Örömmel ünnepelni
Lekció - I. János 1:1-10, Textus - I. János 1:3-4 "Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az õ Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen."
Magyar népünk szereti a lakomát. Ha gyermek születik, ha meghal valaki, összejönnek a családtagok, rokonok és barátok. Evéssel, ivással köszöntik az új vendéget, vagy a távozót. Eljegyzéskor, ha valaki házasságot köt, befejezi tanulmányait, házat vesz, nyugdíjba megy, az óhazába látogat, lakomát csapunk. Ezekhez az alkalmakhoz hozzá kell még adni a polgári és egyházi ünnepeket is. Az elmúlt napokban két ünnepet, karácsonyt és szilvesztert hagytuk magunk mögött. Sokan az ünneplést csak világi szempontból érzik át, és elfelejtkeznek arról, hogy az istentisztelet az ünneplés egyik formája egy közösségen belül. Ez a szeretetközösség görögül koinónía.
Izrael hazatérésérõl Jeremiás így ír: "Ujjongjatok, örüljetek Jákób sorsán, vigadozzatok a népek élén, hirdessétek, és mondjatok dicséretet: az Úr megszabadította a népét, Izrael maradékát." (Jer. 31:7) A próféta biztatja a népét, hogy a fogságból szabadulva örüljön, táncoljon, ünnepeljen.
A szeretet közösségben megtartott istentiszteleteinken is kell, hogy legyen öröm, ujjongás és vigadozás, mert minket is megszabadít az Úr a bûnnek fogságából. A mi Szabadítónk Jézus Krisztus. Jézus halál feletti gyõzelmét ünnepeljük vasárnaponként.
Tradíció szerint vasárnap a hét elsõ napja. Ezt az elsõ keresztyének is megünnepelték két okból: A teremtés elsõ napján azt mondta Isten: "Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtõl. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: elsõ nap."
A második ok a hét elsõ napjának megünneplésére Jézus feltámadásából származik. Mind a négy evangélium kihangsúlyozza, hogy Jézus feltámadása a hét elsõ napján történt. Úgy, ahogy Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtõl, ugyanúgy elválasztotta az életet a haláltól a húsvéti feltámadáskor. Új teremtés kezdõdött a feltámadás napján: vasárnap reggel.
Nekünk, magyaroknak a napokra vonatkozólag magyarázatra van szükségünk, mert naptárainkban hétfõvel kezdõdik a hét. A keresztyének nem tartották a szombatot ünnepnek, vagy pihenõnapak. Vasárnapot tartották az Úr napjának. Az Apostolok Cselekedeteiben ezt írja Lukács: "A hét elsõ napján pedig, amikor összegyûltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egész éjfélig meghosszabbította." (20:7) Dr. Budai Gergely az Újtestamentum fordításának tárgymutatójában ezt írja vasárnapról: "A szombat a hét utolsó napja. A magyar "vasárnap" szó a "vásár" és a "nap" fõnévbõl van összetéve, és ez a kifejezés még a pogány korban keletkezhetett, a kezdõdõ magyar keresztyénség idején, amikor az Úr napján a templom körül vásárt tartottak."
Amikor újév elsõ napja vasárnapra esik, akkor január 1. kettõs ünnep. Ezen a napon ünnepeljük az új élet kezdetét Jézus Krisztus feltámadásában, és ezen a napon ünnepeljük az esztendõ kezdetét is, és ezen keresztül szimbolikusan a teremtett világ kezdetét. János elsõ levelének elsõ versszaka rendkívül alkalmas bevezetõ az év kezdetén, mert ahogy a Biblia elsõ mondata, majd a János evangéliumának elsõ mondata a kezdetrõl beszél, ugyanúgy I. János 1:1 is tanúbizonyságot tesz arról az igérõl, "ami kezdettõl fogva volt." Jézus, mint Ige, az Atyával volt az idõk kezdetétõl fogva, és Isten kinyilatkoztatta Õt életként az arra alkalmas idõben.
Újév elsõ napja, és az elõttünk álló esztendõ, Isten idejének végtelenségében egy pillanat csupán, de ennek ellenére fontos szerepe van az idõnek nem csak az ember és Isten elõtt, hanem vallásunkban is. Azért fontos, mert az idõhöz való viszonyunk magába foglalja az Istenbe vetett hitünket. A hívõ egyén számára minden perc, óra, nap, hét, hónap és esztendõ egy ajándék, amit felhasznál az Úr szolgálatában, vagy ellenkezõleg: az ördöggel barátkozva.
Akik a II. Világháború után Magyarországon éltek, emlékeznek rá, hogy az uralkodó baloldali kormány megpróbálta elpusztítani az évszázados keresztyén intézményeket és a nép történelmi hagyományait, mert ezeknek az alapja az idõvel volt összekötve, az idõbe volt belegyökerezve. Megmaradt az egyház, mert kétezer év vallásos értékeit és hagyományait nem lehet kitörölni a lelkekbõl.
A keresztyén tradíció az idõt úgy tekinti, hogy a megfelelõ idõben Isten belenyúl a történelembe, hogy az akarata szerint elhozza az emberiség számára az eleve elrendelt történelmi folyamatot. Pál ezt írja a Galatákhoz (4:4) "De amikor eljött az idõ teljessége, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt lévõket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk."
Isten a teremtés kezdetén, teremtéssel, majd karácsonykor újjáteremtéssel, nyúlt bele a világ történelmébe. Isten mindennek kiszabta az idejét. A Prédikátor könyve szerint mindennek megszabott ideje van: megvan az ideje a születésnek - meghalásnak, az ültetésnek - az ültetvény kitépésének, az ölésnek - gyógyításnak, rombolásnak - építésnek, sírásnak - nevetésnek, gyásznak - táncnak, ölelésnek - öleléstõl való tartózkodásnak, megkeresésnek - elvesztésnek, megõrzésnek - eldobásnak, eltépésnek - megvarrásnak, hallgatásnak - beszédnek, szeretetnek - gyûlöletnek, háborúnak - békének. Mindennek megszabott ideje van. (Préd. 3:1-8)
Az Újtestamentum is az idõszámítás rendjébe van beépítve. Amikor Augusztus császár uralkodott, és Szíriában Ciréneus volt a helytartó, Mária Betlehembe ment, ahol eljött az õ szülésének ideje. Megszülte az õ elsõszülött fiát, akinek születésétõl kezdõdik a modern idõszámítás. Történelmi eseményekrõl beszélve elmondjuk, hogy az Krisztus elõtt, vagy Krisztus után történt. Az idõszámítás fontos szerepet játszik hitünkben és ünnepléseinkben.
János evangéliuma így kezdõdik: "Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige." Ahogy a Biblia elsõ könyve beszél a kezdetrõl, ugyanúgy János is tanít arról az idõrõl, amikor az Ige, vagyis Jézus Krisztus, Istennél volt már a kezdetben.
János és Pál apostol arra a pontra irányítják figyelmünket, amikor eljött az ideje Krisztus megszületésének. Eljött az ideje egy történelmi eseménynek Isten megváltó munkájában. A megváltás történelmében vannak mérföldkövek, amikhez elérve felmérjük hol vagyunk, és hova megyünk. Az életünkben is vannak ünnepek, amiknek küszöbén megvizsgáljuk mit tett Isten a bûnös világért.
Mit jelent nekünk, keresztyének, az idõ, és mit jelent megállni Isten színe elõtt az újesztendõ elsõ napján? Az elsõ dolog, amit figyelembe kell venni az idõvel kapcsolatban az, hogy az idõ megszabadít a régi dolgoktól. Idõvel elmúlik mindaz, ami földi, és megszületik a mennyei. A jelenünk és a jövõnk a múltra van építve. Az elmúlt esztendõ mögöttünk van, és az újesztendõ, mint egy üres papír áll elõttünk. Még nincs rá írva semmi.
Az újévben sok mindent újra kezdhetünk. Fogadalmat tehetünk a táplálkozással kapcsolatban. Elhatározhatjuk, hogy rendszeresen fogunk tornázni, a rokonokkal törõdni, imádkozni, templomba járni, tanulni, dolgozni, stb. Szabadok vagyunk az életünket átformálni. Szabadok vagyunk magunk mögött hagyni a múltat, és építeni a jövõt.
Megosztok egy bölcs mondást a buddhizmus megalapítójától. Bár nem szoktunk más vallás vezetõitõl idézni, de ha okosan szólnak, azt nekünk is meg kell hallgatni. Egyszer azt mondta valaki Buddhának: Mivel a jelen eseményeit a múlt gondolatai befolyásolják, úgy látszik, hogy ami voltam és ami leszek az attól függ, hogy most mi vagyok. Buddha helyeselte a gondolatot, és azt válaszolta: "Ha azt akarod tudni, hogy mi voltál a múltban, akkor nézd meg magad most. Ha azt akarod tudni, hogy mi leszel a jövõben, akkor nézd meg magad most." A múlt és a jövõ is a jelenre van építve.
Gárdonyi Géza szerint a múlt nem a miénk, hanem csak az utána vonuló árnyéka. A jövõ sem a miénk, hanem csak az elõnkbe vetõdõ sugara. Egyedül a jelen a miénk, amiben élünk. Ezt a gondolatmenetet követve elmondhatjuk, hogy ma, újév elsõ napján, ez az ünnepi alkalom a miénk. Örüljünk és ujjongjunk, mert Isten adott egy új esztendõt! Az ünnepléshez általában hozzátartozik az étel és ital is, de a keresztyén ember tud ünnepelni és örülni mulatozás, evés és ivás nélkül is.
Vallásunk egy nagy kritikusa, a filozófus Nietzsche, azzal vádolta a keresztyéneket, hogy nem tudnak örömmel ünnepelni. Igaz ez? A 66. Zsoltárunk, a 34. énekünk, azt mondja: "Örvendj egész föld az Istennek és énekelj szép zengéssel; Nagy dicsõségét szent nevének mindenek dicsérjék széjjel." A 84. Zsoltár így kezdõdik: "Mily kedvesek a te hajlékaid, ó seregek Ura! Sóvárog, sõt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élõ Istenhez." Ezt így énekeljük: "Óh, seregeknek Istene! Mily kedves gyönyörûsége a te szerelmes hajlékidnak!"
A Biblia arra biztat, hogy örvendjünk, ujjongjunk az Úr házában és az Úrnak ünnepein. Nem szomorú ábrázattal kell Istent imádni, hanem örömmel. Most, hogy elérkeztünk egy újesztendõ kezdetére, kell hogy tele legyen a szívünk örömmel és boldogsággal, mert az Isten által kimért idõben közelebb kerültünk megváltásunkhoz. A földi idõnket összhangba kell hozni Isten örökkévalóságával, és készülni kell az örökélet idejére. Ha ilyen lelkülettel fogadjuk el az esztendõk elmúlását, úgy vigasztalást találunk akkor is, amikor szeretteinket hazaszólítja az Úr. Mikor megemlékezünk azokról, akik az elmúlt évben meghaltak, akkor emlékezzünk arra is, hogy szeretteinket Isten adta, Isten veszi el. Áldassék az Úr neve érettük. Az elmúlt évet is Isten adta. Áldassék az Úr neve érte.
Befejezésül elmondok egy történetet a távol kelet egyik uralkodójáról, aki állandóan tele volt aggodalommal. Összehívta a császári udvar bölcseit és tanácsadóit, és azt kérte tõlük, hogy szerkesszenek egy olyan mondatot, ami állandóan segítségére lehet, ha aggodalmaskodik. De ennek a gondolatnak olyan rövidnek kell lenni, hogy bele tudja vésetni a gyûrûjébe, és amikor szükséges elõ tudja venni. Ugyanakkor ennek a tanításnak legyen egy olyan tulajdonsága, hogy jóban, rosszban, vagyis mindenkor alkalmazható legyen. E gondolat vezethesse az egyént egész életén át.
A bölcsek és a tanácsadók napokon át törték a fejüket, hogy mi lenne a legjobb jelmondat. Tanácskoztak, imádkoztak, és végül jelentést tettek a császárnak arról a gondolatról, ami alkalmas az élet minden eseményére, jóban és rosszban, örömben és boldogságban. A következõ szavakat vésették a császár gyûrûjébe: Ez is el fog múlni.
A történet az életünkre is alkalmazható, mert múlandók vagyunk, de ezen túl meg kell látnunk Isten örökkévalóságát, és azt, hogy ha minden elmúlik is, Isten beszéde megmarad. Isten beszédének, Igéjének, örökkévalóságában ünnepeljük meg ma a vasárnapot, és az év elsõ napját. A kezdettõl létezõ Ige fényében kívánunk mindnyájatoknak Istentõl megáldott boldog újévet, és azt hogy örömünk teljes legyen Jézus Krisztusban. Ámen.
Mennyei jó Atyánk! Neked szenteljük ezt az órát, és ujjongva dicsérünk Téged, mert tudjuk, hogy Te voltál hajlékunk nemzedékrõl nemzedékre. Mielõtt hegyek születtek, mielõtt a föld és a világ létrejött, öröktõl fogva mindörökké vagy te, ó Isten. Te teremtetted ezt a világot, és az elmúlt évben is Te igazgattad lépteinket. Te adtál erõt az élet terheinek elviselésére. Megköszönjük, hogy áldásaiddal velünk voltál a jóban és rosszban egyaránt. Megláttattad velünk az eljövendõ örök hajlékot is, ahol nem lesz könny és fájdalom. Éreztesd velünk, hogy akik Téged szeretnek, azoknak minden javukra van
Bûnbánattal állunk meg elõted, Atyánk, az újév ünnepi perceiben, mert nem tudjuk megszámlálni azokat a napokat, amiket botladozva elpocsékoltunk, és haszontalanul használtunk fel. Bocsánatot kérünk a gyümölcstelen évszakokért.
Irgalmas Atyánk! Bocsásd meg a múlt hibáit és vétkeit, és adj erõt ahhoz, hogy hûek maradjunk törvényeidhez. Fordítsd el gondolatainkat és cselekedeteinket a bûn kísértéseitõl, és engedd meg, hogy a beléd vetett hit a lelki és mennyei javakat a világ minden kincsénél értékesebbé tegye. Add, hogy az újévben azt keressük, amit a moly és a rozsda nem emészt meg. Vezess el bennünket gyakrabban abba a közösségbe, ahol a hív keresztyének szent nevedet áldják és magasztalják.
Teremtõ Istenünk! Hálát adunk az újesztendõ lehetõségeiért és reményeiért. Láttasd meg velünk egy új élet kezdetének lehetõségét Jézus Krisztusban. Szólj hozzánk az evangélium üzenetén az üdvösség beszédével, hogy lelkesedve és örömmel végezzük el szolgálatunkat a Te dicsõítésedre. Szentlelkeddel világosítsd meg az elõttünk lévõ utat, és úgy vezess bennünket az üdvösség ösvényének ismeretében, hogy minden nap Jézus Krisztus Igéjének tanításában éljünk az életünk hátralévõ kegyelmi idõszakában. Ámen.
A mi nyereségünk
Lekció: Pál levele a Filippiekhez 3:1-21, Textus: Fil. 3:7-9 "Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sõt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Õérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem, és hogy kitünjék rólam õáltala, hogy nem a saját igazságom van a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentõl a hit alapján."
Több jól ismert angol Biblia fordításban a "finally" szóval kezdõdik a Filippiekhez írt levél harmadik fejezete, aminek a jelentése: végezetül. A bibliai tudósok egy része szerint a harmadik fejezet elsõ versszaka a második fejezet végéhez tartozik. A magyar fordítások az "egyébként" szót használják. Attól függetlenül, hogy Pál a második fejezetet zárja be vagy a harmadikat nyitja, a filippieket e szavakkal biztatja: Egyébként testvéreim, örüljetek az Úrban.
Képzeljük el Pál apostolnak a helyzetét: börtönben van, és ebben a szomorúnak tekinthetõ helyzetben a filippiekhez írva panasz helyett biztatja õket: örüljetek az Úrban.
Filippi egy római kolónia volt, ahol a nagyobb részt olasz lakosság hûségesen kitartott a császár törvényei mellett, de kevésbé volt hû a morális törvényekhez. Ebben a környezetben találkozott Pál apostol azokkal az asszonyokkal, akik a folyópartjára jártak imádkozni. Ezek közt volt a jól ismert Lídia is. (Ap. Csel. 16:14) Ugyancsak Filippében ûzte ki Pál egy szolgálóleányból a jövendõmondás lelkét Krisztus nevében. A lány urai a keresettõl elesve bevádolták Pált és Szilászt, hogy zsidó létükre felforgatták a várost és olyan szokásokat hirdettek, amit a rómaiaknak nem volt szabad átvenni. Az elõljárók letépették róluk a ruhájukat, és megbotozva börtönbe tetették õket, ahol a börtönõr kalodába zárta lábukat. Ám az imádkozásuk és éneklésük közepette nagy földrengés támadt, úgyhogy megnyíltak a börtön kapui és lehulltak bilincseik. A börtönõr azt hitte, hogy a foglyok megszöktek. Öngyilkosságot akart elkövetni, de mikor látta, hogy Pál és Szilász nem menekültek el, leborult elõttük, kérdezvén, "mit kell cselekednem, hogy üdvözöljek?" Azok pedig így válaszoltak: "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözölsz mint mind te, mind a te házad népe." A börtönõr és háza népe az éjszakának még azon órájában megkeresztelkedett. Másnap a város elõljárói, mikor megtudták, hogy római polgárokat börtönöztek be, és verettek meg jogtalanul, eljöttek Pálhoz és Szilászhoz és bocsánatot kértek. Pál apostolt és Szilást jogtalanul megverték, börtönbe zárták, de õk keserû panasz helyett szeretettel gondoltak vissza Filippére. Milyen szeretettel? Olyan szeretettel, hogy amikor Pál ismét börtönbe került a Krisztus iránt tanúsított hitéért, akkor a filippiekhez írva arra biztatta õket: örüljenek az Úrban.
Találkozunk panaszkodó egyénekkel, akik úgy érzik, hogy az õ terhük a legnehezebb, és ha valaki megoszt velük egy problémát, akkor õk feljebb licitálnak, éreztetvén, hogy az õ bajuk a legnagyobb a világon. Luther szerint "Isten erejével a mázsás teher könnyû mint a szalmaszál - nélküle mázsás súly a szalmaszál is." Pál nem panaszkodott, amikor börtönbe került. A cellájából biztatta azokat, akiket nem vasrácsok, hanem a bûnnek bilincsei tartottak fogva.
Mi szabadok vagyunk-e? Nincs elõttünk vasrács, ami korlátozná mozgásunkat, de le vagyunk láncolva a világ ügyes-bajos dolgaival, és mire észrevesszük nemcsak egy-egy újévhez érkezünk el, hanem elérkezünk az Úrral való találkozásra is. Készek vagyunk-e Pál apostollal mondani, hogy Krisztusért kárbaveszni hagyjuk, szemétnek ítélünk mindent, hogy Krisztust megnyerjük, és hogy kitûnjék rólunk õáltala, hogy nem a saját igazságom van a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentõl a hit alapján. Pál szavaival élve: "Mindezt pedig azért teszem, hogy megismerjem õt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az õ halálához, hogy mindenképpen eljussak a halálból való feltámadásra." (Fil. 3:10)
Pál örömének és dicsekvésének gyökere Krisztusban volt. Nem külsõségekkel dicsekedett. Pedig az is volt. Pál apostol ortodox zsidó családba született. Nem mint prozelita, hanem Benjámin törzsének leszármazottaként hívattatott el. Régen, ha egy zsidó rabbi házasságot kötött, akkor három nemzedékre visszamenõleg bizonyítani kellett a héber eredetét. A menyasszonynak ugyanígy kellett igazolni származása tisztaságát. Benjámin törzse volt az egyedüli, amelyik hûen megtartotta Dávid király örökségét, és éppen ezért a Benjámin leszármazottjai büszkeséggel emlékeztek meg családfájukról. Magyarországon a II. Világháború elõtt ha valaki üzletet nyitott, akkor azt kellett bizonyítani, hogy nem volt zsidó származású. Változik a világ.
Pál a megtérése elõtt büszke volt származására, és arra, hogy a törvényen belül élt, amiben ott volt a körülmetélkedés törvénye is, a születés után való nyolcadik napon. Ábrahám kilencvenkilenc éves, és a fia, Izmael, tizenhárom esztendõs volt a körülmetélkedés idején. (I. Mózes 17:25) Izmael leszármazottjai szintén tizenhárom éves korukban mentek át a szertartáson, ezért az óhitû, ortodox izraeliták nem tekintették õket hû zsidóknak. A zsidók hite szerint Isten szövetségének örök jelképe a nyolcadik napon megtörtént körülmetélkedés volt. Pál apostol szerint ez csak külsõséges jel volt a testen, és ahhoz, hogy valaki szövetségben legyen Istennel többre van szükség, mint testi jelre. Lelki jel szükséges.
Saul nagy változáson ment át amíg Pál apostol lett belõle. Elõször a régi hitét tartotta értéknek, de Krisztussal találkozva, a régi vallását kárnak ítélte. "Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sõt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Õérte kárbaveszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem, és hogy kitûnjék rólam õáltala, hogy nem a saját igazságom van a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentõl a hit alapján." (Fil. 3:7-9)
Pál apostol Krisztust nem intellektuális alapon ismerte meg, hanem szívbéli szövetséget kötött vele. Bár Pál nem hallotta Jézus fõpapi imádságát, ahol ezt mondta az Úr: "Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (János 17:3) Pál szívbõl érezte, hogy a Krisztus evangéliumában van az örök élet. Hirdette, hogy Krisztus nyereséggé vált számára.
V. Mózes 10:16-ban ezt olvassuk: "Metéljétek körül a szíveteket, és ne legyetek kemény nyakúak!" Jeremiás próféta így szól azokról, akik nem hallják meg Isten igéjét: "Körülmetéletlen a fülük, nem tudnak figyelni. Gyalázzák az Úr igéjét és nem lelik kedvüket benne." (6:10) Pál szerint az igazi körülmetélkedés abból áll, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel szolgáljuk az Urat. A János 4:24-ben Jézus ezt így foglalja össze: "Az Isten Lélek, és akik imádják õt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."
Az Úrral való igazi szövetség nem olyan külsõ jelekbõl bontakozik ki, mint például a körülmetélkedés, hanem a bensõnkben lévõ lélek szolgálatából. Hiábavaló a külsõséges vallásosság, ha az egyénnek szívében szeretetlenség és gyûlölet uralkodik. Hiába mondja valaki, hogy szereti Istent, ha embertársait bántja, és semmibe veszi.
Pál önmagát héberek héberének nevezte, ami azért volt fontos a szétszóródott zsidók világában mert sok feladta hagyományait. A zsidók ezrével éltek Rómában. Alexandriában is volt belõlük vagy egy millió. Sokan azonban, mint itt Kanadában is, elfelejtették az anyanyelvüket és a befogadó országnak a nyelvét vették fel. Azt nevezték igazi hébernek, aki nemcsak a szokásokat, hagyományokat tartotta meg, hanem az arám nyelvet is megtanította gyermekeivel. Pál megtanulta és gyakorolta anyanyelvét annak ellenére, hogy egy pogány városban, Tarzusban, született és nõtt fel.
Gyülekezeteinkben sok szülõ megtanította gyermekét magyarul beszélni, de sok esetben ez nem azért történt mert a magyar nyelv és irodalom ápolásának nagy hívei voltak, hanem azért, mert õk maguk sem beszéltek tökéletesen angolul. Gyülekezetünk fiataljainak nagy része elment a városokba és így sohasem alakítottak ki az egyházunkban egy aktív intellektuális réteget. Ha az ünnepekre, vagy hétvégére hazajönnek látogatóba akkor egy-két kivétellel nem jönnek el az istentiszteletekre, sem a vacsorákra. Évek alatt a távoli városokban élõ fiatalokkal még nem találkoztam attól függetlenül, hogy azért nem jönnek, mert hitetlenek, vagy talán azért, mert pironkodnak az egyház maradiságán, jó lenne lelkiismeret vizsgálatot tartani, hátha mi botránkoztatjuk meg õket a magatartásunkkal.
Gyülekezetünk helyzete hasonló az óhazai falvak életéhez, ahonnan a fiatalok elmentek a városokba. Sok helyen az elöregedett egyháztagok maradtak csak meg.
Megemlítem, hogy egy pár gyülekezetben azért kerültem konfliktusba, mert nevelni, tanítani akarom népemet. Nem én megyek gyorsan a fejlõdés felé, hanem a gyülekezet megy lassan. Én a jövõ felé nézek, mások a múltban élnek. Egy példát mondok: Mint minden gyülekezetben, talán itt is voltak egyének, akik ellenezték a borítékos adakozást, de egy pár év vagy évtized elteltével természetesnek, ésszerûnek tartjuk a borítékok használatát. Találkoztam olyanokkal is, akik ellenezték a kispoharas úrvacsora osztást. Az úrvacsorában Krisztusra emlékezve, az Õ lelkületét és szeretetét osszuk meg. Nem az számít, hogy pohárral, vagy kehellyel veszünk úrvacsorát, hanem az számít mi van a lelkünkben.
Pál a külsõségek között megemlíti, hogy farizeus korában a törvényeket "betartva" a keresztyéneket üldözte. Farizeusként kezdte, de végül nem az számított, hogy honnan jött, hanem az, hogy hová érkezett meg.
Pál farizeussága nem számított miután megtalálta Krisztust. Pál eredeti neve Saul volt. Izrael elsõ királyáról nevezték el, aki szintén Benjámintól származott. Miután Saul a damaszkuszi országúton egy látomásban találkozott Krisztussal és megtért, a mûveltsége, hébersége, vagy farizeussága nem jelentett nyereséget. Ezt írja levelében: "Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sõt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én uram ismeretének páratlan nagyságáért. Õérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem, és hogy kitûnjék rólam õáltala, hogy nem saját igazságom van a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentõl a hit alapján." (Fil. 3:7-9)
Isten hitben igazít meg minket Jézus Krisztus halála és feltámadása által. Nem külsõségek gyakorlása által jön el az üdvösség, hanem amikor belsõleg, lélekben megtaláljuk a helyes kapcsolatot Istennel. A külsõségekre vonatkozóan Jézus ezt mondta: "Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülrõl szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is igaznak látszotok kívülrõl az emberek elõtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel." (Máté 23:27-28)
Amikor a külsõségek helyett Krisztusban keressük és találjuk meg az új életet, akkor megismerjük a feltámadása által az üdvösség útját is. Aki ezt az utat megismeri, az mindenkor örülni fog az Úrban, attól függetlenül, hogy az évnek melyik részén vagyunk. Adja Isten, hogy ma ne csak az újév kezdetét ünnepeljük, hanem egy új élet kezdetét is Krisztus halálában és feltámadásában. Ámen.
Mennyei Atyánk! Egy újesztendõ küszöbén állunk. Elõttünk a jövõ olyan, mint egy becsukott könyv. Nem tudjuk mi van megírva benne. Egyedül Te tudod mik vannak az évszázadok homályában elrejtve. Egyedül Te ismered jövõnk sorsát. Mi nem tudjuk, hogy kárhozat, vagy örökélet vár ránk. Te vagy egyedül, Atyánk Istenünk, akinek kezében van az életnek minden titka. Ennek tudatában imádkozunk hozzád, és kérünk szólj hozzánk igéd szavával, hogy akaratod szerint használjuk fel az elõttünk lévõ órákat, napokat, hónapokat, éveket. Szentlelked erejével és Jézus Krisztus evangéliumának akaratot, szívet átformáló tanításával irányítsd lépteinket az újévben. Amikor a jövõ bizonytalan vándorlásaiban haladunk, akkor a lángoszlopod legyen a vezetõnk. Küldj õrállókat, akik átvezetnek minket az elõttünk lévõ veszélyeken, akiknek lelkületével átérezzük életünk mulandóságát.
Jó Atyánk! Külön imában emlékezünk meg azokról, akiket az elmúlt évben örök nyugalomra szólítottál. Egyre többen hiányoznak sorainkból. Az elrepülõ évek, mint üres sírgödrök elnyelik szeretteinket. Tedd emléküket áldottá!
Teremtõ Istenünk! Örökkévalóságodban esztendeink száma, életünk hossza, csupán egy pillanat. Érezzük mulandóságunkat. Most, hogy egy újév küszöbéhez érkeztünk, nyitott füllel várakozunk üzenetedre; nyitott szemmel figyeljük a világ eseményeit. Add, hogy minden eseményben felismerjük hatalmadat. Kérünk adj olyan hitet, aminek segítségével keressük országod dicsõségét, megtaláljuk az örök életet, és a hitbeli látomásaink nyomán új erõt kapjunk arra, hogy a nemes harcunkat megharcoljuk és futásunkat Pál apostolhoz hasonlóan hûen elvégezzük. Ámen.
Keresztelõ János munkája
Lekció: Lukács 3:1-20, Textus: Lukács 3:16 "Én vízzel keresztellek titeket, de majd eljön az, aki erõsebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Õ Szentlélekkel és tûzzel keresztel titeket."
Lukács történelmi adatokkal támasztja alá Keresztelõ János elhívatásának korszakát. A sok adat közül csak egyet találtam pontosnak arra, hogy három éven belül meg tudjam határozni János keresztelésének kezdési idõszakát.
Augusztus császár idõszámításunk 14. évében halt meg. Augusztust Tiberius követte, akit a római szenátus a mostoha apja halála után egy hónappal, szeptember 17-én választott meg császárnak. De Tiberius az idõszámításunk 12. évétõl már a római birodalom több tartományában társuralkodója volt Augusztusnak. A kérdés az, hogy Lukács a Tibereus uralkodásának 15. évét a társuralom kezdetétõl vagy a teljes császárságtól számítja? A mai történetünk Tiberius uralkodásának tizenötödik évében játszódik le.
Lukács idejében négy idõszámítás volt használatban. A Júlián naptárban az év elsõ napja január 1. volt. Ezt használjuk mi is. A zsidó naptárban a holdévet követték, így egy év 12 holdhónapra tagozódott, amelyhez minden harmadik évben egy szökõhónapot csatoltak. Niszán, vagyis március, volt az esztendõ elsõ hónapja. A szíriai-macedón naptárban az év október 1-én kezdõdött, és az egyiptomi naptárban augusztus 29-én. Ebben a zavaros idõszámításban azt is figyelembe kell venni, hogy tizenegy hónap különbség, ami majdnem egy esztendõ, még mindig számíthat az uralkodás 15 évének. Tiberius uralkodásának 15. éve azt jelenti, hogy az idõszámításunk 26-29. évei között keresztelt János a Jordán folyó mentén.
Pilátus 26 és 36 között volt Júdea prokurátora. Nagy Heródes, akinek nevéhez fûzõdik a betlehemi gyermekgyilkosság, idõszámításunk 4. évében halt meg. Fiai, Heródes Antipás és Fülöp, az apjuk halála után lettek negyedes fejedelmek. Fülöp 34-ig uralkodott, Heródes Antipás pedig 39-ben fejezte be uralmát. Annást 6-ban nevezte ki fõpapnak Ciréneus. Ezt a pozíciót 15-ben elvesztette, de a fõtanácsra gyakorolt befolyása megmaradt, mert fia, Eleázár lett a közetkezõ fõpap, (16-17), majd Simon egy éves szolgálata után (17-18), Annás veje, Kaifás, volt fõpap (18-36), 18 évig.
Lukács evangéliuma bemutatja a világi és vallásos vezetõket Keresztelõ János szolgálatának kezdetén. A nevekhez évszámokat adtam, hogy érezzük az evangélium idõ és térbeli hovatartozását. Történelmi adataim alapján három éven belül pontosan láthatjuk, hogy János missziójának kezdete idõszámításunk 26-29 közötti éveire esik.
Lukács az uralkodóinak neveit és a vallásos vezetõk neveit ismerteti háttérként, és ezzel tudatja, hogy az egész történelem Isten országának eljövetele felé halad, "és meglátja minden halandó az Isten szabadítását." (Lukács 3:6)
"János elindult és hirdette a Jordán egész környékén, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg, hogy bocsánatot nyerjenek bûneikre, ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: 'Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit: minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává, és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.'" (Lukács 3:3-6)
Ézsaiás próféta idejében amikor egy király a birodalmát meglátogatta, akkor kiküldte az elõfutárait, hogy készítsék elõ a király útját. Az Evangéliumok Keresztelõ Jánost tekintik Jézus elõfutárának, aki arra biztatja népét, hogy szívüket készítsék elõ az eljövendõ Messiás befogadására. Leckénk lényege nem egy külsõ, formaságokban és ceremóniákban megtestesült Messiás várás, hanem egy belsõ elõkészület, egy új életre Krisztusban.
A Keresztelõ Jánosról szóló történetben látjuk, hogy János vándor prédikátorként szolgált. A megtérés üzenetét hirdette a Jordán környékén. Üzenetének magaslata, a bûnbánatot követõen, a keresztség volt. János üzenete ítéletrõl szólt. Nemcsak evangéliumot hirdetett, hanem ítéletet is.
A megtérés gondolata az Ótestamentumban több helyen meg van említve. "De ha a bûnös megtér, és nem követi el többé vétkeit, hanem megtartja minden rendelkezésemet, törvény és igazság szerint él: akkor élni fog, nem hal meg... Hiszen nem kívánom én a bûnös ember halálát, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen." Mondja Ezékiel prófétának az Úr. (Ez. 18:21,23) Isten megkegyelmez a megtérõknek. Ezért hirdet ítéletet és kegyelmet Keresztelõ János.
Keresztelõ Jánosról szóló történetnek a kegyelmen kívül egy másik fontos eleme az Isten ítélete, amit hirdet a sokaságnak. Márk 1:5 szerint "kiment hozzá Júdea egész környéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és amikor megvallották bûneiket, megkeresztelte õket a Jordán vizében."
A mi keresztségünk könnyebb, és talán azért nem veszik sokan komolyan. A szülõk tesznek ígéretet helyettünk, és amikor eljön a konfirmáció ideje, akkor a fiatalok nem a hitükrõl tesznek tanúbizonyságot, hanem arról, hogy tanultak és valami keveset tudnak is a keresztyén vallásról. A presbiteriánus egyháznál a keresztség sákramentumát csak akkor szabad kiszolgáltatni, ha a szülõ ígéretet tesz arra, hogy gyermekét keresztyén, református hitben neveli fel. A gyermeket nem a formaság kedvéért kell megkeresztelnünk és konfirmálnunk, hanem azért, mert mint Krisztus megváltottjai az Úr dicsõségére akarunk élni.
Keresztelõ János keményen szólt azokhoz, akik kijöttek hozzá a pusztába. Azt mondta: "Teremjetek tehát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek mondani magokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekbõl a kövekbõl is tud fiakat teremteni Ábrahámnak. A fejsze pedig már ott van a fák gyökerén: azért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tûzre vettetik." (Lukács 3:8-9)
Ha egy fának az ágait levágjuk, még kihajt, de ha a gyökerét is kivágjuk, elpusztul. János ilyen drasztikus helyzetrõl beszél a sokaságnak. Izrael népe kivágattatik, ha nem terem jó gyümölcsöt. Nem elég Ábrahám utódának lenni. Az örökséggel felelõsség is jár. Jézus a templomban tanítva ezt mondta: "Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek." (János 8:39)
Ez a tanítás napjainkra is vonatkozik. Nem az tesz bennünket keresztyénekké, hogy keresztyén családba születünk, hanem a cselekedetünk. Az istállóban született csecsemõ nem válik barommá, mert az állatok közt látott napvilágot. A garázsban született gyermekbõl sem lesz autó. A funkciónk és cselekedetünk határozza meg kilétünket. Az autó kerék nélkül nem gurul. A keresztyén hit nélkül nem igazul meg.
Izrael fiai nem termettek jó gyümölcsöt, azt gondolták, hogy mint Ábrahám utódainak automatikusan jön el az Isten kegyelmi ajándéka. Vajon az ilyen gondolkodás csak Keresztelõ János idejében létezett, vagy napjainkban is megtalálható? Hányan vannak gyülekezetünkben olyanok, akik magukat tagoknak vélik, de a minimum anyagi elkötelezettségen túl nem vállalnak közösséget velünk.
A sokaság azt kérdezte Keresztelõ Jánostól: "Akkor mit tegyünk? János így válaszolt nekik: 'Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.' Vámszedõk is mentek hozzá, hogy megkeresztelje õket. Ezek szintén megkérdezték tõle: 'Mester, mit tegyünk?' Nekik ezt mondta: 'Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.' Megkérdezték tõle a katonák is: 'Mi pedig mit tegyünk?' Nekik viszont ezt felelte: 'Senkit ne zsaroljatok, ne is zaklassatok, és elégedjetek meg zsoldotokkal.'" (Lukács 3:10-14)
A bûnbánatnak és megtérésnek nemcsak az a jele, hogy valaki visszatér Istenhez a kárhozatra vezetõ útról, hanem az is, hogy feleslegét megossza a nélkülözõkkel. Túl kell menni a megtérteknek a "Ne lopj" parancsolaton, és a több adó behajtása helyett, a zsarolás és zaklatás helyett segíteni kell a szegényeken. János azt hirdeti, hogy Isten nem bocsát meg azoknak, akiknek túl sok vagyona van, miközben olyanok közt élnek, akiknek semmijük sincs. A vámszedõk a római birodalomnak dolgoztak és ezért a nép úgy nézett rájuk, mint a paráznákra. János nem lázít a római hatalom ellen, hanem arra kéri a megvetett vámszedõket, hogy ne kövessenek el önzõ kihágásokat.
Magyarországon a kényszer beszolgáltatás idején az állam által kivetett adót a helyi funkcionáriusok sok esetben felemelték, megduplázták, hogy nagyobb elismerést kapjanak a szovjet uralom országos, megyei vagy járási képviselõitõl. Izrael esetében a megszálló csapatok vámszedõi ehhez hasonló kihágásokat követtek el. Azt kérdezték: "Mester mit tegyünk? 'Semmivel sem hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.'" Mondta nekik János. Keresztelõ János nem arra biztatta a vámszedõket és zsoldos katonákat, hogy hagyják ott az állásukat, hanem arra, hogy végezzék el jól munkájukat: legyenek jó vámszedõk és legyenek jó katonák.
Amikor a prófétaként tanító Keresztelõ Jánoshoz jött a sokaság, a nép, Jeruzsálembõl és a Jordán egész vidékérõl, akkor felvetõdött a kérdés, hogy ki ez a radikális egyén, aki még attól sem fél, hogy a negyedes fejedelemnek a bûneit a fejére olvassa. Ki ez a János? Egy radikális próféta csupán, vagy talán õ a Messiás, akinek az eljövetelét a próféták megígérték és megjövendõlték?
"Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívükben egyre azt fontolgatták, hogy vajon nem-e õ a Krisztus, János így válaszolt mindenkinek: 'Én vízzel keresztellek titeket, de majd eljön az, aki erõsebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Õ Szentlélekkel és tûzzel keresztel titeket, kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérûjét: a gabonát csûrébe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tûzzel.'" (Lukács 3:15-17)
Pünkösd napján Jézus követõi megtapasztalták, hogy a Szentlélekkel és tûzzel való keresztség egyet jelent, de felette van a vízzel való keresztségnek, amin a tanítványok is átmentek, bár a Biblia nem tesz róla említést. Az ótestamentumi gondolatban a tûz jelenléte ítéletet jelent. Az aranyat és ércet tûzzel tisztítják meg a szennyezõdéstõl. A Szentlélek jelenléte ítélõ, tisztító szerepet tölt be a Messiás eljövetele után, de János kihangsúlyozza, hogy aki utána jön az erõsebb nála.
János nemcsak figyelmeztette népét a közelgõ ítélettel kapcsolatban, nemcsak hívta õket bûnbánatra, megtérésre és keresztségre, hanem Krisztus útját készítette elõ, éreztetvén a sokasággal, hogy gyümölcstelen élettel nem lehet méltóképpen befogadni a Messiást.
Sok lelkész az üdvösségrõl és örökéletrõl prédikál, mert az jobban passzol a nép szájízéhez, mint a bûn, megtérés, és kárhozat üzenete. Én is akarlak titeket buzdítani és akarom hirdetni az evangéliumot, de nem hagyhatom ki a bûnbánat, és megtérés üzenetét sem, mert az üdvösség nem olcsó kegyelmi ajándék. Isten Jézus vérével váltott meg minket a kárhozattól.
A vízzel való keresztség jelképesen megtisztította János követõit. Adja az Úr, hogy mi belsõleg tisztíttassunk meg Szentlelke által, és teremjük a bûnbánat után a megigazulásnak jó gyümölcseit. Ámen.
Teremtõ Istenünk! Hálával jövünk házadba és megköszönjük ezt a szolgálati alkalmat és azt, hogy a diaszpórában is anyanyelvünkön dicsõíthetjük szent felségedet. Hálásak vagyunk az együttlétért, amiben együtt imádkozhatunk és énekelhetjük azokat a zsoltárokat, dicséreteket, amik szívünkhöz, életünkhöz nõttek.
Kérünk, hogy Szentlelkeddel biztass bennünket a további imádságos életre és keresztyén munkára. Ha elhanyagoljuk feladataink elvégzését, akkor bocsáss meg nekünk. Úgy vezess, hogy mindig szeretet, jóakarat és békesség uralkodjon szíveinkben. Adj nekünk alkalmat arra, hogy keresztyén hitünket másokkal is meg tudjuk osztani. Ha erõtlenekkel és megfáradtakkal találkozunk, akkor adj nekünk olyan lelkületet, aminek segítségével átadhatjuk nekik az evangélium megváltó üzenetét.
Létünknek Ura! Nélküled az életünk hiábavaló és reménytelen. Szólj azért hozzánk az igehirdetés hangján, hogy új értelmet és reménységet kapjunk. Tégy bennünket olyan hívõ munkásokká, akik aggodalom nélkül néznek a jövõ elé, és hûséggel dolgoznak Krisztus evangéliumának szolgálatában. Buzdítsd minket munkára.
Rajtunk keresztül szólj azokhoz, akik betegség vagy öregkor miatt nem tudnak eljönni szent házadba. Adj nekünk alkalmat arra, hogy a családi otthonokba, aggmenházakba és kórházakba is el tudjuk vinni az evangélium örömüzenetét. Add, hogy általunk az idõs és beteg testvérekhez is eljusson az üdvösség reménysége.
Imádkozunk azokért, akik körül háborúk pusztítanak. Szereteted formálja át a vezetõket hogy ne pusztítsanak városokat, ne tegyenek embermilliókat hontalanokká. Oltalmazd az özvegyeket, árvákat, és mindazokat, akik az igazság és békesség oldalán küzdenek. Ments meg mindnyájunkat Jézus Krisztus által és add, hogy Õ legyen a mi reménységünk már a jelen és eljövendõ világban is. Ámen.
Jézus keresztsége
János 1:29-34, Lukács 3:21-22, Textus: Máté 3:13-17 "Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelje õt. János azonban visszatartotta õt, és ezt mondta: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz énhozzám? Jézus így válaszolt: Engedj most, mert ez illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot. Akkor engedett neki. Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízbõl, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és õreá száll. És hang hallatszott a mennybõl: 'Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.'"
Jézus kérelme a keresztséggel kapcsolatban fonákul hat Keresztelõ Jánosra, és ezt mondja: "Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz énhozzám? Jézus így válaszolt: Engedj most, mert ez illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Jézus keresztségének értelme Jézus messiási küldetésében bontakozott ki az evangélisták és az egyházi atyák írásaiban. Szerintük a keresztség Isten igazságos parancsainak betöltését szolgálta. A Messiás alávetette magát Isten ama akaratának, amit kijelentett az írások és a próféták által.
Izrael életében csak akkor volt keresztelés, amikor valaki más vallásból tért át a zsidó hitre. Természetesnek vették, hogy egy bûnös pogány megkeresztelkedjen, de azt nem, hogy valaki Ábrahám kiválasztottjai közül alávesse magát a keresztségnek. Izrael fia úgy érezték, hogy számukra az üdvösség a törvények betartása által jön el, és csak a bûnös pogányoknak van szüksége keresztségre.
Keresztelõ János eljövetelével Izrael Isten után kutatva ráébredt bûneire és János keresztségének szükségére. Keresztelõ János a bûnök megbocsátására keresztelt, és így megkérdezhetjük, hogy a bûntelen és izraelita Jézusnak miért volt szüksége átmenni egy olyan keresztségen, ami a bûneiket megbánók felé irányult?
Barclay professzor biblia magyarázata szerint elérkezett a pillanat, amire Jézus várt. "Az emberek ráébredtek a bûneikre és megérezték, hogy nagyobb szükségük van Istenre, mint bármikor. Ez a bûntudat, Isten iránti vágy, adta meg Jézusnak az alkalmat arra, hogy keresztsége által eggyé legyen azokkal, akiket eljött megmenteni." (The Gospel of Matthew - Barclay, 60. oldal)
Jézus eltöltött Názáretben három évtizedet várva, hogy megkapja Istentõl az elhívatást földi missziójára. Ezért a János által kapott keresztsége összekapcsolja Jézust Isten országának az eljövetelével, amit János hirdetett. Jézus keresztsége jelkép, amiben az ószövetségi próféciák alapján azonosítja magát az Újszövetséggel, a mennyek országának eljövetelével. Az igazság betöltése azt jelenti, hogy Jézus a keresztsége által megtalálta a helyes kapcsolatot Isten és a Megváltó viszonyában, a mennyek országa és a Messiás kapcsolatában, és mint Ember Fia megtalálta a helyes kapcsolatát a bûnös emberiséggel.
Keresztelõ Jánost váratlanul érte Jézus jelképes látogatása a Jordánnál. Talán a Jordán vizénél elgondolkozott azon, hogy ha õ megkeresztelt valakit, akkor az az egyén az õ tanítványává vált. Most Jézussal kapcsolatban mi a helyzet? Hiszen János lehetne a Mester tanítványa és nem fordítva. Talán várta is, hogy Jézus meghívja õt tanítványnak. A legjobb tudomásunk szerint ezt nem történt meg, hanem Jézus azt mondta Jánosnak: "Engedj most, mert az illik hozzánk." A hangsúly a "most" szón van. Engedj most, ebben a történelmi pillanatban. Engedj most mert ebben az órában érkezett el az igazság betöltésének ideje. A történelemnek azon órájában érkezett el a földi elhívatás hivatalos kezdete. Nem késõbb, nem is hamarabb, hanem éppen akkor. Késõbb János börtönbe került, és már nem keresztelhetett. Késõbb már nem volt megfelelõ az idõ a keresztségre. Éppen akkor, kellett engedni Jánosnak, hogy betöltsenek minden igazságot.
Ha felületesen vizsgáljuk meg Jézus keresztségét, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy az egy helyi jelentõségû izraelita esemény volt, aminek gyökerei a zsidó törvényekbõl és szokásokból nõttek ki. János felbukkanása a Jordán folyónál és tanítványainak rohamos szaporodása szintén magukon hordták a zsidó jelleget. Keresztelõ János ellenségei a templom fõpapjaitól kezdve a királyig, aki börtönbe csukatta, úgy tekintettek Jánosra mint egy radikális néplázítóra, forradalmárra. A forradalmárok általában a nép azon problémáit érintik, amik bántják a tömeget. Azok akik megkeresztelkedtek a Jordán folyónál talán felismerték Jánosban azt a prófétát, aki vissza tudja vezetni népét eredeti elhívatásához, hagyományaihoz, amikor mindezek már pusztulás elõtt álltak. Egy nagy lelki szomjúságban élt Izrael népe. Vágyódtak a megújulás után, és ennek a megújhodási folyamatnak a középpontjába került Jézus, és Õ általa a helyi, csupán zsidó vonatkozású esemény egyetemessé vált. Az egyszerû szemlélõnek ha azt mondta volna valaki, hogy Jézus keresztségének pillanatában egy világ-vallás született meg, akkor az a szemlélõ talán hitetlenül nevetett volna. Az egyszerû szemlélõ nem értette volna meg, és napjainkban is sokan nem értik meg, hogy amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban, akkor nem egyedül volt, hanem jelképesen magával vitte a bûnös emberiséget, még akkor is, ha a világ nem is tudott Jézus létezésérõl.
Jézus Szentlélekkel való keresztsége csoda. Hogy lehetséges az, hogy egy názáreti ácsmester fia, akinek testvéreit ismerik most Messiásként elfogadtasson, úgy ahogy Ézsaiás próféta megjövendõlte?
Húsvét után a tanítványok örömükben nem hitték el, hogy Jézus feltámadt. Hihetetlennek látszott a feltámadás lehetõsége. A keresztségnél pedig nem értették a helyi esemény egyetemes jelentõségét. Jézus keresztségével megtörténik az elsõ lépés a föld öröklése felé az alázatosak által.
Sokan az Úr eljövetelét valami eget földet megrendítõ eseményben várják, de Isten sokszor csendes, alázatos csodákban jön el népéhez. Nem trombitaszóval jön Jézus közénk, hanem néha csendes eseményekben, egy szenvedõben, egy útszéli nyomorultban, egy éhezõben, egy beteg, vagy magányos testvér formájában jelenik meg közöttünk. Ha ezekben nem látjuk meg az Urat, akkor talán Jézus keresztségében, ami egy helyi történetnek látszik, sem látjuk meg az esemény egyetemes mivoltát.
Jézus nem azért keresztelkedett meg mert pogány volt és át akart térni a zsidó vallásra. Jézus nem azért keresztelkedett meg mert a bûneit jelképesen el akarta mosatni, hanem azért hogy az írások beteljesedjenek. János tudatában volt annak, hogy inkább neki lenne szüksége keresztségre, mintsem Jézusnak. Jézus elfogadta a bûnnel járó megaláztatást és szégyent. Bûn nélkül megbánta bûneit a bûnösökkel, eggyé lett az emberiséggel, hogy szenvedése által elhozza számukra az üdvösséget. Jézus elfogadta a földi halandóknak szánt keresztséget, mert átérezte küldetését, aminek egy része az volt, hogy szolgai formát vett fel érettünk. "Amikor Jézus pedig megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízbõl, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és õreá száll. És hang hallatszott a mennybõl: 'Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.'" (Máté 3:16-17)
Ha a keresztséget az özönvízhez hasonlítjuk, akkor látjuk, hogy víz pusztította el a bûnös világot. Csak Noé maradt meg családjával. A víz nemcsak a világot mosta el, hanem elmosta a bûnt is. Az özönvíz után egy galamb jelképezte az ítélet lezártságát. A galamb és a szivárvány egy kegyelmi idõnek az eljövetelét hirdette. Az özönvíz után az Ószövetség új értelmet kapott. Jézus keresztsége után pedig egy Újszövetség jött létre Isten és Emberi között. Jézus a keresztségével magára vette a világ bûneit. Ézsaiás így ír az eljövendõ szabadítóról: "Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népének." (42:1) Isten Lelke és a mennybõl jövõ hang megkülönbözteti Jézust azoktól, akik szintén megkeresztelkedtek. Rájuk nem szállt a Lélek. Nekik nem nyílt meg a menny. Csak Jézusnál látjuk Isten mennyei és földi kinyilatkoztatását.
Luther szerint Jézus helyettünk ment át a keresztségen. Felvette a világ bûnét. Keresztsége által eltemette a Jordán vizében. Luther gondolatmenetét követve, a mi keresztségünk Isten kegyelmi ajándékának szakramentuma. Jézus keresztségében a mi bûneink mosódnak el.
Ez volt az a pillanat, amire Jézus várt. Az emberek felismerték bûneiket, és annak szükségét, hogy megtérjenek. Vágytak arra, hogy visszamenjenek Istent szolgálni igazságban és lélekben. Ebbe a bûnbánati idõbe, Isten iránti vágyakozásba érkezett meg a Szenvedõ Messiás. A galamb formájában megjelent Szentlélek jelenléte arról tett tanúbizonyságot, hogy Jézus Istennek Fia, és ugyanakkor a kereszt felé vezetõ út is megnyílt amikor az emberiség bûneit magára vette. A keresztyén vallásban kereszt nélkül nincs korona, így a kereszthez vezetõ út tulajdonképpen a gyõzelem és dicsõség útját is megnyitotta. Máté görög szövegében a Szentlélek úgy szállt alá, mint egy galamb. Nem galamb szállt alá, hanem a Szentlélek.
Az evangélium szerint "Amint Jézus megkeresztelkedett, azonnal kilépett a vízbõl és íme megnyíltak neki az egek és látta, amint az Isten Lelke leszáll, mint egy galamb õreá." (Ravasz fordítás) Nem keresztelés közben, hanem miután a keresztelés befejezõdött, amikor Jézus kijött a vízbõl, szállt alá Isten Lelke. Ezt látta Jézus. Textusunkban nincs leírva, hogy más is látta rajta kívül. Isten kegyelmi ajándéka nem a keresztelés közepette jött el, hanem utána. Talán számunkra sem a keresztség pillanatában jön el az Úr kegyelme, hanem utána.
A zsidó törvények értelmében ha valaki elérte a harminc évet, akkor felszentelhették, felkenhették szolgálatra. A 4. Mózes 4:1-ben így szólt az Úr Mózeshez és Áronhoz: "Vedd számba Kehát fiait Lévi fiai közül nemzetségenként és nagycsaládonként harmincéveset fölfelé az ötvenévesekig minden hadkötelest, hogy munkát végezzenek a kijelentés sátránál." A kijelentés sátránál dolgozó szolgákat felkenték, felavatták, úgy mint a presbiteriánus egyházunk egyszerre és mindenkorra felszenteli a presbitereit. A kijelentés sátrában, vagy más néven a szövetség sátrában õrizték a frigyládát, Isten trónusát, a pusztai vándorlás idején. A papok szolgálat közben minden nap megfordultak a szentélyben, de a legszentebbe, csak a fõpap léphetett be egy évben egyszer, az engesztelés napján. Az utolsó vacsoránál Jézus fõpapként imádkozott népe nevében önmagáért, apostolaiért és híveiért. Jézus harminc éves volt, amikor elérkezett számára a felkenetés ideje. De az Õ felkenetése a Szentlélek ajándékával történt. Õ is eljött, hogy a többiekkel együtt Isten országának munkájából kivegye részét, és alávetette magát ugyanazoknak a ceremóniáknak, amin a többiek átmentek. Ez által a Király maga is szolgává válik. Figyelembe kell vennünk, hogy Jézus késõbb kiküldte a tanítványait mondván: "Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak, és a Szentléleknek nevében, tanítva õket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek: és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Máté 28:19-20)
Az ég megnyílása jel, hogy Jézus keresztsége nem egyszerû földi esemény volt, hanem a mennyei és földi értékek összekapcsolása, hogy a Messiás földi keresztségében, kereszthalálában és feltámadásában megtaláljuk a mennyei üdvösséghez vezetõ utat. Keresztségünk egyesülés Krisztus egyházával, a keresztyén közösséggel, ami Krisztus teste. Keresztség által már e jelenlévõ világban Lélek által eggyé leszünk embertársainkkal. Ámen.
Irgalmas Isten! Hálatelt szívvel imádkozunk hozzád és megköszönjük földi életünk kegyelmi idõszakát. Minden nap ajándék, amit szeretteinkkel, barátainkkal és egyházunk híveivel együtt szolgálatodban eltölthetünk. Munkánkban gyakran megfáradunk és megbotlunk. Sokszor nem tudjuk elvégezni feladatainkat, de mikor erõtlennek érezzük magunkat, akkor Jézusban megújul, megerõsödik lelki életünk. Emelj fel ha elesünk, vagy ha meg vagyunk terheltetve. Jézus keresztségében formálj újakká Szentlelked erejével, hogy mi is bûnbánattal tudjuk keresni a Jordánhoz vezetõ utat.
Add, hogy ne csak Jézus keresztségében legyünk egyek, hanem az Õ halálában és feltámadásában is. Úgy vezess bennünket, hogy Jézus keresztjét engedelmesen hordozzuk és irgalmadra bízzuk magunkat. Tisztíts meg mindnyájunkat Jézus vére által, úgy mint ahogy elmostad a bûnös világot az özönvíz idején, és víz által megtisztítottad azokat, akik János keresztségében megújultak. Bocsásd meg bûneinket és engedd meg, hogy Krisztus lelkületével mi is megbocsássunk még ellenségeinknek is. Harag, rosszindulat és gyûlölet helyett adjál életünkbe felebaráti szeretetet és engedelmes szívet. Tégy bennünket Krisztushoz hasonlókká.
Újítsd meg, Atyánk, életünkön keresztül egyházadat. Igéd világosságával vezesd a bizonytalan utakon bolyongókat. Engedd meg, hogy egymás hite által épülve, Jézussal együtt legyünk a világ világossága és a föld sava.
Áldd meg a mai üzenetet, és úgy irányítsd minket, hogy buzgó cselekvõi legyünk Igédnek, és életünkkel tegyünk tanúbizonyságot a feltámadott Krisztusról. Áldd meg közösségünket, hogy Jézus lelkületével szolgáljunk Téged. Ámen.
Nézõ, vagy résztvevõ?
Lekció - Jakab 2:14-26, Textus: Jakab 2:26 "Mert ahogyan a test halott lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül."
A magyar nyelv értelmezõ szótára szerint a kibicel szó azt jelenti, hogy valaki asztali társasjátékban nézõként vesz részt. Együtt izgul a játékossal, de mégiscsak jóakaratú nézõ, kíváncsiskodó szemlélõ, aki néha beleszól a játékba.
Nyelvünkben szintén megtalálható a drukker szó, ami szurkolót jelent, aki valamelyik egyén, vagy csapat gyõzelméért izguló személyként van megemlítve a szótárban. Elmélkedésemhez szükséges még a nézõ szó meghatározása is. A nézõ egy olyan egyén, aki nem vesz részt a játékban, munkában, hanem csak kívülrõl figyeli és néha drukkerként közbeszól, a tetszését, vagy a nemtetszését kifejezve.
Az egyházak életében is vannak kibicelõk, drukkerek, nézõk, akik kívülrõl, vagy közelrõl figyelik a gyülekezet életét, vagy talán küzdelmét. Ám mindenütt vannak olyan hívõ tagok is, akik napról napra felveszik az Úr keresztjét, és nemcsak követik az Urat, de az életükkel tesznek tanúbizonyságot a Krisztus evangéliumáról.
A mai leckénk azokról szól, akik nem vesznek részt aktívan a keresztyén egyház szolgálatában. Nem dolgoznak együtt másokkal, mert a modern egyén azt keresi, ami szórakoztató, és számára az egyházi munka unalmas és fárasztó. A modern ember azt szereti, ami mulattató. A televíziónk is olyan modern, hogy nem kell felállni megcserélni a csatornát, hanem a kényelmes fotelból meg lehet változtatni az állomásokat. Ha egy csatornán unalmas a mûsor, vagy nem tetszik, akkor megnyomja a gombot, kikapcsolja és megváltoztatja azt, ami unalmas. Én nem tekintem a keresztyén szolgálatot unalmasnak.
A modern egyén szeret kibicelni, drukkolni. Szereti nézni az eseményeket, és gyakran ítéletet mond a fejleményekkel kapcsolatban. A kibicelõ egyén gyakran aszerint ítéli meg az eseményeket, hogy azok mennyire szórakoztatók, és mennyire unalmasak. Ezek az egyének rendszeresen ítéletet mondanak, de õket nem ítéli meg senki mert õk nem vesznek részt a játékban, és természetes így nem követnek el hibát. Legtöbbször csak az nem követ el semmi hibát, aki nem csinál semmit. Emlékszem rá, hogy amikor régen futballoztam, akik mindig voltak olyanok, akik a pályán kívül látszólag jobban tudták mit kell csinálni, mint mi játékosok. Mi legtöbbször holtfáradtan próbáltuk kivívni a gyõzelmet a csapatunknak.
A mai leckénknek az a célja, hogy õszintén megvizsgáljuk milyen keresztyének vagyunk. Vajon ott vagyunk-e a munkások között, akik napról napra felveszik az Úr keresztjét, vagy ahhoz a csoporthoz tartozunk, amelyik kibicel, oldalról figyeli azoknak a munkáját, akik elfogadják az Úr Jézus tanítványságát. A keresztyén élet akkor bontakozik ki bennünk ha megtartjuk Jézus tanításait, ami a Lukács 9:23-25 verseiben így figyelmeztet mindnyájunkat: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponta a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti, vagy romlásba viszi?"
Ha megvizsgáljuk lelkiismeretünket, akkor meglátjuk, hogy sokszor kiválasztunk egy-egy betartható bibliai tanítást és arról elfelejtkezünk, hogy Jézus mást is mondott a Bibliában. Szükséges betartani az evangélium teljes tanítását, és nemcsak azt, amivel nem jár áldozat.
Mielõtt a televíziót feltalálták, élt egy dán filozófus, Kierkegaard, (1813-1855) aki az írásaiban kihangsúlyozta az ember morális felelõsségét, és szabadságát. Kierkegaard már 150 évvel ezelõtt felvázolta a mai egyén szórakozásra vágyó karakterét. Vizsgáljuk meg a televízión azokat az istentiszteleteket, ahol ezrével jelennek meg az emberek. Ott nemcsak igehirdetés van, hanem van egy szórakoztató mûsor, ami leköti a látogatók figyelmét. Kierkegaard szerint az emberi tulajdonság olyan, hogy szeretünk ítélkezni, de nem szeretjük ha valaki bennünket bírál. Szeretjük azt, ami szórakoztató, de a többség elfordul attól, ami unalmas. És sajnos az istentiszteleteink a felépítésükben sablonossá váltak. Nincs néha semmi változás. Elénekeljük az ismert énekeket. Nem tanulunk újat. Elmondjuk ugyanazokat az imádságokat és jaj a lelkipásztornak, ha megcseréli az istentiszteleti sorrendet. Szóval belezökkenünk egy ismert kerékvágásba, és behunyjuk szemünket a változásokkal kapcsolatban. Ha valakit kielégít a vallásnak az ilyen formája, akkor az az egyén boldog lehet, de vannak olyanok is, akik nem jönnek közénk, mert nekik unalmas a szolgálatunk. Vannak olyanok, akik úgy képzelik el az egyházi életet, mint egy mozinak vagy a színháznak a mûsorát. Miért megy valaki a moziba vagy a színházba? Azért, hogy szórakozzon. Megveszi a jegyet és ha a mûsor unalmas, akkor elmegy máshová. Ha drága a jegy, mint például a komoly színházakban, ahol száz dollárt is elkérnek egy alkalomra, akkor sok nem hozza meg az áldozatot. De mindig tele van a nézõtér. Mindig van, aki megfizeti a szórakozás magas árát.
Az egyházi életnek nem szabad ehhez hasonlítani. Ha azt gondoljuk, hogy a templom olyan mint a mozi, a színház, vagy a televízió, akkor elfelejtkezünk Jézus igéjének lényegérõl, ami a szolgálatban, a cselekedetben bontakozik ki és nem a figyelõi szerepben. Az egyházi életet ha átgondoljuk, akkor az éppen ellenkezõje a színháznak, mozinak vagy televíziónak. A templom falai között találkozó gyülekezet nem nézõközönség. A lelkipásztort nem lehet egy színészhez hasonlítani, akit aszerint bírálunk meg, hogy mennyire szórakoztatja a gyülekezetet, és mennyire beszél a szám íze szerint. Az istentiszteletet nem aszerint kell megítélni, hogy unalmas-e vagy szórakoztató, hanem aszerint, hogy felébreszt-e valakit a sötétségében. Jézus tanítványsága több a kibicelésnél, a drukkolásnál. Nem elég csak szurkolónak lenni, és kiabálni: Hajrá keresztyének! Hanem fel kell venni az Úr keresztjét napról napra. Jézus tanítványságának ára van, amit nem lehet letudni nézõként, mialatt a hívõk dolgoznak. Nem elég csak okoskodóan bekiabálni a porondon küzdõknek, hogy miként kell a dolgokat elvégezni.
Tartsunk lelkiismeret vizsgálatot! Nézzük meg egyénileg a feladatainkat gyülekezeti életünkben. Mi a szerepe a gyülekezetnek? Mi a feladata vasárnapról vasárnapra a presbitereknek? Mi a kötelessége a lelkipásztornak?
Az egyházi életben ki a nézõ? A nézõ az Úr Isten. Isten színe elé járulunk vasárnaponként. Õ ítél meg bennünket, hogy a leckekönyv, vagyis a Biblia szavairól hogyan teszünk tanúbizonyságot. Olyan életet élünk-e, amibõl meglátszik, hogy megtanultuk és hisszük az evangélium üzenetét? Olyan életet élsz-e, amibõl meglátszik, hogy gyakorolod a keresztyén szeretetet és megbocsátást?
Ki a lelkipásztor? Õ talán a súgó, aki végig súgja a szerepet, amikor valaki a színpadon áll? A lelkész nem az egyház központja. A gyülekezet életének középpontpontjában az igehirdetés és a szakramentumuk kiszolgáltatása van, és ebben a szolgálatban nem a lelkész van a központban, hanem Istennek az igéje. A lelkész olyan mint a súgó. Az emberek sokszor elfelejtik szerepüket és azonnali irányító szóra van szükségük. Soknak irányító szó kell az élet keresztyén szerepével kapcsolatban. A lelkésznek egyik feladata elvezetni az embereket a tanítványsághoz, ahhoz amit az Úr Isten szerepként reánk bízott. A lelkipásztornak nem az a feladata, hogy szórakoztassa azokat, akik eljönnek az istentiszteletre. A lelkész veletek együtt Isten szolgája, Jézus tanítványa, a Szentlélek munkatársa.
Kálvin szerint ott van élõ és engedelmes egyház, ahol az igét tisztán hirdetik, a szakramentumot helyesen szolgáltatják ki, ahol gyakorolják a lelki gondozást és az egyházfegyelmet. Ebbõl a négybõl ha valaki csak egyet is elvesz, és nem gyakorolja mindet, az csak egy vallásos lelkületû nézõ, kibic vagy drukker csupán.
Szeretnék egy érdekes gondolatot megosztani a munkáról. A fizikai törvények szerint ha valaki egy nehéz ládát el akar mozdítani, és a láda nem mozdul meg, bármennyire is erõlködik az illetõ, akkor hivatalosan ez munka. Ezzel ellentétben ha valaki egy hajszálat felvesz a földrõl az már munkának számít, mert az erõkifejtés hatására mozgás keletkezett. A láb-font kiszámításához tudni kell, hogy egy font súly egy lábra való felemeléséhez mennyi energiára van szükség. Ha azonban a nehéz láda nem mozdul meg, akkor bármennyire is erõlködik valaki, hivatalosan nem végez munkát. Ezt a gondolatmenetet követve az az érzésem, hogy ha egy egyház nem mozdul meg semmilyen irányba, akkor bármennyire is erõlködünk, nem végzünk munkát.
"Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti õt egyedül a hit? Ha egy férfi, vagy nõtestvérünknek nincs ruhája, és a mindennapi eledel nélkül szûkölködik, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában." (Jakab 2:14-17)
Elmélkedésem végén azt kérem, hogy tartsunk lelkiismeret vizsgálatot. Nézzük meg, hogy mi a feladatunk a gyülekezetünk életében, hogy a kibiceléshez és drukkoláshoz hasonló részvételünket át tudjuk alakítani tanítványságban aktív, résztvevõ feladatkörre. Ne aszerint járjunk a templomba, hogy az unalmas-e, hanem aszerint, hogy az mennyire felemelõ és jó útra térítõ. Keressük azt, ami Istenhez felemel. Keressük azt, ami a megtéréshez vezet.
Idézzük a Bibliát és minden lélegzettel mondjuk: Itt állok Istenem elõtted. Magam mögött hagyom az élet gondjait és bajait. A Te kezedbe teszem le életemet. Ne úgy legyen, Istenem, ahogy én akarom, hanem úgy, ahogy Te akarod.
Lépjünk a keresztyén élet színpadára és játsszuk el a ránk bízott feladatot. Ha valaki megakad a szerepében, akkor a lelkipásztor segít, súg neki, mert Isten a nézõ, és Isten elõtt kell az életünk szerepét bemutatni, a tanítványságunkat élni. Egymás iránt is felelõsek vagyunk, de véglegesen Istennek tartozunk felelõsséggel.
Jézus a Biblia szavaival szól hozzánk: "Ha ti megtartjátok az igémet, valóban az én tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." (János 8:31-32)
Ismerjük-e az igazságot vagy eltérünk a ránk hagyott írott szereptõl? Mikor ismertük meg elõször Istennek a Bibliában kijelentett igazságát? Talán a vasárnapi iskolában, konfirmációs korunkban, vagy talán valamelyik igehirdetés alkalmával? Ismerjük-e Istennek az igazságát? Megismertük-e az evangéliumban reánk bízott szerepet? Ismerjük-e Jézus szeretetét, megbocsátó erejét? Ha igen, akkor ez a hit és ismeret szabadokká tesz bennünket. Egy ilyen lelkülettel induljunk ma a hétköznapokba!
Úgy irányítsa az Úr cselekedeteinket, hogy magunkkal és magunkban hordjuk mindenkor Jakab apostol szavait: "Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül." (2:26) Úgy vezessen a Szentlélek, hogy hûen el tudjuk végezni keresztyén feladatainkat, és a szemlélõ, drukkoló, kibicelõ szerep helyett Jézus aktív követõivé és tanítványivá váljunk. Azért imádkozom, hogy a mi gyülekezetünk is aktívan folytassa Krisztus szolgálatát. Ámen.
Teremtõ Isten! Bûnbánó lelkülettel járulunk színed elé. Megvizsgálva életünket, ráébredünk arra, hogy nem vagyunk méltók megbocsátó szeretetedre, mert sokszor elfelejtkezünk keresztyén kötelességeinkrõl és a mások iránti szeretetrõl. A keskeny út helyett a világi kívánságok sötét útjait járjuk. Mindezért bocsánatot kérve, esedezünk bûneink bocsánatáért, és azért hogy Krisztus megváltó ereje újjáformáljon, és Nevedet, mint megváltottad tudjuk dicsérni.
Õszinte hálával jövünk ma házadba, templomunkba. Köszönetet mondunk az élet ajándékaiért. Köszönetet mondunk gyülekezetünk lelki közösségéért is. Arra kérünk, hogy növeld és ápold bennünk a hitet, reménységet és szeretetet. Engedd meg nekünk, hogy nemcsak a mi ügyes-bajos dolgainkkal tudjunk törõdni az egyházi munkánkban, hanem kinyújtsuk a kezünket a bajba jutottak felé is. Imában megemlékezünk azokról, akiket az élet vihara, vagy természet orkánjai hajléktalanokká tettek. Áldd meg azoknak a szolgálatát, akik szerte a világban a keresztyén misszió jegyében Jézus Krisztus követeiként végzik feladataikat: megétetik azokat, akik éhesek; megitatják azokat, akik szomjasok; felruházzák a ruhátlanokat, és reményt hoznak a szenvedõk életébe.
Mennyei Atyánk! Vonj bennünket közelebb, hogy Téged szeretve, ne csak szóval de tetteinkkel is dicsõítsük hatalmadat. Hívj Igéd gyógyító szavával, hogy a Biblia életet átformáló tanításán keresztül közelebbrõl megismerjük Megváltónkat, Jézus Krisztust, és megkapjuk Szentlelked irányító és világosságot adó ajándékát.
Add, hogy Igédet hallva megértsük, befogadjuk és megtartsuk. Igéddel készítsd el testünket, lelkünket szolgálatodra és felebarátaink szeretésére. Kísérd áldásaiddal életünket, hogy áldottak legyünk otthonainkban, a munkahelyeken és különösképpen itt a templom lelki közösségében. Ámen.
Az ébredõ egyház
Lekció: Jelenések könyve 3:1-6, Textus: Jel. 3:2 "Ébredj fel, és erõsítsd meg a többieket, akik halódóban vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem elõtt."
A Jelenések könyvének megírásakor Szárdisz Lüdia fõvárosa volt. Akkor a világ egyik legszebb települése. Krisztus elõtt 1,200 évvel már fejlett város volt. Kroiszosz uralkodása alatt érte el a legnagyobb kiterjedését. Központi fekvése miatt a görög városállamok kereskedelmi gócpontjává vált. Itt verték az elsõ arany és ezüst pénzt, ami Szárdiszt a modern pénz szülõvárosává tette.
Idõszámításunk elõtt 549-ben Kürosz, perzsa király, meghódította, majd Krisztus elõtt a 4. században macedón uralom alá került. A római hódítás után az ázsiai provincia magvát képezte. Az évszázadokon át virágzó várost az idõszámításunk kezdete után 17 évvel egy nagy földrengés érte, de Tiberius császár újjáépíttette. Hálából egy templomot építettek a császár tiszteletére, és pénzt is verettek, amelyiken a város védõszelleme letérdelve mutatja be hódolatát Tiberius elõtt. Szárdisz tulajdonképpen két város volt. Az õsi település a magaslatra épült, és amikor már fent nem volt hely, az építkezés lent a völgyben folytatódott. A 14. században pusztult el véglegesen.
A mai textusunk az "ébredj" szóval kezdõdik. Ennek az a háttere, hogy Szárdisz egy 500 méter magasságnyi meredek hegylánc oldalára épült, és bevehetetlennek tûnt fel, miután a kapuit bezárták. Kroiszosz uralkodása idején növelni akarta a hatalmát és megtámadta Perzsiát. A perzsák azonban visszaûzték a lüdiai csapatokat Szárdisz várához, ahol a magaslaton Kroiszosz király biztonságban érezte magát. Véleménye szerint a vár bevehetetlen volt. Kürosz két hétig táborozott az alsó város részben, és nagy jutalmat ígért annak a katonának, aki lehetõséget talál a magasban fekvõ vár bevételére. Egyik katonája órákon át tanulmányozta a meredek falakat, és egyszer látta, hogy egy lüdiai õr véletlenül leejtette a sisakját, és szikláról szikára kapaszkodva lemászott érte. Miután felvette visszament ugyanazon az úton. Kürosz embere megjegyezte az utat és az éjszaka leple alatt egy kis csapattal megismételte a katona nappali útját. Felmásztak a meredek falon, és rájöttek, hogy a vár õrizetlen volt. A védõk nem sejtették, hogy valaki a sziklákat megmászva közelíthetné meg õket. A kapukat bezárták és biztonságban érezték magukat. A kis csapat kinyitotta az õrizetlen kapukat és a vár Kürosz emberei kezébe került. 331 évvel késõbb, Nagy Antiokhosz macedón uralkodó idején, a történet megismétlõdött. Az ellenség a meredek falakat megmászva, az alvó katonáktól elfoglalta újból a várat.
Szárdiszban az "ébredj" szó történelmi jelentõséggel bír. "Ébredj bizonyságtévõ lélek! A várfalakra õrök álljanak, Kik bátran szólnak s harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen messze, szerteszét, Az Úrhoz gyûjtve népek seregét."
Szárdisz olyan biztonságban érezte magát, hogy õröket sem állított a várfalakra. A Jelenések könyvének az üzenetén Jézus szava ma is felhangzik az örökkévalóságból: Ébredj föl.
Amikor János megírta a mennyei jelenéseit, akkor Szárdisz még gazdag volt, de a régi dicsõségének már csak az árnyékában élt. A régi vár már csak emlékmû volt a magasban. Nem volt élet, elsorvadt a lélek. Kétszer elveszett a város, mert elbizakodottan nem õrizték a várfalakat. Sok gyülekezetnek ez a helyzete ma. A régi dicsõség elhalványult, a lelkesedés elszunnyadt, és az élõ egyházak helyén ma már hamu alatt alszik a jövõ. Sok egyház napjainkban is a régi dicsõség fényében él, de a jelene és jövõje bizonytalan, mert alszanak.
Joggal megkérdezhetjük, hogy meghalhat-e az egyház? Nézzünk meg egy esetet: Angliában hatalmas templomok emelkednek a magasba. Ezek akkor épültek, amikor az egyház a fénykorát élte. Hatalmas és fontos volt. De az angliai egyházak nehéz idõkkel néztek szembe. A falak megroskadtak. A templom épületek egy részét eladták kereskedelmi célokra, és olyan szentélyekben, ahol több ezer ember imádkozott régen, most örülnek ha százan vannak. Anglia lakosságának három százaléka jár templomba. A nagy gyülekezetek összezsugorodtak, és felhangzik a kérdés: meddig lesz még a templomainkban élet?
A szárdiszi keresztyéneket a Biblia halottaknak nevezi. Halottak a hitben, halottak a cselekedetekben; messze álltak a tökéletességtõl. Figyelmeztetést kaptak, hogy ébredjenek fel. Hallják meg újból a múlt figyelmeztetését és térjenek meg, mert Krisztus olyan váratlanul megjelenhet közöttük, mint a tolvaj az éjszakában. William Barclay, egy skót származású újtestamentumi tudós szerint, az egyház haldoklik ahol az egyháztagoknak az érdeklõdési körébõl hiányzik az elkötelezettség, és hiányzik a missziói küldetés. Egy másik professzor, Campbell Morgan szerint az egyház haldoklik ha a lelkek megszûnnek nõni a Krisztushoz való hasonlóságukban; ha a gyülekezet önzõ lesz; ha a jóakarat forrásai kiapadnak, ha megszûnik a Lélek gyümölcsét teremni. Az egyház haldoklik, amikor nincs egység, és a szeretetközösség megoszlik. Haldoklik ha a gyülekezet elhidegül és nem melegíti fel az evangélium embereket átformáló ereje.
Szárdiszban a gyülekezet olyan közömbössé és elfásulttá vált, hogy nem törõdtek a hittel. Szunyókáltak a szolgálatban. A szabadság és szolgálat egyik biztosítéka az ébrenlét. Errõl Szárdiszban elfelejtkeztek, és ez az õrködés és ébrenlét, ami hiányzik a haldokló gyülekezetek életébõl. Amikor Jézus a Gecsemáné-kertben volt, a tanítványai õrködés helyett elaludtak. Jézus azt mondta nekik: "Legyetek éberek, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erõtlen." (Máté 26:41) Vajon a mi gyülekezetünkre mennyire vonatkozik az a figyelmeztetés, ami Szárdiszra vonatkozik?
Úgy, ahogy a várban a szárdisziak biztonságban érezték magukat, ugyanúgy a templom védett területén elfelejthetjük, hogy az ellenség be tud lopakodni a templomok védõbástyái közé is. A harag, a gyûlölet, a pletyka, a rágalmazás, a hamis információ terjesztése, a hitetlenség, a közömbösség, átmásznak a falakon és megnyitják a templom ajtóit a Sátán ellenséges hadai elõtt, úgy ahogy a perzsa és macedón katonák megnyitották Szárdisz kapuit.
Leckénkben (Jel. 3:4-ben) ezt is olvassuk: "De vannak nálad néhányan Szárdiszban, akik nem szennyezték be a ruhájukat, és fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá." Kis-Ázsiában a szennyezett ruha diszkvalifikálta az egyént az istenimádástól. A szennyezett ruha, vagy hiányos öltözet, szégyent hozott az istenekre, de jelen esetben az egyén készületlenségét mutatja be.
Jézus a feltámadása után megjelent a tanítványoknak a Tibériás tengernél, és azt parancsolta nekik, hogy vessék ki a hálót. A csodálatos halfogás után, miután rengeteg halat fogtak, János megmondta Péternek, hogy az Úr jelent meg közöttük. "Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette a felsõ ruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, ..." (János 21:7-8) Péter hiányos öltözete nem volt méltó Jézus fogadására.
A szárdisziak viselkedését megrója leckénk, de ugyanakkor dicséret is van a gyülekezet azon tagjai felé, akik nem szennyezték be a ruhájukat. Minden egyházban vannak olyanok, akiknek az élete tele van szeretettel és jósággal, ezek biztosítják az egyház jövõjét. Ezek az életüket Jézus Krisztus tanítására építik, arra a Krisztusra, aki az egyháznak a fundamentuma. Azoknak neve, akik vallást tesznek Jézusról, be van írva az élet könyvébe. Az élet könyve bibliai fogalom, ami szerint Isten eleve elhatározza, hogy kik igazak, és kinek neve írattatik be a könyvbe. (Luk. 10:20, Fil. 4:3, Zsid. 12:23, Jel. 13:8, 17:8, 21:27)
Volt egy idõ, amikor Jézust megvallani halált jelentett, de akik Jézushoz hûek maradtak, és vállalták a mártírságot, azok elnyerték az élet koronáját. De azok, akik megtagadták Krisztust, azokat megtagadja az Úr is az utolsó ítéletkor. Nemcsak a szárdisziak, de mi is szabadon választhatunk Jézus megvallása és megtagadása között. Az egyik örökéletet jelent, a másik pedig kárhozatot.
Minden egyházban ott van a kísértés a tunyaságra és a kényelemre, és a Biblia szerint Szárdiszban csak egy néhány volt azoknak a száma, akik nem szennyezték be a ruháikat. Az a gyülekezet, amelyik megelégszik a langymeleg keresztyén élettel, ahol hiányzik a lelkesedés, ahol eretnek módon viselkednek az egyháztagok, ott talán a tagok viselkedése egymásnak tetszik, de nem tetszik Istennek. Az ilyen helyeken nemcsak a lelkésznek, de a tagoknak is választani kell, hogy Istent szolgálják-e vagy a mammont. A Máté 6:24-ben ez így van megfogalmazva: "Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyûlöli, vagy a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak."
Akik hûek maradnak Jézus Krisztushoz, azokat nem választhatja el senki az Úrtól. Pál apostol errõl így ír: "Mert meg vagyok gyõzõdve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendõk, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, nem választhat el minket az Isten szeretetétõl, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." (Róm. 8:38-39) Akinek hit által be van írva a neve az élet könyvébe, azt csak a Krisztushoz való hûtlensége szakíthatja el az örökélettõl.
Régen elõfordult, hogy valakinek a nevét kihúzták egy város polgárainak a listájáról ha bûnt követett el. A keresztyének állandón szembenéztek azzal a lehetõséggel, hogy politikai lázadóknak nevezik õket, és elvesztik a földi polgárságukat. Ezeknek szól az üzenet, hogy Krisztus örök polgárságot ad a mennyben azoknak, akik hûek maradnak a szolgálatban. Amikor egy országnak a polgáraivá válunk, akkor tanúval kell igazolni kilétünket. A mennyei polgárságnál Jézus Krisztus a koronatanúnk. Amikor Õ tanúskodik mellettünk, akkor megkapjuk Isten országában a polgárságot, és az örökéletet. Végsõ fokon nem az számít, hogy miképpen fogad el minket a társadalom, és mit mondanak rólunk az emberek, hanem az számít, hogy hitünk által beírjuk-e nevünket az élet könyvébe.
Gyülekezeteink elpusztulhatnak. Szárdiszban is megszûnt az élet. Az egyház elpusztulhat a tagok szívében is. Egy gyülekezetbe akkor jön el a halál, amikor megszûnik az egyháztagok közt a keresztyén kapcsolat és a keresztyén munka. Ha Jézus Krisztussal a kapcsolatunk formasággá válik, akkor meghal az egyház. Igazi egyházi élet ott van, ahol napról napra érezzük Jézus Krisztus jelenlétét, és napról napra felvesszük az keresztjét, és követjük Õt.
Az az egyház nem hal meg, amelyikben hirdettetik a Krisztus evangéliuma, és ahol a tagok hitükkel és cselekedeteikkel tanúbizonyságot tesznek a feltámadott Krisztusról. Így szól az Úr hozzánk a mai leckénkben: "Aki gyõz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvébõl, hanem vallást teszek a nevérõl az én Atyám elõtt és angyalai elõtt. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!" (Jel. 3:5-6)
Erkölcsi tisztaságot, fehér ruhát ígér az Ige. "Aki tehát vallást tesz rólam az emberek elõtt, arról én is vallást teszek mennyei Atyám elõtt, aki pedig megtagad engem az emberek elõtt, azt és is megtagadom mennyei Atyám elõtt." (Máté 10:32-33)
Szárdiszban a gyülekezet külsõségekkel törõdött, de a Krisztus iránti tisztaság ajándékaként az ígéret a fehér ruhával kapcsolatban nekik szólt, ha pogány szokásaikat feladják. A feltámadást fehér szín jelképezi. A fehérbe öltözött igazak meglátják Istent (Máté 5:6), és elnyerik az örökéletet. Adja Isten, hogy elnyerjük az örökéletet, és nevünk be legyen írva az élet könyvébe. Ámen.
Teremtõ Istenünk! Te viselsz gondot ránk napról napra. Hitvalló õseinkhez hasonlóan mi is hálatelt szívvel járulunk oltárod elé, és megvalljuk bûneinket. Kérünk, hogy Jézus Krisztus érdeméért bocsásd meg vétkeinket. Szentlelked újjászülõ erejével formáld át magatartásunkat olyan keresztyén életté, amiben a földi pályánk munkásságát, mint Jézus tanítványai, dicsõségedre szenteljük.
Engedd meg, hogy ne csak önmagunkkal törõdjünk, hanem Szentlelked által vezettetve buzdíts arra, hogy felebarátainkat megértve türelmesek legyünk egymással, és még az ellenségeinket is tudjuk szeretni. Ne engedd, hogy gonoszért gonosszal fizessünk.
Jézus vérében tisztítsd meg és szenteld meg gyülekezetünket. Öltöztesd fel a híveidet az örök élet, és feltámadás hófehér köntösébe. Legyen a Megváltónk üres keresztje az üdvösségünk kõsziklája, és engedd meg, hogy amint Péter hitére felépült az Anyaszentegyház, ugyanúgy a mi hitünkben is folytatódjon a tanítványok keresztyén szolgálata.
Ahogy szóltál a Jelenések könyvében a hét gyülekezethez, ugyanúgy szólj mihozzánk is. Küldd el angyalaidat, hogy a mennyei trombiták hangjával felébresszék azokat, akikre rábíztad a gyülekezetünk felett való õrködést, és engedd meg, hogy nemcsak az egyház várfalain, de a mindennapi élet ügyes-bajos dolgaiban is buzgón õrködjünk és harcoljuk meg napról-napra a hit nemes harcát. Ámen.
Verseny az idõvel
Lekció: Zsolt. 90:1-12, Textus: Zsolt. 90:12 "Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!"
Van olyan egyház, amelyik a tradíciót a Biblia szavaival egyenrangúnak tekinti. Õriznek Jézusnak egy állítólagos mondását, ami nem került be a kanonikus könyvekbe. Nem tudták Jézus minden tanítását feljegyezni. Állítólag Jézus kijelentette, hogy "Ez a világ egy híd. A bölcs ember átmegy rajta, de nem épít hajlékot rá." Akár mondta Jézus, akár nem, ezt tanítja a 90. Zsoltár. Az életünk a földön ideiglenes. Ezzel szemben az Újszövetségbõl tudjuk, hogy az Istentõl kapott üdvösségünk örökkévaló. Rendszeresen halljuk ezt, és talán szívünkben érezzük is, de a szerint élünk-e? Úgy élünk mintha a földi létünk örökké tartana. Nem tart örökké. Születtünk és meghalunk. Porból lettünk, porrá leszünk.
Egy kórházi látogatás alkalmával egy idõs testvér arról panaszkodott, hogy nagyon unalmas az élete. Egész nap nincs mit csinálni. Nekem éppen ellenkezõ a problémám. Nem találok elég idõt arra, hogy a tervezett feladatokat elvégezzem. Az élet túl rövid. Ennek ellenére nem keseredem el. Szívemben õrzöm Pál apostol Timóteushoz írott elsõ levelének tanítását: "Mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belõle." (6:7) Ezt tudva, szeretnék alkotni, írni, a közösség érdekében folytatni a munkámat. A földön nincs maradandó városunk, ezért az elõttem lévõ évekre úgy tekintek, mint még elõttem lévõ ajándékokra. A kérdés tehát az, hogyan és hol tudom életem hátralévõ idõszakát népemmel a legbölcsebben kihasználni? Háború idején az utcákon mindenki szalad, nehogy az orvlövészek lelõjjék õket. Bennünket az óra és a naptár siettet. Az életet az teszi értékessé, hogy az éveink száma korlátozva van, ezért minden napnak, órának, percnek értéke van.
Kiskoromban sok estét eltöltöttünk a szomszédban beszélgetve. Napjainkban a gyermekek már nem a szülõktõl és nagyszülõktõl kapják az életük alapvetõ tanait, hanem az iskolákban és a televízióból. Sokszor a gyermekek jobban ismerik a technikai dolgokat, mint a szülõk, így nem is csoda, hogy kialakul a nemzedékek között egy szakadék, és bármennyire is rohannak a szülõk nem tudják áthídalni az egymásközt lévõ szakadékokat. 1981 óta használom a komputert, de van sok dolog, amit nincs idõm megtanulni. Az éjszakák rövidek arra, hogy a szükséges programokon túl a belsõ struktúrákkal kapcsolatos felépítés elemeit meg tudjam változtatni. Ha megakadok, a fiatalabbik fiamhoz fordulok, hiszen a komputer az õ szakmájához tartozik, és ha õ is megakad, akkor elõveszem a könyvet. Kikeresem az információt. Komplex világban élünk, nincs idõnk mindent megtanulni. Versenyt futunk az idõvel.
Az állandó rohanás olyan, mint az egymásba folyó szavak, mondatok és paragrafusok. Nehéz megtalálni a helyes értelmet. Mikor még Columbus, Ohióban laktunk, akkor az ottani magyar katolikus egyház kiküldött egy körlevelet, aminek egy oldalán a szavak között nem volt hézag. A mondatok végén nem volt pont. Minden egybe volt írva. Érzékeltetni akarta a lelkész a szabályok és szünet fontosságát. Gondolom idõvel minden olvasó meg tudta volna fejteni az üzenetet, de azt hiszem soknak nem volt ideje, és eldobta a körlevelet. Ugyanígy a zene terén is vannak ütemek, szünetek, amiket be kell tartani, ahhoz hogy ne legyen fárasztó, vagy élvezhetetlen. Olyan zajos világban élünk, ahol nincs idõnk szünetet tartani.
Napjainkban a televízió nemcsak az otthonokban szól reggeltõl estig, hanem a kórházakban is. Vajon ebben a bábeli hangzavarban az elmondott ima meghallgatásra talál-e? Régen, amikor elmentünk kántálni, néhol a lemezjátszó, rádió, televízió bömbölt. Még arra sincs idõnk, hogy elcsendesedjünk? Mindenkinek van valami az életében, ami fontosabb a tanításunknál, és nincs ideje meghallgatni minket, akkor sem, ha az üdvösség üzenetét tolmácsoljuk. Sokan nem járnak templomba. Nem találnak rá idõt az állandó rohanás közepette. De mikor eljön a halál órája, akkor bármennyire foglaltak leszünk, mennünk kell az ismeretlen új világ felé.
Az egyetemen több professzor annyi feladatot adott, mintha csak irántuk lett volna felelõsségünk. Ez a mindennapi életben is sokszor így van. Az egyházi munka gyakran a háttérbe szorult a volt szolgálati helyeimen, mert a gyerek sportolt, valaki a kugli csapatba tartozott, vendégeket vártak és sütni-fõzni kellett, festeni kellett valamelyik szobát, gyûlés volt valamilyen klubban, stb. Olyan világban élünk, amelyikben sok minden teljes szolgálatot kíván tõlünk. Ezenkívül a család, a munkahely, az iskola, szintén a teljes egyént akarja. Ebben az állandó rohanásban az egyházak is szeretnék maguknak mondani az egyén lelkét, talentumát, idejét és anyagi támogatását. Az életünk, mint egy túlterhelt hajó, ha süllyedni kezd, kidobáljuk a nehezebb tárgyakat, hogy könnyítsünk a terhen. Sajnos a legelsõk között a lelki élettel kapcsolatos feladatokat dobjuk ki, pedig az maradandó érték ezen a földön és a földön túl.
Terheinket könnyebb elviselni ha a keserûség és panasz helyett egy kis humort és mosolyt teremtünk magunk körül. Az orvosok is jónak tartják a nevetést, de receptet nem tudnak adni a derûre. Nekünk kell azt megteremteni, hogy az élet rohanásai közepette, sírás helyett nevetni tudjunk bajainkon. De bármennyire el vagyunk foglalva, bárhogy nevetünk, a betegség és a halál mindnyájunkat elér. Éveken át nem voltam szabadságon, nem hiányoztam egy vasárnap sem, még a szabadság idején is szolgáltam.
Rohanó világban élünk, de sok minden van, ami idõt, türelmet és odaadást igényel. A fûzfa, jegenye, gyorsan nõ, gyorsan is kórhad és nincs olyan értékes mint a tölgyfa, ami lassan nõ, de tartós és kemény. Az élet értékes dolgai megszerzéséhez szintén türelem, odaadás és bölcsesség kell. Akinek nincs ideje Istent szolgálni, embertársait szeretni, imádkozni, az a földi életen nem lát túl. A mai elmélkedésemben arra szeretném serkenteni hallgatókat, hogy használják fel bölcsen azt az idõt, talentumot, anyagi javat, amivel megáldja Isten az életünket. Mindnyájan kapunk bölcsességet arra, hogy életünket Istennek tetszõ módon éljük le.
A Biblia szerint az életünk egy meghatározott cél felé halad és nem bizonytalanul kering. A danaida pillangó (monarch) látszólag céltalanul repül, de télre Kanadából lerepül Mexikóba. Még annak a parányi lénynek is el van rendelve a pályája, hogyne lenne akkor a mi életünk eleve elrendelve. A kérdés az, hogy mennyire látjuk céljainkat, és mit teszünk azért, hogy az örökéletet elnyerjük.
Az évek, hónapok, hetek, napok, órák, percek, de még a másodpercek is ajándékként vannak az életünkben. Nehéz bölcsen felhasználni minden pillanatot. A textusunk annak a kérelemnek ad kifejezést, hogy Isten bölcsessége vezessen bennünket a földi napjaink felhasználására, mert ha nem, akkor lefolyik az életünk, mint a folyó vize és nem marad nyoma. Az életünket az teszi értékessé, hogy meg vannak számlálva napjaink. A sivatagban a homoknak nincs értéke mert sok van belõle. Víz viszont kevés van, így nagy az értéke. Földi létünk éveibõl sincs sok, ezért értékes.
Textusunk elgondolkoztat afelõl, hogy miképpen múlnak el napjaink. Az ige szerint úgy kell számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk és örökéletet nyerjünk. A tudatlanok élete lejár mint a bölcseké. A különbség az élet minõségében és az eljövendõ élet reménységében van.
Hogy telhet el életünk? Elsõsorban úgy, hogy nem számláljuk helyesen a napokat. Az elõttem lévõ évekre azt mondom: már csak ennyi van. Találkozunk olyanokkal is, akik sokallják az elõttük lévõ éveket. Vannak, akik unatkoznak. Vannak, akiknek az élet hosszú. Találkozunk olyanokkal is, akik rettegnek mert megöregedtek. Érzik haláluk közeledtét, és félnek, hogy már késõ behozni a múlt mulasztásait. Jártatok már úgy, hogy vendég érkezett és gyorsan a szekrénybe és fiókokba dobáltátok a szétszórt ruhadarabokat, cipõket, hogy ne lássa a vendég? Amikor eljön az Úr, belenéz életünk minden szekrényébe. Meglátja szívünk minden fiókját.
Napjaink bölcs számlálása azt jelenti, hogy az életünket nem évekkel számoljuk, hanem cselekedetekkel. Ha valaki elér egy magas kort, akkor azt mondjuk, milyen szép hosszú életet élt. Lehet, hogy az esztendõk száma átlagon felül van, de a hosszú kor nem garantálja az élet minõségét. Az évek száma nem garantál bölcsességet sem. Petõfi 26 éves korában halt meg, de a rövid élete hasznos volt. Jézus körülbelül 33 éves volt a halálakor és feltámadásakor, de a kereszt halála, áldozata napjainkhoz örökéletet told. Történelmünkben sok egyén fiatalon nagyot alkotott, és beírta nevét a történelembe. Gyülekezetünkben talán nincs senki, aki a történelemkönyvbe beírja a nevét, de az lehetséges, hogy a Biblia tanítása szerint beírjuk nevünket az élet könyvébe. Mi teremtett lények és múlandók vagyunk. Ezzel szemben találjuk Istent, aki a Teremtõnk, aki örök. Az örökkévalóság az egyik oldalon, a mulandóság a másik oldalon. A Teremtõ és teremtett lény a témája 90. Zsoltárnak. A zsoltáríró azt a kijózanító gondolatot tárja elénk, hogy a teremtett lénynek az igazi otthona Istennél van, és a teremtett lény számára az a legjobb ha rövid létét megfontoltan, bölcsen éli.
"A halandót visszatéríted a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza, emberek! Mert ezer esztendõ annyi a szemedben, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy õrváltásnyi idõ éjjel. Elragadod õket, olyanokká lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvõ fû: reggelre virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás... Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." (90. Zsoltár)
A bölcs ember az õ hitét és tudását helyesen használja. A bölcs ember tudja mit kell tenni, mikor, hogyan és hol kell cselekedni, és hitével azt is érzi, hogy miért kell valamit megcsinálni. A bölcs ember tudja mit nem kell tenni, mikor és hol nem kell cselekedni, és a hitével azt is érzi, hogy mit nem szabad cselekedni. A bölcs ember tudja milyen tanácsot kell meghallgatni, megtanulni és betartani. Tudja ennek az ellenkezõjét is. A bölcs ember tudja mikor kell szólni, és tudja mikor kell hallgatni. Ha ilyen bölcsességgel rendelkezünk, akkor napjainkat nemcsak okosan tudjuk számlálni, hanem okosan fel is tudjuk használni.
Pál apostol tanítása szerint a bölcsesség a Lélek egyik ajándéka. Pál arra törekedett, hogy az õ szolgálata inkább Isten erejével legyen telve, mintsem az emberek bölcsességével. A "... hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék." (I. Kor. 2:5) Pál Jézusban látta Isten bölcsességének megnyilvánulását. "És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívatottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten hatalma és bölcsessége." (I. Kor. 1:22-24)
Jézus a tanítványai kiküldésekor ezt mondta nekik: "Íme, és elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok." (Máté 10:16)
A Példabeszédek könyvében ezt olvassuk: "Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap. Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak... Az élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok." (Péld. 3:13,14,18)
Arra kérem az egek Urát, hogy egészítse ki bölcsességünket hittel, reménységgel és szeretettel is, hogy ne legyen hiábavaló a mi életünk Õbenne. Ámen.
Mennyei Atyánk! Nemzedékrõl nemzedékre hajlékunk és reménységünk voltál és vagy nekünk. Amint összegyûlünk e szent helyen, magunkkal hozzuk az élet különbözõ terheit és bajait, de hozzuk magunkkal hitünket és bizalmunkat is. Kérünk adj erõt terheink elhordozására, és bajaink legyõzésére. Vannak közöttünk, akik gyõzelemmel a szívükben járulnak Teeléd, de vannak olyanok is, akiket összetört az élet. Szentlelkeddel adj erõt arra, hogy életünket bölcsen, Jézus Krisztus evangéliumának szellemében tudjuk felhasználni.
Mindnyájunknak szüksége van gondviselésedre. Szükségünk van mélyebb hitre, nagyobb reménységre, erõsebb lélekre. Engedd meg, hogy szolgálatunk csendességében lelkünk egybeforrjon Veled, és add, hogy lélekben felfrissüljünk és megújuljunk a mai üzenet által.
Vezess minket igédben a gyógyuláshoz és az üdvösséghez. Amikor erõsek vagyunk adj alkalmat arra, hogy másokkal megosszuk hitünket és felebarátainkat is el tudjuk vezetni az evangéliumhoz. Adj hûséget, igazságszeretetet, szolgálati készséget, és add, hogy napról napra növekedni tudjunk lélekben és szeretetben.
Szeretõ Istenünk! Amint felemeljük imádságos szívünket mennyei trónusodhoz, kérünk nyisd meg szemeinket, hogy meglássuk jóságodat; nyisd meg füleinket, hogy meghalljuk az örömhírt Jézusról. Tisztábban látva, jobban megértve a keresztyén élet dolgait, taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Láttasd meg velünk a mennyei értékeket a földi örömökön és bajokon túl. Figyelmeztess bennünket arra, hogy mindennek meghatározott ideje van. Ideje van a születésnek és meghalásnak is. Mind életünkben, mind halálunkban tégy minket a Megváltónkhoz hasonlóvá, hogy egyek lehessünk vele halálában, feltámadásában, és az örökkévalóságban is. Ámen.
Mustármag
Biblia olvasás: Máté 17:14-21 és Márk 4:30-34, Textus: Máté 17:20b "Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen."
Jézus a hitet egy parányi mustármaghoz hasonlítja, ami gyorsan bokorrá nõ, úgyhogy kora tavasszal a kisebb madarak fészket rakhatnak ágaikra. Isten országában egy parányi magból az evangélium hatására egy világot átérõ mozgalom született meg. Jézus szerint a hit ereje olyan, mint a kis mustármag belsejében rejlõ erõ: hegyeket mozdíthat el.
Nem kell mezõgazdasággal foglalkozni annak megértéséhez, hogy a mag, nagyságától függetlenül, ha nincs elvetve, elültetve, akkor nem kel ki. Amikor a feleségemmel 1971-ben legelõször meglátogattuk Magyarországot, hoztam magammal egy maroknyi magot az otthoni színes déli-nyíló virágokról, amit a vidékünkön futókának neveztünk. Buffalóban laktunk, ahol nem volt kertünk, így hosszú ideig õrizgettem a magokat az íróasztalom fiókjában, mígnem évek múlva elkerültünk Ohióba, ahol elültettem a tágas udvar kerítéséhez. Gyönyörû volt látni a harang alakú virágok százait. A lecke egyszerû: a magot el kellett ültetnem ahhoz, hogy virágozzon. Ahogy a fiókba dugott virágmag nem kel ki, ugyanúgy az elrejtett hit sem hoz látható gyümölcsöt. Jézus a hitet egy kis mustármaghoz hasonlítja, amit el kell ültetnünk, ha termést akarunk látni.
A magnak vízre, csapadékra van szüksége ahhoz, hogy nõjjön. Ha Isten nem ad esõt, akkor mi öntözzük, mert csak így hajt ki. A második fázis az, amikor a mag kicsirázik, kihajt és kezd nõni, vagy bokrosodni. Esõ nélkül, víz nélkül nem éri el a növény a fejlõdés harmadik ciklusát. A búzán a kalász nem fejlõdik ki, a kukoricán a szemek elsatnyulnak ha nincs esõ, vagy ha a dudva elfojtja. Vízre, gondozásra van szükség ahhoz, hogy az elvetett mag termést hozzon. Mikor mindez megtörténik, akkor a megfelelõ idõben meg kell kezdeni az aratást, betakarítást, szüretelést. Ha késünk, akkor a szemek, a gyümölcs, a termés, lehullnak és elpusztulnak.
A mustármag ha nincs elültetve, nem kel ki. Nem lesz termés. Sok keresztyénnek a hite és tehetsége is ilyen kezdeti állapotban van és marad, mert el van rejtve, mint a futókám magjai. Éveket vártam a megfelelõ alkalomra és helyre, ahelyett, hogy magam teremtettem volna alkalmat az ültetésre, növekvésre, termésre.
Mindnyájunkban van hit és talentum, de sajnos ezeket gyakran elrejtjük, bár tudjuk, hogy "A lámpást nem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban." (Máté 5:15)
Minden gyülekezetben vannak egyének, akikben ott vannak a hit magjai, de nem ültetik el. Az Isten országa már közöttünk van (Lukács 17:21b), mondotta Jézus, de ezt a hegyet mozgató hitet sokan nem használják. Sok egyháztag a pozitív elõrelátás helyett elrejti a hite magjait mondván, hogy várjunk az ültetéssel, mert nem tudjuk milyen irányban halad majd a gyülekezetünk. Itt a gyülekezetnek folytatni kell az ültetést attól függetlenül, hogy van-e teljes idejû lelkipásztori szolgálat vagy nincs. Ha nincs is teljes idejû lelkész, van egy teljes idejû gyülekezet, vannak teljes idejû igények és szükségek.
Izrael népe negyven esztendõn át járta a pusztaságot a Kánaánhoz vezetõ bizonytalanság útján. Ez a torontói gyülekezet már régen túl van negyven esztendõnek a vándorlásán, de a boldog megérkezés helyett bizonytalanság vár ránk, ha hitünket, talentumainkat a velük járó kockázatok miatt elrejtjük, vagy nem használjuk.
Van itt valaki, aki valamikor nem mert vetni, mert félt, hogy a kártékony madarak kiszedik a vetést? Van itt valaki, aki nem ültetett semmit mert attól félt, hogy nem lesz esõ, vagy a termés lefagy? Biztos vagyok abban, hogy mindenki vetett hitben, és bízott abban, hogy Isten az ültetést, öntözés és gondozás után terméssel áldja meg.
A növekvés legelsõ lépése a vetés, de nem a farmer növeszti a növényeket. Isten adja a növekvést. Talán sok mezõgazdasági munkás nem tudja hol van elrejtve az élet a magvakban, de ennek ellenére nõ a vetemény. A farmer türelemmel és reménykedve figyeli a palánták növekvését, és ha szomjasok megöntözi õket. Nem tapossa le õket, mert akkor nem hoznak termést. Sok egyháztag nem ismeri a mennyek országának a titkát, de ha hitben ültet és vet, akkor hittel megtapasztalja a növekvés csodáit.
Textusunkban látjuk, hogy a tanítványok nem tudtak egy holdkóros fiút meggyógyítani, mert nem volt elég hitük. Jézus hitére, és erejére volt szükség a gyógyuláshoz. Jézus hozzánk is szól: Ha van elég hitetek, akkor minden nehézséget le tudtok gyõzni. A hit egy olyan erõ, ami az elõnkbe tornyosult hegyeket el tudja mozdítani. Ebbõl a mustármagnyi hitbõl mindnyájunkban van. A földmûvelõ hitben vet és hitben arat. Az orvos hittel írja fel a receptet, és a beteg hittel veszi az orvosságot annak reményében, hogy meggyógyul. Amikor a forgalmi lámpa zöld, hittel átmegyünk az útkeresztezõdésen, rémélve, hogy a mellettünk lévõ motoros betartja a közlekedési szabályokat. Az életünk hitre van építve, de a leckénkben arról van szó, hogy dinamikus hitre van szükségünk, nemcsak ahhoz, hogy másokat meggyógyítsunk, de ahhoz is, hogy a Szentlélek erejét megkapjuk. Ennek a hitnek a megerõsítését szolgálja az imádság.
Történetünknek az is lényeges része, hogy a tanítványokat kiküldötte Jézus egy misszióra, és amikor visszajöttek azt mondták Jézusnak, hogy még az ördögök is engedelmeskednek nekik. A nép jött is hozzájuk gyógyulást találni, de csalódva ráébredtek arra, hogy a tanítványok hatalma nem olyan, mint Jézusé. Jézus a tanítványait arra tanítja, hogy hacsak annyi hitük van, mint a parányi mustármag, de az a hit erõs, Istenbe vetett igaz hit, akkor csodákat tudnak mûvelni, hegyeket tudnak elmozdítani. A hegy elmozdítása héberben azt jelenti, hogy valaki el tud mozdítani az útjából egy nagy akadályt, és nem szükségszerûen egy föld vagy kõ hegyet. Jézus jelképesen azt mondja, hogy hittel semmi sem lehetetlen a számotokra. Ha valami lehetetlen is az embernek, az lehetséges Istennek. A mai történetben a sikertelen gyógyulást nem a holdkóros fiúnak, az apjának vagy a tömegnek a hitetlensége okozta, hanem a tanítványok kicsinyhitûsége.
A mustármag kicsi, de gyorsan nõ. Genezáret vidékén gyakori növény volt. Mivel a Jézust hallgatók ismerték a mustár tulajdonságát, Jézus a mustármagot használja a példázatában: "Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen."
Kilenc tanítvány nem tudta meggyógyítani a holdkóros fiút. Nem a hitetlenségük volt az oka, hanem a kicsinyhitûség. Az a kis hit nem volt nagyobb, mint a parányi mustármag. De ha csak annyi hitünk van, mint egy mustármag, akkor csodákat tudunk mûvelni.
Befejezésül elmondok egy történetet a buffalói szolgálatom idejébõl. Egy nap csengett a telefon, hogy menjek be Rosewell Park Kórházba egy haldokló beteghez, akirõl hallottam, de soha sem találkoztam vele. A piarista atyáknál dolgozott, mint takarító. Tüdõrák miatt az egyik tüdejét kivették. A buffalói magyarok és cserkészek is adtak vért az operáció után. Megkapta a maximum besugárzást, de eljött az idõ, amikor az orvosok úgy érezték, hogy talán egy néhány óra múlva meg fog halni. Engem hívott a család egy közeli barátja. A beteg teljes tudatában volt a körülötte történteknek. Elmondta, hogy református, de munkáját féltve nem mondta senkinek, és mielõtt meghal szeretné ha egy református lelkipásztorral kettesben imádkozni. Átvettem a szót és elmondtam, hogy a tanulmányaim során két betegségrõl olvastam, amik valami okból más betegségeket utánoznak: az egyik szkizofrénia, a másik pedig szifilisz. Ezek a betegségek a test különbözõ szerveit támadják meg. A szkizofréniában szenvedõ egyén hallucinálva beképzel valamilyen betegséget, és elõfordulhat, hogy a szervezete megkezdi annak a betegségnek az utánzását. A szifilisz pedig, mivel minden sejtet meg tud támadni, más betegségeknek a jeleit mutathatja, utánozhatja. Ezeket elmondva arra kértem, hogy gondolatban fordítsa meg a folyamatot. Ha valaki be tudja képzelni, hogy a lába megbénul, és egy idõ múlva nem tudja használni, akkor hit által azt is el tudja fogadni, hogy akkor is meggyógyul, amikor már az orvosi tudomány sem tud segíteni. A beteg fejével bólingatva, figyelmesen hallgatott. Megértette az üzenetemet. Az imádsághoz felült. Megkezdtem fohászomat Istenhez. Az imádság közepén hozzákezdett zokogni, és remegõ hangon mondogatta: valami történt, valami történt. A hangos sírásra bejött az ajtón kívül váró feleség. Otthagytam õket. Kimentem, ahol a családi barát a temetés részleteit akarta megbeszélni. Azt mondtam neki, hogy a szüleimhez megyek Connecticut államba. Három nap múlva itthon leszek. Na és mi lesz a temetéssel? kérdezte. Nem lesz temetés, mert valami történt, válaszoltam. Éreztem, hogy Isten belenyúlt egy testvérünk életébe.
Meglátogattam szüleimet, visszamentem Buffalóba és örömmel hallottam, hogy két hét elteltével kiengedték a kórházból a beteget. Miután jobban megerõsödött, visszaköltözött fiához Németországba, majd két év múlva, a másik fiához Erdélybe. Ez után a gyógyulás után, ha valamikor reménytelen helyzettel állok szembe, vagy másokat látok abban, akkor mindig eszembe jut, hogy ha a jó Isten is úgy akarja, akkor eljön a mi életünkbe, és a gyülekezet életébe is a gyógyulás. Ámen.
Istenünk! Tebenned van a kezdet és a vég, Te vagy az élet. Köszönjük az évszakokat, amelyekben megtanítasz bennünket hittel plántálni, veteményeinket hittel gondozni, hittel aratni. Áldunk gondviselõ kegyelmedért, amely által megsokasítod az elvetett magokat, megöntözöd a gazdálkodók földjét. Érezteted velünk, hogy az aratás nagysága és minõsége attól függ, hogy mennyit vetünk, hogy munkáljuk meg a földet, hogy gondozzuk palántáinkat, és Te miképpen adsz a vetésbe életet és a termésre áldást.
Ahhoz, hogy a láthatatlan láthatóvá váljon, buzdíts arra, hogy a mustármag nagyságnyi hitünket újra és újra elültessük. Növeld életünkben Igédnek magvait, hogy amit szívünkbe vetsz, ne csak jó termõföldre találjon, hanem lelkünk mélyén gyökeret verjen, növekedjen, és magasztalásodra Krisztus által teremje meg a lélek gyümölcseit: a szeretetet, örömöt, békességet, türelmet, szívességet, jóságot, hûséget, szelídséget és önmegtartóztatást. (Gal. 5:22)
Szentlelked erejével növeld hitünket, hogy megteljünk reménységgel, bizalommal, és semmi se legyen lehetetlen számunkra. Ámen.
A nyelv bûnei
Lekció: Jakab 3:1-12; Textus: Jakab 3:5 és 9-10 "Íme, a nyelv is kicsiny tag, mégis nagy dolgokkal kérkedik... Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, akik Isten hasonlóságára teremtettek; ugyanabból a szájból jön ki áldás és átok. Atyámfiai, nem szükséges az, hogy ezek így legyenek." (Dr. Budai Gergely fordítása)
A Talmudban van egy történet egy királyról, aki az egyik udvari bolondjának azt mondta, hogy hozza el neki a világ legjobb dolgát, a másiknak pedig azt az utasítást adta, hogy hozza el azt, ami a világon a legrosszabb. Az elsõ udvari bolond kibontotta csomagját: egy nyelv volt benne. A másik udvari bolond kuncogva bontotta ki az õ csomagját. Az övében is nyelv volt.
Az Égei-tenger egyik szigetén egyszer nagy szárazság volt. Delegátust küldtek a közeli Spártába, hogy kérjen segítséget. A követ hosszú beszédben körülírta a problémát, az éhséget, de a spártaiak üres kézzel küldték haza, mondván, hogy mire befejezte hosszú beszédét, akkorra elfelejtették az elejét és azt, hogy miért jött hozzájuk. Az éhezõ szigetlakók elküldtek egy másik követet, aki megjelent a városi tanács elõtt egy rakás lisztes zsákkal. Rájuk mutatva azt mondta: "Üresek. Kérjük, hogy töltsétek meg." Spárta lakosai amíg megtöltötték a zsákokat a város fõelöljárója odament a követhez mondván: "Nem kellett volna mondanod, hogy a zsákok üresek. Mi magunk is láttuk. Azt sem kellett volna mondanod, hogy töltsük meg. Magunktól is megtettük volna. Legközelebb ha jössz, ne beszélj sokat."
Krisztus elõtt 47-ben, amikor Július császár csapatai legyõzték az ellenséget, az uralkodó három latin szóval foglalta össze a történelmi eseményt: "Veni, vidi, vici." - "Jöttem, láttam, gyõztem."
Egy öregkorral foglalkozó orosz orvostudós, Gurianin, statisztikája szerint: mennél kevesebbet beszél valaki, annál tovább él. Konferenciák elõadói tudják, hogy a folytatólagos beszéd testileg és szellemileg kimeríti az egyént. Gerontológiai statisztika szerint, aki sokat beszél idejekorán megöregszik. Ezzel ellentétben a süketnémák, remeték, pásztorok és kolostorokba zárkózott hallgatag szerzetesek és apácák nagy része hosszú életérõl ismeretes.
Nemcsak a hosszú életnek, hanem az örök életnek is alkotó eleme a nyelv szabályozása. Keresztyénségünket nyelvünk megfékezésével tudjuk legjobban megmutatni. Aki meg tudja zabolázni nyelvét, az legtöbb esetben a kívánságait is tudja kormányozni. "Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét." (Jakab 3:2)
Keresztyén hitünk egyik gyakorlati tanításában Jakab apostol a következõképpen inti a híveit: "Szeretett atyámfiai, értsétek meg ezt: Legyen minden ember gyors a hallásra, lassú a szólásra, késedelmes a haragra." (1:19) Néha évtizedek barátságát, kapcsolatát lerombolja valaki egy gondatlan megjegyzéssel. Egy esetleges késõbbi bocsánatkérés már csak olyan, mint amikor az erdõtüzet az önkéntesek eloltják. Nem terjed tovább, de a pusztítás már megtörtént, és a kár beláthatatlan. A nyelv egy életnek a munkáját tönkreteheti. Évtizedeken át dolgozhatunk egy gyülekezetben, és láthatjuk is a munkánk gyümölcsét, de ha nem tudjuk a nyelvünket, vagy másnak a nyelvét megfékezni, akkor lerombolhatjuk mindazt, amiért küzdöttünk éveken át.
Pál szerint "nincs igaz ember egy sem." (Róm. 3:10) Mindnyájan vétkezünk. Az életünk tele van banánhéjjal, amin elcsúszunk. Az elcsúszásnak egy ismert formája a nyelv botladozásaiból ered, "Mert a száj a szív teljességébõl szól. A jó ember az õ szívének jó kincseibõl jókat hoz elõ, és a gonosz ember az õ gonosz kincseibõl gonosz dolgokat hoz elõ." Tanítja Jézus, majd így folytatja: "De mondom néktek: Minden haszontalan beszédrõl, amelyet az emberek beszélnek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert beszédedbõl ítéltetel majd igaznak, és beszédedbõl ítéltetel bûnösnek." (Máté 12:34-37)
Vannak akik azt gondolják, hogy mivel a nyelv kicsi, kicsi a szerepe is. Ezt az érvet két példával cáfolja meg Jakab apostol. A ló szájába tesszük az aránylag kis zabolát, tudván azt, hogy ha a ló száját uralmunk alatt tartjuk, akkor azt is meg tudjuk határozni, hogy milyen irányba menjen a ló. Ugyanígy a hajó, bármilyen hatalmas méretû, a kicsiny kormánnyal irányítani lehet. Az Egyház jelképe a hajó, és jelképesen látnunk kell, hogy az Egyházat az igehirdetés irányítja. A nyelv kicsi, de az egyén életének irányát meghatározhatja. Jakab apostol nem arra biztat bennünket, hogy remete módon, vagy süketnémaként hallgassunk, hanem arra tanít, hogy uralkodjunk nyelvünkön. Egy angol közmondás szerint jobb ha valakinek a lába csúszik meg, mintsem a nyelve.
Sok alkoholista, vagy dohányzó szeretne megszabadulni szokása hatalmától, de nincs elég ereje az önmegtartóztatáshoz. Többen elvonó kúrára mennek, de amint visszakerülnek a régi környezetbe, gyakran a legkisebb csábításnak is engednek, és szokásuk folytatódik. A nyelv szokásaival kapcsolatban nincsenek elvonókúrák, mert egy szájból jön az Isten dicsérete és az ember átkozása is. Nem némaságra tanít a mai lekciónk, hanem a nyelv bölcs használatára.
Az ember és az állat között sok különbség van, de talán a legnagyobb különbség a nyelv használatában van. Az állatok is produkálnak hangokat, amivel érzelmeiket kifejezik, de nem képesek összetett, komplex gondolatokat közölni, témákat megbeszélni. Éppen ezért az ember beszéde olyan mint a fegyver, amivel a gyengébbet meggyõzi vagy legyõzi. Jakab apostol ennek az erõnek hatását tárja elénk leckénkben. A beszéddel lehet építeni, de lehet pusztítani is. A politikai diktátorok a beszéd hatalmát embermilliók elnyomására és saját hatalmuk elõmozdítására használják fel, amíg Krisztus hû tanítványai jóakaratot és békességet, az evangélium szeretetét hirdetik.
Kanadában és Amerikában beláthatatlan erdõk vannak. Minden esztendõben hallunk erdõtüzekrõl, amik heteken át terjednek és égnek. Néha egy parányi láng indítja el a messze terjedõ pusztítást. A hangsúly a méreteken van. Az erdõ hatalmas, az erdõtüzet kezdõ láng kicsi. Ehhez hasonlóan terjed néha egy-egy rosszindulatú megjegyzés. Ha valaki bottal meg akar ütni bennünket, akkor látjuk a támadót és talán félre is tudunk állni, de amikor valaki rágalmakkal támad meg bennünket, akkor sokszor tehetetlenek vagyunk a nyelv pusztításával szemben. Néha a nyelv olyan, mint a tûz: tisztátalan gondolatokat és érzelmeket közvetít, és feléget maga körül mindent.
Jézus a beszédrõl ezt mondta: "Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy, hanem az, ami a száján kijön, az teszi tisztátalanná az embert... Nem értitek, hogy mindaz, ami a szájon megy be, a gyomorba jut, és onnan a félreesõ helyre kerül? Ami ellenben a szájból jön ki, az a szívbõl származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert szívbõl származnak a gonosz indulatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúzások, káromlások. Ezek teszik csak tisztátalanná az embert Isten színe elõtt..." (Máté 15:11, 17-20, Dr. Budai Gergely fordítása)
A Példabeszédek könyve több helyen utal a tisztátalan beszédre: "Gyûlöletet rejt a hazug ajak, és rágalmakat terjeszt az ostoba. A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre. Színezüst az igaz ember nyelve, a bûnösöknek a szíve is keveset ér. Az igaznak az ajka sokakat vezet, a bolondok pedig meghalnak esztelenségük miatt." (Péld. 10:18-20) "Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tõrdöfés, a bölcsek nyelve pedig meggyógyít. Az igaz ajak mindig állhatatos, a hazug nyelv pedig egy pillanatig sem az." (Péld. 12:18)
Az ember leleményességével, bölcsességével a vadállatokból hasznos, munkás lényeket teremt, de a nyelve gyakran szelídítetlen marad. Isten Lelke adhat csak erõt arra, hogy figyeljük és szabályozzuk amit mondunk. Ha valaki jogtalanul bánt minket, akkor a Lélek figyelmeztet bennünket, hogy milyen legyen a reakciónk, vagy egyáltalán reagáljunk-e. Néha csípõs megjegyzéseket teszünk, de a Lélek uralma alatt, és Jézus evangéliumával nemcsak gondolatainkat, hanem válaszainkat is az Úr akarata szerint tudjuk megválogatni.
Demokráciában élünk, ami szabad szólásra buzdít, de nem arra biztat, hogy megfontolás nélkül beszéljünk. Einstein tiszteletére egyszer a Pennsylvaniában lévõ swarthmorei egyetem igazgató elnöke egy díszvacsorát rendezett. A bankett után felkérték, hogy mondjon egy beszédet. Einstein azt mondta: "Uraim és hölgyeim! Sajnálom, de nincs semmi mondani valóm." és leült. Néhány másodperc múlva felállt, és azt mondta: "Amikor lesz valami mondani valóm majd visszajövök." Hat hónappal késõbb táviratozott az iskolának, hogy valamit szeretne megosztani velük. Rendeztek Einstein tiszteletére egy másik estebédet, és a nagy tudós elmondta beszédét. Bár mi is csak akkor szólnánk, amikor van valami mondanivalónk.
Orvosi vizsgálat alkalmával az orvos gyakran megnézi nyelvet, mert abból meg tudja állapítani betegségünket. A nyelvünk, vagyis a beszédünk, ugyanígy elárulja lelki egészségünket vagy betegségünket. Péter apostol megígérte Jézusnak, hogy "Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg." (Máté 26:35) De nemsokára, miután kétszer megtagadta Jézust, a körülállók azt mondták neki, hogy Péter a tanítványok közül való, "Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: 'Nem ismerem ezt az embert.'" (Máté 26:74) Az átok, hamis eskü és hazugság egy szájból eredt Szent Péter esetében is, és ered a mi esetünkben is. "Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." (Máté 12:34)
Ha a beszédben nem vétkeznénk tökéletesek lennénk, de tudjuk, hogy egyedül csak Isten tökéletes. Mindnyájan vétkezünk szavainkkal. Van akinek a vétke kicsi, van akié nagy. Éppen ezért Jakab apostol Isten felé irányítja gondolatainkat. Bûnös mivoltunkban Istenre vagyunk utalva. Minden jó és tökéletes dolog tõle származik. "Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék, onnan felülrõl a világosság atyjától száll alá." (Jakab 1:16) Szavainkkal és tetteinkkel ha nem is tudjuk tökéletesen elvégezni szolgálatunkat, a lelki életünk megjavítására mindig találunk lehetõséget. Ehhez megkapjuk Istentõl a bölcsességet, ha kérjük. (Jakab 1:5) Az elsõ lépés azonban a nyelv szabályozása. Az ember egyedül nem képes erre, de Isten segítségével minden lehetséges. Aki képes nyelve szabályozására, az képes az élet szabályozására is. A kettõt nem lehet elválasztani egymástól. Ha Isten Lelke szabályozza a nyelvünket, akkor az életünk is a Lélek uralma alatt lesz.
A képmutató keresztyén egy nyelvvel áldja és káromolja Istent. A természet rendje ellen van, hogy az édes és a keserû egy helyrõl jöjjön. Egy forrásból nem jön édes víz és sós víz. A fügefán nem terem olajbogyó. "Tövisrõl szednek-e szõlõt, vagy bojtorjánról fügét?" Kérdezi Jézus a hamis prófétákról szóló történetben. (Máté 12:16) Egyedül az önmagát keresztyénnek valló egyén képes egy szájjal dicsérni és átkozni Istent. Az evangélium lelkületében elmondott keresztyén beszéd, és az evangélium lelkületében gyakorolt keresztyén élet nem egyeztethetõ össze az átkozódással tele beszéddel.
Nem magát a nyelvet ítéli el Jakab apostol, hanem annak rossz használatát. Isten képmására teremtettünk, ezért kell, hogy a beszédünk visszatükrözze ezt a képmást. Két fülünk és két szemünk van, hogy kétszer annyit halljunk és lássunk, mint amennyit mondunk. Szavakkal fejezzük ki örömünket, bánatunkat. Szavakkal közöljük szeretetünket, gyûlöletünket. Szavakkal kérünk, szavakkal köszönjük meg mások szívességét. Gondolataimat szavakkal fejezem ki. Szavaimnak értelme, feladata van. Ha valamit a szószékrõl mondok, vagy a gyûléseken írásban jelentek, akkor azért felelõsséget vállalok. Szeretném ha ti is ugyanilyen felelõsségteljesen beszélnétek. Az Isten gyermekeit józan, megfontolt, tiszta beszéd jellemzi. Ézsaiás próféta az elhívatásakor ráébredt bûneire és ezt mondta: "Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom." (Ézsaiás 6:5) Vajon mi ráébredünk-e bûneinkre?
Tudjuk, hogy a zsidó fõpapok Jézusra leselkedtek és a beszédében okokat kerestek arra, hogy elfogják. A templomi szolgák ezt jelentették nekik Jézusról: "Ember még sohasem beszélt úgy, mint ahogy ez az ember beszél." (János 7:46) Jézus a tanítványainak ezt mondta: "Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen tönkrement." (Lukács 6:49)
Kálvin szerint a beszéden kívüli vétkek és hibák az öregedés folyamán, vagy évek elteltével, gyakran megszûnnek, de a nyelv kártékony befolyása egész életünket végigkíséri. Felvetõdik tehát a kérdés, mi az, amit tehetünk. A válasz az, hogy használjuk nyelvünket, beszédünket Isten dicsõítésére, imádkozásra, éneklésre, felebarátaink buzdítására, a közösség, békesség és jóakarat ápolására. Péter apostol szerint: "... aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet." (1. Péter 3:10) Ámen.
Keresztyén vezetés
Lekció: Eféz. 4:1-16, Textus: I. Péter 5:1-4 "A közöttetek lévõ presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendõ dicsõségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek lévõ nyáját; ne kényszerbõl, hanem önként, ne nyerészkedésbõl, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a fõpásztor, elnyeritek a dicsõség hervadhatatlan koronáját."
Van akiket Isten elhív apostolokul, prófétákul, evangélistákul, pásztorokul és tanítókul (Eféz. 4:11), és van akiket kiválaszt presbitereknek. Az elhívottakat megáldja az Úr talentumokkal és vezetõ képességgel. Az elhívottak felkészítik "a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, a felnõttkorra, arra nagykorúságra, amelyben elérjük a Krisztus teljességét." (Eféz. 4:12-13)
A vezetõi munkával kapcsolatban a Biblia egyik legfontosabb példaképét Péter apostol adja mai lekciónkban, amit nem elég csak megérteni, hanem az egyház és család szolgálatában alkalmaznunk is kell. A vezetõképesség Isten ajándéka. A vezetõt Isten választja ki. A jelöltekre mi szavazunk ugyan, de Isten az, aki a szolgálatra felszenteli mindazokat, akiknek vezetõszerep jut az egyházi életben.
Elmélkedésemet a presbiteri szolgálattal kezdem. A presbiter szó nemcsak egyházi hivatalt jelentett a görög és izraelita világban, hanem politikai tisztséget is. Péter apostol, aki tanúja volt Krisztus szenvedésének, önmagát presbitertársnak nevezi levelében. A keresztyén világ egyik legbefolyásosabb vezetõje, aki Jézus belsõ köréhez tartozott, aki látta a megdicsõülését, aki Jézust nagypénteken is követte, amikor a többi tanítványok elmenekültek, akire mint kõsziklára Jézus az egyházat felépítette, akinek prédikálására pünkösd napján háromezer ember megtért, aki vértanúságot szenvedett, életét adta Krisztus ügyéért, most az a Péter minket presbitertársának nevez. Vajon megérdemeljük-e a presbitertárs megszólítást? A presbiterség nem egy újtestamentumi fogalom. Négyezer éves múltja van. Amikor Mózes vezetõi munkája nehézzé vált, akkor hetven prófétáló, istenfélõ férfit kiválasztottak, hogy Mózessel együtt hordozzák a nép terhét, és ne egyedül hordozza azt. (IV. Mózes 11:16-17)
Péter, aki naggyá lett az Úr szolgálatában, többször gyenge és erõtlen volt. Amikor Jézus a Gecsemáné-kertben vele és Zebedeus két fiával együtt volt, akkor Jézus arra kérte õket, hogy maradjanak ott és virrasszanak vele. (Máté 26:38) De amikor a Mester visszament a tanítványaihoz, alva találta õket. Péter apostol volt az, aki Krisztust háromszor megtagadta éppen amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, Jézus meghurcoltatása és szenvedése idején. Péter még azt is tagadta, hogy ismeri Jézust. Látszólag elfordult az Úrtól. Elveszítette bátorságát a veszélyben. (Máté 26:69-75) De mi történt a feltámadás után? Jézus tanítványaival volt, és "Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez, 'Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?' Az pedig így felelt: 'Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!' Jézus azt mondta neki: 'Legeltesd az én bárányaimat!' Másodszor is megszólította: 'Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?' Az ismét így válaszolt: 'Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.' Jézus erre ezt mondta neki: 'Õrizd az én juhaimat.' Harmadszor is szólt hozzá: 'Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?' Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tõle: szeretsz-e engem? Ezért azt mondta neki: 'Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.' Jézus azt mondta neki: 'Legeltesd az én juhaimat.'" (János 21:15-17)
Péter háromszor megtagadta Jézust, de késõbb három alkalmat kapott szeretete kinyilvánítására. Felénk is felhangzik Jézus három kérdése az örökkévalóságból: Ti presbiterek, emberek és asszonyok, egyháztagok szerettek-e engem? Ha igen, akkor legeltessétek Istennek nyáját. Ez az Isten nyája, amelynek Fõpásztora Jézus Krisztus. A nyájnak csak egy Pásztora van: Jézus Krisztus. Én társszolgátok vagyok. Veletek együtt én is vezetõszerepet kaptam. A presbiterekkel az a feladatunk, hogy Jézus példáját követve gyûjtsük össze az elszéledt nyájat. Szeretettel vezessük, tanítsuk és óvjuk gyülekezetünket.
A presbiterség nem kényszer, hanem önkéntes munka az Úr szolgálatában. Remélem, hogy önként, szeretetbõl, saját akaratotokból vállaljátok a vezetõszerepet és nem kényszerbõl. Isten elõtt az a munka kedves, amit szívesen, lelkesedéssel és örömmel végzünk, mint Péter apostol is tette. Péter egyszerû halász ember volt, de Jézust megismerve bátor tanítvánnyá vált. A Szentlélek ereje felruházta Pétert vezetõszerepre. Engem és titeket is felruház az Úr.
A presbiterség alázatos példamutatás is. Jézus azt mondta, hogy "aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok." (Márk 10:43) Keresztyén magatartásunkban van a legnagyobb szükség a példamutatásra. Elõl kell járnunk Isten iránti szeretetünkben, Krisztus utánzásában, szívünk tisztaságában, mások megsegítésében, mások megbecsülésében, templomba járásban és az adakozásban. A Zsidókhoz írt levélben ezt a megszívlelendõ tanítást olvassuk: "A jótékonyságról és az egymással való közösségvállalásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. Bízzatok vezetõitekben, és hallgassatok rájuk, mert õk vigyáznak rátok úgy, mint akik errõl számot is fognak adni. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra." (Zsid. 13:16-17)
Vezetõség választás a keresztyén szolgálatban nem arra van alapozva, hogy valaki mennyi iskolát végzett, mennyi tapasztalata van a pénzügyi dolgokban, vagy milyen járatos az adminisztrációs munkákban, hanem az számít, hogy lelkiekben képes-e vezetni. Nem az a jó vezetõ, aki mások felett uralkodik, hanem az aki elõl jár a mások közötti szolgálatban.
Amikor Zebedeus fiainak anyja, Salomé, Jézushoz jött, hogy a fiainak, Jánosnak és Jakabnak fõhelyet biztosítson az eljövendõ mennyek országában, akkor Jézus éreztette vele, hogy az Õ országa nem olyan, mint a fejedelemségek. Csak azok fogják megkapni az élet koronáját, akik hajlandók Jézussal kiinni azt a poharat, amit Õ kiivott, akiknek azt az Atya elkészítette, akiket az Isten arra predestinált. (Máté 20:23) Jézus ezt mondta tanítványainak: "Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek nem ez a rend: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok, és aki közöttetek elsõ akar lenni, az legyen rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy õ szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Máté 20:25-28)
Textusunkban a Fõpásztor megjelenése az ítélet eljövetelét is jelképezi. Jelen esetben a jutalmon van a hangsúly: ha hûségesek lesztek a szolgálatban "elnyeritek a dicsõség hervadhatatlan koronáját."
Több református egyháznál a tagság fel van osztva annyi részre, amennyi presbiter van. Minden presbiternek van listája azokról a családokról vagy egyénekrõl, akik az õ pásztorsága alá tartoznak. Minden presbiter felelõs a "nyájáért", és ha valaki beteg, kórházban van, úrvacsorát óhajt, értesíti a lelkészt, és elmennek együtt meglátogatni.
Amerika és Kanada magyar gyülekezeteinél a presbiterek munkája sokszor abban bontakozik ki, hogy társadalmi rendezvények, reparálás, vagy más fizikai munkát igénylõ alkalmaira eljönnek segíteni. Az angol gyülekezetekkel, a közegyházzal a kapcsolatunk minimális. Gyakran halljuk miképpen csináltak bizonyos dolgokat évtizedekkel ez elõtt, és ha akkor jó volt, akkor most miért nem jó? Mindnyájunknak megváltozott a sorsa. Mindnyájan fejlõdtünk szellemileg és anyagilag a körülöttünk megváltozott világban. Ha jónak tartjuk a változást, ami bennünket és családunkat gazdagabbá tesz, akkor gyülekezet is megérdemli mindazt, ami jó és hasznos az Úr szolgálatában. Nem az fontos, hogy hány évig csináltunk valamit, hanem az, hogy Istennek tetszik-e munkánk vagy nem.
Évszázadokon át, Galilei idejéig, az egyház azt tanította, hogy a föld a világ központja és nem mozog. Azóta az amerikai ûrutasok ötször leszálltak a holdra és ötször visszatértek a földre. Azok akik hajóval jöttek Kanadába a húszas években, most egy néhány óra alatt visszarepülhetnek az óhazába. Idáig nem találkoztam senkivel, aki a hajóutat választotta volna, mert az elõdei hagyományait akarja követni. Nincs közöttünk aki visszautasította a benzinmotoros gépek használatát, mert a szülei örökségét jobbnak tartotta, mint a korszerû motorokat.
Négy évtizeddel ez elõtt sok minden másképp volt. Kérdezzük meg önmagunktól: hol volt, mit csinált a gyülekezetünk az elmúlt ötven év alatt. Hol vagyunk most a missziói munkánkban? Hol vagyunk (vagy állunk) a keresztyén nevelés terén? Mik az adottságaink, képességeink, készségeink? Milyen felszerelések, berendezések állnak rendelkezésünkre? Mik az anyagi lehetõségeink és képességeink? Hová akarunk eljutni egy év múlva? Mit akarunk elérni öt év múlva, vagy tíz év múlva? Vannak-e látomásaink a jövõvel kapcsolatban? Ha igen, akkor vezetõinkkel karöltve meg kell találnunk azokat a programokat, munkásokat, amikkel és akikkel elérhetjük céljainkat.
Végezetül: szolgálatkész, lelkes, hívõ munkásokra van szükségünk, hogy szolgálatunkat Istennek tetszõ módon el tudjuk végezni.
Mennyei Atyánk! Köszönetet mondunk a mai üzenetért, amely által felfrissíted bennünk a felelõsségtudatot egyházi szolgálatunkkal kapcsolatban. Köszönjük a Jézus vére által megújított szövetséget is, amely bennünket még szorosabban összekapcsol Lelkesítsd egyházunk tisztviselõit, hogy õk is jó példát mutatva járjanak elõttünk, és akaratod szerint vezessék gyülekezetünket az üdvösséghez vezetõ keskeny úton. Engedd meg, hogy mindig a mennyei értékeket keressük, amiket a rozsda és a moly nem emészt meg. Otthonainkban is emlékeztess kötelességeinkre, és adj alkalmat arra, hogy hitünk gyógyító erejével a beteg, idõs, elhagyatott, szûkölködõ és lesújtott testvéreinkhez is el tudjuk vinni irgalmasságod üzenetét. A nélkülözõkben és szenvedõkben láttasd meg Szent Fiadat, és biztass arra, hogy terheiket felvéve irgalmasan megosszuk keresztjük súlyát. Jézus lelkületével kérünk hallgasd meg imánkat. Ámen.
Mária és Márta
Lekció és textus - Lukács 10:38-42, "Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevû asszony házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevû testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a felszolgálás. Ezért elõállt Márta és így szólt: 'Uram nem törõdsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!' Az Úr azonban így felelt neki: 'Márta, Márta, sok mindenért aggódol és nyugtalankodol, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jobbik részt választotta, melyet nem vesznek el tõle soha.'"
Textusunkat tanulmányozva egy pár dolgot szükséges meg-látnunk. 1. A mai történet csak a Lukács evangéliumában van megírva. 2. Mária és Márta történetét az irgalmas szamaritánusról szóló történet elõzi meg, aminek a végén Jézus azt kérdezi, "Ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett?" A törvénytudó így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre azt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj." 3. Jézus útban volt Jeruzsálem felé, ahol az ennivaló kérdésétõl fontosabb tényekkel kellett neki szembenézni. Amikor Jézus a pusztában tartózkodott azt mondta a kísértõnek: "Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából jön." (Máté 4:4) Jézus az Isten szolgálatát elsõbbrendûnek tartotta az étkezéstõl már az elhívatásának kezdetén. 4. Mária és Márta történetében kétszer van megemlítve a diakónia görög szó, ami szolgálatot jelent. Az elsõ esetben azt látjuk, hogy Mártát lefoglalta a felszolgálás. Jézushoz fordul panasszal: "Uram, nem törõdöl azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban?" 5. Márta praktikus háziasszony típus volt, aki a vendég testi szükségeivel törõdött. Amikor Lázár, meghalt, akkor Jézus elé ment mondván: "Ha itt lettél volna nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz Istentõl, megadja neked az Isten." (János 11:21-22) Ugyanakkor Mária a már szagos halott mellett gyászolt. Egy másik alkalommal Mária a leprás Simon házában, aki esetleg Márta férje, vagy apja volt, valódi drága nárduskenetet öntött Jézus fejére. (Márk 14:3) Mindkét asszony a maga módján hitt Jézusban.
A keresztyén egyházban kétezer esztendõn át voltak diakónusok és diakonisszák, akik Mártához hasonlón szolgáltak, és felszolgáltak. Ennek a szeretet szolgálatnak meg kell azonban tartani az isteni és lelki értékeit. Magyar egyházainkban sokan vállalják a sütést, fõzést és mosogatást, de ezen túl vállalni kell a lelkiekkel való törõdést, a presbiterséget, nõegyleti elnökséget és vezetõszerepet is. Mártának az volt a problémája, hogy a vendégségben lévõ Jézust szolgálattal, és ennivalóval akarta megtisztelni a lelki kapcsolat helyett. Ennek a magatartásnak nyomai ma is fellelhetõk magyar gyülekezeteink életében.
Körülbelül négy hónappal a kereszthalál elõtt Jézust jobban érdekelték a lelki értékek, mint az ideiglenes értékek, mint például az ennivaló. Márta szolgálata mulandó, ennivalóval kapcsolatos dolgokban bontakozott ki. Valakinek azt is el kell végezni, mert enni mindenkinek kell, de ha az ebédnek elsõrendûsége van a lelki kapcsolat felett, akkor hiányos a Jézussal, vagy a rokonainkkal való találkozásunk. Az állandó rohanásaink között néha le kell ülni Jézus lábához Máriával együtt és hallgatni kell az örökélet beszédét. A diakónusi szolgálat az istentiszteletnek fontos része, de nem lehet az istentiszteletet sütéssel, fõzéssel, felszolgálással helyettesíteni. A konyha körüli munkában sokan elfáradnak, és neheztelnek, mint Márta tette, amikor nincs segítség. Márta Jézust kérte, hogy küldje Máriát segíteni. A kérelem jogos volt. Jogos a kérés napjainkban is, de nem szabad szem elõl téveszteni azt, hogy Jézus gyöngéden megdorgálta Mártát, amikor duzzogott. Leckénk egyik fontos tanítása az, hogy az Isten lélekben és igazságban való imádását a szolgálati munkával egyensúlyban kell tartani.
Az egyházak élete tele van Mártákkal, akiknek munkája nyomán nemcsak fûtés, világítás van a templomnál, hanem van, aki foglalkozik a gyermekekkel, van aki látogatja az öregeket. A Márták igyekeznek az anyagi javakat megteremteni a gyülekezeti élet fenntartásához. Az egyházakban ott vannak a Máriák is, akik igehirdetõkként, presbiterekként, tanítókként vagy énekkari tagokként élik Krisztus evangéliumát. Szükségünk van a Máriákra és Mártákra is.
Leckénk másik fontos üzenete az, hogy a keresztyén munkában a szolgálat fontos ugyan, de kell, hogy olyan irgalmas jó cselekedetekben nyilvánuljon meg, mint a szamaritánus cselekedete volt. Ugyancsak meg kell látnunk mások szolgálata mellett, hogy a lelki szolgálatot is gyakorolni kell.
Lukács evangéliuma nem részletezi, hogy Jézus tanítványai ott voltak-e az ebéden. Talán Lázár, a Mária és Márta testvére is ott volt. Nem tudjuk. Feltételezhetõ, hogy az események Betániában játszódtak le, és õk is ott voltak, amikor Márta elkészítette a gonddal összeállított ebédet. Jézus a nyugtalan háziasszonyt látva ezt mondta: "Márta, Márta, sok mindenért aggódol és nyugtalankodol, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre." Figyelembe kell vennünk, hogy Jézus közel volt a halálához, és eközben Márta sürgött-forgott a konyhában. Igyekezett a legjobb vendéglátásban részesíteni Jézust. Talán éppen ez volt az, amire Jézusnak nem volt szüksége. Talán a kereszt elõtt csendességet és megértõ szíveket keresett. Talán Jézus is jobban örült volna ha Márta is leült volna a lábához, Mária mellé, a tanítványok közé, és úgy beszélgettek volna a Jézusra váró megpróbáltatásról.
Pál apostol a múltjáról azt mondta: "Én zsidó ember vagyok... Gamáliel lábainál kaptam nevelést az õsi törvény szigora szerint..." (Ap. Csel. 22:3) A tanítványok gyakran ültek Jézus lábához az evangélium tanítását hallgatni. Betániában Mária is leült az Úr lábához, bár ez a cselekedet szokatlan volt. Jézus idejében a nõk csak másodrendû szolgák voltak, nem is taníthattak.
Mártát lefoglalta a felszolgálás, és szinte neheztelt azért, hogy amíg õ dolgozott, addig az õ testvére Jézus lábánál ült. Mária, a tanítványokhoz hasonlóan, teljes figyelmét Jézusnak szentelte.
"Uram, nem törõdöl azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!" Szólt Jézushoz Márta. Jézus megértõen meghallgatta Márta kérdését, és azt válaszolta: "Márta, Márta, sok mindenért aggódol és nyugtalankodol, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre."
Vannak, akik ezt a választ úgy értelmezik, hogy az istentisztelet jobb és fontosabb, mint a szolgálat, és azt tanítják, hogy Isten országa fontosabb minden háziasszonyi feladattól. Az ige nem azt tanítja, hogy a szolgálat nem fontos, hanem inkább azt, hogy ki kell választani a keresztyén életünk prioritását, vagyis elsõbbrendûségét. Az apostoloknak az evangélium és Krisztus iránti engedelmesség volt a legfontosabb feladata. Mártának meg kellett tanulni, hogy bár a fõzés fontos, a konyhai munka fölött van az Isten és embertársaink felé kinyilvánuló irgalmas cselekedetek elsõbbsége.
Jézus egyformán szerette Máriát és Mártát. Õk is szerették az Urat, de mikor Márta az õ maga módján akarta megmutatni kedvességét és szeretetét, akkor Jézus Mária gondos hallgatását jobbnak ítélte. Néha, ha valakit figyelmesen meghallgatunk, akkor talán közelebb kerülünk hozzá, mint egy finom lakoma útján.
Jézus azt tanította, hogy a teste az igazi étel és vére az igazi ital. Sokan zúgolódni kezdtek ellene, és a tanítványai közül sokan visszavonultak. Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettõt: "'Ti is el akartok menni?' Simon Péter így felelt: 'Uram kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy a Krisztus, az élõ Isten Fia.'" (János 6:67-69) Kell, hogy az egyházi szolgálatunkat is a Jézustól eredõ örökélet hite és tanítása irányítsa.
Az ennivaló szükséges, de az egyházi munkában Isten igéjének elsõbbrendûsége van. "Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából jön." (Máté 4:4) Jézus hív Istent tisztelni, de hív gyakorlati szolgálatra is.
Leckénk egyik figyelmeztetése, az irgalmas szamaritánus történetét követõen az, hogy az üdvösséget nem lehet cselekedetekkel elérni. Az Úrra várni, vagy Õ vele lenni, fontosabb a serénykedõ, sürgölõdõ elfoglaltságtól. Ebben az életben kevés dologra van igazán szükségünk. Különösen meg tudnánk lenni a nagy lakomák nélkül.
"A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania." olvassuk a Lukács 9:58-ban. Szintén a Lukács evangéliumában (8:1-2) olvasunk egy néhány asszonyról, akik Jézus követõi voltak. Mária is közöttük lehetett és tudta, hogy amikor Jézust körülveszi az ellenség, és el van fáradva a sok utazástól és tanítástól, akkor nemcsak ennivalóra, hanem figyelmesen hallgató tanítványokra is szüksége van. Márta elõkelõ lakomával tisztelte meg Jézust, de az Úr figyelmeztette, hogy elég lett volna valami egyszerû eledel is.
A Fairport Harborban lévõ volt gyülekezetemnél a Nõegylet neve Mária Márta Kör volt, jelezvén, hogy az egyházban egyaránt szükség van a Máriákra és Mártákra.
Márta betartotta a háziasszonyi feladatokkal járó illendõséget. Nem ült a vendégek közé. Mária az ellenkezõjét tette: leült az Úr lábához. Fontos az étel elkészítése, felszolgálása, de fontos Jézussal és a vendégekkel való lelki kapcsolat is. Mindezektõl jobb és fontosabb az Ige meghallgatása és gyakorlása. Ámen.
Örömmel jelenünk meg szent házadban, jó Atyánk, mert nemcsak új reggelt derítettél ránk, hanem a pihenés és szolgálat napjához is elvezettél bennünket. Boldogok vagyunk, amikor szeretteinkkel, egyházunk hû tagjaival együtt énekelhetünk, imádkozhatunk és dicsõíthetjük szent nevedet. Téged keresõ szívvel járulunk színed elé, hogy a hétköznapok gondjait és bajait magunk mögött hagyva, megújulást találjunk a Te híveidnek seregében. Hozzád jövünk, mert az Igéddel való találkozás megerõsíti hitünket. Igéd által szólíts meg minket egyenként. Sokasíts meg bennünk Igéd magvait, hogy jó gyümölcsöt teremjünk a testi és lelki szolgálatban. Segíts Szentlelkeddel munkánkat, és add, hogy a föld minden értéke fölött Krisztus evangéliumának hirdetõi és követõi legyünk, és Téged igazságban és lélekben imádjunk.
Mennyei Atyánk! Imádkozunk a közösségeinkben élõ Mária és Márta lelkületû testvérekért. Ne engedd meg, hogy irigység, vagy neheztelés válassza el lelkigondozóinkat azoktól, akik a gyakorlati és diakónus szolgálat hû munkásai. Tégy gazdagokká irgalmas cselekedeteinkben, és keresztyén hitünkben. Ámen.
"