Szolgálat szabadakaratból

Lekció: I. Kor. 9:19-27, Textus: I. Kor. 9:19 "Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem."

Bibliaolvasásunk olyan tanulságot rejt magában Pál apostol lelki életével kapcsolatban, ami egyházunk szolgálatában hasznos lehet, ha helyesen alkalmazzuk. Pál kijelenti, hogy õ szabad mindenkivel szemben. Nem pénzügyi, vagy politikai szabadságról beszél, hanem lelki szabadságról, amit Krisztusban talált meg. Pál apostolt az evangélium igazsága szabaddá tette. Pál az igazságszolgáltatás közösségében, az anyaszentegyház szolgálatában egy olyan életformát talált, amit hitben mindnyájunknak utánozni kellene. Ezt csak úgy tudjuk megtenni ha a hitünk igaz. A hamis hit nem tesz bennünket szabadokká, sõt még jobban leláncol bennünket. Az igaz egyház szabadokká teszi a tagokat. A lelki egyházban az emberek nem azért jönnek templomba mert félnek a kárhozattól, hanem az Atya, Fiú, Szentlélek vezeti õket a szeretetközösségben.

Pál apostol érezte, hogy az Úr Isten fontos dolgot tett érette Krisztusban. Az igazi egyház közösségében kell, hogy ugyanez az érzelem járja át a híveket. A híveknek érezni kell az evangélium múltat, jelent és jövõt átformáló erejét.

Pál apostol a damaszkuszi országúton találkozott a feltámadott Krisztussal. A találkozással nem fejezõdött be a szellemi és lelki növekvése. Pál értelme tovább növekedett a szolgálatban. Napjainkban sok magát keresztyénnek valló egyén nem akar növekedni. Vannak, akik azt hiszik hogy a konfirmációval lezáródott a lelki fejlõdés ideje, és már nincs szükség új énekekre, új imádságokra vagy új bibliai leckékre. Rossz úton járunk ha azt gondoljuk, hogy keresztyéneknek vallva önmagunkat minden gondolatunk helyes és igaz . Amikor az egyház szeretetközösségében élünk, akkor olyan szokásokat, hagyományokat és értékeket hozunk magunkkal, amiket rendszeresen meg kell vizsgálni a Jézus Krisztus evangéliumának testet és lelket átformáló, felszabadító üzenetében.

A szabadság, amirõl Pál apostol beszél, átjárta az életének minden részét. Pál megszabadult annak a kultúrának leigázó hatásától, amelyik õt szülte. Amikor a zsidók elõtt védte magát, akkor majdnem úgy beszélt, mint egy kiváltságos farizeus. Jézus Krisztusban azonban maga mögött tudta hagyni a kiváltságos helyzetét. Ez az, amitõl napjainkban sokan nem tudnak megszabadulni.

Simon Péter és a tanítványok közül többen úgy érezték, hogy az evangélium üzenete csak azoknak a zsidóknak szólt, akik Jeruzsálemben, Júdeában és Samariában éltek. Pál apostol volt az, aki megszabadította õket ettõl a szûk látókörtõl. Buzdítására indult meg a misszió Antiókhiában és Szíriában. Vajon a mi látókörünk néha nem ilyen szûk-e? Egy példát mondok. Azok akik autót hajtanak, tudják, hogy az elsõ ablakunk felett van egy visszapillantó tükör, amit nézve látjuk mi történik mögöttünk. Jó rendszeresen visszapillantani és tudni mi van mögöttünk, de jaj annak a vezetõnek, aki elõre nem néz, hanem csak visszafelé. Aki csak visszafelé néz, az elõbb-utóbb össze fog ütközni a valósággal.

A bevándorló gyülekezet tagjai magukkal hozzák a múlt gondolatait, érzelmeit és szokásait. Ha valaki falun nõtt fel, akkor hozza a mezõgazdasági társadalom hagyományait. Aki városról jött, az már másképpen viszonyul a változásokkal tele élethez, mint az, aki körül látszólag megállt a világ. Amikor a legutóbbi buffaloi angol gyülekezetemben szolgáltam, akkor örömmel láttam, hogy a presbitereknek fele egyetemet végzett tanár volt. Volt az egyházban egyetemi professzor, teológiát végzett orgonista, orvos, de sok egyszerû munkás is. Az egyháztagság több mint felének német volt a háttere, de volt ott más nemzetíség is. A Krisztus szeretete vezette õket, és Krisztusban találkozott szabadon a diplomákkal rendelkezõk csoportja, ugyanúgy, mint akik csak középiskolát, vagy kevesebb iskolát végeztek. Egy szentélyben találkoztunk mindnyájan, mint Krisztus egyenrangú megváltottjai. A vezetõket nem a koruk, hanem a hitük, elõrelátásuk és tehetségük szerint választották a gyülekezet tagjai évente. Azért évente, mert sok volt az önkéntes, akik új gondolatokkal, lehetõségekkel akarták az egyház ügyét elõre vinni. Nem láncolta le õket a múlt. Szabadok voltak.

Pál apostol is szabad volt. A munkatársainak az elvárása nem kötötte le. Nem félt kockázatot vállalni. A magyar gyülekezeteinkben néha az a probléma, hogy a Gazsi bácsi és a Marcsa néni elvárásain belül kell mindent elvégezni. Pál apostol azért tudott csodákat mûvelni, mert nem kellett kikérni a többség szavazatát ha valamit akart tenni a Krisztus szolgálatában. A többség nem ért meg mindig mindent, és gyakran kíván olyan dolgot, ami már idejét múlta és a Krisztus ügyét hátráltatja. Ahelyett, hogy Isten Igéjébõl szereznék a meglátást, egymást kérdezik meg a tennivalókról, és így egyhangúlag tétlenségre kényszerítik az egyházukat. Jézus példázata szerint (Lukács 6:39) "A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten a verembe? Ha Pál minden apostolnak kikérte volna a véleményét, akkor a pogányokhoz nem jutott volna el az evangélium üzenete. Amikor a hajósok az utjukat kiválasztják, akkor nem a többi hajónak a lámpáit figyelik, hanem a csillagokat. Felülrõl kapják az irányra vonatkozó információt.

A mai leckénk magyarázatában Kálvin azt tanítja, hogy nekünk a gyengékhez kell igazodnunk és nem a makacskodókhoz. Kálvin szerint Pál apostol a gyengéket elvezette Krisztushoz, ám nem azért, hogy saját érdekeit szolgálja, vagy azért, hogy az emberek elõtt kedves legyen, hanem azért, hogy elvezesse õket az üdvösséghez és a lelket mentõ munkájával Istent dicsérje.

Az a szabadság, ami Pál apostolt vezette, kell hogy a gyülekezeteinket is átjárja. Ne egyéni ambíció vezessen a keresztyén munkában, hanem a szolgálat. Én mindig írásban adok jelentést a presbitériumnak. Évekre visszamenõleg meg lehet nézni, hogy sohasem a magam javát, hanem a gyülekezet javát keresem kérelmeimmel. Nincs házunk, nincs földünk. Én mindig a közösségnek építettem és nem magamnak. Ezt az életformát választottam Krisztus szolgálatában. Ha anyagiakban szegényesen éltünk is, keresetemnek tizedét valamilyen formában visszaadom egy-egy gyülekezet szolgálatára. Szerintem nem az a szegény, akinek nincs pénze, hanem az akiben nincs szeretet, békesség és jóakarat.

Pál apostolt látva nem félek a sikertelenségtõl és a hitbeli kockázattól, mert ha a Krisztus evangéliuma nem igaz és nincs feltámadás, akkor hiábavaló a prédikálásom. Ha pedig lesz feltámadás, örökélet, üdvösség és utolsó ítélet, és lesz, akkor pedig hiábavaló a földi kincsek öszegyjtése. Nem félek az ellenséges indulatoktól és attól, hogy alkalmas vagyok-e a szolgálatra vagy nem, mert nem önmagamat hirdetem hanem a feltámadott Krisztust. Ha az igehirdetésem süket fülekre talál, akkor az nem az én hibám, ameddig hûségesen hirdetem az Igét és végzem a szolgálatot. A keresztyén munkában a felelõsség mindnyájunkat egyformán terhel, mert mindnyájunkat elhívott az Úr; kiket lelkészekül, kiket presbiterekül, kiket egyháztagokul. Mindnyájunkra vár valami feladat, és ma az a kérdés, hogy mennyire vagyunk szabadok arra, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk, és mennyire vagyunk leláncolva, hogy az embertársaink kívánságának tegyünk eleget.

A hitben való élés kockázattal jár. A hitben élõ egyén néha konfliktusba kerül egy közösségben. Pál apostol idejében is volt békétlenség. A békességet nem úgy kell elképzelnünk, hogy az a zavartalanság, vagy a gonoszság elleni küzdelem hiánya. A mocsárban és posványban is van egy látszólagos csendesség. Istennek békessége nem ilyen rothadó csendességet jelent. A temetõkben a halottak nem vitatkoznak egymással, és de jaj annak a gyülekezetnek, amelyikben a lelkek meghaltak. Pál apostol békességet hirdetett és vitt az egyházak életébe, amin keresztül kialakult egy harmonikus kapcsolat és szeretetközösség, és nekünk a fõfeladatunk ennek a közösségnek az ápolása. A gyülekezet élete csak akkor fejlõdhet Istennek tetszõen, ha békesség, jóakarat és szeretet uralkodik szíveinkben. A nyugaton élõ magyar egyházainkban sok szakadás történt az elmúlt évszázad alatt mert a vezetõk önfejen, saját céljaikat követve akartak szabaddá válni, és nem Krisztusban, mint Pál apostol. Kell, hogy szabadok legyünk egymást szeretni keresztyén módon. Sokszor a barátaink elvárják, hogy mi is haragudjunk azokra, akikre õk haragszanak. Én az evangéliumi szeretet jegyében szívembe fogadom még azokat is, akik rosszindulattal viseltetnek irántam, de ugyanakkor szabad vagyok azok közé menni, akik befogadják nemcsak az üzenetemet, hanem Isten üzenetének közvetítõjét is. A próféták és apostolok életében azt láttuk, hogy akik az üzenethozót megfeszítették, azok az Isten üzenetét is visszautasították. Ez napjainkra is érvényes.

Pál apostol munkásságában az is lecke, hogy szabadon szerethetjük mindazokat, akiket Isten szeret. Napjainkban a világ megválogatja, hogy kiket szeressünk. Elõítéletet teremt bennünk. Krisztus egyházában a pénzünkkel, idõnkkel és tehetségünkkel azt az egyént, vagy ügyet segíthetjük, amelyiket akarjuk. Szabadok vagyunk. Szabadon kifejezhetjük a véleményünket és ellenvéleményünket. Pál apostol a szabadságában mások szolgáivá vált, hogy a többséget megnyerje. Ez volt az õ szabadsága.

A keresztyén jellem legjobban abban bontakozik ki, hogy mi módon használjuk fel a szabadságunkat. Szabadon választhatjuk a szolgaságot, és a végsõ fokon a keresztyén rend az, hogy "aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok, és aki közöttetek elsõ akar lenni, az legyen rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy õ szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Máté 20:26-28)

A világ a nagyságot sikerrel méri, és éppen ezért az egyház életét sokan nem a szolgálatban, hanem az anyagi javak összegyûjtésében látják meg. Sokak szemében az a gyülekezet gazdag, ahol sok pénz van. Mennyire eltér ez Pál apostol gondolkozásától. Õ a Krisztus szolgálatában találta meg a szabadságát és nagyságát. Az volt a célja, hogy minél több hitetlen megnyerjen a Krisztus ügyének. Ezért a célért a zsidóknak olyanná lett, mint a zsidó. Az erõtlenekért erõtlen lett, és mindezt az evangéliumért tette.

Pál apostol nem többszínben játszó kaméleon volt, aki változtatta nézeteit, hanem olyan egyén volt, aki szabadon felvette a szolgaság jármát azért, hogy Krisztus evangéliumát el tudja vinni a szélrózsa minden irányába.

Az egyházunk élete sokkal hatásosabb lenne az evangélium hirdetésében, ha egymás iránt nagyobb szeretetet, jóakaratot és békességet gyakorolnánk, és betartanánk a szeretetközösség alapvetõ elveit. A lelkész csak úgy tud valakit elhívni a szeretközösségbe ha van szeretet és van közösség, és a szolgaság lelkével állunk hozzá a feladataink elvégzéséhez. Krisztusban át tudunk hidalni minden nemzetíségi érzelmet, kultúrát és kort. Ez tette Pál apostol munkáját sikeressé, és az hogy szabadon tudta vállalni Krisztus ügyéért a szolgaságot.

Pál a leveleit a kegyelem és békesség hirdetésével kezdte meg. Kegyelemmel és békességgel köszöntötte õket. Ezzel fejezem be az igehirdetést. Isten kegyelme és békessége keresztyén életre vezeti az egyént. Isten kegyelmes hozzánk, hogy bûnbánatra ébredjünk és mások felé is megbocsátóak legyünk. Kegyelem és békesség nélkül, szeretet és jóakarat nélkül, és szolgaság nélkül nincs keresztyén szolgálat. Ezt tanítja Pál apostol. Kérem Istent hogy adja meg nekünk is mind ezt, hogy mi is harmóniában éljünk Istennel és embertársainkkal. Ámen.

IMA

Irgalomnak és kegyelemnek kútfeje, jóságos Isten! Egy életen át körülvesz bennünket szereteted, ezért hálával megkérdezzük, hogy kicsoda az ember, hogy így megáldod és felemeled? Bár a teremtés koronájává tettél bennünket, mégsem vagyunk arra képesek, hogy önmagunktól elvégezzük a ránk bízott keresztyén feladatokat.

Köszönjük, hogy elküldted nekünk Megváltónkat, Jézus Krisztust. Õ összekapcsolja bennünk a földi és a mennyei értékeket. Köszönjük Szentlelkedet, aki a mai szolgálati alkalommal is biztat bennünket, hogy szent Nevedet imádsággal, énekléssel és hálaadással tiszteljük.

Mennyei Atyánk! Szentlelkeddel vezess bennünket az istentiszteletünkön, és készíts fel arra, hogy ne csak hallgatói, hanem befogadói legyünk a mai üzenetnek.

Atyánk! Bizalommal járulunk színed elé, és arra kérünk, hogy Igéd fényében bûneinket ismertesd meg velünk, és vezess el minket az õszinte bûnbánatra. Szentlelked szüljön minket újakká, és engedd meg, hogy újjászületve szabad akaratunkból szolgáid lehessünk, követvén Jézus Krisztust, és az Õ apostolaihoz hasonlóan.

Itt, e szentélyben, és a hétköznapi életben is, vezesd gyülekezetünket Igéddel. Formálj minket szent közösséggé, hogy mint a Te megváltottjaid tovább adjuk a templomban kapott világosságot, és a Krisztustól kapott üzenetet. Úgy irányíts lépteinket, hogy az apostolokkal mi is megharcoljuk a szolgálat nemes harcát, és elnyerjük az élet koronáját. Kérünk, hogy nem csak a földi élet végén, hanem már most találkozhassunk a Megváltó Krisztusunkkal. Ámen.

"

Alázat és szolgálat

Lekció: I. Péter 5:1-11; Textus: I. Péter 5:6 "Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején."

Péter apostol arra inti a keresztyéneket, presbitereket és igehirdetõket, hogy nyájukat legeltessék, de nem úgy, amint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint példaképei a nyájnak. A szeretet és alázatosság gyakorlása a keresztyén egyház minden hivatalában szükséges. Ám ennek ellenére vannak az egyházban olyanok is, akik magukat nagyobbaknak és okosabbaknak tartják másoknál. A naiv szemlélõ azt gondolja, hogy csak a világi foglalkozásokban van rangkórság, de szomorúan be kell vallanunk, hogy még a nyugati világban élõ lelkészeink, püspökeink között is van egy pár, aki több tiszteletet akar magának, és a jogtalan doktori cím felvételétõl sem retten vissza. Szomorú állapot az, amikor felszentelt papok Krisztus tanítványainak vallják magukat, s közben hétrõl hétre az egyházi hiradóikban, havi körleveleikben, nem létezõ diplomákat tûzdelnek neveik mellé. Ezek másokat félrevezetve, nemcsak önmagukra hoznak ítéletet, hanem kollegáikra, egyházainkra, mindnyájunkra. "Lehetetlen, hogy botránkoztatások ne történjenek; de jaj annak, aki ilyeneket okoz." (Lukács 17:1)

Az egyház hamis alázat gyakorlásával, vagyis az igazi alázat nélkül, elveszíti vezetõszerepét. Sajnos néha olyanok kezébe kerül az irányítás, akik keveset tudnak, keveset tesznek az Úr szolgálatában. Jézus Krisztus szolgálatának értelmét a magas szintrõl lehúzzák a porba. Sok helyen a gyülekezet világiasan gondolkozó vezetõi vagy nem tudják, vagy elfelejtik, hogy Krisztus egyházának titkát az Úr csak az alázatosaknak mutatja meg.

A beképzeltség és gõg Isten törvényeivel nem egyeztethetõ össze, mert nem a vezetõink tiszteletére járunk templomba, hanem Isten tiszteletére. Aki magát nagyobbra tartja másoknál és önmagával dicsekszik, az másokat lealacsonyít, közönségessé tesz. Ha valaki azt hiszi, hogy a gazdagsága, származása, ereje, alakja vagy szépsége õt mások felé emeli, az nem az evangélium mértékével, hanem a világ mértékével méri a nagyságát.

Leckénkben az ifjakhoz intézett intelmekben az ötödik vers arra biztatja õket, hogy övezzék fel magukat az alázatosság kötényével. Ez a kifejezés a magyar Bibliámban nem érezhetõ annyira, mint az angol fordításokban. Faluhelyen nemcsak az asszonyok, hanem a férfiak is hordtak kötényt, ami legtöbbször erõs anyagból készült. Ez a kötény a munkás ruháját megvédte és tisztán tartotta. Ugyanilyen formában az alázat köténye megvéd és tisztán tart bennünket az Úr szolgálatában.

Jézus alázattal megmosta tanítványai lábát, és "akkor letette a felsõruháját, és egy kendõt véve, körülkötötte magát, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendõvel, amellyel körül volt kötve... Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsõruháját, ismét letelepedett, és azt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek." (János 13:1-20)

Jézus felövezte magát egy kendõvel, ami az alázatot jelképezi, úgy mint, amikor napjainkban valaki feltesz egy kötényt, akkor azzal a szolgálatkészségét is jelképezi. Ezzel ellentétben vagy egy másik fajta ruhadarab is, a nyakba vehetõ sál vagy stóla, aminek a rokona napjainkban a nyakkendõ. Ez magasabb beosztást vagy tisztséget jelképezhet. Jézus nem a stólát tette a nyaka köré, hanem kendõt kötött a dereka köré. Az alázat ezen jelképével állt munkába. Ez a jelkép a magyar Bibliánk új fordításaiban nem bontakozik ki a felületes szemlélõ elõtt. A görög szó egy ritkán használt kifejezés. Azt jelenti, hogy egy szolga vagy rabszolga felveszi a szolgálat kötényét. Felövezi magát. Elkészül a felszolgáláshoz. Nekünk ebben a tanítás az, hogy magunkra kell venni a szolgálat és alázat kötényét, és utánoznunk kell Jézus Krisztust, aki szolgává lett érettünk. A keresztyén vallásban az csodálatos, hogy aki magát megalázza, az felmagasztaltatik, aki pedig az életét elveszti a Jézus Krisztusért, annak az élete megtartatik. Az élet koronájának az elnyeréséhez hozzátartozik az alázat és a szolgálat.

Valaki egyszer azt mondta, hogy ha az emberek csak az alázat ruháját öltenék magukra, akkor hiányos lenne az öltözetük. Péter apostol az alázatosságról szóló tanításában nem csak a fiataloknak beszél, hanem szól a presbitereknek, vezetõknek, idõseknek, fiataloknak, régi és új keresztyéneknek. Minden egyháztagnak szól az üzenet.

Bibliaolvasásunk tanítása a világi életre is alkalmazható. Az alázat szükséges az állami, tartományi, megyei és városi szinten is. Alázatos szolgálat nélkül nemcsak az egyházak, de a társadalmi szervezetek sem tudják kellõképpen elvégezni a rájuk bízott feladatokat. Az alázatos lelkület ugyancsak szükséges a család otthonokban, és az iskolákban is. Az alázatos egyén áldást hoz családjára, egyházára, mert nem csak az Úr elõtt lesz kedves, hanem az emberek elõtt is. Az alázatosak Isten gyermekei, a gõgösek, a beképzeltek pedig a sátáni erõk hatalmát segítik elõ.

Keresztyén egyházunk egyik legfontosabb feladata a szolgálat. Évszázadokon át voltak problémák, szakadások az anyaszentegyházban, és legtöbbször azért, mert valaki, vagy valakik zsarnokoskodtak, elnyomták a gyengéket és az Isten tisztelete helyett önmaguknak kívántak dicsõséget szerezni. Nem ember, hanem istentisztelet vasárnapi szolgálatunk célja.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy az alázatosság szolgaságot és szelídséget, nem pedig bátortalanságot, vagy cselédséget jelent. Az alázatosság nem azt jelenti, hogy mások lábtörlõivé válunk, hanem azt, hogy minden munkánkban megérezzük Isten kegyelmét. Meg kell éreznünk, hogy a sikereink közepette megbotolhatunk, eleshetünk. Az alázatos egyénnek nem kell önmagát hamisan kisebbnek gondolni a valódi nagyságától. Kell, hogy legyen önbizalma, hite. Elõfodul néha, hogy egy mûvész, egy tudós minél nagyobbakat alkot, annál jobban érzi, hogy még mennyi mindent meg kell tanulnia, és mennyi mindent jobban el kell végeznie. A tudatlan viszont azt hiszi, hogy senki sem képes egy-egy munkát olyan jól elvégezni mint õ, mert õ többet tud mint mások.

A keresztyén életnek az alázat is fundamentuma. Csak az alázatos szívûek ismerik meg Jézust Krisztusként, Megváltóként. Kempis Tamás szerint Isten az alázatossal jár; a szerényeknek mutatja meg magát; értelmet ad Önmagáról a kisgyermekeknek; kinyilatkoztatja az akaratát a tiszta szívûek elõtt, de elrejti kegyelmét a gõgösök elõl. A Példabeszédekben ezt olvassuk: "A csúfolódókat õ megcáfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." (4:34) Az alapigénkben ennek értelmében szól mihozzánk Péter apostol üzenete: "Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." Ez azt jelenti, hogy Istent, Teremtõként kell meglátnunk az Õ igazi nagyságában, és önmagunkat pedig, mint teremtett lényeket. Isten a gyengeségében is erõsebb, mint bárki, és ha lenne tudatlansága, az túlszárnyalná az emberi bölcsesség legmagasabb szintjét. Életünknek minden pillanata Istentõl függ. Ezt alázattal elfogadhatjuk és egy új életet találunk, vagy pedig lázadozunk az Õ hatalma ellen, és akkor örök kárhozatra megyünk. A Lukács 14:11-ben ezt olvassuk: "Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."

Sem orvosi bizonyítvány, sem világi igazolvány nem mentesít bennünket az alázatos szolgálat szükségétõl. Önmagunkat csapjuk be ha csak saját fontosságunkat látjuk meg. Emlékszünk arra, aki a templomban így imádkozott? "Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedõ is." (Lukács 18:11)

Emlékszünk arra a képmutatóra, aki maga elõtt kürtöltetett, amikor adományát adta, hogy a zsinagógákban és az utcán dicsérjék õt az emberek? (Máté 6:2) Gondoljunk önmagunkra: a Kanadai Presbiteriánus Egyház gyülekezetei közül csak a magyar egyházak évi jelentéseiben van kimutatva az egyéni adakozás összege.

Az alázatnak egyik megnyilvánulása az, amikor nem munkánkkal, nem adományainkkal, hanem Jézus Krisztus keresztjével tudunk dicsekedni. (Gal. 6:14) "Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára."

Ha Jézus hitével, Krisztus lelkületével végezzük el a gyülekezeti munkánkat, akkor kibontakozik elõttünk az alázatos szolgálat lelket megváltó ereje. Ráébredünk arra, hogy amit nem tudunk elvégezni, azt elvégezte helyettünk Isten Jézus Krisztusban. Alázatos lélekkel meg kell látnunk, hogy az egyházban a megváltó erõ azokra jön el, akik maguk mögött hagyják a világias nézeteiket, és Keresztelõ Jánoshoz hasonlóan érzik, hogy Jézusnak növekedni kell, nekünk pedig kisebbé kell lennünk. (János 3:30) Ámen.

KÖNYÖRGÉS

Hálát adunk, Urunk, Igédért amellyel szólsz hozzánk. Köszönjük a szavadból áradó jóságot, szeretetet, köszönjük a vigasztalást és az erõt, de köszönjük azt is, hogy Igéd leleplezi vétkeinket és megfed bennünket.

Könyörgünk gyülekezetünkért, és kérünk gyûjtsd össze rendszeresen népedet, és add, hogy a hallott Igének nem csak hallgatói, hanem cselekvõi is legyünk. Áldd meg egyházunkat, különösen a vezetõket! Adj Lelkedbõl erõt, hogy só és kovász tudjunk lenni a szolgálatban.

Könyörgünk Hozzád a szenvedõkért, betegekért, idõsekért, magányosakért, gyászolókért, hitetlenekért és elesettekért. Könyörülj rajtuk, jóságos Istenünk!

Esedezünk gyermekeinkért. Legyen az evangélium számukra az út! Könyörgünk a szülõkért, add, hogy érezzék meg örökségünk értékeit. Vezesd vissza õket közösségünkbe.

Köszönjük Neked azokat, akik legközelebb állnak hozzánk: családunkat, barátainkat. Könyörgünk értük és kérünk õrizd meg õket és bennünket a Te szövetségedben.

Áldd meg a világban szétszóródott gyülekezeteinket, és engedd meg, hogy a magyar szolgálatunkban mindenek felett keresztyének és Jézus követõi maradjunk. Ámen

"

Mi lesz ha...?

Lekció - I. Kir. 9:1-9; Textus - I. Kir. 9:4-7 "És ha te nekem tetszõ életet élsz, ahogyan élt apád, Dávid, tiszta szívvel és õszintén, és megteszel mindent, amit megparancsoltam neked, megtartva rendelkezéseimet, és végzéseimet, akkor állandóvá teszem királyi trónodat Izráelben örökké, ahogyan megígértem apádnak, Dávidnak: Nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról. Ha azonban konokul elfordultok tõlem, ti és utódaitok, és nem tartjátok meg parancsolataimat és végzéseimet, amelyeket elétek tártam, hanem más isteneket fogtok tisztelni, és azokat imádjátok, akkor kiirtom Izráelt arról a földrõl, amelyeket nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elõl, Izráel pedig példabeszéd, és gúny tárgyává lesz minden nép elõtt."

Textusunk kulcsszava a "ha" szó. Csupán két betû van benne, de ez a két betû sokat jelent. Vannak hosszabb szavaink is, amiknek viszont csak a szójátékban van értelme. Mivel a két leghosszabb szavunkat kevesen ismerik. Az egyikben 44 betû van, a másikban 36: megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért az elsõ, és a második: legeslegmegengesztelhetetlenebbnek.

Ezek a szavak olyan hosszúak, hogy egy perc eltetével elfelejtjük, de a "ha" szót könnyebb megjegyezni. A "ha" szónak fontos szerepe van az életünkben. A Bibliában nagyon sok gondolat és mondat kezdõdik ezzel a szóval: Például: Ha az elsõ ember nem akart volna Istenhez hasonló lenni, és ha betartotta volna Isten parancsait, akkor megmaradhatott volna az édenkerti állapotban. Ha Sodomában ötven igaz embert talált volna az Úr, akkor nem pusztította volna el a várost.

A textusunk alapja is a "ha" szó. "És ha te nekem tetszõ életet élsz, ahogyan élt apád, Dávid, tiszta szívvel és õszintén, és megteszel mindent, amit megparancsoltam neked, megtartva rendelkezéseimet, és végzéseimet, akkor állandóvá teszem királyi trónodat Izráelben örökké, ahogyan megígértem apádnak, Dávidnak: Nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról. Ha azonban konokul elfordultok tõlem, ti és utódaitok, és nem tartjátok meg parancsolataimat és végzéseimet, amelyeket elétek tártam, hanem más isteneket fogtok tisztelni, és azokat imádjátok, akkor kiirtom Izráelt arról a földrõl, amelyeket nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elõl, Izráel pedig példabeszéd, és gúny tárgyává lesz minden nép elõtt." (I. Kir. 9:4-7)

Az Újtestamentumból is veszek példát a "ha" szóról. "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek váljanak kenyérré." (Máté 4:3) "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róm. 8:31) "Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által." (Róm. 8:11) "Hiszen ha a halottaknak nincs feltámadásuk, akkor Krisztus sem támadt fel, akkor üres a mi igehirdetésünk, de üres a ti hitetek is... Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bûneitekben vagytok. Sõt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, akkor minden embernél szánalomraméltóbbak vagyunk." (I.Kor. 13-19)

"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, az megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (Máté 16:24b-26a) "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el a vagyonodat, oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj és kövess engem." (Máté 19:21)

Életünkben, sorsunkban a "ha" szó szintén nagy szerepet játszik. Mi történt volna velünk ha Magyarországot nem hagytuk volna el? Milyen irányba haladt volna az életünk ha szakmát, vagy egy más szakmát tanultunk volna? Mivel foglalkoznánk, ha elvégeztük volna a középiskolát, az egyetemet? Mennyi erõnk lenne most, ha rendszeresen étkeztünk volna, ha lefogytunk volna, ha nem ittunk, vagy nem dohányoztunk volna, ha rendszeresen tornáztunk volna évtizedeken át?

A játékok is tele vannak a "ha" szóval: Ha a kapus elérte volna a labdát, nem kapott volna ki a csapat. Ha egy lépéssel elõbbre jutottam volna, nyertem volna. Ha másat lépett volna sakkozás közben, vagy más lapot játszott volna ki a kártyajátékban, akkor nyert volna.

Ha több pénzem lett volna nem kellett volna eladni a házat vagy földet. Ha nem lett volna fagy, és ha több esõ esett volna megmaradt volna a termés. Ha fiatal koromban tudtam volna mindazt, amit most tudok, akkor másképpen irányítottam volna az életemet.

Betegségben vagy veszélyben szintén felhangzik a "ha" szó. Ha visszaadja Isten az egészségemet, ha megment, akkor Õt fogom szolgálni. Ha a gyermekem, apám, anyám vagy testvérem meggyógyul, akkor rendszeresen elmegyek az istentiszteletekre. Ha nyerek a lottón, akkor adok nagyobb összeget a templomnak is.

Az életünk egyik kulcsszava a "ha" szó. A probléma akkor kezdõdik, amikor Isten szolgálatában hangoztatjuk ezt a kifejezést. Ha nem jön haza a fiam vagy a lányom a hétvégére, akkor elmegyek a templomba. Ha jól érzem magam, és ha lesz idõm, akkor elmegyek segíteni sütni, fõzni, felszolgálni.

Egy humoros illusztrációval érzékeltetem a leckénk lényegét. Hajótörés után, egy mentõcsónakban két tengerészt egy lakatlan szigetre sodortak a szelek. Senki sem járt arra. Egy hónap elteltével az egyik elhatározta, hogy jó lenne imádkozni. Ígéretekkel kezdte az imát, mondván, hogy ha megmentesz, Istenem, és akkor minden vasárnap elmegyek a templomba. Mielõtt folytathatta volna a fohászkodást, rászólt a barátja: Hagyd abba az imádkozást, és ne ígérj többet, mert hajót látok a távolban.

Soknak ilyen az élete. A baj és betegség idején keresik Istenhez az utat, de a veszély elmúltával elfelejtik ígéreteiket, mert minden feltételekhez volt kötve.

Fülöp makedón király, Nagy Sándor apja, a pun háború idején azt üzente egyszer az ellenségnek, adják meg magukat, mert ha bemennek a katonái a városba, akkor még a falakat is lerombolják. Fülöpnek egy szót üzentek vissza a vár védõi: "Ha". Ez az egyszerû szó a makedón király tudomására hozta, hogy az ellenség bátran fogja védeni a várost. A második makedón háborúban, Krisztus elõtt 197-ben a rómaiak legyõzték Fülöp hadait, és ezzel Fülöp elveszítette a korábban szerzett területeket, és Görögország egyeduralmát is.

Talán napjainkban felhangzik a sóhaj: Ha én még egyszer fiatal lehetnék! Nagy dolgokat alkotnék. Ezzel a gondolattal elmondhatjuk azt is, hogy ha Petõfi nem 23 éves korában halt volna meg, akkor milyen nagy költõ lehetett volna. Petõfi fiatalon hazánk legismertebb költõje lett, mert nem mondta, hogy majd ha lesz idõm írni fogok. Írt a csatamezõn is, és írt a mézeshetek idején is. Amikor a sorsa jó volt akkor is írt, de ha nehézségekkel kellett neki szembenézni akkor is írószerszámot fogott a kezébe.

Michelangelo közel volt a kilencvenhez, amikor legszebb alkotásait produkálta. Legcsodálatraméltóbb talán a velencei Tiziano Vecellio, aki kilencven évét túlhaladva is festette a hatalmas méretû, lenyügözõ oltárképeket és mitológiai kompozíciókat.

Azt hiszem, hogy az életnek nem csak a rövidségét, vagy hosszúságát kell meglátnunk, hanem a minõségét is. Ha annyi hitünk van, mint egy mustármag, akkor az éveink számától függetlenül csodákat tudunk mûvelni.

Jézus megdicsõülése után, amikor a tanítványai nem tudtak meggyógyítani egy holdkóros fiút, a Mester azt mondta nekik: "Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen." (Máté 17:20)

Visszatérve a bibliai leckénkhez figyelembe kell vennünk a következõket: Legelõször az Úr azonnal megjelent Salamon imádsága után. Másodszor azonban akkor jelent meg az Úr, amikor Salamon egy lelki keresztút elõtt állt. Ahogy teltek az évek a templomépítés és annak felszentelése után, Salamon más isteneket kezdett követni annak ellenére, hogy kétszer is megjelent neki az Úr. Az Istentõl való elfordulás lassan kezdõdött és fokozatosan erõsebb lett. Elõször csak a szívben mutatkozott meg, de késõbb külsõleg is kezdett meglátszani. Amikor az elhidegülés és Istentõl való elfordulás nyilvánvaló lett, akkor Salamon kapott egy figyelmeztetést: "És ha te nekem tetszõ életet élsz, ahogyan élt apád, Dávid, tiszta szívvel és õszintén, és megteszel mindent, amit megparancsoltam neked, megtartva rendelkezéseimet, és végzéseimet, akkor állandóvá teszem királyi trónodat Izráelben örökké, ahogyan megígértem apádnak, Dávidnak: Nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról. Ha azonban konokul elfordultok tõlem, ti és utódaitok, és nem tartjátok meg parancsolataimat és végzéseimet, amelyeket elétek tártam, hanem más isteneket fogtok tisztelni, és azokat imádjátok, akkor kiirtom Izráelt arról a földrõl, amelyeket nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elõl, Izráel pedig példabeszéd, és gúny tárgyává lesz minden nép elõtt."

Salamont arra biztatta az Úr, hogy maradjon hû a kapott rendeléseihez, és járjon Istennek utján. Salamon azt kérte imádságában, hogy Isten tartsa szemét a templomon. Salamon azt az igéretet kapta, hogy nemcsak az Úr szeme, hanem a szíve a templomban lesz, de csak úgy hogy ha Salamon betartja az Isten törvényeit és az Urat szolgálja. Itt nemcsak ceremóniákkal teli szolgálatról van szó, hanem teljes odaadásról. És ez volt az, amit Salamon az élete késõbbi részében nem tartott meg. Nem maradt hû Istenhez. Ezért jön a figyelmeztetés: "Ha azonban konokul elfordultok tõlem, ti és utódaitok, és nem tartjátok meg parancsolataimat és végzéseimet, amelyeket elétek tártam, hanem más isteneket fogtok tisztelni, és azokat imádjátok, akkor kiirtom Izráelt arról a földrõl, amelyeket nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elõl, Izráel pedig példabeszéd, és gúny tárgyává lesz minden nép elõtt."

Isten megjelenése a templomban kegyelmi ajándék volt. Azt a célt szolgálta, hogy figyelmeztesse Salamont arra, hogy ne haggya el a hitét, és vigyázzon a szívére. A figyelmeztetés hoszúlejáratú. Salamon, mint király felelõs az országáért. A király és az ország vezetõinek a rossz úton való járása az egész népet befolyásolta. Izráel korábbi és késõbbi történelme hûen igazolta ezt az elvet. Amerre a király haladt arra haladt az ország. Ez más népek történelmében is így volt. Ha a király katolikus volt, akkor a nép is azzá vált. Ha a király protestáns lett, akkor a népe is követte. Salamon esetében pedig, ha a király elfordult Istentõl, akkor a népe is hitehagyott lett.

Ez így van napjainkban is. Egy magyar közmondás szerint a fejérõl büdösödik a hal. Ha egy ország, egy tartomány, egy város, egy szervezet vagy egy gyülekezet vezetõsége nem jár Istennel, akkor az õket követõk is elfordulnak az Úrnak a törvényeitõl.

Salamon Istentõl való elfodulásának két következménye volt. Az elsõ a számûzetés, a második pedig a templomtól való eltérés volt. Ezt követte a templom lerombolása. Ennek láttán a pogány világ gúnyt ûzhet Izráelbõl, Isten pedig kiirtja Izráelt arról a földrõl, amit nekik adott. A mai leckénkben figyelmeztetés van nemcsak Izráel felé, hanem felénk is. A kulcsszó két betûbõl áll: "ha". Mi lesz ha elfordulunk Istentõl? Adja az Úr, hogy ez sohasem történjen meg az életünkben. Ámen.

IMA

Gondviselõ jó Atyánk! Aki testünk, lelkünk szükségeirõl gondoskodik, aki kezében hordja életünk ügyes-bajos dolgait, aki rólunk meg nem felejtkezik, háromszor szent nevednek dicsõitésére jelentünk meg a Te szent házadban. Eljöttünk, hogy lelkünk áldozatát bemutassuk e templomban, és hogy a keresztyén élet lelki javaiból részesedhessünk. Idejöttünk azért is, hogy köszönetet mondjunk az elmúlt hét áldásaiért.

Köszönjük Jézus örök életet nyújtó ajándékait és lelki vezetését. Köszönjük a vérével megszentelt anyaszentegyházat, amelyben az Ótestamentum hite, az Újszövetség evangéliumi ereje családdá, egy új Kánaán örökösévé tesz bennünket. Köszönjük a szeretteinket, a családi otthonok melegségét, de ha egyedül maradtunk, azt is elfogadjuk, és arra kérünk, hogy tedd azt kegyelmi idõszakká, amiben gyakran veled lehetünk imádságaikban.

Atyánk, Istenünk! Ha betegség vagy gyengeség jut csak osztáyrészül, akkor figyelmeztess bennünket arra, hogy a tanítványságunknak ára van, és tudasd velünk, hogy kereszt nélkül nem kapjuk meg az élet koronáját.

Színed elé járulva, az istentisztelet útján belsõ lelki erõket kérünk, aminek segítségével az élet külsõ csatáit meg tudjuk harcolni. Kérünk, hogy a Biblia hõseinek az életén keresztül adj újabb értelmet, inspirációt, biztatást a szolgálatban.

Nyisd meg a lelki szemeinket, a mi szívünket, hogy megérezzük az élet mulandóságát, és úgy irányítsd lépteinket, hogy ne mulasszuk el a hívó szavad meghallgatását. Éreztesd velünk a Te jóságodat, áldásaid gazdagságát. Vezess bennünket, mint vezetted Salamont és áldj meg mint õt megáldottad. Ámen.

Isten gondviselése

Lekció: Lukács 12:22-34, Textus: Lukács 12:22 "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit egyetek, és testetek miatt, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál."

A legjobb tudomásom szerint egyetlen madár sem épít több fészket, mint amire szüksége van. A medvék is megelégszenek egy barlanggal. Nem gondolom, hogy egy hörcsög vagy egy mókus valahol az aggodalomtól pusztult el, mert nem gyûjtött eleget a téli hónapokra. Az állatok nem aggódnak, mint az emberek.

Chicagóban egy orvos kutató a gyomorfekély okait tanulmányozva feladta a kutyák használatát a kísérletei közben, mert a kutyákat nem tudta rábírni arra, hogy aggodalmaskodjanak. A gyomorfekély fõ oka az aggodalom. Amikor mesterséges módon ültetik be a gyomorfekélyt a kutyákba, akkor az ebek a betegségükben lefekszenek és addig pihennek, amíg meg nem gyógyulnak.

Dr. Mayo, akirõl a híres klinikát elnevezték Minnesotában, azt mondta az aggodalomról: "Az aggodalom befolyásolja a vérkeringést, a szívet, a belsõ szerveket, az idegrendszert, és komolyan befolyásolja, az ember egészségét. Idáig nem találkoztam olyan emberrel, aki azért halt volna meg, mert sokat dolgozott, de sokról tudok, aki a kétségei és aggodalmai miatt lett a halál áldozata."

A napi sajtó, és a magazinok is, rendszeresen foglakoznak az aggodalommal, és néha még véleménykutatást is rendeznek azzal kapcsolatban, hogy mi aggasztja az embereket a legjobban.

Nemcsak napjainkban, hanem Jézus Krisztus idejében is voltak aggodalmaskodók, így természetes, hogy a mi Urunk is foglalkozott ezzel a témával. Arra figyelmeztette a tanítványait, hogy ne vegyék kölcsön a jövõ bajait. Nem azt mondta Jézus, hogy ne tervezzük a jövõt, hanem arra figyelmeztet, hogy ne aggodalmaskodjunk a jövõ miatt. Jézus követõi azért tudták legyõzni az aggodalmaikat, mert a lelki élet dolgaival törõdtek.

Jézus egyik legfontosabb feladatának tekintette Isten országának az eljövetelét hirdetni. A nehézségei közepette is elvégezte a feladatát. Annak ellenére, hogy szembe találta magát a zsidó vezetõkkel, nem aggódott a jövõ miatt.

Jézus a missziója kezdetén megtanulhatta, hogy az aggodalom az élet ellensége, és általában azok aggódnak, akiknek nincs elég bizalma Isten gondviselésében. Az emberek félnek és aggódnak, mert ahelyett, hogy a jelenben élnének, a holnapban akarnak élni, és így a holnap gondjai veszik körül õket. Minden napnak megvan a maga baja, és nincs szükségünk arra, hogy a holnap bajai miatt is aggódjunk. Az aggodalom az élet megrontója.

Ralph Waldo Emerson az Essay címû munkájában azt írta, hogy a földbirtokost a földje birtokolja. Ez napjainkra is érvényes. A ház tulajdonosa a háza fekvésétõl függõen aggódik, hogy mi lesz ha esetleg jön egy árvíz, ha jön egy tûzvész, ha jön egy vihar, nagy javítás, stb. Az autó tulajdonosa kisebb mértékben aggódik a kocsija miatt, és a keresetének egyharmadát autókra költi. Legalább is az én esetemben három évtized keresetének egyharmadát az autók fenntartási költsége emésztette fel. Sokszor belegondolok, hogy szinte a kocsi rabszolgáivá válunk. És az az autó, ami nélkül nem tudunk élni és mozogni, a világ levegõ szennyezõdésének 90 százalékát okozza. Észak-Amerikában évente 50,000 ember lesz autóbaleset áldozata. Ennek ellenére bármilyen nevelést nyújtanánk gyermekeinknek, nem tudnánk õket rábírni, hogy változtassanak az életmódjukon, hogy száz évet menjenek vissza a múltba. A gépek birtokolják az életünket, és bár kényelemessé teszik a létünket, szolgákká tesznek bennünket.

Az autót azért használtam illusztrációnak mert a legtöbb egyháztag átérzi mit jelent a kocsi miatt aggódni. Különös gond ez, amikor nagy útra készülünk, és nem tudjuk, hogy elérjük-e célunkat, vagy vissza tudunk-e jönni baj nélkül. Az autókat szolgálva aggódunk ha valami baja van.

Van egy unokatestvérem, aki 25-30 évvel ezelõtt mindig kereste a bajokat a kocsijában, és megpróbálta kijavítani azokat a problémákat, amik véleménye szerint be fognak következni. Majdnem minden hétvégén kocsit javított. Egy pár hónapja megkérdeztem tõle, hogy ennyi év után abbahagyta-e már az aggodalmaskodását. Új autója van, de a válasza az volt, hogy nem hagyta abba.

Kedvenc történetem az, hogy egy kis gyárba bement egyszer egy fiatal ember munkát keresni, és az igazgató azt mondta neki, hogy csak egyetlen egy üresedés van: az igazgató helyettesének az állása. A fiatal ember megkérdezte, hogy mi a feladatköre az igazgató helyettesnek. Azt a választ kapta, hogy az igazgató összes aggodalmát, gondját és terhét neki kell a vállán hordani, és ezért évente 50,000 dollár fizetést kap. A fiatal ember erre kíváncsian megkérdezte, és azt a fizetést honnan kapom? Erre az igazgató azt felelte, hogy az lesz az elsõ dolog, ami miatt az új munkájában aggódnia kell.

Az emberek aggódnak betegségeik és fájdalmaik miatt, az öreg kor miatt, a halál közelsége miatt, pénzügyi problémák miatt, és folytathatnám a listát. Megvannak aggodalmaink az egyházon belül is. Megöregedtek a munkások, és ahol a társadalmi rendezvényekbõl jön be az évi bevétel nagy része, ott az a gond, hogy találunk-e elég segítõ kezet. Bírunk-e a régi úton járni?

Kanadában az ipari pangás folytatódik, és sok család azért aggódik, mert nincs elég munka. A várandós anya aggódik a születendõ gyermek épsége miatt. A szülõk aggódnak a gyermekeik miatt, és azért imádkoznak, hogy elkerülje õket a bûnözés, ital és kábítószer használatának veszélye. A világ egyik legjobb országában, Kanadában, is tele vannak az emberek aggodalommal.

Bevallom, hogy bármilyen nagy is a hitem, nyugtalanságot okoz az egyházunk jövõje. Nem történt meg az õrségváltás. Sokat temetünk, keveset keresztelünk és konfirmálunk. Nincsenek fiatalok. Vannak egy néhányan, de többõl hiányzik az az elkötelezettség és vallásosság, ami a gyülekezetünket vezette évtizedeken át.

Nemrég olvastam egy humoros történetet az egyházi elkötelezettséggel kapcsolatban. Azt kérdezte a lelkész az egyik bejegyzett tagtól: Miért nem jár az istentiszteletekre? Azt válaszolta, hogy azért, mert amikor legelõször bevitték a templomba a pap vizet loccsantott a fejére; amikor másodszor megjelent, akkor a pap összekötötte egy asszonnyal. A lelkész azt felelte: harmadszor hozni fogják, és akkor az lesz a panasz, hogy a pap és a sírásók földet dobálnak az arcába.

Milyen azoknak az élete, akik az éveiket Istentõl távol, hitetlenségben élik le? Hogy fognak ezek Isten ítélszéke elõtt megállni? Testvérek! Ha csak ebben az életben reménykedünk, akkor mindennél szegényebbek vagyunk, és meg van minden okunk az aggodalomra. De akik Istenbe helyezik a bizalmukat, azok nyugodtan nézhetnek a földi és az eljövendõ mennyei élet felé.

Ahogy figyelem az idõs testvéreink távozását, és reálisan felmérem a helyzetünket, be kell vallanom, hogy a jövõnk bizonytalan. Nyugtalanság fog el, amikor látom a közömbösséget és nemtörõdömséget. Ilyen körülmények között joggal megkérdezhetjük, hogy milyen módon tudjuk a gyülekezetünkre és az egyéni életünkre alkalmazni Jézus tanítását az aggodalommal kapcsolatban?

Kálvin szerint az aggodalmaskodó olyan, mint a nyugtalan pogány, aki nem látja, hogy Isten irányítja a világmindenséget. Azt hiszi, hogy Isten alszik és nem tördik a gyermekeivel. A Teremtõnk ismeri a szükségeinket, és ahogy gondoskodik a mezõ liliomairól és az ég madarairól, ugyanúgy, sõt még jobban gondoskodik mirólunk.

Luther azt tanítja, hogy ha hisszük, hogy van Isten, akkor nem aggodalmaskodunk az élet szükségei felõl. Ahogy a szülõk gondoskodnak gyermekeikrõl, ugyanúgy a Teremtõ gondoskodik rólunk. Isten parancsa az, hogy dolgozzunk, és ha nem érünk el eredményt, az Úr akkor is gondot visel ránk

Az aggodalom ugyanannyi idõt vesz igénybe, mint a munka, de munkával sokkal elõbbre jutunk, mint az aggodalmainkkal. Az aggodalom olyan, mint a hintaszék: mozgunk és látszólag csinálunk valamit, de nem jutunk elõbbre.

A Máté 6:26-ban ezt olvassuk: "Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek nem is aratnak, csûrbe sem takarnak, és a mennyei Atyátok eltartja õket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?" A Lukács 12:24 egy kis változással ezt mondja: "Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csûrük, Isten mégis eltartja õket. Mennyivel többet értek ti a madaraknál?"

A hollókat, vagyis a varjakat, a zsidók tisztátalan állatoknak tartották, (III Mózes 11:13, V. Mózes 14:14) és ezért a Lukács evangéliuma erõsebben fejezi ki Isten irántunk való gondoskodását. Ha a Teremtõ a tisztátalan varjakról gondoskodik, akkor hogyne gondoskodna Õ a képmására teremtett gyermekeirõl? Mi értékesebbek és okosabbak vagyunk, mint a varjak, és aggodalommal nem tudjuk az életünket meghosszabítani. Sõt az orvosok szerint az aggodalmainkkal megrövidítjük az életünket. A mezõ liliomainak és virágainak rövid az élete a miénkhez viszonyítva, és mégis felruházza õket Isten gazdagon. Hát akkor hogyne gondoskodna mirólunk a Teremtõ? A Biblia azt tanítja, hogy bízzuk az aggodalmaskodásainkat a pogányokra, vagyis a hitetlenekre.

Bibliai leckénkben nemcsak az aggodalom van megtiltva, hanem arra serkent bennünket az Ige, hogy Isten országa legyen a prioritásunk. Ne a földi kincseket keressük, hanem keressük mindenek felett Isten országát. Akik a földi gazdagságban és hatalomban keresik az élet értelmét, azok az evangéliumot és az örökéletet nem értik meg. Nekik a prédikálásunk bolondságnak tûnik fel, és amikor problémát nyújt nekik a földi élet, akkor aggodalmaskodnak. De akik hittel keresik az Isten országát, azokat nemcsak a földön, hanem a mennyben is megáldja a Teremtõ. Semmi nélkül jöttünk a világra, és közben gyûjtögetünk, de nem vihetünk semmit abból, amiért napról napra aggodalmaskodunk. Tehát miért aggodalmaskodunk? "Az aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is megnyújtani az életkorát?" (Lukács 12:25)

Befejezésül elmondok egy történetet egy pilótáról, aki a repülõgépek primitív korában világ körüli útra indult. A legutóbbi állomásától és a következõ leszálló helytõl vagy két órányi távolságra volt, amikor rágcsálást hallott. Félt elõre vagy visszafelé menni mert ráébredt, hogy patkány mászott be a gépébe a legutóbbi leszálló helyen. Tudta, hogy ha a patkány átrágja a mûszerek drótjait, akkor lezuhan, mert nem tudja irányítani a gépet. Felmérve a helyzetet ráébredt, hogy a patkány lakása lent a földön van és nem a magasban. Feljebb és feljebb kúszott a gépével, mígnem elérte a 20,000 láb magasságot. A rágcsálás megszünt és a patkány elpusztult abban a magasságban. Két óra múlva, amikor a pilóta leszállt, a mûszerei közt megtalálta a döglött patkányt. Az aggodalom olyan, mint a patkány. A földi életünkben a közelünkbe férkõzik, de mikor imádságainkban felemelkedünk Isten közelébe, akkor az aggodalmaink a magas légkörben elpusztulnak.

Hittel el tudjuk ûzni az aggodalmainkat. Jó lenne ha a textusunkon túl gyakorolnánk az I. János 4:18 tanítását is, amelyik így szól: "A szeretetben nincs félelem, sõt a teljes szeretet kiûzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, abban nem lett teljessé a szeretet." Krisztus hitével, szeretetével és reménységével meg tudjuk szüntetni az aggodalmainkat. Segítsen bennünket ebben az Úr. Ámen.

IMA

Teremtés Ura! Jézus által azt parancsolod, hogy ne aggodalmaskodjunk az életünk felõl, de ennek ellenére be kell vallanunk, hogy kicsinyhitûségnek és kételyeknek lakóhelye a szívünk. A bûneink elszakítanak bennünket a teljes bizalomtól. Vétkeinket megvallva kérünk, hogy szabadíts meg minket az aggodalomtól. Éreztesd velünk gondviselésed gazdagságát.

Köszönjük a mai üzenetet az aggodalomról, és annak ellenszerérõl a Krisztusba vetett hitrõl. Köszönjük hûséges gondviselésedet, és azt hogy az elmúlt héten is vigyáztál ránk és szeretteinkre. Szereteted gazdagságát érezve, minden kételyt le kellene gyõznünk, de az emberi gyarlóságunk miatt gyakran aggódunk múlandó földi dolgok miatt. Bár halljuk és értjük Jézus Krisztus tanítását az aggodalom hiábavalóságáról, mégis nehéz a gondjainkat teljesen a Te kezedbe tenni. Tudjuk, hogy minden megadatik azoknak, akik a Te országodat keresik, mégis nehéz elszakadni a múlandó földi értékektõl, mert ezeket látjuk, a maradandó lelki értékeket csak a hitünkkel tudjuk felmérni.

Életünk Ura! Gondviselésedben bízva, tanítsd meg minket arra, hogy az életünket Rád bízzuk, hiszen úgy is Tiéd minden pillanata. Aggodalmainkat változtasd át Jézus hitére és hegyeket mozgató erejére, és add, hogy az evangéliumban megtaláljuk országod gazdagságát, és az örök életet.

Légy gyülekezetünkkel, de légy azokkal is, akik valami okból hiányoznak közösségünkbõl. Vezesd õket vissza az egyházunkba. Adj mindnyájunknak lehetõséget arra, hogy bárhol vagyunk, templomban, vagy otthonainkban, megérintsen bennünket Igéd üzenete. Ezt kérjük Jézus Krisztus nevében és lelkületében. Ámen.

Köszönet és hálaadás

Lekció: Lukács 17:11-21; Textus: Lukács 17:17-19 "Jézus ekkor így szólt:'Nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsõítse Istent, csak ez az idegen?' És azt mondta az Úr: 'Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.'"

Ahhoz, hogy jobban megértsük a mai történetet, szükséges, hogy a lepra, vagy más néven, bélpoklosság, alapvetõ tüneteivel megismerkedjünk. A lepra egy lassú lefolyású, sokszor évtizedekig elhúzódó betegség, amit általában a tisztátalanság, tömeglakás, rossz táplálkozás, valamint a forró és nedves éghajlat készít elõ. A zsúfoltságban a szülõk megfertõzik gyermekeiket. A betegség évekig lappanghat, és fõleg a bõrt, nyálkahártyát és az idegrendszert támadja meg a fertõzés.

Három fõ típusát ismerjük a leprának. Az elsõ csoportban van a bõrt megtámadó, viszketéssel járó betegség. A bõrön vörös foltok keletkeznek, amik részben érzéketlenekké válnak. A beteg nem érzi ha égést szenved vagy megsérül. A vörös foltok helyén idõvel tojás nagyságnyi fekélyek keletkeznek, amik éveken át hegesek maradnak. Az idõtartama a betegségnek 2-20 esztendõ között van, aminek végén a leprás, ha nem gyógyul meg, meghal.

A lepra második fajtája az idegeket támadja meg. A kór általában tíz-húsz évig tart. A bõrön itt is foltok vannak, majd fekélyes hólyagok jelentkeznek. Ezt ideggyulladás, viszketés és fájdalom követi. Idõvel a bõr, egy-egy végtag megbarnul, érzéktelenné válik, kezd sorvadni, torzulni, üszkösödni. A leprás letargikus lesz, és a sok daganattól a nézete ijesztõ lesz. A betegség az utolsó állomásában az agysejteket is megtámadja, eszméletlenséget okoz, és a halál már szívesen látott vendégként érkezik meg.

A bélpoklosság harmadik formája a már említett két leprának keveréke, ahol a kórképek együtt jelentkeznek. Napjainkban olyan gyógyszerek vannak, amiknek segítségével a bélpoklosságot évekre meg tudják állítani, sõt gyógyítani is tudják. Kezelés közben a betegeket eltávolítják a fertõzött környezetükbõl és elkülönítik az egészségesektõl. A probléma az, hogy a különbözõ országokban 15-20 millió leprás van, nagyobb részük a harmadik világban, és ezek olyan szegénységben élnek, hogy az egészségügyi szervezeteknek komoly problémát okoz a leprások gondozása.

Jézus idejében Palesztinában sok bélpoklos volt, akiknek élete borzalmas lehetett. Elkülönítették õket. Nem mehettek be a falvakba, városokba. Gyakran temetõkben, barlangokban, leprakolóniákban találtak csak menedéket. A fertõzött testrészeiket be kellett takarniuk, és ha valaki közeledett feléjük, akkor kiáltaniuk kellet, hogy: "Tisztátlan, tisztátlan!" Vagyis azt, hogy fertõzõ betegségben szenvednek. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az elõrehaladott bélpoklosság a hangszálakat is megtámadja, és a beteg elveszti a hangját. A bibliai történetünkben azt olvastuk, hogy Jézus útban volt Jeruzsálem felé, a földi szolgálatának kulcs városa felé, és tíz leprás férfi kiáltozva kérte, hogy könyörüljön rajtuk. Azért kiabáltak mert a rabbik szabályai szerint legalább négy nagy lépés távolságra, vagyis négy méter távolságra, kellett maradniuk az emberektõl. De ha a szél a bélpoklosok felõl fújt, akkor körülbelül negyven méter távol kellett nekik maradni a járókelõktõl. Jézust tömeg vette körül, tehát a leprások a sokaságtól távolabb kiabálták: "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk."

Mózes a következõ utasítást kapta a leprásokkal kapcsolatban: "Parancsold meg Izráel fiainak, hogy küldjenek ki a táborból mindenkit, akinek kiütése vagy folyása van, vagy holttest miatt tisztátalan. Akár férfi, akár asszony, küldjék ki. A táboron kívülre küldjék ki õket, hogy tisztátalanná ne tegyék táborukat, ahol én közöttük lakozom." (IV. Móz. 5:2-3)

V. Mózes 13:45-46-ben a leprások öltözetével kapcsolatban azt olvassuk: "A poklos embernek pedig, akin kiütés van, legyen ruhája tépett, a haja gondozatlan, takarja el bajuszát, és ezt kiáltsa: tisztátalan, tisztátalan! Tisztátalan mindaddig, amíg rajta van a kiütés, tisztátalan õ. Egyedül lakjék, a táboron kívül legyen a lakása."

Leckénk megértéséhez jó ha azt is tudjuk, hogy a bélpoklosok tízen voltak, és köztük volt egy idegen, egy samáriai. A zsidók és a samaritánusok ellenséges viszonyban voltak egymással, de a közös veszélyben a sors együvé hozta õket. Olvastam, hogy ha árvíz vagy erdõtûz a ragadozó vadállatokat egy szûk helyre kényszeríti olyan állatokkal, amik nekik "normális" körülmények között eledelül szolgáltak, akkor a baj idején megférnek egymás mellett. Ugyanígy hozta együvé a betegség az ellenséget. Mind a tíz leprásnak Isten gyógyító erejére volt szüksége. A közös betegségben, bajban, fájdalomban egymásra találtak.

Jézus és tanítványai nem féltek a leprásoktól. Amikor Jézus kiküldte õket egy misszióra, akkor ezt mondta nekik: "Menjetek el és hirdessétek: egészen közel van már a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, ûzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok." (Máté 10:7-8)

Ha egy bélpoklos meggyógyult, akkor el kellett neki menni a rabbihoz, és átmenni az ótestamentumi tisztulási ceremónián. A rabbi határozta meg ki tiszta, ki nem. A rabbi megengedhette egy zsidónak, hogy a nép között éljen, de jogában volt az is, hogy a betegeket számûzze. Borzasztó lehetett a számûzetés, a megvetés, az elszigeteltség, mert legtöbb esetben nem volt reménység a gyógyulásra. A reménység fontos alkotó eleme az életnek. Ezt a reménységet látták meg a leprások Jézusban. Számukra Jézus volt a reménység. Hallhattak Jézus gyógyító erejérõl, ezért kiáltottak hozzá kegyelemért. "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!" A hitre épített gyógyító erõ napjainkban is aktív.

Jézus tíz leprást gyógyított meg, de a tízbõl egy idegen volt, aki samáriai létére nem mehetett a templomba. Samária eredetileg egy város neve volt, de Jézus idejében Palesztinának egy körzetét nevezték Samáriának. Galilea Palesztinának az északi részén volt, a Jordán folyó mentén. Itt játszódik le a mai történetünk. Figyelembe kell venni, hogy a III. Mózes 14:2-4 alapján nem a leprásoknak kellett a templomba menni, hanem a papnak kellett kimenni a táboron kívülre meglátogatni a bélpoklosokat. Ha a pap úgy látta, hogy valaki meggyógyult, akkor a parancsára áldozatot mutattak be. Ennek az áldozatnak és a velejáró ceremóniáknak története a III. Mózes 14-ben részletesen van közölve.

Csak a Lukács evangéliumában van leírva a tíz bélpoklos meggyógyításának története, és Lukács nem mondja, hogy Jézus a bélpoklosokat megérintette volna, vagy azonnal meggyógyította volna, hanem azt olvassuk, hogy Jézus, amikor meglátta õket így szólt hozzájuk: "'Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.' És amíg odaértek, megtisztultak." (Lukács 17:14)

Látszólag gyógyulatlanul meneszti õket Jézus. A gyógyulás nem azonnali. Ahogy mentek meggyógyultak. Azon múlik a gyógyulás, hogy a leprások hajlandók-e betartani Jézus utasítását.

II. Királyok 5:1-19-ben le van írva hogy gyógyítja meg Elizeus próféta Naamánt, az arámok királyának hadseregparancsnokát. Az arámok királya tíz talentum ezüttel, hat ezer arannyal és tíz rend ruhával együtt egy levelet küldött Izráel királyának, hogy gyógyíttassa meg a bélpoklos hadseregparancsnokát. A történet szerint Izráel királya megijedt, hogy csak ürügyet keres a szomszédos király ellene. Bánatában megszaggatta ruháját, de mikor Elizeus megtudta, üzent a királynak, hogy küldje el hozzá a bélpoklos Naamánt. Amikor Naamán megállt Elizeus házánál, akkor a próféta követeket küldött hozzá ezzel az üzenettel: "Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul tested. Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyógyít a bélpoklosságból... Azzal megfordult és haragosan eltávozott." A szolgái unszolására mégis lement a Jordánhoz és Isten emberének kívánsága szerint hétszer megmerítkezett a Jordánban, és "akkor újra tiszta lett a teste, mint a kisgyermeké."

Képzeljük el a tíz leprás helyzetét. Bizalom kell ahhoz, hogy gyógyulatlanul elinduljanak a papokhoz, akik az egészségügyi ellenõrök szerepét töltötték be. Õk határozták meg, hogy ki mehet vissza a társadalomba, és ki lesz kiközösítve. Útközben a samáriai észrevette, hogy megtisztult, és ösztönösen visszafordult. Visszajött Jézushoz, hogy köszönetet mondjon. Nem a kilenc izraelita jött vissza megköszönni a gyógyulást, hanem az idegen, a samaritánus.

Jézus csalódott a kilencben. Azt várnánk, hogy mind a tíz háládatos szívvel fordul Istenhez, de tíz közül csak egy megy köszönettel vissza gyógyulása forrásához. Izráel kiválasztott fiai a gyógyulással járó üdvösséget nem kapták meg, hanem az idegenhez érkezett el a megváltás öröme. Jézus ezt mondta az idegennek: "Kelj fel, menj el, hited megtartott téged." A hited megtartott téged szó szerint azt jelenti, hogy a hite megváltotta, megmentette, üdvösséget hozott az idegen számára. Testben és lélekben meggyógyult. Megtalálta az üdvösséget. Az üdvösségnek egyik alapvetõ követelménye az Isten iránti háládatosság. A hálátlan szív nem ismeri az üdvösség hitét, értelmét és titkát. Lukács nem mondja, hogy a kilenc izraelita hitetlen volt. Mind a tíz engedelmeskedett Jézus parancsának és elindult a bizonytalanság felé, de mikor a bizonytalan bizonyossá vált, akkor csak egy akadt közöttük, aki hálával tért vissza gyógyítójához. A hangsúly a leckénkben a samaritánus által nyíltan kifejezett hálaadáson van.

Kálvin szerint ha meglátjuk az Isten által teremtett világban a Teremtõ jóságát, és bizalommal elmélkedünk felõle, akkor ez a lelkület hálaadásra vezet bennünket. Ha látjuk, hogy Isten a világot az emberiség boldogulására teremtette, akkor imádságos lélekkel, hálával és szeretettel közeledünk Istenhez egy életen át. Ámen.

IMA

Légy áldott, Istenünk, azokért a testi és lelki ajándékokért, amiben részeltetsz bennünket, és azért, hogy elrejtett titkaidat Jézus Krisztus által kijelentetted üdvösségünkre. Láttasd meg velünk Jézusban a közöttünk gyógyító Orvost, aki Szentlelked erejével, hit által meggyógyítja, üdvözíti az Õt követõket.

Nyisd meg lelki szemeinket ezen a hálaadó istentiszteleten, hogy megérezzük kötelességeinket és Igéd igazságait. Engedd meg, Teremtõ Isttenünk, hogy a hálaadási nap egy világi ünnep helyett, lelki ünneppé váljon életünkben. Add, hogy alázattal és hálával járuljunk oltárodhoz, és megköszönjük a Jézus Krisztusban kapott gyógyulást és üdvösséget. Ámen.

Gedeon elhívása

Lekció - Bírák 6:1-16; Textus - 1. Kor. 1:27-29 "Sõt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erõtlenek, hogy megszégyenítse az erõseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem elõkelõk, sõt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe elõtt."

Vallás óráink és vasárnapi iskolánk egyik hõse Gedeon volt. Gedeon elhívatását összekapcsoltuk a kisebbségi helyzetünkkel, és a szabadulás reménységével.

Az Ótestamentumban Izrael történelmét, mint körforgást látjuk. Izrael bûnt követ el... Isten megfenyíti a népet... Izrael megtér... Isten megszabadítja õket... Ebben a körforgásban minden bûnbeeséssel mélyebbre süllyedt a nemzet, és a bûnbeesést követõ elnyomás a bûnnek arányában növekedett. De ezekben a nehéz idõkben Isten mindig elhívott valakit, hogy kivezesse népét a bajból.

A keresztyén egyház történelme hasonló Izrael történelméhez: Az Egyház bûnt követ el... Isten megfenyíti... Megtér a nép... Isten megszabadítja népét.

A Térj magadhoz drága Sion címû ének elsõ verse szerint az Úr azt bünteti akit szeret. Ugyanez a gondolat bontakozik ki a Zsidókhoz írt levélben is. "Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el ha megfed téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem nevel az atya? Ha pedig fenyítés néklül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak." (12:6-8)

Izraelt szerette és megfenyítette az Isten. Az élõ Egyházat is szereti és fenyíti, de állandóan kihív az Úr Gedeonhoz hasonló vezetõket, hogy kivezessék népüket a bûnbõl. A mai lekciónk kezdetén azt olvastuk, hogy "Izrael fiai azt cselekedték, amit rossznak tartott az Úr, ezért az Úr Midján kezébe adta õket hét esztendõre. Midján pedig erõs kézzel bánt Izraellel... Mert valahányszor Izrael vetett, Midján, Amálék és más keleti törzsek rájuk törtek. Ott táboroztak és tönkre tették a föld termését, egészen a Gázába vivõ útig. Nem hagytak élelmet Izraelben, sõt egyetlen juhot, marhát, vagy szamarat sem... Amikor igen elszegényedett Izrael Midján miatt, az Úrhoz kiáltottak segítségül Izrael fiai."

I. Mózes 25:1-6 szerint Midján törzse rokonságban volt Izraellel. Midján Ábrahám és Ketura házasságából származott. "De Ábrahám Izsáknak adta mindenét, az Ábrahám másodrangú feleségeitõl származó fiaknak csak ajándékot adott Ábrahám, és még életében eltávolította õket, fia, Izsák mellõl kelet felé, a keleti tartományba." A kitagadott fiak elszaporodtak, és a mai történetünkben Izraelt sanyargatták. Amikor egy népnek nincs élelme, nincs biztonsága, bujdosásra kényszerül, akkor felbomlik a családi élet, és még a lelki életük is veszélybe kerül. Ez történt Izraellel. A helyzetük reménytelenné vált. Az ellenség túlerõben volt. Teve háton jöttek. Ez a fajta invázió ismeretlen volt az izraeliták elõtt. Nem látták a szabadulás lehetõségét sehol.

Vajon mennyire hasonlít Izrael helyzete az idegen földön elõ magyar református egyházak helyzetéhez? Mi is egy idegen tengerben élünk. Az ifjainkat elnyeli az angolszáz kultúra. Az anyagi hasznok után futva messze mennek tõlünk a gyermekek és az unokák. A szekuláris világ leigázza a vallásos erõket. A templomaink évrõl évre üresebbek lesznek. Megöregszünk. Egyre kevesebb lesz azoknak a száma, akik még akarnak és bírnak dolgozni. Szerencsére bennünket nem támadnak meg hadseregek.

Izraelben a bajok idején az Úr prófétákat küldött, akik elmondták a népnek mindazt a jót, amit az Úr cselekedett velük, amikor kihozta õket Egyiptomból. Országot adott nekik. Megparancsolta, hogy ne imádjanak idegen isteneket, de a nép nem hallgatott a próféták szavára.

Minket Kanadában megáld az Isten. Az anyanyelvünkön szabadon imádkozhatunk, énekelhetünk és gyakorolhatjuk vallásunkat. És mit csinálunk mi? Fejlõdünk-e szellemileg és lelkileg? Ahogy Izraelnek bûnbánatra volt szüksége, úgy nekünk is lelkiismeret vizsgálatot kell tartani, és segítséget kell kérni Istentõl.

Hogyan orvosolta Isten Izrael bajait, amikor hozzá fordult a nép segítségért? A Biblia szerint az Úr kiválasztott valakit, hogy vezesse vissza népet Istenhez. A mai történetünknek az érdekessége az, hogy Isten egy egyszerû ember által szabadította meg Izraelt. Gedeon a legkisebb törzsek egyikébõl származik. Nem azért választotta õt ki az Úr, mert nagy volt a hite, hiszen a családja bálványokat imádott, és õ maga is bizonytalan volt hitében. Jeleket, bizonyítékokat kért Istentõl az Õ hatalmával kapcsolatban. Ebben a megvilágításban látjuk a textus üzenetének az igazságait: "azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erõtlenek, hogy megszégyenítse az erõseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem elõkelõk, sõt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe elõtt.

Képzeljük el a nép helyzetét. Éveken át leigázta õket az ellenség. Mint sáskák elpusztították a termést, elhordták a házi állatokat. A nép barlangokban bujkált és rejtette el értékeit és feljegyzéseit. Hét év alatt anyagilag, és lelkileg is lerombolta az ellenség Izraelt. Hét esztendõ kellett ahhoz, hogy Izrael felébredjen és visszatérjen Istenhez.

A Bírák könyvében legbõvebben Sámsonnak és Gedeonnak az élettörténete van leírva. Olvassuk, hogy Gedeon családja megmentette a termés egy részét. A legfiatalabb fiú a szõlõ présház pincéjében titokban csépelte a búzát, amikor az Úr követe megjelent ezt mondván: "Az Úr veled van, erõs vitéz!" Gedeon kételkedik. Lehetetlennek tartja, hogy a legkisebb törzsbõl jõve, mint a családja legfiatalabb és erõtlen tagja, elvállalhatná egy felszabadítási hadjárat levezetését?

Isten néha a gyöngéket választja ki egy munka elvégzésére. Olyanokat, akik ismerik erõtlenségüket. Gedeon ismerte gyengeségét. Ezt mondta az Úr angyalának: "Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában." (6:15) "Az Úr ekkor odafordult hozzá, és ezt mondta: Menj és a te erõddel szabadítsd meg Izraelt Midján markából. Én küldelek téged." (6:14)

Amikor az Úr elhívta Mózest, hogy vezesse ki népét Egyiptomból, akkor Mózes kibúvót keresett, mondván, hogy õ nem a szavak embere. Nem akart menni. Isten Áront adta mellé szószólóul. Amikor minket hív a szolgálat, hányszor felhangzik a kifogás, hogy nem tudok jól beszélni... nincs idõm... nincs elég iskolám... nincs erõm... nincs tehetségem... nem születtem vezetõszerepre... stb.

Gedeont elküldi az Úr: Menj és a te erõddel szabadítsd meg Izraelt Midján markából. Én küldelek téged." Ne keress kifogásokat, hogy nincs erõd. Az Úr Isten ad erõt, és a szükségekhez mérten megsokasítsa azt, ami van. Jó ha ismerjük az erõnket, vagy az erõtlenségünket, de fontosabb azt felismerni, hogy ha Isten küld bennünket a szolgálatba, akkor erõt is ad a munkához.

Gedeon búza cséplés közben ki volt téve a veszélynek, hogy az ellenség elrabolja a termést. Az Úr követe cséplés közben hívta el õt egy nagyobb szolgálatra. Jézus is munkából hívta el a tanítványokat. A vámszedõ feladta a vámházat; a halászok maguk mögött hagyták hálóikat, és Jézus hívására elfogadták a küldetést. Az énekeink egyike errõl az elhívásról szól:

"Jézus hív, bár zúg morajlik Életünk vad tengere,
Halk hívása tisztán hallik: 'Jer, kövess, ó jöjj ide!'
Vedd a példát Andrástól, ki Hallva hívó szózatot,
Hálóját se vonszolá ki: Érte mindent elhagyott."

Gyülekezetünk szolgálatában mindnyájan fel tudjuk használni azokat a talentumokat, amikkel megáldott bennünket az Isten. Mindenkinek van valamilyen adottsága, amivel hozzá tud járulni Isten országának az építéséhez. Szerény tehetségünkkel is jól el tudjuk végezni küldetésünket.

Egy példát mondok. A buffalói elsõ szolgálatom idején, amikor a heti magyar rádió evangélizációt megkezdtem, nem volt énekünk a programhoz. Összegyûjtöttem 40-50 hívünket, és egy pár próba után készítettünk több száz példányban egy hanglemezt kedvenc énekeinkbõl. A hosszan játszó lemez nem volt azon a szinten, amit hívatásos énekesek produkálnak, de a célnak megfelelt. Istent dicsõitette, és dicsõíti most is. Elindultam szerény adottságommal és közösen elvégeztünk egy szükséges szolgálatot.

Sokan mondják, hogy nincsen idejük egy-egy küldetést elvégezni. Mindig találunk idõt annak elvégzésére, amit fontosnak tartunk. Percek és órák is fontosak lehetnek a szolgálatban. Az idõ Isten ajándéka. Jézus Krisztus három év alatt megváltoztatta a világot, és ha mi naponta csak tíz percet, vagy egy félórát töltenénk el a jónak cselekvésében, akkor sok minden megváltozna körülöttünk. Pál apostol az Efezusbelieket az idõvel kapcsolatban így inti: "Jól vigyázzatok, tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas idõt..." (Efez. 5:15-16)

Gedeont az Úr az apja házához küldi egy nehéz feladattal. Saját családjában kellett elõször lerombolni Baál-oltárát. A reformációt mindig önmagunkkal kell kezdeni és nem mással. Azt mondta neki az Úr: "Végy egy bikát apád barmai közül... Rombold le apád Baál-oltárát, a mellette lévõ szent fát pedig vágd ki! Azután építs oltárt Istenednek, az Úrnak... Vedd a bikát és áldozd fel égõáldozatul a kivágott szent fa hasábjain! Gedeon tíz embert vett maga mellé a szolgái közül, és úgy tett, ahogy megparancsolta neki az Úr. De nem merte nappal megtenni, mert félt az apja háza népétõl és a városbeli emberektõl; ezért éjjel tette meg." (Bírák 6:25-27)

A városbeliek mikor megtudták mi történt, azt hangoztatták, hogy Gedeonnak meg kell halnia mert lerombolta Baál-oltárát. De az apja, Jóás, azt mondta, hogy ha Baál isten, akkor pereljen õ magáért, és Gedeont nem bántották.

Gedeon felhívására 32,000 ember gyûlt össze Midján ellen, õ azonban a félénkeket visszaküldi Gileád hegyérõl. "Erre visszatért a hadinépbõl huszonkét ezer ember, és csak tízezer maradt ott." (Bírák 7:3) A tízezret is próbára tette egy forrásnál. Aki kényelmesen letelepedett az iváshoz, azt elbocsátotta. Csak háromszáz harcost tartott meg. Az Úr megigérte Gedeonnak, hogy egy kis csapattal fog gyõzni. Történetünk lényege az, hogy Gedeon 300 harcossal legyõzte az ellenséget. Ha az Úr velünk van, akkor az erõnk megsokszorozódik, és tömegek nélkül is nyerhetünk csatát.

Sokszor egy kicsiny, üldözött nyáj csodákat tud tenni az evangélium terjesztésében és Krisztus szolgálatában, ha Istent hívja segítségül. Ha alázatosan felismerjük erõtlenségünket, és Istenhez fordulunk, akkor Õ kiválaszt és megerõsít bennünket. Azokat hívja el, akik a világ szemében erõtlenek, azokat, akik a világ szemében lenézettek, a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket.

Gedeon megszabadította népét. Ennek a szabadításnak az emlékét a világ a Gideon Society munkáján keresztül ápolja. Az új Gedeonok Bibliákat ajándékoznak a hoteloknak, moteloknak, kórházaknak, hogy az utazók és betegek a Szentírásban megtalálják az Istenhez vezetõ utat és szabadulást. Adja az Úr, hogy az Õ Igéjében mi is megtaláljuk a bûnbõl való szabadulást, és az örökéletet. Ámen.

IMA

Mindenható Isten! Segíts meg minket szükségeinkben. Légy mellettünk, amikor körülvesz bennünket a szekularis világ csábítása, hogy elpusztítsa mindazokat az értékeket, amelyek kedvesek és szépek a Te szemedben.

Éreztesd velünk, Istenünk, hogy rajtad kívül nem tud senki más segíteni az idegenbe szakadt népünkön. Lassan elfogynak híveink. Egyre jobban elhalkul az ének és imádság a templomainkban. Elveszítjük erõnket.

Atyánk! Küldj olyan harcosokat közénk, mint Gedeon volt, aki felismerve erõtlenségét, hozzád fordult erõért; elfogadta a küldetését, lerombolta Baál-oltárait, és bölcsességgel, egy kis csapattal legyõzte az ellenséget.

Küldj el bennünket Szentlelked erejével. Szent lángod vezessen minket az élet keskeny útjain, és engedd meg, hogy napról-napra a Te oltalmad alatt, Jézussal harcoljuk meg az élet csatáit

Mennyei Atyánk! Úgy irányítsd gondolatainkat a ma hallott Ige fényében, hogy mindnyájan megértsük a keresztyén elhívatásunk és küldetésünk lehetõségeit. Taníts meg minket egymás terhének hordozására, és arra hogy mindenkor jót cselekedjünk hitünk idegenbe szakadt cselédeivel.

Nyisd meg szíveinket azok iránt a testvéreink iránt, akik nehéz körülmények között õrzik hitüket a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Délvidéken és a világ számtalan országában. Nyisd meg szemünket a látásra, fülünket a hallásra, lelkünket az irgalmasságra, hogy meglássuk testvéreink szükségeit, meghalljuk kérõ szavait, és az irgalmas samaritánushoz hasonlóan könyörületességre induljon a szívünk. Ámen.

Átkelés a Jordánon

Lekció - Józsué 3:1-17, Textus - Józsué 3:17 "Az Úr szövetségládáját vívõ papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt."

Izráel népe megérkezett a Jordánhoz. Az ígéret földje elõtt álltak, de egy nagy akadályt találtak maguk elõtt. A folyó megáradt és nem találtak átkelõ helyet. Negyven évig vándorolt a nép a pusztában, és amikor már majdnem célhoz érkeztek, egy váratlan akadályt találtak maguk elõtt.

Télen egy hópehely is eltörheti a fának az ágát, ha nagyon sok teher van rajta. Van egy pont, amikor mi is megroppanhatunk a megpróbáltatások alatt. Negyven év után Izráel is elérkezett a törési ponthoz. A nép számára az utolsó akadály nagy megpróbáltatást jelentett. Elkeseredtek, mikor a megáradt folyót meglátták.

Mindnyájunk életében vannak ehhez hasonló helyzetek. Néha úgy érezzük, hogy minden nehézséget legyõztünk, és nincs elõttünk semmi akadály, de a könnyû út helyett újabb problémákkal kell szembenéznünk. Minél nagyobbak a terveink, annál nagyobbak lehetnek csalódások, ha az elõrehaladásra nincs lehetõség.

Amerika híres feltalálójának, Edisonnak, 1,100 kísérlete kudarccal végzõdött, de nem keseredett el, hanem azt mondta: "Megtaláltam 1,100 utat, ami nem alkalmas a munkám elvégzésére."

A mi életünkben és gyülekezeteink életében is vannak idõk, amikor terveink meghiúsulnak. Vannak idõk, amikor készek vagyunk meghátrálni a nehézség elõtt. Ha betegség, vagy csapás ér bennünket, megkeseredik a szívünk, mert olyan nagynak tûnik a bajunk, mint a megáradt folyó, amin nem tudunk átkelni.

Izráel népéhez hasonlóan mi is találkozunk megáradt folyókkal. De úgy, ahogy Józsuét megsegítette az Isten, ugyanúgy bennünket is átvezet a nehézségek másik oldalára.

Lekciónkban azt látjuk, hogy Izráel népe megérkezett a megáradt Jordánhoz. Közel voltak a céljukhoz, de az eléjük tornyosuló akadály miatt igen távol érezték magukat és elkeseredtek.

Tavasz volt. Az áradások ideje. A folyó elérte az áradási. Sem hidak, sem csónakok nem álltak a vándorlók rendelkezésére. Három nap tétlenül kellett várni a megáradt folyónál.

Nagy készülõdés elõzte meg a megérkezés lehetõségét. Józsué kémeket küldött ki, akik jelentést tettek az elõttük álló helyzetrõl. A kémek véleményei eltértek egymástól. Abban mindnyájan megegyeztek, hogy az elõttük lévõ föld gazdag és jó, de a kémek nagy része félt az elõrehaladástól. Káleb biztatására azonban erõt nyert Izrael népe és végre megérkezett a Jordán folyóhoz. Káleb bátorságot öntött népébe, és Izrael kész volt elfoglalni Jerikót, de arra nem számítottak, hogy a megáradt folyó elzárja elõttük az utat.

Elõre eltervezték a tennivalókat, és elkészültek minden eshetõségre, csak az áradásra nem. Izrael vezetõi kiszámították a költségeket. Kidolgozták a forgatókönyvet, de a megáradt folyó nem volt belekalkulálva tervekbe.

Az Újtestamentumban Jézus is azt tanította, hogy mielõtt valamihez hozzáfogunk készüljünk neki. "Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde leül elõször, kiszámítja a költségeket, hogy van-e, amivel elvégezze?" - olvassuk Lukács 14:28-ban.

A megtisztulási ceremóniák után Józsué felszólította a népet, hogy kövessék a Lévi nemzetségébõl való papokat. Az ígéret földje felé haladva nem a hadvezéreket követték, hanem Isten szolgáit. Isten frigyládája, a Tízparancsolattal, mint jelkép ment elõttük. A Sinai hegyen kapott szövetség szimbólumát követték Izrael fiai az átkelésnél.

A nép kétezer könyök távolságra (kb. 1,000 méter) ment a papok után. Miért volt ez a nagy távolság? Azért, hogy ezzel is kifejezzék Isten frigyládájának szentségét és fontosságát. Nem szabad volt megközelíteni az Isten szentségét jelképezõ frigyládát. Ez örökös figyelmeztetés nekünk is, hogy Istennel nem pajtáskodhatunk. A vele való találkozás nem lehet hanyag, vagy felületes. Ha egy ország elnöke, miniszterelnöke, vagy királya elé járulunk, akkor a protokoll és etikett szabályait követve készítjük el magunkat a találkozásra. A jó Isten elõtt is hasonló elõkészülettel kell megjelennünk. A vallásos életünkben is szükséges, a megfelelõ távolság megtartása a szent dolgokkal kapcsolatban.

A buffalói szolgálatom idején a nyár folyamán a gyermekeknek volt magyar iskola és a vasárnapi iskolához hasonló vallásoktatás. Mivel egész nap foglalkoztunk a gyermekekkel, a szülõk olyan gyermekeket is elhoztak, akik csak ilyenkor részesültek vallásos nevelésben. Egy alkalommal azt magyaráztam a gyermekeknek, hogy az imádság beszélgetés Istennel. Kérdeztem, hogy ennek alapján ki tudna elmondani egy imádságot? Egy kisfiú, aki törve beszélte a magyart, jelentkezett, hogy õ fog imádkozni. Komikus és naiv módon szerkesztette meg az imádságát: "Szervusz Isten! Hodzs vadzs? Én jól vagyok." Megállítottam a gyereket, mert bár igaz, hogy az imádság beszélgetés Istennel, de nem ilyen pajtási alapon. Meg kell adni Istennek a tiszteletet.

Izráel népe nagy tiszteletben tartotta a frigyládát. Megtartotta a tisztességes távolságot. Szem elõtt tartva, távolról követték. Miért kellett szem elõtt tartani? Azért, mert nem ismerték az utat. Isten vezetése és irányítása nélkül nem tudták merre menjenek.

Napjaink számára is fontos lecke van ebben a történetben. Az atomenergia, ûrkutatás és genetika terén ismeretlen utak vannak elõttünk. A növény és állatvilág megváltoztatása és újjáteremtése és elpusztítása lehetségessé vált az ember elõtt. Jó ha Isten vezetésével és törvényeinek figyelembevételével indulunk az ismeretlen területekre. Óvatosnak kell lennünk, mert a sikerekhez vezetõ út nem mindig egyszerû. Ahogy a gyógyszereknek is vannak mellékhatásai, ugyanúgy az ember elõrehaladásánál is vannak akadályok, és a Kánaán helyett a káoszban köthetünk ki.

"Józsué azt mondta a népének: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az Úr." (v. 5) A megszentelõdés azt jelentette, hogy Izráel népének, mint Isten gyermekeinek, lélekben is fel kellett készülni az átkelésre. Az elõrehaladáshoz szükséges volt, és mai is szükséges a hit. Elõbb, utóbb ráébredünk arra, hogy csak hittel és reménységgel haladhatunk elõre. Hit nélkül azokat követjük, akik nem Isten felé, hanem Istentõl eltérítenek bennünket a hitetlenségbe és bizonytalanságba.

Mit jelent ez a helyi gyülekezetnek? Azt jelenti, hogy az egyház vezetõinek és tagjainak kötelessége a világi pusztaság sivárságából az ígéret földje felé haladni. Voltak évtizedek, amikor az Egyház a szabadságért és emberi jogokért való harcban nem mint elõõrs haladt, hanem hátul kullogott. A kommunisták ópiumnak nevezték a vallást, mert szerintük a vallás csak elkábította az embereket.

Izráel népe Józsué irányításával nemcsak elérkezett az ígéret földjére, hanem mélyebb hittel és bizalommal állt Isten szolgálatába. Napjainkban fontos szerepe van a presbitereknek és vezetõknek az egyház életében. Józsué példát mutatott, vezetett, biztatta népét. Nekünk is szükségünk van biztatásra és példamutatásra.

Az emberek hamar felismerik a jó vezetõket. Nemzetek és szervezetek vonakodnak az önzõ vezetõk követésétõl. De mikor Izráel népe Józsuéra nézett, meglátta benne, hogy õ Isten követe. Az Úr Lelke erõt adott neki a vezetéshez. Vajon a politikai vezetõink közül hányan vannak, akik az Úr szolgálatában állnak, és hányan vannak a sátáni erõk hatalmában? Amikor a vezetõink rossz úton járnak, akkor az ország népe megszenvedi a múltat és a jövendõt.

Azt mondta az Úr Józsuénak: "A mai napon kezdelek naggyá tenni az egész Izráel elõtt, hadd tudják meg, hogy veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam." (v. 7) Ahogy Mózes átvezette Izraelt a Vörös tengeren, ugyanúgy Józsué is alkalmat kapott, hogy hasonló csodás módon jusson át a víz másik oldalára.

A kételkedõk gyakran cinikusan beszélnek a Jordánon való átkelésrõl, és arról, hogy három napig megállt a víz folyása. Tudósok szerint a modern idõkben is megtörtént az eset. Ha földrengés rázza meg a magas partokat az áprilisi áradások idején, körülbelül 40 km-re a Holt tengertõl napokra megáll a víz. Egy arab történész szerint ez történt 1267-ben. Ugyanígy lezáródott a folyó 1927-ben, majd 1969-ben. 1927-ben egy földrengés hatására a Jordán nyugati partja egy Ádám nevû falu mellett a folyóba csúszott, és több mint 24 órán át megállította a víz folyását.

Amerikában, Buffalo mellett, ahol a Kanadát összekötõ hídnál (Peace Bridge) régen nem voltak beépítve jégtörõ erõdítmények, 1948. március 29-én az Erie tó végén kezdõdõ Niagara folyó torkolatát teljesen lezárta a jég torlasz, és 30 órán át száraz volt az a vízesés, ahol másodpercenként 6,000 köbméter víz zuhan le normális körülmények között.

Talán mindnyájan hallottunk arról, hogy a Tisza kanyarulatánál a feltorlaszolódott jégtáblák megállították a víz folyást, és ha valaki elég bátor és könnyelmû volt, akkor gumicsizmában átgázolhatott volna a túlsó partra. Ezeket a torlaszokat hamar szét kellett robbantani, mert a Tisza áradással fenyegette a környezõ falvakat.

Lehet, hogy Izráel népe természetes erõkkel jutott át a Jordán másik oldalára, de ez nem csökkenti a csoda valóságát. Az érdekesség az, hogy a csoda éppen akkor történt, amikor Izráelnek legnagyobb szüksége volt Isten kegyelmi ajándékára.

Gondolom a vezetõk aggodalommal nézték a megáradt folyót. Száraz idõben könnyen átgázoltak volna a vizen, de tavasszal a Jordán megáradt és mély volt. A csoda a mai történetünkben az, hogy éppen a legnagyobb szükség idején segítette meg Isten a népét. A pusztában felhõ vezette a vándorlókat, manna táplálta az éhezõket. Forrás vizek adtak enyhet a szomjazóknak. A szövetség ládájában a Tíz parancsolat kõtábláin kívül egy edény manna is volt, ami emlékeztette a népet arra, hogy miként gondoskodott az Úr róluk a negyven éves vándorlásuk idején.

A mai leckénkben azt látjuk, hogy Izráel népe átkelt a megáradt Jordán folyón a papok vezetésével. Nem egy hadügyi átkelésrõl van szó a leckénkben, hanem egy vallásos processióról. A frigy láda Isten jelenlétét jelképezte.

Izráel népe belefáradt negyven esztendõ bizonytalan vándorlásába. Sokan voltak, akik visszakívánták a régi egyiptomi életet, ahol rabszolgák voltak ugyan, de biztosítva volt a mindennapi eledel. Tele volt a fazék.

Magyar népünk életében is volt egy negyven esztendõs vándorlás. Vannak, akik visszakívánják a régi életet, mert a szabadságért és függetlenségért való harcban sokszor bizonytalan utakon kell haladnunk. Számtalan megáradt folyóval találkozunk. Ha az Úrnak az az akarata, hogy megérkezzünk az ígéret földjére, akkor csodákkal, vagy csodák nélkül, de befejezi az Úr Isten a nekünk eleve elrendelt terveit.

Egy énekünk összefoglalja az elmondott prédikáció lényegét: Az Úr csodásan mûködik, de útja rejtve van, tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan. Mint titkos bánya mélyiben formálja terveit, de biztos kézzel hozza föl mi most még rejtve itt.

Sok angol énekeskönyvben megtalálható William Williams éneke: "Guide me, O Thou great Jehovah", ami a Jordánon való átkelésrõl így szól: Vezess minket óh Jehova földi vándorutunkon. Gyengék vagyunk, Te hatalmas, Hordozz erõs karodon...

Ha a Jordán partján állunk, Csinálj utat a folyón, Hogy jöhessen Kánaánba fáradt néped át azon...

Egyéni és egyházi életünkben gyakran találkozunk a Jordánhoz hasonló megáradt folyókkal. Mindig, de különösen ha áthidalhatatlannak látszó nehézségekkel találkozunk, bízzuk életünket Istenre. Isten segítségével terveinket megvalósíthatjuk, és eljuthatunk az ígéret földjére. Ámen.

IMA

Teremtõ Istenünk, kinek Lelke a világ teremtésétõl irányít minden élõlényt; a Te gondviselõ kegyelmedben van minden népnek és országnak sorsa, buzdíts ma bennünket arra, hogy Téged tisztelve mindenkor azon az úton járjunk, amelyik a Kánaánhoz és az örökélethez vezet. Erõsíts meg minket hitünkben, hogy ne engedjünk az elõttünk lévõ csábításoknak, és ne féljünk azoktól a nehézségektõl, amelyek a földi pályafutásunknak természetes részei. Add, hogy meglátván gondviselésedet, mindenkor hálatelt szívvel tudjunk színed elé járulni. Óvj meg minket minden olyan hiábavaló cselekedettõl, amibõl hiányzik a törvényeid tisztelete és az embertársaink iránti jóakarat és szeretet.

Taníts, Atyánk, imádkozni. Add, hogy akaratod szerint tudjunk kérni, és mindenkor hálásak legyünk áldásaidért. Ha bûnös mivoltunkban olyan dolgokért könyörgünk, amelyek nem méltóak keresztyén szolgálatunkhoz, akkor bocsáss meg nekünk, és add meg azokat a szükséges dolgokat, amik a Te dicsõségedet és a mi javunkat szolgálják.

Engedd meg, hogy elfogadva vezetésedet, az általad kijelölt úton járjunk. Távolítsd el ösvényeidrõl azokat az akadályokat, melyek megállítják elõrehaladásunkat. Vezess, Atyánk, hogy sikeresen célba érjünk keresztyén küldetésünkben. Ámen

Jerikó elfoglalása

Lekció - Józsué 6:1-27, Textus - Józsué 6:20 "Ekkor kiáltozni kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És amikor meghallotta a nép a kürt szavát, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kõfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest elõre, és elfoglalták a várost."

Jerikó a Holt-tenger északi partjától 10, és a Jordán folyótól 8 kilométer távolságra, 251 méterrel a tenger szintje alatt helyezkedik el. Jerikót a hold városaként is ismerték, amirõl arra lehet következtetni, hogy a hold istennõjét, vagy istenét imádhatták valamikor. A Bírák könyve (3:13) a várost pálmák városának nevezi. A Jordán völgyében trópusi klíma uralkodik, ezért pálmafák is vannak.

Palesztína, de lehetséges, hogy a világ legrégibb települése volt Jerikó. A várost Józsué tette híressé, amikor hét nap alatt elfoglalta. Az archeológusok majdnem egy évszázada vitáznak azon, hogy ez mikor és hogyan történt. Jerikó ugyanis egyike lett a világ legfontosabb archeológiai leleteinek, mivel mintegy tízezer éve, szinte megszakítás nélkül lakott hely volt.

Ernst Sellin (1907-1911), Carl Watzinger (1929-1936),

John Garstang (1930-1936), Kathleen Kenyon (1952-1958) archeológusok munkája említésre méltó. A kutatók szerint Jerikó 2-3 méteres falait 9 méter széles és 2 méter mély védõárok vette körül. Különösen a belsõ fal volt erõs. Átlagosan 3 és fél méter széles lehetett. Az egész erõdítmény közepén egy 9 méter magas kõtorony állt. Józsué idejében Jerikó lakossága körülbelül 3,000 volt.

Kánaánban Jerikó volt az elsõ város, amit az Izraeliták elfoglaltak. Józsué könyvének 6. fejezete Jerikó elfoglalását írja le. A történet olyan csodálatos, mint a Jordánon való átkelés száraz lábbal. A történet szerint a városnak magas falai, és jól zárható kapui voltak. Hogy tudott egy erõdítményt elfoglalni egy olyan nép amelyik 40 évig vándorolt a pusztában? A válasz nem az emberi, hanem az isteni erõben van.

A Jordánon való csodálatos átkelés után Izráel népe megérkezett Jerikó falaihoz. Amikor a Jordánon túl lakó nép meghallotta, "hogy kiszárította az Úr a folyó vizét Izráel fiai elõtt, amíg átkeltek rajta, megdermedt a szívük, és elállt a lélegzetük is."- olvassuk Józsué 5:3-ban.

Az egyik probléma, a mai olvasmányunkban az, hogy az erõs falakat ember nem rombolhatta le hét nap alatt. Az ásatások arra mutatnak, hogy a falak úgy dûltek össze, mintha földrengés rázta volna meg a környéket. A Jordánon való átkelésnél említettem, hogy földrengések idején a beomló part egy pár alkalommal már a modern történelmi idõkben is lezárta a folyót. Lehetséges-e az, hogy a mai történetünkben is földrengésnek köszönheti Izráel az elõrehaladást?

Bármilyen eszközt használt is az Úr, az biztos, hogy a gyõzelem nem Józsué érdeme egyedül. Azt látjuk, hogy minden ember teljesítette a rábízott feladatot. Ez a lecke az egyházi és szervezeti életünkre is vonatkozik. Csak akkor tudjuk jól elvégezni feladatainkat, ha mindnyájan segítünk. Sajnos a legtöbb szervezetnél egy kis csoport menetel csupán, és éppen ezért nem sok erõdítményt hódítanak meg.

Amint Izráel hat napon át menetelt Jerikó körül, biztos voltak olyanok, akik megkérdõjelezték, hogy miért kellett csendben menetelni. Voltak talán olyanok is, akik kételkedtek abban, hogy megtámadják-e egyáltalán a túlságosan megerõsített várost.

Mindennek meghatározott ideje van. Amikor az Úr azt akarja, hogy valami történjen, akkor nincs olyan fal, vagy olyan erõ, amelyik meg tudná Õt állítani. A mai leckénk szerint Jerikó lerombolásának elérkezett az ideje. Izráel fiai azt a parancsot kapták, hogy az ellenséget és vagyonukat teljesen el kell pusztítani. Csupán a parázna Ráháb és a családja menekült meg, mert Ráháb elrejtette azt a két embert, aki eljött a várost kikémlelni. Bûnös volta ellenére Ráháb eszköz lett Isten kezében, amikor Józsué vitézeit elrejtette. A Szentírás szerint Ráháb egész nemzetségét kihozták Jerikóból "és elhelyezték õket Izráel táborán kívül." (6.23) Megvédték õket, de nem integrálták õket Izráel közösségébe. Ennek ellenére Máté 1:5-ben Ráháb meg van említve Jézus nemzetségi táblázatában: "Szalmon fia volt Ráhábtól Boáz." Az elsõ egyházi atyák véleménye szerint arról a Ráhábról van szó, amelyik Józsué könyvében szerepel. Zsidó hagyományok szerint Ráháb volt az elõdje nyolc prófétának, közöttük Jeremiás prófétának is.

Ráháb családjának a kivételével az Izraeliták mindenkit megöltek és mindent elpusztítottak. A pogány kultúrából nem volt szabad semmi olyannak megmaradni, ami kísértés lett volna a közösségben. Egy kialakulóban lévõ nemzet életében fontos volt az óvatosság és az erõs fegyelem. Azt kellett csinálni, amit Józsué parancsolt. Egy-két ember gondatlansága, vagy fegyelmezetlensége az egész nemzetet katasztrófába sodorhatta volna.

Van egy közmondás, ami szerint a lánc csak olyan erõs, mint a leggyengébb láncszem. Ha az egyházunk, vagy egy szervezetünk csak olyan erõs, mint a leggyengébb tagunk, akkor bajban vagyunk, mert egy ember gyengesége miatt mindnyájan bajba kerülhetünk és szenvedhetünk, de ugyanúgy egy ember erõssége által mindnyájan csatát és dicsõséget nyerhetünk. Egy tagnak a jótette mindnyájunk számára áldást hozhat, de egy tagnak a helytelen viselkedése rossz behatással lehet az egész gyülekezetre. Világi vonalon is megállja a helyét ez az elmélet. Egy elnök, vagy miniszterelnök erõssége, vagy gyengesége az egész ország életét befolyásolja. Egy csintalan gyermek egy egész utcát, vagy várost fel tud forgatni.

Józsué idejében nem voltak olyan megértõk a vezetõk, mint napjainkban. Ha nem pusztítottak volna el mindenkit és mindent, akkor a zsidó vallás lényegét kompromittálták volna. Zsidónak lenni nemzetet és vallást jelentett. Idegen nemzetek között a zsidóság beolvadt volna a szomszéd népek kultúrájába, és maga is pogánnyá vált volna. Józsué népének választani kellett Isten és a pogányság között. Ez a tan napjainkra is érvényes. Nem lehet Istent és Baált is szolgálni.

Amikor a Szovjetunió leigázta Magyarországot még a magyar uralkodók neveit is megpróbálták kitörölni a történelembõl, és orosz nevekkel helyettesíteni. Ez a kísérlet sikertelen volt. A rendszer megváltozott és vele együtt megváltoztak a városok, falvak és utcák nevei is. Sztálivárosból Dunaújváros lett, és Leninvárosból Tiszaújváros. Az orosz nevek helyett visszakapta Magyarország nemzetünk nagyjainak nevét. Sajnos az idegen befolyás napjainkban másképpen érinti az országot. A fiatalok majmolják a nyugati életet. Óriási a nyugati befolyás. Joggal megkérdezhetjük, hogy mi lesz a szülõhazánkkal ötven év múlva?

Józsué idejében nem volt telekommunikáció, de körül voltak véve olyan nemzetekkel, amelyeknek az volt a célja, hogy Izraelt elpusztítsa, mert betolakodónak tekintették. Az óhazában is körül van a népünk véve ellenséges germán és szláv nemzetekkel. Láttam már olyan térképet amin Tokaj és Miskolc a csehekhez volt berajzolva. Egy román térkép Debrecent kitulajdonította, az osztrákok pedig a Balatont is magukénak tekintik. Nem kell messze visszamenni, hogy megértsük mit jelent az idegen befolyás. A nemzetté való formálódás már Mózes idejében megkezdõdött. Negyven év kellett ahhoz, hogy kineveljenek egy új nemzetet. A régiek nem jutottak be az ígéret földjére. A gyõzelem csak Józsué idejében született meg, Józsué lelkületével.

Izrael megnyerte a csatát, de a háború még elõttük volt a nemzet kialakulásában. Le kellett telepedni. Országot kellett alakítani. A vallást meg kellett erõsíteni, és a régi szövetséget meg kellett erõsíteni az Úrral. "Körül volt ugyan metélve az egész nép, amely kijött, de a pusztában született nép közül senkit sem metéltek körül útközben, miután kijöttek Egyiptomból." Olvassuk Józsué 5:5-ben. Jerikó elfoglalása elõtt Gilgálban megújították a szövetséget. Így érkezett meg a nép Jerikó falaihoz, amelyek a Józsué könyve szerint leomlottak. Hogyan omlottak le? John Garstang professzor emberei Jerikó romjainál a belsõ falak közt olyan omladékot találtak, amelyen felismerhetõk egy tûzvész nyomai. A téglák megfeketedtek, a kövek megrepedtek, a faszerkezetek megszenesedtek és a falak tövében épült házak teljesen kiégtek. Mindenütt hamut találtak a kutatók. Józsué könyvének leírása (6:24) beigazolódott: "A várost pedig mindenestõl fölperzselték."

Az archeológusok között voltak olyanok, akik a falak leomlását ésszerû okokkal próbálták megmagyarázni. Voltak, akik a csatakiáltás okozta hangrobbanás erejére gondoltak. John Garstang arra hívta fel a figyelmet, hogy a kettõs falgyûrû külsõ falánál a kövek kifelé estek, a belsõ falánál azonban befelé. És mivel a falakon hatalmas repedéseket fedezett fel, szerinte egy hatalmas földrengés rázta meg a vidéket, hiszen Jerikó a geológusok szerint is földrengés-zónában fekszik.

Józsué elbeszélése arra enged következtetni, hogy amikor a papok a szövetségládával hét napon át körbejárták a várost, akkor az egy kultikus cselekmény volt és nem szükségszerûen csatára készülõdés. A kosszarvból készült kürt, vagyis sófár, sem a csatához kellett, hanem az ünnepséghez. A kürtöket szent cselekményeknél használták.

A textusunk (6:20) azt a benyomást kelti, hogy a nép csatakiáltása és a kürtök zúgása együttesen okozta a fal leomlását. A dolog nyitja azonban abban van, amikor az Úr azt mondja Józsuénak: "Kezedbe adtam Jerikót!" (6:2) Bárhogy történt is Jerikó elfoglalása, Isten cselekedetérõl van szó. Isten átadja népének a megígért országot. Ennek megfelelõen az ország kincsei, az ezüst, az arany, és az edények hálából, fogadalmi ajándékok lettek.

Az archeológusok között hosszú ideig folyt a vita Jerikó lerombolásának idejérõl, mert hosszú ideig hiányzottak a fazekak és cserepek, amiket késõbb Lákis és Debir romjai alatt megtaláltak. Erre alapozva a véleményt, a falak leomlása az idõszámításunk elõtt 1,230 körül történt.

Jerikó elfoglalása után Lákis alá vonultak Józsué katonái. Józsué 10:32 szerint "az Úr Izrael kezébe adta Lákist, elfoglalták a második napon, és kardélre hányták a benne lévõ élõlényeket mind..." Józsué 10:38-ban azt olvassuk: "Azután visszafordult Józsué az egész Izráellel Debir felé, és harcolni kezdett ellene. Elfoglalta azt és királyát, meg a hozzátartozó városokat. Kardélre hányta, és kiirtotta az ott lévõ élõlényeket mind. Senkit sem hagyott elmenekülni." Lákis és Debir nevét azért említem meg, mert az ottani törmelékek közül elõkerült egy korsó, amin világosan olvasható Meranptah fáraó negyedik éve, a Krisztus elõtti idõszak 1230-ik éve.

Józsué csapatai diadalmat arattak a jerikóiak felett, de ha reálisan megnézzük, akkor azt látjuk, hogy nem is volt csata. A Biblia nem említi meg, hogy harcoltak Józsué katonái. Nem fegyverekkel foglalták el az izraeliták a várost, hanem az Úr rombolta le a falakat. "És amikor meghallotta a nép a kürt szavát, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kõfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest elõre, és elfoglalták a várost." (6:20)

Befejezésül egy néhány kérdést kérdezek. Az elsõ magára az eseményre vonatkozik. El tudjuk-e fogadni, hogy Isten csodás módon összetörte a falakat, vagy racionális módon elfogadjuk egy földrengés lehetõségét?

Ugyancsak fontos a történetet etikai szempontból is megvizsgálni. Istenbe és önmagunkba kell néznünk és meg kell kérdezni, hogy ugyanaz az Isten, aki szeretõ módon kinyilatkoztatta magát Jézus Krisztusban, elrendelhette-e ezrek elpusztítását Jerikóban, Ráháb kivételével?

Harmadszor: Milyen Jerikókat akarunk mi elfoglalni? Vannak-e Jerikóink? Negyedszer: átengedjük-e Istennek a Jerikók elfoglalását, vagy mi akarjuk a csatát Isten nélkül megharcolni és megnyerni? Kinek a tervei szerint megyünk hadba? Isten tervei szerint, vagy a mi terveink szerint? Adja az Úr, hogy ne egyedül harcoljuk meg a csatáinkat, hanem Istennel. Mert ha Isten velünk kicsoda ellenünk?

IMA

Atyánk, hálaadással és dicsérettel közelítjük meg oltárodat, mert tudjuk hogy Te vagy a Teremtõnk és az életünk Ura. Mindenütt látjuk munkádat, és most, amikor mindenért köszönetet mondunk, kérünk, mutasd meg nekünk azt a szeretetet, amit Jézus Krisztusban kapott a világ. Ne engedd, hogy csak Józsué gyõzelmét lássuk meg az ellenség felett, hanem láttasd meg Krisztus gyõzelmét is a halál felett.

Adj alkalmat annak megértésére is, hogy az életünket Te eleve meghatározod. Alkalmat adsz egyéneknek és nemzeteknek arra, hogy várakat építsenek, de ezeket egyik napról a másikra le is tudod rombolni. Ha az az akaratod, hogy lelki várakat építsünk, akkor történjen az a Te akaratod szerint. De ha továbbra is a pusztában vezetsz minket, és tovább kell keresnünk az utat az ígéret földjéhez, akkor taníts minket azt is elfogadni. Segítsd lerombolni azokat a falakat, amiket meg akarunk mászni azért, hogy magasabb pozícióban legyünk. Rombold le azokat a falakat, amelyek a testvért a testvértõl elválasszák, és elválasztanak bennünket a Te országodtól. Ámen.

Válaszutak

Lekció - Ap. Csel. 15:36-16:10, Textus - Ap. Csel. 16:6-7 "Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Mízia felé mentek, próbáltak Bitíniába jutni, de Jézus Lelke nem engedte õket."

Pál apostolról azt olvassuk, hogy kis ázsiai gyülekezeteket látogat Timóteussal. A meglátogatott eklézsiákban naponként gyarapodott a hívek száma, és Pálnak az volt a terve, hogy folytatja az ázsiai misszióját. De a textusunkban azt olvassuk, hogy a Szentlélek nem engedte neki, hogy Ázsiában hirdesse az Igét.

Pál apostol útja földrajzilag fontos, de teológiailag fontosabb. Ha Pál Kis-Ázsiában folytatta volna az igehirdetést, akkor a keresztyén egyház székhelyei talán nem Róma és Konstantinápoly lettek volna, hanem esetleg valamelyik keleti város. Pál ázsiai utat vett tervbe, de az emberi tervet Isten megváltoztatta. A Szentlélek megakadályozta õt az ázsiai szolgálat folytatásában. Éjszaka látomása volt Pálnak. Egy macedóniai férfi állt elõtte, és kérte õt, mondván: "Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!" A látomás után Pál elment Macedóniába, mert megértette, hogy Isten oda hívta õt az evangéliumot hirdetni.

Pál apostol Jézus Krisztus küldöttje, nagykövete volt. A nagykövet teljhatalommal képviseli az országát. Pál a mennyek országát és Jézust képviselte. Jézus missziói munkáját végezte, és küldöttként indult Ázsia felé. Pál nem szórakozásból, vagy nyereségbõl utazott, hanem mint az Úr szolgája végezte a munkáját. Éppen ezért természetes, hogy Istenhez fordult útmutatásért, és amikor választ kapott, megváltoztatta a célját. A leckénk szerint az útmutatás a Szentlélektõl jött. "A Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában." Pál apostolt Isten irányította. Elküldetett a Lélek által egy másik misszióra. A küldetésén belül választhatott volna, hogy megy-e, vagy marad. Talán közre játszott az is, hogy Pál apostol beteges ember lévén, megfogadta a tanácsát az orvos szolgatársának, Lukácsnak.

Az Apostolok Cselekedeteiben, amit Lukács írt, a 16. fejezetig a történetek harmadik személyében íródtak: Pál elment... Pál mondta... azután átmentek Frígia és Galácia földjén, hogy hirdessék az Igét Ázsiában... Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak... A 10. versszakban viszont ez van: "A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük, hogy odahívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot." Itt csatlakozhatott Lukács Pálhoz. Innen már elsõ személyében folytatódik a történet: "Igyekeztünk... megértettük... oda hívott minket az Isten... hogy hirdessük az evangéliumot."

Itt kezdõdik a történet folytatása elsõ személyben a 17. versig, majd folytatódik a 20. fejezetben. Ettõl a ponttól Lukács is jelen van, mint szemtanú. Az evangélium hirdetésnek itt van a fordulópontja. Európa felé, és nem Ázsia felé terjed a keresztyénség.

Figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy amikor Pál Macedóniába ment, nem tekintett úgy a területre, mint mi, mondván, hogy az egyik Ázsia, a másik pedig Európa. Õ csupán az egyik római tartományból a másikba utazott.

Barclay professzor kommentárjában azt olvassuk, hogy Pálnak talán orvosra volt szüksége, azért ment vele Lukács. Lukács gyógyítgatta Pált, és esetleg el is térítette ázsiai útjától. Nem szabad azonban elfelejteni Pál apostol látomását a macedón férfiról, aki kérte õt, hogy jöjjön át Macedóniába, és legyen segítségükre. Lehetségesnek tartom, hogy Isten Lukácson keresztül szólhatott Pálnak, és megtiltotta neki az ázsiai utat. Egyesek véleménye szerint, mivel Lukács maga is macedón volt, Filippébõl származott, talán õ volt, aki Pál segítségét kérte. Ez a teória elfogadható, de nehéz elképzelni, hogy egy húsból és vérbõl álló személy, Pál munkatársa, látomásként jelenjen meg éjszaka. A Biblia szerint a látomás természetfeletti volt. Isten küldte. Ebben az a lecke, hogy ha Isten bezár egy ajtót bárki elõtt, akkor valahol máshol kinyit egy kaput, amit használni kell az evangélium szolgálatában. A macedóniai férfi az egész pogány világot jelképezheti, ahova az életünknek egy bizonyos idejében be kell lépni az evangélium üzenetével. A férfi segítséget kért. A segélykérõ szavakat mi is halljuk, de vajon mi reagálunk-e a hívásra?

Pál apostol látomása a macedóniai férfirõl nem álom volt, hanem látomás. Egy macedón férfi állt elõtte, és ezekkel a szavakkal kérte õt: "Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre." A férfi kéri Pált, hogy jöjjön Macedóniába és hirdesse ott az evangéliumot. Nem önmagának kért segítséget, hanem az egész tartománynak.

Kihangsúlyozom, hogy Isten irányítja Pál apostol missziói útját és munkáját, de a Teremtõ felhasznál látomásokat és egyéneket arra, hogy akaratát közölje. Pál apostolt több esetben vezették a látomásai. Az Ap. Csel. 18:9-11-ben ezt olvassuk a korinthusi munkájáról: "Az Úr egy éjjel látomásban azt mondta Pálnak: 'Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass, mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.' Erre ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük az Isten igéjét."

Mai történetünkben Pál apostol elõtt bezáródott az ázsiai ajtó, de õ elindult egy másik irányba, hogy hirdesse Krisztus evangéliumát a pogányok között. Ahelyett, hogy leült volna tanakodni Ázsia kapujánál, átment Galácián Bitínia felé, de a Lélek ismét megállította. Ha valaki az életét teljesen az Úrra bízza, az Úr lelke el fogja õt vinni a kitûzött célhoz. Az Úr Lelke olyan, mint a víz sebes folyása, tetszése szerint sodor, bármennyire küzdünk ellene. Legjobb ha szabadon engedjük magunkat, hadd sodorjon a Lélek árja. Az árban haladva szükséges, hogy imádságos és nyitott szívvel várjuk Isten irányt mutató parancsait. Ha érezzük a Lélek vezetését, akkor gondolatainkat, cselekedeteinket az Úrra bízhatjuk. És ahelyett, hogy küzdenénk az ár ellen, alázattal, Isten dicsérve, elfogadjuk az Úr vezetését. Ezt tette Pál apostol, amikor elindította Isten õt Európa felé.

Az Úr Isten irányítása és gondviselõ kegyelme egyénenként változhat. Van akihez a Biblia szavaival beszél az Úr, van akihez a természet hangján szól. Valakit megérinthet az Úr egy csapásban, egy betegségben, vagy másban. Fogadjuk el Isten akaratát, mint predestinációt, ha máshol kötünk ki, mint terveztük. Ne legyünk fatalisták az élet akadályaival kapcsolatban.

Amikor a bevándorló magyarjaink elsõ csoportja Amerikába és Kanadába megérkezett, legtöbbjük nem akart itt maradni. Úgy indultak el, hogy egyszer visszatérnek az óhazába. És mi történt? Letelepedtek, otthonokat, templomokat építettek, és az élet második válaszútját elfogadták. Elfogadták, és a legjobb tehetségük szerint kihasználták az új haza által adott lehetõségeket.

Munkácsi Mihály, a híres festõnk, asztalosinasként kezdte pályáját. Schweitzer Albert zenei és orvosi diplomákat szerzett, de a jól keresõ állások helyett elvégezte a teológiát, és az Úr missziói szolgálatát vállalva elment Afrikába.

A mi életünkben is elõfordul, hogy elindulunk egy úton, és máshol kötünk ki. A mi bajunk sokszor az, hogy ha oda jutunk, ahova nem készültünk menni, akkor megtelik az életünk aggodalommal, és panaszkodni kezdünk, hogy miért éppen velünk történnek ilyen dolgok. Leckénk egyik tanítása az, hogy fogadjuk el, használjuk ki az Úr által adott lehetõségeket. Van egy angol biztatás, amit jó ha megszívlelünk: "Uram! Adj erõt, hogy megváltoztathassam, ami elviselhetetlen, s hogy elviselhessem a megváltoztathatatlant, és hogy a kettõt megkülönböztethessem."

Pál apostol Bitíniába készült, de Troászba kötött ki. Nem keseredett el. Munkához látott. Velünk is elõfordul, hogy a sors oda sodor, ahova nem akartunk menni. Ne essünk kétségbe, hanem a körülményekhez mérten adjuk a tõlünk telhetõ legjobbat. Gondoljunk a tengeri kagylóra. A gyöngyöket fájdalmában termeli, amikor egy éles homokszem a kagylójába kerül és bántani kezdi. A fájdalmának az eredménye: igaz gyöngy. Pál betegségében és fájdalmában az evangélium gyöngyeit termelte ki a világ számára.

Pál apostoli szolgálatának a folyamatossága nem szûnt meg. Jézus felhatalmazta a tanítványait apostoli szolgálatra, õk pedig felhatalmazták az utódaikat. Az apostoli szolgálat folytatása ma is meg van a történelmi egyházakban. Éppen ezért minden magyar református lelkipásztor, és presbiter Jézus Krisztus nagykövete, apostolutódja, Krisztus országának képviselõje.

Befejezésül megemlítem, hogy a mai leckénk tele van nehézségekkel az isteni útmutatással kapcsolatban. Pál apostol szolgálata olyan kiterjedt és mély volt, hogy a Szentlélek külön irányítására volt szüksége. Nem egy városnak, vagy gyülekezetnek volt a prédikátora, hanem eljuttatta az evangéliumot Európába, és elõtte Ázsiába is.

Istennek tervei vannak mindnyájunk számára, de a kérdés az, hogy mi módon ismerjük fel küldetésünket, és azt, hogy mi az Isten akarata. Vannak, akik Ázsiába kerülnek, vannak, akiket Európába küld az Úr, de vannak olyanok is, akik Kanadában hivatottak lesznek a szolgálatra.

Pál nem egyéni missziót folytatott, hanem az Úrét. A szolgálatának eredménye nem attól függött, hogy egy város, vagy tartomány befogadta-e õt vagy nem. Istentõl függött a misszió sikere. A mai lekció 10. versében azt írja Lukács: a "látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot." Adjon az Úr látomásokat nekünk is, és adjon hitbeli értelmet, hogy mi is tudjuk mit, és hol kell cselekednünk. Ámen.

IMA

Mindenható Isten! Az ember teremtésétõl kezdve Szentlelked ereje eleve elrendelte azt az utat, amit nekünk meg kell járnunk földi életünkben. Gyakran botladozva járunk, bizonytalan utakra térünk, mert nem ismerjük akaratodat. Éreztesd velünk, hogy az életünk minden pillanata kezedben van, és úgy irányítsd lépteinket, hogy mindig azon a keskeny úton, és ösvényen járjunk, ami az örök élethez, és üdvösséghez vezet.

Jó Atyánk! Megértjük Igéd szavaiból, hogy Pál apostolt nem Ázsiába, hanem Európába vezetted Lelkeddel az evangélium hirdetésére. Áldd meg a mai igehirdetést. Add, hogy fel tudjuk mérni annak üzenetét a mi küldetésünk tükrében. Add, hogy az elhintett Ige magjai jó talajra találjanak bennünk. Úgy irányítsd a presbitereink és egyháztagjaink életét, hogy mindnyájan a lelkipásztor mellé álljanak Jézus Krisztus követésében. Tedd gyülekezetünket eggyé a szolgálatban, a misszióban és a küldetésben. Ámen.

Mások megítélése

Lekció - V. Mózes 17:1-7 és János 8:1-11, Textus: János 8:3-5 "Ekkor odavezettek az írástudók és farizeusok egy asszonyt, akit, házasságtörésen értek, középre állították és, így szóltak Jézushoz: 'Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?"

A dakota indián családnak, amelyik Amerika északi síkságain lakott, volt egy rövid imája, amit napjainkban is használhatunk: "Nagy Szellem! Segíts meg abban, hogy ne ítéljem meg embertársamat, amíg két hétig nem jártam a mokaszinjában."

Amikor más cipõjében járunk, és bizonyos dolgokat az õ szemszögükbõl nézünk meg, akkor sokkal óvatosabbak vagyunk mások megítélésében.

Az emberi gyarlóságunk miatt könnyen megszóljuk azokat, akik körülöttünk vannak. Sokszor nehéz megbocsátani nem csak az ellenségnek, hanem a barátnak is.

Máté 7:1-5-ben Jézus így tanít a képmutató ítélkezésrõl: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki a szemedbõl a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki elõbb saját szemedbõl a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szemébõl a szálkát."

Ha a házasságtörõ asszony története a most említett idézet után lenne a Bibliában, akkor talán többen megszívlelnék. III.Mózes 20-ban, és V. Mózes 22-ben azt olvassuk, hogy a paráznaságot elkövetõket halálra kell kövezni. Ennek a törvénynek az ismeretében hoztak az írástudók és farizeusok Jézus elé egy asszonyt. Jézus véleményét akarták az üggyel kapcsolatban kicsikarni, azért, hogy válaszától függõen csapdába ejtsék. Ha azt mondta volna: meg kell az asszonyt kövezni, akkor a római hatóságok elõtt bevádolhatták volna azzal, hogy egy asszonyt halálra ítélt. Ha azt válaszolta volna, hogy az asszonyt szabadon kell bocsátani, akkor az lett volna ellene a vád, hogy a Mózes törvényeit semmibe veszi, és ez által elveszítette volna tekintélyét az õt követõk elõtt. Jézus próbára lett téve, hogy bármit is mond, vádat emelhessenek ellene.

Mózes törvényeiben azt olvassuk, hogy ha valaki vétkezik az Úr ellen és megszegi a 7. parancsolatot, akkor az halállal lakoljon. A gonoszságot elkövetõket azonban csak két, vagy három tanú vallomása alapján volt szabad halálra ítélni, és akkor a tanúknak kellett az elsõ követ a bûnösre dobni.

Szomorú jelenet lehetett, amikor a szegény asszonyt fényes nappal Jézus elé hurcolták és írástudók és farizeusok. És mindez azért történt, hogy Jézust próbára tegyék, és csapdába ejtsék. A történetbõl azt látjuk, hogy Jézus elõször hallgatott. Lehajolt és ujjával írt a földre. Itt emlékeznünk kell arra, hogy abban az idõben az egyszerû emberek nem tudtak írni és olvasni, de az írástudók és farizeusok láthatták az üzenetet. Lehetséges, hogy Jézus az Írásokból idézett. Vannak, akik azt vélik, hogy Jeremiás 17:13 volt az idézet, ahol a próféta azt mondja, hogy mindazok, akik elhagyják az Urat megszégyenülnek, és az Úrtól elpártolók nevét beírják a porba. Nem tudjuk mit írt Jézus, de azt tudjuk, hogy amit a porba és homokba írunk nem marad meg. Jönnek a szelek, vagy a víz partján a hullámok, és elfújják, elmossák a földre írt sorokat. Istennek a megbocsátó ereje ugyanígy elmossa a bûnt a mi életünkbõl.

Írtál-e már valamikor a homokba? Én, amikor írtam elgondolkodtam. Néztem a hullámokat, amint mosták a partokat, és néztem hogy nyelték el a betûket és rajzokat. Ilyenkor még jobban éreztem, hogy van fölöttünk egy olyan hatalom, amelyik formálja, alakítsa az emberi kezdeményezéseinket, de el is pusztíthatja a bevégzett mûveinket. Úgy néz ki, hogy ez a bizonytalanság nem jó az életünkben, de abból a szempontból jó, hogy eltakarja, elpusztítja az élet bûnös alkotásait. A mi bûneink is a homokba íródnak, ahol a szelek elfújják, a hullámok elmossák a feljegyzéseinket. Amikor Isten Lelke átjárja az életünket, akkor letörli bûnünk nyomait. Éppen ezért, amikor ítéletet mondunk mások felett, csak a homokba és porba írjuk be, hogy Istennek megbocsátó kegyelme eltöröljön minden rosszindulatot és ítéletet.

Amikor a parázna asszonyt Jézus elé hozták, Õ nem mondott ítéletet felette. Az írástudók nyomást gyakoroltak Jézusra kérdéseikkel, de Jézus lehajolt, és az ujjával írt a földre. "Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?

Jézus csak folytatta az írást, és az írástudók és farizeusok tovább faggatták. Erre Jézus felegyenesedett és azt mondta nekik: "Aki bûntelen közületek, az dobjon rá elõször követ." És lehajolva tovább írt a porba. Jézus válasza után elszállingóztak a vádlók. Elõször a vének mentek el, majd a fiatalabbak. Azt hiszem az idõsebbeknek volt elég bölcsessége ahhoz, hogy ne ítélkezzenek az asszony felett, vagy önmaguk felett, és ezért eltávoztak.

Franklin Benjámin az írta a Poor Richard's Almanac könyvé-ben: 20 éves korban az akaratosság uralkodik, 30 éves korban az értelem, és 40 éves korban az ítélõképesség.

Képzeljük el a jelenetet. Ott áll a paráznanõ. Beszennyezte az életét. Mózes törvényei szerint halál bûntetés várna rá. Ott áll a Mester elõtt, akinek isteni hatalma volt. Amíg mások halálra ítélték õt, addig valaki, akit nem is ismert, megmentette.

Mi is ítélet alatt állhatunk; talán Isten elõtt, talán embertársaink elõtt. Nekünk is szükségünk van valakire, aki megment bennünket. Vajon lehetséges-e, hogy bûneink és rossz cselekedeteink az élet titkos tárházából valamikor elõjönnek? Lehetséges.

Egy történetet osztok meg, ami Angliában játszódott le 1953-ban. A televíziót nézõk a képernyõn a KLEE-TV, Houston, Texas állambeli állomás hívójeleit látták. A nagy távolság miatt fényképet is vettek a képernyõrõl bizonyítékul. Megkérték a rádió mérnököket, hogy kutassák mi volt az oka, hogy a televízió adó hullámai olyan messze eljutottak. A rádió mérnökök felhívták Texas fõvárosát, Austint, és meglepõdve hallották, hogy a KLEE televízió adó állomás 1950-ben megszûnt, tehát már három éve nem közvetített mûsort. A látszat szerint Angliában olyan régi adást láttak, ami valahol a világûrben bolyongott három esztendõn át.

Bûneink, rossz cselekedeteink talán a gondolatvilágunkban, a lelkünkben ugyanígy el lehetnek tárolva, és valamikor elõjöhetnek.

Nekem, mint lelkésznek nem az a feladatom, hogy felettetek ítélkezzek, vagy valakit kárhoztassak. De a ti feladatotok sem az, hogy másokat megítéljetek, vagy kárhoztassatok. Nekünk keresztyéneknek gyakorolni kell a megbocsátást még ott is, ahol mások ítéletet mondanak. Schiller, a nagy német költõ azt mondta: "Megbocsátani és feledni - ebbl áll a derék ember bosszúja."

Jézus nem mondott ítéletet a parázna asszony felett, hanem felegyenesedett és azt kérdezte: "'Asszony, hol vannak a te vádlóid? Senki sem kárhoztat téged?' Az pedig azt mondta: 'Senki, Uram.' Jézus így válaszolt rá: 'Én sem kárhoztatlak. Eredj el és többé ne vétkezzél.'"

Lekciónkban azt láttuk, hogy Jézus megszánta õt, és ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és többé ne vétkezz!" Jó lenne ha az ellenségeinkhez megbocsátó lelkülettel tudnánk közeledni. Ha hozzájuk nem tudunk így közeledni, akkor legalább barátainkat nem ítéljük el felelõtlenül. Sokszor éppen azokat bántjuk meg az ítéletünkkel, akik legközelebb vannak hozzánk. Ha Jézus lelkülete lakozik bennünk, akkor mi is csak a porba írjuk azoknak a nevét, akik vétkeztek a törvény, vagy mi ellenünk.

Befejezésül Gyulai Pálnak egy versébõl idézek, ahol a megbocsátásról ezt írja a költõ:

Kiket szeretsz, s akik szeretnek,
Ha bántanak, ha megsebeznek,
Ne haragudj rájuk sokáig;
De öntsd ki szíved, s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét,
Bocsáss meg! - Hidd, enyhedre válik.

Óh, egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben,
Nekünk is fáj még élesebben,
De büszkeségünk be nem vallja.

Testvérek! Jézus amíg a porba írt, addig a vádlóknak volt idejük gondolkodni az ítéletük súlyosságáról, és arról, hogy nem volt közöttük egy ember sem, akinek nem volt bûne. Közöttünk sincs senki bûn nélkül. Éppen ezért, mielõtt ítéletet mondunk ellenségeink, vagy barátaink felett, gondolkozzunk, és Jézus megbocsátó szeretetében keressük az igazság, a megértés és békesség útját. Egymás megkövezése helyett adjuk át az ítélethozatal lehetõséget Istennek. "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Ámen.

IMA

Mennyei Atyánk! Örök szeretet forrása vagy, és hibáink, bûneink ellenére is megmutatod jóságodat irántunk. Ezért a soha el nem múló szeretetért dicsõítjük és áldjuk szent nevedet.

Kérünk Téged, mennyei Atyánk, hogy védd meg egyházunkat. Adj egységet Jézus Krisztus lelkületében. Adj alkalmat hétrõl hétre a Te Igédnek meghallgatására, és gyakorlására. Újítsd meg a templomban az értelmünket Jézusról, és az Õ tanításáról, hogy rajta keresztül nagyobb tiszteletet és szeretetet és hûséget tanúsíthassunk irántad és embertársaink iránt.

Légy vezetõnk. Formáld és alakítsd át véleményeinket, hogy ne szóljuk meg felebarátainkat. A mások felett való ítélkezés helyett adj nekünk alázatot, megértést, hogy ne csak a mások hibáit lássuk meg, hanem önmagunkba nézve, megszabaduljunk képmutató, gonosz véleményeinktõl és indulatainktól. Mosd ki belõlünk a rosszaságot, irigységet, gyûlöletet és hazugságot, és adj nekünk olyan lelkületet, aminek segítségével Jézus Krisztusban újjászülethetünk. Ámen.

Mi a boldogság?

Biblia olvasás: Lukács 6:17-26, Textus: Lukács 12:34 "Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is."

Az Egyesült Nemzetek országai között Kanada az elsõ helyen áll a megélhetés és életszínvonal ranglistáján, vagyis statisztikailag ebben az országban legjobb a lakosok élete. Ha ez a legjobb ország, akkor joggal felvethetjük a kérdést, hogy vajon az egész világon itt a legboldogabbak-e az emberek? Kik a boldogok? Azok, akiknek drága dolgaik vannak és meg van mindenük, vagy azok, akik a jóléten túl a lelki értékekben keresik a boldogságot?

Vannak, akik azt hiszik, hogy a boldogság ott van, ahol sok pénz van. Kedvenc történetem a pénzzel kapcsolatban, amit évekkel ezelõtt olvastam egy texasi munkásról. Ez az ember egész életében keményen dolgozott kis fizetésért. Családja nem volt. Mindig az volt a vágya, hogy vehessen egy nagyon drága, luxus kocsit, de nem merte a kevés megtakarított pénzét elkölteni. Egyszer egy orvosi vizsgálaton azt a szomorú hírt kapta, hogy fiatal kora ellenére súlyos betegségben szenved és elõreláthatólag hat hónapon belül meg fog halni. Mikor a második orvos is azt mondta, hogy valóban nem sok ideje van hátra, akkor ez az ember kivette az pénzét a bankból. Megvette a drága autót és hajtotta mígnem elérkezett a halálának ideje. Az volt a kívánsága, hogy koporsó helyett az autójában temessék el. A temetkezési otthonnal elintézte a részleteket. A történetnek az a csattanója, hogy amikor a daruval leeresztették a kocsit a sírba, akkor a sírások egyike ezt mondta: Ez aztán a jó élet! De boldog az, aki a másvilágra ilyen autóval megy.

Semmi nélkül jöttünk a világra, semmit nem vihetünk vissza, de ennek ellenére sokan azt hiszik, hogy minél több a pénz, annál nagyobb a boldogság. Egy életen át küszködünk. Olyan dolgokat gyûjtünk, amiket a rozsda és moly megemészt. A mennyei kincsek helyett a mulandó földi kincsek vannak az életünk központjában.

Vörösmarty Mihály, A merengõhöz címûvers írója, az igehirdetésünk témáját érintve azt kérdezi:

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

a telhetetlen elmerülhet benne,

s nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

a látni vágyó napba nem tekint;

kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:

csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Nem gondolom, hogy bárki ebben a gyülekezetben abban keresné a boldogságát, hogy luxus autójában temettesse el magát. Nem gondolom, hogy van olyan itt, aki egy csokor virág helyett egy virágoskertet akarna látni a nappali szobájában. Ilyenek nincsenek, de vannak olyanok, akik a mennyei boldogságról elfelejtkeznek. Kártyavárakat építenek a földi javakból, amiket az esti szellõ rebbenése is felborít. Olyan vagyunk mint a mezõnek a virága, amelyik az egyik pillanatban virágzik, de a másik pillanatban megérinti az Úr szele és elhervadunk, porrá leszünk.

A Biblia arra biztat bennünket, hogy a gazdagságunkat a maradandó lelki javakban keressük, és akkor kincsünk lesz a mennyben. A régi elképzelés szerint az ember vágyainak, hajlamainak, eszményének és gondolatainak a központja a szívben van elrejtve, ezért ha valakinek a szíve tele van a világ kívánságaival, akkor világiasan fog gondolkozni. Az ebbõl szerzett boldogság csak egy ideiglenes, hamis boldogság lesz, ami az egyik napról a másikra elpukkanhat, mint a szappanbuborék. A mennyei kincseket sem a tõzsde összeomlása, sem az infláció nem fenyegeti. A mennyei kincseket nem kell a bank tolvajbiztos és tûzbiztos dobozába bezárni, mert azokat senki tõlünk el nem veheti. Ezekben a mennyei kincsekben van az igazi boldogság.

Minden mögöttem maradt esztendõvel érzem, hogy a boldogság legbiztosabb útja, a keskeny út, amit már megjárt elõttünk Jézus Krisztus. De ezt a boldogságot nehéz megmagyarázni annak, aki a pénzben, hatalomban, vagy a földi javakban keresi a boldogságot. A boldogság mindenkinek mást jelent, de a keresztyénnek a boldogság azt jelenti, hogy már e jelenvaló világban beilleszkedünk Isten terveibe és akarata szerint élünk és dolgozunk.

Nem tudom szabad-e a boldogságot a náthához hasonlítani. Mindkettõ ragályos. Úgy, ahogy a náthát mástól meg lehet kapni, másoknak át is lehet adni. A különbség azonban az, hogy az egyik kellemes, a másik pedig kellemetlen.

A boldogság nem abban van, amit magunknak összegyûjtünk, hanem abban, amit másokkal megosztunk. Szent Chrysostomus, (Aranyszájú Prédikátor, Szent János 344-407), a hitszónoklatában azt tanította, hogy nem az gazdag, akinek sok mindene van, hanem az, aki sokat ad másoknak.

Pascal (1623-1662), a híres francia filozófus és matematikus szerint a boldogságot sem bennünk, sem rajtunk kívül nem találjuk meg. Szerinte a boldogság az Isten és ember közötti egységben található meg. Ami azt jelenti, hogy Isten nélkül nincs igazi boldogság.

Mivel önmagunkban nehéz a boldogságot megtalálni, joggal megkérdezhetjük, hogy miképpen találjuk meg az igazi boldogságot? A boldogságot nem találjuk meg ha a szívünk a gyûlöletnek vagy aggodalomnak a lakóhelye. Nem találjuk meg a boldogságot ha sokat várunk másoktól, de keveset adunk. A boldogság akkor lesz a miénk, ha mások szolgálatában elfelejtkezünk önmagunkról, és szívünket teletöltjük Isten szeretetével és világosságával.

Jézus tanításában a boldogság fõtitka a Máté 11:28-29-ben van megírva, ahol Jézus azt mondja: "Jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok néktek. Vegyétek fel az én igámat, és tanuljátok meg tõlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívû, és megnyugvást találtok a lelketeknek."

Vannak, akik az egyházi életben keresik a boldogságot, és ebben a keresésben kutyafáradtak lesznek, és morognak, mint a kutyák. Ha kevesebbet morognának, akkor boldogabbak lennének õk is és a gyülekezet is. Az az õszinte óhajom és imádságom, hogy ne morogjunk egymásra, és akkor boldogabb és békésebb lesz az életünk. Legtöbbször azok a legboldogabbak, akik el vannak foglalva, és nincs idejük afelõl aggódni, hogy boldogok-e vagy sem.

Ha megkérdeznénk a városunk lakosait, hogy mi tenné õket boldoggá, akkor többen azt válaszolnák, hogy egy nagy nyeremény a lottón, egyéni siker, jó egészség, szebben berendezett lakás, új autó, utazás, magasabb fizetés, szép ruhák, finom ételek, stb. Hosszú lenne felsorolni a kívánságokat, és merem állítani, hogy igen kevesen lennének azok, akik azt mondanák, hogy mások megsegítésében látják a boldogságuk titkát.

Ahhoz, hogy a boldogsággal kapcsolatos leckénket jobban megértsük pozitívról negatívra kell fordítanunk a kifejezéseket. Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek Isten országa... Boldogtalanok vagytok, gazdagok, mert a mennyek országa nem a tiétek. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert megelégítettek... Boldogtalanok vagytok, akik most telve vagytok mert nem találtok megelégülést. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok... Boldogtalanok vagytok, akik most nevettek, mert sírni fogtok.

A Hegyi Beszédben használt "boldogság" szó görögben "makarios," amit az istenekkel kapcsolatos leírásban használtak. Ciprus szigetnek a neve is ebbõl a szóból ered. Ciprus azt jelenti, hogy a boldogság szigete. Ezen a szigeten minden eledel, ital, ideális idõjárás, megtalálható, ami az emberi boldogsághoz szükséges. Egy ilyen belsõ, önmagát tápláló öröm és boldogság az, amirõl Jézus beszél a Hegyi Beszédben.

A Hegyi Beszéd egy olyan boldogságról beszél, amit sem a fájdalom, veszteség, szomorúság, gyász, de még a halál sem tud elvenni tõlünk. A János 16:22 szerint ezt az "örömötöket senki el nem veheti tõletek."

Ez a világ adhat boldogságot, de el is veheti. Valaki meg-gazdagodhat, de egyik napról a másikra el is veszheti a vagyonát. Valaki az egyik nap egészséges, és a másik nap szomorúan hallja az orvos diagnózisát, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, vagy egy szélütés hatására megbénul keze, lába és mint egy gyermeket etetni kell újból. Vannak, akiknek az élete napsütés, de vannak olyanok is, akik felett állandóan borult az ég.

Õs idõktõl fogva keresi az ember a boldogságot. Sok még nem ébredt arra, hogy a boldogság Isten ajándéka. Szent Ágoston egyházatya, (354-430), aki a katolikus és a protestáns világ teológiájára nagy behatással volt, azt írta: "ahol a boldogságod van, ott van a kincsed; ahol a te kincsed van, ott van a szíved; ahol a szíved van, ott van a boldogságod." Ha szívünkben van Jézus Krisztus, a Biblia, és az egyház, akkor a boldogságunk Krisztusban, a Bibliában és az anyaszentegyházban van.

A régi római birodalom nagyjainak, mint például Cicerónak vagy Platónnak írásai az érzékeinket felingerlik, de a boldogság receptjét nem ismertetik. Egyedül a Bibliában ismerjük meg a tartós boldogság titkát, ahol Jézus azt mondta: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok néktek." (Máté 11:28)

A keresztyén boldogság Krisztusban van. "Vegyétek fel az én igámat, és tanuljátok meg tõlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívû, és megnyugvást találtok lelketeknek," mondja Jézus a Máté 11:29-ben.

Az Ótestamentumban a boldogság gyógyulással van összekapcsolva. "Uram, Istenem, hozzád kiáltottam és meggyógyítottál engem." (Zsolt. 30:2) "Az igazak várakozása örömre fordul, de a bûnösök reménysége semmivé lesz." (Péld. 10:28) "Bizony boldog az az ember, akit Isten megfed." (Jób 5:17)

Az újtestamentumi boldogság titka a Hegyi Beszédben van összefoglalva. Itt Jézus megmondja kik a boldogok. Jézus születésekor a betlehemi pásztorok a jászol mellett egy új fajta boldogságot ismertek meg. Amikor Jézus Jeruzsálemért sírt, akkor szeretõ aggodalmáról tett tanúbizonyságot. A keresztyén szimpátia ezen kinyilvánítása is ok a boldogságra. Boldogság az, amikor Jézus törõdik népével.

Befejezésül megemlítem, hogy a Jézus által tanított boldogság lelki, morális és erkölcsi alapokra van építve. Az életünk értelme nem abban bontakozik ki, hogy kényelemben és luxusban éljük le éveinket, hanem abban, hogy Jézus Krisztushoz hasonlókká leszünk. Amikor az Õ sorsát vállaljuk, amikor elkísérjük Õt a keresztig, akkor megáld minket az Úr maradandó boldogsággal. "Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok azért, hogy jutalmatok bõséges a mennyekben..." (Máté 5:11-12a)

Egyszer egy fiú kapott egy aranyórát a nagyapjától. Egy jégveremben dolgozva elvesztette a fûrészporban. Remegve kereste, de nem találta. Egyszer csak abbahagyta a kutatást és mozdulatlanul figyelt. Alig telt egy pár pillanat a csendben meghallotta az órája ketyegését. A hang után megtalálta az órát. Nagyon boldog volt. Adja az Úr, hogy a rohanásainkban mi is el tudjunk csendesedni és az evangélium szava után elindulva megtaláljuk a boldogságunkat. Ámen.

IMA

Mennyei Atyánk! Éreztesd velünk, hogy a boldogság elsõ lépéseként Rád kell bízni földi gondjainkat, és mindig Benned kell bízni tudván, hogy Te vagy a mi õrizõ Pásztorunk, aki a boldogság és az örökélet kies mezejére vezeted népedet. Adj alkalmat arra, hogy a földi látható és mulandó boldogságon túl keressük a láthatatlan, de maradandó mennyei boldogságot Jézus evangéliumában.

Kegyelmes Isten! Köszönjük a mai üzenetet, ami által biztatsz bennünket a mennyei kincsek keresésére. Kérünk áldd meg az egyházunk hûséges munkásait, akik évtizedeken át maguktól vonták meg az anyagi javakat azért, hogy a keresztyén szolgálatra adhassanak. Áldd meg azokat is, akik megöregedtek, meggyengültek, de a gyülekezeti közösségünket látogatva imádsággal és kedves szavakkal segítik munkánkat. Hálát adunk minden hívõ lélekért, aki velünk együtt áldja szent nevedet. Légy az egyházunk kicsinyeivel és nagyjaival, és úgy vezess bennünket, hogy mindig a Te akaratod szerint tudjunk élni és szolgálni. Ámen.

ASSISI FERENC IMÁDSÁGA

Uram tégy engem a béke eszközévé, hogy: Ahol gyûlölet van, én vigyek oda szeretetet; Ahol széthúzás van, én vigyek oda szövetséget; Ahol sértegetés van, én vigyek oda megbocsátást; Ahol kétségbeesés, én vigyek oda reménységet; Ahol sötétség van, én vigyek oda világosságot; Ahol szomorúság van, én vigyek oda örömöt; Tedd, Uram, hogy ne annyira magamnak, mint inkább másoknak keressek vigasztalást; Hogy inkább én értsek meg mást, semhogy csak engemet értsenek; Hogy inkább én szeressek mást, semhogy csak engem szeressenek; Hogy inkább adva, mint kapva; Önmagamat inkább elveszítve, mint megtalálva; Másoknak inkább megbocsátva, mint tõlük bocsánatot nyerve; Haljak meg az örökéletre várva. Ámen.

"