ vágyam volt
egyszer hazamenni,
mert ki egyszer hazát cserél
nem tud megnyugodni.
1975. május 23.
Fairport Harbor, Ohio
FÚROTT KÚTNÁL
Udvarunkon gémes kút volt,
de abból nem ittunk.
Ivóvízért, fõzõvízért
fúrott kútra jártunk.
Oda gyûlt a falu népe
gyakran beszélgetni,
legények a leányokkal
egymást megismerni.
Kiskoromban nem szerettem
a kútra eljárni,
tízliteres nagy kancsóval
ivóvízre várni.
De mióta legény lettem,
s egy lányt megismertem,
télen, nyáron, fagyban, sárban
mindig vízért mentem.
1975. május 24.
Fairport Harbor, Ohio
FUTÓKA
Déli-nyíló magot hoztam
a szülõfalumból,
s éveken át ábrándoztam
kéklõ virágiról.
Nem akartam csak elszórni
virágim magvait,
fiókomban õrizgettem
tavasztól tavaszig.
Buffalói lakásunknál
nem volt soha kertem,
járdasziget közepébe
ültetni nem mertem.
Egyszer aztán átköltöztünk
Ohió államba,
elültettem a sok magot
árnyas udvarunkra.
Futókáknak kék virága
mint a harang billeg,
csalogat a magyar honba:
"Gyere haza végleg!"
1975. május 24.
Fairport Harbor, Ohio
EGY FALUSI HAJNAL
Kelettõl nyugatig ragyog az ég alja,
Beköszönt a hajnal egy magyar faluba.
Odújában alszik a fáradt denevér.
Szirmát nyitogatja a sárga pipitér.
Hápogó gúnárok csapkodják szárnyukat,
Csirkehaddal együtt várják gazdájukat.
Vályújában turkál éhesen a disznó,
Panaszos sírása bánatos virrasztó.
Kilép a tornácra egy karcsú menyecske,
Gyékény szakajtóval siet az ereszbe.
Kukoricát szór a zajos állatoknak,
Mohón esznek azok, aztán elhallgatnak.
A tehén még bent fekszik az istállóban,
De a csordás már hajt az alsó faluban;
Trombitával ébreszt jószágot és gazdát,
Hangosan csörgeti karikás ostorát.
Rázós szekereken asszonyok, emberek,
Kaszával, kapával a mezõre mennek.
Lassú ökreiket néha biztatgatják,
Ezenkívül a szót nem is szaporítják.
Néha fej bólintva adjistent köszönnek,
Nem szomorú egy sem, de nem is nevetnek.
Szúrós tekintetük a hajnalba réved,
Megviseli õket korán ez az élet.
Megáll egy szekér a menyecske házánál,
Kosárral kezében egy vénasszony leszáll.
Fekete kendõjét homlokára húzza,
És a kiskaput a sarkáig kitárja.
Elébe megy Borcsa tipegõ anyjának,
Csillogó szemében mélyen ül a bánat.
Hazajött mindenki rég a háborúból,
De õ semmit nem tud szeretett uráról.
Megöleli anyját, kicsordul a könnye,
Szótlanul veszi a kosarát kezébe.
Farkát csóválgatva szimatol a kutya,
Kócos fehér fejét a magasba nyújtja.
Elindulnak ketten a keskeny tornácon,
Menne a kutya is, ha nem lenne láncon.
A pitvarba lépnek, ott már zajos minden,
Három gyermek ugrál vékonyka kis ingben.
Mohón körülállják nagyanyjuk kosarát,
Kapnak is belõle kenyeret, szalonnát.
Hagyma is van benne, uborka és retek.
Vidáman eszik már mind a három gyerek.
Borcsa is enne, de keserû a falat,
Nehéz lett a sorsa, hogy egyedül maradt.
Öreg anyja segít, míg megy a mezõre,
Jószágnak, házának õ marad az õre.
Kürtöl a kondás, a házhoz ér a konda,
Borcsa a disznóól ajtaját kinyitja.
Kirohan a koca, eléri a nyájat,
Estig a gazda most már mindent bezárhat.
Veszi a kapáját, becsukja a kaput,
Elindul kapálni, nem is visz ma batyut.
A Tisza partjánál van most bõven szeder,
Jó lesz az ebédre, víz meg ott van közel.
Kelettõl nyugatig ragyog az ég alja;
Hívogat egy harang a csendes templomba.
Buzgó nép lakik itt, még sem megy ma senki,
Hajnalhasadáskor munkába kell menni. ---
Fürgén mozog a kapa Borcsa kezében,
Gyermekei, ura járnak az eszében.
Szemébõl harmatcsepp öntözi orcáját,
Munkával siratja elveszett mátkáját.
1975. június 3.
Fairport Harbor, Ohio
CLEVELAND KELETI OLDALÁN
Végigmegyek Cleveland keleti oldalán,
Megfájdul a szívem az utcáknak láttán.
Változik a környék, minden olyan ódon,
Alig marad magyar már a Buckeye Roadon.
A múlt hangulatát hirdetik a táblák,
De már igen fogynak a kicsiny boltocskák.
Van még magyar hentes, patikus és cukrász,
Egy-két jó vendéglõ, árúház és fodrász.
Magasba nyúlnak a templomok tornyai,
Mintha segítséget akarnának kérni;
Segítséget kérni õszült magyaroknak,
Akik itten régen új otthont alkottak.
Egy kismagyarország volt régen e környék,
Magyarul daloltak legények, menyecskék.
Azóta az ifjak máshová költöztek,
Anyjuk nyelvén szólni el is felejtettek.
Míg volt bevándorló a század elején,
Fénylõn sütött a nap a magyarság egén.
Még alkonyat sincs, de a táj sötétedik,
Felette a felhõ vészlõn sûrûsödik.
Végigmegyek Cleveland keleti oldalán,
Megfájdul a szívem az utcáknak láttán.
Változik a környék, minden olyan ódon,
Megritkult a magyar már a Buckeye Roadon.
1975. június 6.
Fairport Harbor, Ohio
NEM VÉTETTEM
Nem vétettem hazám ellen,
mégis arra kényszerültem,
hogy mint betyár elbujdossak.
Nem veszõdtem a rendszerrel,
csak a helyi vezetõkkel,
akik irigyeink voltak.
Nem engedtek egyetemre,
azt mondták a szüleimre:
igen nagy az õ vagyonuk.
Szegénységbõl jött az anyám,
még szegényebb volt az apám,
de munkával javult sorsuk.
Nem volt földjük, csak egy házuk,
nem volt nekik gazdaságuk,
mégis "kulákokká" lettünk.
Mi gazdagok sosem voltunk.
Volt egy kocsmánk, szatócsboltunk,
abból került eleségünk.
Kaptunk egyszer egy parancsot,
zárjon apám kocsmát, boltot,
s adjon oda három szobát.
Gyenge volt az apám szíve,
katonának sem vették be,
nem kezdhetett nehéz munkát.
Szerencsére tanult szakmát,
jól jött most az asztalosság,
visszatért a gyalupadhoz.
Pár év múlva ismét kérték:
"Adja be az engedélyét,
Karádon sok két iparos."
Elment hát a T. Sz. Cs.-be,
de ott nem volt fizetése,
irigyei megtagadták.
"Kántor Pali haljon éhen,
amíg mi vagyunk az élen!"
Titok nélkül hangoztatták.
Nekem is volt egy jó szakmám,
mégis hagynom kellett munkám:
rossz jelentést írtak rólam.
Diósgyõrbõl hazamentem,
deszkát vágtam, fûrészeltem,
gazdaságba õrnek álltam.
Így érkeztünk ötvenhathoz,
azt hittük, hogy az jobbat hoz,
s megszûnik a szenvedésünk.
Az volt nekünk legfõbb vágyunk:
becsüljék meg munkásságunk,
s hagyják abba üldözésünk.
Mi ott senkit nem bántottunk,
azt mondtuk, hogy megbocsátunk
minden elkövetett vétket.
Népuralom volt a célunk,
függetlenséget akartunk,
nem pedig a régi rendet.
Hiába volt minden jelszó,
félreértés, s újabb jajszó
következett novemberben.
Nem akartunk mi eljönni,
de rettegtünk ott maradni,
s útrakeltünk decemberben.
1975. június 7.
Fairport Harbor, Ohio
GYORS EBÉDIDÕ - LASSÚ MUNKANAP
Mint használt rágógumi a szék alatt,
az óramutató a perchez tapadt,
és a végtelenségbe nyúlt.
Méla altatót sírt az esztergakés,
kék forgácsban vajúdott az ébredés,
és a lét a térbe szorult.
A gyár felett a nap pihegve megállt,
álmosan a proletárra kandikált,
együtt várták a pihenõt.
A munkás a kenyérbõl alig harap,
bõsz paripaként vágtatni kezd a nap,
s magával viszi az idõt.
Derekán szakadt a szánkban a falat,
az ebéd vége torkunkon akadt,
mikor csengett a berregõ.
Korgó gyomorral birkózunk a perccel,
a nagy esztergapad morajlón tercel,
s ágyán csak fetreng az idõ.
1975. június 9.
Fairport Harbor, Ohio
BETEGEK VAGYTOK
Testetek sejtjei bénák,
és az élet édes cukrát
csak részben dolgozzátok fel.
Már cukorbetegek vagytok,
csoda segít csak rajtatok,
tele vagytok üszkös sebbel.
Gyászos sötétségbe borult
régi gyógyszeretek: a múlt.
A jelen már csak mérget ad.
Ma levágják lábatokat,
utána két karotokat,
s holnap semmitek sem marad.
Míg az idõ bent amputál,
a jövõ kint gyógyszert csinál,
és csodákat szül a holnap.
Kutassátok a világot,
az még adhat orvosságot,
ha eszmétek elõre halad.
1975. június 19.
Fairport Harbor, Ohio
HONVÁGY
Méltóságteljesen ballagott a csorda,
nyomában, mint fátyol, lengett az út pora.
A faluba érve hosszú sort alkottak,
szétszórt hadseregként némán bevonultak.
Hányszor bosszankodtam a tehenek miatt:
vánszorgott az élet, minden lassan haladt.
Városokba vágytam, modernebb vidékre,
s valóra vált vágyam, elmentem messzire.
Négy államban laktam Amerika földjén,
legboldogabb mégis hazámban voltam én.
Itt a csorda helyett autók szaladgálnak,
reggel és este is hosszú sorban állnak.
Beton utakon itt nem látok porfelhõt,
csak a kocsik füstjét, szennyezett levegõt.
Kiábrándultam már e modern világból,
autókból, házakból, lármás rohanásból.
Szívesen hallgatnám kis falum harangját,
dalos esték zaját, ostor pattogását.
Szívesebben látnám a kanyargós Tiszát,
mint ezt a hatalmas, gazdag Amerikát.
1975. július 27.
Fairport Harbor, Ohio
LEHULLANAK ÚJBÓL
Lehullanak újból
a hervadt levelek.
Messze elsodorják
hideg õszi szelek.
Fejemrõl is lehull
egy-egy fehér hajszál...
Mily rövid az élet,
az idõ hogy eljár.
Kopáran lapulnak
a mezõn a tarlók,
nem törnek hólyagot
a berozsdállt sarlók.
Megfáradt az eke,
nem vág már barázdát,
csak az idõ veti
homlokomon gondját.
1975. október 23.
Fairport Harbor, Ohio
NYÁRI ALKONYAT
Gyümölccsel, zöldséggel teltek meg a kertek,
Zengõ madárdaltól hangosak a berkek.
Kikelet után már
Rég felébredt a nyár,
S érett kalászt figyel az álmos napsugár.
Hamvadó tûz felett leves a kondérban,
Szürcsöli a gulyás, nem sok van már abban.
Tûzrõl leakasztja,
Pajtásának adja,
Csámcsogva megissza hûséges kutyája.
Szétszóródva pihen a kérõdzõ gulya,
Közelében lassan kanyarog a Tisza.
A nap is lehanyatlik,
Az erdõbe botlik,
Szikár gémeskúttal hosszan ölelkezik.
Bent a faluban már meggyúltak a lámpák.
Fáradt aratóknak készítik az ágyát;
Holnap korán kelnek,
A mezõre mennek,
Téli hónapokra élelmet gyûjtenek.
Hûs nyári estében sír a tárogató,
Gulyás legény fújja, hangja andalító.
Álmot csal a tájra,
Csendes éjszakára,
Fáradt aratókkal a nyár végét várja.
1975. október 25.
Fairport Harbor, Ohio
FELHÕ VAGYOK
Felhõ vagyok,
megállni nem tudok.
Messze földre
ûznek a holnapok.
Nincsen hazám
a kéklõ ég alatt,
ami volt is,
rég mögöttem maradt.
1975. december 13.
Fairport Harbor, Ohio
A RÉGI HÁZ
Rozsdás bádog a házon,
Megõszült, szürke cserép,
És az udvarban odébb
Egy ösvényt takar a gyom.
Mélán nézem a házat.
Nem ismer meg, tudom,
Mégis megsimogatom,
Hol porladt a vakolat.
E falak között nõttem fel.
Itt tanultam beszélni,
Emberekkel dolgozni.
Innen menekültünk el.
A távozásunk óta
Megroskadtak a falak,
És a veranda alatt
Ritkábban szól a nóta.
Hogy elszállt húsz esztendõ!
Az udvaron a kútat,
És a húsz éves múltat
Betakarta az idõ.
1977. szeptember 8.
Fairport Harbor, Ohio
"
MEDRÉBÕL KITÉRT
Medrébõl kitért sekély patak lettem.
Kiszáradt felhõk úszkálnak felettem,
és én csak várom,
hogy lesz-e holnapom.
Nincsen esõ, se ár, mi engem növelne.
A régi utat nem lelem semerre.
Múltam csak emlék,
elillant fogalom.
Egyszer keletre, egyszer meg nyugatra,
Céltalanságban keresve, kutatva
Húsz esztendõn át
mindig csak futottam.
Hiába mennék visszafelé most már,
Lépteim nyomán ezer idegen áll,
És azt sem tudom,
hogy hová jutottam.
1978. március 21.
Fairport Harbor, Ohio
ÁRPÁD ELÕÕRSE
Mint morgó mennydörgés a magas egekben,
Mely villámokat kerget sûrû fellegekben,
Úgy követte Ketelt Árpád elõõrse,
Új hazát keresni jöttek e vidékre.
Szilajon vágtatott Ketel paripája,
Harcban edzett ifjak vágtattak utána.
Porzott a Sátorhegy, amerre elmentek,
A rétek ölén pedig versenyre keltek.
"Aki a Bodrogot legelõbb eléri
A másik oldalát odaadom néki!"
Csábítón felhangzott Ketel öblös szava,
És máris megindult a vitézek hada.
Legelõl ment Zalkod, utána ment Karád,
És rögtön a nyomukban Cigánd és Agárd.
Nem került eléjük senki ember fia,
Még maga Ketel sem, hej, pedig akarta.
"Jó verseny volt fiúk. A szavamat állom.
Azt a nagy legelõt négyõtöknek adom.
De már esteledik, itten tábort verünk,
Egész nap járkáltunk, jobb lesz ha pihenünk."
Megmosták lovukat, jól megtörölgették,
Aztán legelészni szabadon engedték.
Közben a vitézek egy nagy tüzet raktak,
Õsi dalt dúdolván vígan mulatoztak.
Megpendült a húr is a regõsök kobzán,
Vészes kalandokról rímes mesét mondván.
Dagadó keblekkel hallgattak az ifjak;
Csatákról, lányokról együtt álmodoztak.
Elhamvadt a parázs, elaludt a tábor
Ketel is elszunnyadt hazájától távol.
De gondolatban még a környéket járta,
Mert tudta, hogy ez lesz Árpádnak hazája.
Alig hintett fényt még a hajnal a tájra
Ketel már felserkent, felült a lovára.
Bejárta a tábort, parancsokat osztott,
Majd a kopjafával dél felé mutatott.
"Amott az a nagy hegy! Odáig elmegyünk,
S utána e folyón valahol átkelünk.
Megnézzük a földet, jó-e legelõnek;
Lássuk meg mit adunk a négy gyõztesünknek."
Hosszú sorban mentek a Bodrognak partján,
Táncoltak a lovak méltósággal, nyalkán.
Útjukban jobb oldalt volt egy magas hegysor,
Balkéztõl meg síkság, nem volt ott domb sehol.
Ott, ahol a Bodrog a Tiszába folyik
Felmentek a hegyre, onnan néztek végig.
"Gyertek ide Zalkod, Karád, Cigánd, Agárd!
Íme ez tiétek, ameddig a szem lát."
"Négyen itt maradtok a folyók közt õrnek,
Mi meg elindulunk vissza hírvivõnek.
Mire kisarjadnak másodszor a rétek
Vándorló népemmel ide visszatérek."
"Mostan pedig menjünk mezõt választani,
Hol testvéritekkel együtt fogtok lakni.
Keressetek helyet asszonynak, gyermeknek,
Várja õket jó hely, mikor ideérnek."
Tokajtól nem messze Zalkod búcsút intett.
Karád sem kísérte soká a menetet.
Késõ délután volt, mikor megállt Cigánd.
Közelgett az alkony, s elbúcsúzott Agárd.
Táborverés után Ketel csak hallgatott,
Vitézivel nézte a sok-sok csillagot.
Asszonyára gondolt, és, hogy merre jártak -
Boldogan mosolygott: új hazát találtak.
1978. szeptember 22.
Fairport Harbor, Ohio
VÉGRE HAZAJÖTTEM
A hervadó vadvirágot
senki sem siratja.
Merre megyen, mi lesz sorsa,
csak az Isten tudja.
Én is, én is a virághoz
hasonlóvá lettem,
Idegenben, messze földön
elfelejtnek engem.
De majd egyszer, de majd egyszer
haza fogok menni,
tisztaparti kis falumban
végleg megpihenni.
Állítsatok fejfát nekem,
kint a temetõben,
Írjátok rá, véssétek rá:
"Végre hazajöttem."
1978. december 10.
Fairport Harbor, Ohio"