1980 Versei
FÚJ A SZÉL
Fúj a szél az üres pusztán,
Csak én vagyok útjában.
Fejem felett varjú repül,
Bolyong õ is magában.
Hej, te madár, gyászos madár!
A te párod hová lett?
Az enyém már hûtlen régen,
Itt hagyott õ engemet.
Sír a szél az üres pusztán,
Könnyet csal a szemembe.
Fejem felett nincs már varjú,
Elment õ is örökre.
Hej, te madár, gyászos madár!
Én is megyek utánad.
Sirassa meg helyettem más
Az én hûtlen babámat.
1980. január 31.
Fairport Harbor, Ohio
ESTÉNKÉNT
Esténként sétálni viszem
pajkos pulinkat.
Megszaglássza a bokrokat,
és ugrálva ûzi
a száradt leveleket,
én meg a csillagokat nézem.
Késõ õsz van.
Kásássá fagyott a sár.
Cipõm koppanása összeolvad
a kutyák csaholásával.
Ballagok. - Hazagondolok.
A falum jár eszembe.
Merre vagytok
gyermekkori pajtások?
Józsi meghalt...
Dani és Dezsõ Miskolcra mentek.
Pista még Karádon van.
A lányok férjhez mentek.
Nõnek az unokák.
Én is messze mentem,
messzebbre, mint mások,
de gondolatban hazajárok,
és összeszedem emlékeimet,
mint kiskoromban a szedret,
és a széllel felszáríttatom
csorgó könnyeimet.
1980. december 10.
Fairport Harbor, Ohio
ISTENÜNK! URUNK!
Istenünk! Urunk! Teremtõnk!
Benned a bizalmunk.
Múltunk vagy Te és jövendõnk,
És örök otthonunk.
Földi létünk elenyészhet,
Elporladhat testünk,
Mégis marad bennünk élet,
Mert lélekben élünk.
A mi lelkünk halhatatlan,
Kezed alkotása.
Otthona van oltalmadban,
És örök lakása.
Istenünk! Urunk! Teremtõnk!
Benned a reményünk.
Múltunk vagy Te és jövendõnk,
Halálunk, s életünk.
1980. december 11.
Fairport Harbor, Ohio
KÁR, KÁR
Mint ökröket vásárló gazdák
mi is alkudtunk, de nem állatra,
hanem varjakra.
A baromfit elhordta a dögvész,
és a katonák.
Éhesek voltunk.
Csonkatollas varjak károgtak
remegve a batyuban,
és a cigányokkal
nagy vásárt csináltunk.
Jóízûen ettük a varjúpaprikást.
Vendég érkezett.
Irigykedve nézte a húst.
- Jó nektek, - mondta.
- Nálatok tele van a fazék.
- Egyen, ha ízlik! - Biztatta apám.
A nagy tüdejû néni mohón falatozott.
Amíg tömte magát én károgtam,
és kezemmel hadonásztam,
mintha repülnék.
A néni végre megkérdezte:
- Mit csinálsz Palkó?
Pajkosan válaszoltam:
- Varjúhúst ettem.
- Repülni tanulok.
Ekkor az asszonyság felugrott,
vagy talán repült,
s kezét szája elé tartva kirohant.
Én pedig tovább hadonásztam
egyre mondva:
- Kár! Kár! Kár!
1980. december 20.
Fairport Harbor, Ohio"
TEMETÜNK MEGINT
Temetünk megint.
Hullnak könnyeink.
Barátot siratunk.
Halkul a vének
ajkán az ének.
Lassacskán elfogyunk.
Koporsó mellett
megfáradt kezek
egy zászlót cipelnek.
Nehezen járva,
lépcsõkre állva
búsan tisztelegnek.
Zokogva kérdem:
ki õrzi ébren
a magyar éjszakát?
Ki tartja neked
utolsó öreg
az egylet zászlaját?
1981. február 17.
Fairport Harbor, Ohio
HOLNAP MEGYEK
Holnap megyek, elindulok
Az én kicsi falumba,
Oda, hol a Bodrog vize
Belefut a Tiszába.
Végigmegyek a fõutcán,
Alig ismer valaki rám,
Hej, pedig itt születtem.
Nem áll már a régi házunk,
Gyom terem az udvaron.
Én Istenem, jó Istenem!
Majd megöl a fájdalom.
Megállok a kiskapuba',
Lehull könnyem a homokba,
Oda, ahol születtem.
Holnap megyek, elindulok
Vissza Amerikába,
Oda, hol egy kis faluban
Magyarul szól a nóta.
Végigmegyek a fõutcán,
Alig van ki nem ismer rám,
Pedig nem itt születtem.
Van itt nekünk másik házunk,
Fû terem a lomb alatt.
Együtt van itt a családunk,
Mégis bánt egy gondolat:
Édesanyám! Édesapám!
Mondd meg nekem hol a hazám?
Itt-e, vagy hol születtem?
1981. május 12.
Fairport Harbor, Ohio
SZÁLL A MADÁR
Száll a madár, száll,
Messze földre száll.
Vándorbottal a kezemben
Én is megyek már.
Mire itt a nyár
Megjön a madár.
Messze földrõl, idegenbõl
Én is jövök már.
Száll a madár, száll,
A fészkére száll,
De nekünk már nincsen fészkünk,
Lerombolták már.
Elmúlott a nyár,
Nyoma sincsen már.
Engem már a szülõházam
Többé sosem vár.
Szép hazám, jó hazám!
Messzi földrõl jönne fiad,
De nincs fészke már,
De nincs fészke már.
1981. május 18.
Fairport Harbor, Ohio
ICIRI-PICIRI
Iciri-piciri kismacska
Beszökött a templomba.
Nem tudott õ kijönni,
Hozzákezdett nyávogni.
Iciri-piciri kismacska!
Mit csinálsz a templomba'?
A pap bácsi kérdezte,
És a cicát megverte.
Iciri-piciri azt mondta
Misézni jött templomba.
A pap bácsi nem hitte,
A kismacskát kitette.
Iciri-piciri kismacska
Panaszra ment Rómába.
Pápa bácsi hallgatta
Mi történt a templomba'.
Iciri-piciri azt mondta
Misézni ment templomba.
Pápa bácsi nem hitte,
A kiscicát kitette.
Iciri-piciri mérgébe'
Felutazott a mennybe.
Péter bácsi hallgatta
Mi történt a templomba'.
Iciri-piciri azt mondta
Misézni ment templomba.
Péter bácsi nem hitte,
A kismacskát kitette.
Iciri-piciri kismacska
Lesétált a pokolba.
Lucifernek elmondta
Mi történt a templomba'.
Iciri-piciri cicuskám!
Minek jöttél énhozzám?
Félek én a papoktól,
Túl sok van itt azokból.
Iciri-piciri hazament,
Lefeküdt õ odabent.
Nem jár most már templomba,
Haragszik a papokra.
1981. november 31.
Fairport Harbor, Ohio
EGY JANUÁRI REGGELEN
Egy januári reggelen
ablakunk alatt feküdt elnyúlva.
Teste még meleg volt,
mikor megtaláltuk szegényt.
Nyomkodtuk mellét,
hátha megdobbanna szíve,
de nem lélegzett már.
Szájából kicsordult a vér.
Gondoltuk autó üthette el,
de nem értettük
miért piroslott
nyakánál egy tátongó seb.
Könnyeinkkel áztattuk testét.
A kutyánk is velünk bõgött,
arcát nyalva keltegette
egykori játékos barátját.
Kisírt szemekkel, tétlenül
bámultunk párommal,
és arról beszélgettünk
mit mondjunk ébredõ fiunknak.
Míg tervezgettünk odajött.
Zokogva mondtuk: "Meghalt."
És most már négyen sirattuk
az iciri-piciri kiscicát...
Estefelé nyávogást hallottunk,
mindnyájan ugrottunk
megnyitni az ajtót,
de csak egy elkésett kandúr jött
szerenádot adni, sírni a sötétbe',
Iciri-piciri elment örökre.
1982. január 29.
Fairport Harbor, Ohio
NINCSEN MINDIG LAKODALOM
Nincsen mindig lakodalom,
evés, ivás, vigadalom.
Nincsen mindig nyugodalom.
Nem szól mindig szépen dalom.
Nincsen mindig csendes ünnep,
vakáció, munkaszünet.
Nincsen mindig mulatozás,
gond nélküli szórakozás.
Nincs szeretet minden házban,
boldog élet a családban.
Nincs mindenütt jó egészség,
Emberek közt örök hûség.
Nincs mindenütt szép napsütés,
nyomor helyett gazdag termés.
Nem mindenütt terem a föld,
Nem érik meg mind, ami zöld.
Nincs minden úgy, mint akarom,
és a betût bárhogy rakom,
nem szól mindig szépen dalom:
Nincsen mindig lakodalom.
Nincs olyan, ki mindig kedves.
Minden étel nem ízletes.
Verseim is, mint az élet:
Jók és rosszak - semmiségek.
1982. január 22.
Fairport Harbor, Ohio
Tiszakarádi lakodalom - befejezetlen festményem, a címlapon lévõ kép párja
KÓRHÁZBAN
Sípoló készülékek lágy ritmusától
zsong a kórház.
Minden szívdobbanás, mint hullócsillag
az augusztusi éjszakában,
szikrázva száguld a képernyõn.
Csodálom a fényhullámok tengerét,
amely ha elsimul megszûnik az élet.
Testembõl polipcsápokként
szívják a drótok az információt,
és rádiózzák tovább szívem ritmusát.
Szeretném ha jó hírt sugározna
a készülék, és üzenne a kikeletrõl,
a fecskék csicsergõ hangjáról,
s hírt adna egy új rügyfakadásról.
Szeretném! De a nyakamon lógó szürke doboz
õszrõl beszél, egy nyugtalan életrõl,
amelyben alig volt pihenés.
Az évekre visszanyúló heti száz órás
hajsza után most fehér ágyon fekszem.
Injekcióstûkkel szurkálnak az ápolók,
és véremet üvegcsövekbe rakják.
Közben az orvosok a képernyõt,
és papírszalagokat tanulmányozva
tanakodnak, és határozzák el
mit csináljanak velem.
Pörölyként dobban ítéletük:
öt éráthidalás, vagy egy közeli halál.
Könnyû választani, de elhinni nehezebb,
hogy nemsokára széttépik keblemet...
A kórház csendességébõl a szabadba nézek,
és a magasban összegyûlt viharfelhõkbe
szemem csillogó könnyeivel
egy ragyogó szivárványt rajzolok.
1984. május 16.
Columbus, Ohio"
MEGFOGHATATLAN FÉNY
Szõkeséged az õsz borongós egébõl
aranyesõt varázsol.
Szemed tiszta tükre a szürke égboltot
azúrkék ecsettel festi át.
Fény, ragyogás lettél életemben,
amit csodálhatok ugyan,
de nem ölelhetek magamhoz,
mert a napfényt megfogni nem lehet.
Közel vagy, de elérhetetlen, olyan,
mint a föld mélyén rejlõ kincs,
amit a bányász az aknákban
verejtékével keres.
Én is kutatom szemed tükrében
a kékebb eget,
keresem az õszi alkonyatban
a forró nyár hevét,
taposom a föld porán túl az ösvényt,
ami a gyémántmezõkhöz vezet.
Megértõ barátot keresek benned,
egy testvért,
akivel megoszthatom
a szívemben rejlõ kincseket.
Keresem benned a fényt,
a szépet, a jót...
Keresem magát az életet.
Szeretném ha sorsunkat
úgy rendelné Isten,
hogy családom a családod lenne,
otthonom az otthonod,
és az õszi alkony helyett
beszökne hozzánk egy rügyezõ március.
1986. szeptember. 18.
Columbus, Ohio
VÁRATLAN LÁTOGATÓ
Nesztelenül beosont hozzám a nyár,
s lágyan átölelte dérlepte fejem,
és én lehunyt szemmel,
mozdulatlanul engedtem,
hogy cirógasson egy kicsit.
Elõször álomnak véltem
a forróság jöttét,
nem értettem miért futkosnak
verejtékcseppek testemen.
Nem is sejtettem mi történt velem,
csak annyit tudtam,
hogy érzékem minden ízét átjárta
valami mámoros fájdalom,
és azóta kerülöm az ébredést.
Félek az ébredéstõl,
de tudom, hogy lehunyt szemmel
járni nem lehet.
Ma reggel ráébredtem,
hogy nem a nyár, hanem a nyárnak
a tüze osont be hozzám,
amikor visszavarázsoltál belém
egy szunnyadó ifjú korszakot.
1986. szeptember 22.
Columbus, Ohio
EGY REPÜLÕÚT
Megkésett gépre várok, hogy elrepüljek
megnézni rég nem látott szüleimet.
A váróteremben behunyom szemem,
de a lecsukott szempilláimon is
át-átvillan a botladozó fény.
A felbukkanó nap aranyló csillogása
sem mossa el arcodat,
amit magam elõtt látok szüntelen.
A cammogó gép végre megérkezett.
Beszálltunk és elindultunk Newark felé.
Itt fenn a magasban mesevilág van.
Ablaknál ülök, bárányfelhõk fölött.
Hófedte hegyeket látok az ûrben...
Most egy óriás fehérség állja el utunk.
Belefutunk... Minden sötét lesz,
majd sértetlenül kúszunk tovább.
A tûzõ nap vakító szikrái közt
bújócskát játszik az árny és a fény.
Most szivárvány lobban az ablakon túl.
Nem szivárvány az, hanem könnycsepp.
Az csillog szememben. Elérzékenyültem,
mert a magasban, de csak gondolatban,
megölellek, álmaimmal rímbe fûzlek.
Csodálatos a felhõk fölött az ég!
Szeretnék magasban barangolni még,
de gépem már húzza lefelé a föld,
alattam már nõ az erdõ, a rét.
Visszavárnak a járdaszigetek, ahol
a hétköznapok szürke gondjaiban,
a kolumbuszi lakásunkban veled lehetek.
1986. szeptember 23.
Pennsylvania felett
(A repülõ gépben)
TÁNCOLTUNK
Ma este megtörtem fogadalmamat,
táncoltam hajadonokat forgatva.
Sokukat felkértem, mert féltem,
hogy ha csak eggyel táncolok,
megszólnak a pletykás asszonyok.
A bál után abbamaradt a zenebona,
mi fáradtan elmentünk haza,
de az emlékeimben tovább zakatol
a szüreti mulatság ritmusa.
1986. október 23.
Columbus, Ohio
ACÉL SZEG
Ezután olyan leszek,
mint egy acél szeg,
mennél jobban ütsz,
annál mélyebbre megyek.
ha pedig mélyre versz,
erõsebb leszek.
Ezután már egy
fel-feldobott kõ leszek,
ha eldobsz magadtól,
hozzád visszaesek,
mennél messzebb dobsz,
annál közelebb leszek.
1986. október 29.
Columbus, Ohio
TEMPLOMBAN
Késve érkeztünk. Az ájtatos csendben
együtt ültünk, térdepeltünk.
Maroknyi hívõnek szólt magyarul
az Ige, s furcsa volt, hogy Te,
katolikus, egy református
lelkipásztorral osztod meg
a liturgia írott szavát.
A rózsafüzérrõl szólt az üzenet,
és én Teveled
az ismeretlen templomban énekeltem,
Istenünkhöz fohászkodtam.
Imába foglaltam neved, s szerettem
volna megfogni kezed, hogy az ima,
- a láthatatlan rezonancia -
néked is átjárj lelkedet.
Áldásos volt együtt lenni,
gondjainkat otthon hagyni,
Istenünkkel találkozni,
magyarok közt hálát adni.
1986. október 6.
Columbus, Ohio
KORÁN JÖTT KARÁCSONY
Óriás csomag várt a postán,
amit szeretteid két hónapja adtak fel
az óceánon túl.
Mikor megláttad a küldeményt,
az arcod sugárzott,
mint a karácsonyfa tetején
a sziporkázó csillag.
Az oltáriképek dicsfénye
ragyogott arcodon,
mikor megérkeztünk barátnõd házához.
Csomagbontás közben gyermekekként
táncoltatok egy-egy ruha láttán,
s megsimogattátok
a rég látott népviseletet.
Szerettem volna lefesteni,
hogy Svédországból
Columbusba szakadt két magyar lány
hogy tud örülni a táncruhák láttán.
Meghatódva ültem a dívány karján,
és néztem a korán jött karácsonyt.
Nem kaptatok semmi újat,
de ami jött szent volt,
mint a templom oltárán a kereszt.
Boldog lelkesedéssel néztelek titeket,
s közben a bensõnben egy szomorú
kérdés égetett:
Vajon egykoron a gyermekeiteknek,
itt az idegenben,
ilyen szent lesz-e a népviselet?
1986. október 8.
Columbus, Ohio
EGY HÓNAPJA
Egy hónapja a felhõk fölött jártam.
Ma ismét repülök. Köröttem pusztaság
és homály. Nincsenek sziporkázó
felhõhegyek... Temetésre megyek.
Egy hónapja az öröm könnyek közt
tarka szivárványt láttam.
Ma nem csillog könny szememben,
pedig jó lenne siratni apámat.
Jó lenne ha a bánat könnyei
arcomra futnának,
és vörösre festenék szemem.
Jó lenne egy új szivárványt látni
túl a fellegeken.
Ma nem sírok.
Nem hull a könnyem.
A halál sem fáj nekem.
Erõs lettem. Használom a hitem.
1986. október 26.
Norwalk, CT
ÖRÖKÖS VÁRAKOZÁS
Örökös várakozás a sorsunk.
Várjuk, hogy megkezdjünk
állni, járni, futni.
Várjuk, hogy megkezdjük
az óvodát, az iskolát,
az elsõ munkát.
Várjuk az elsõ csókot,
az esküvõt, az elsõ gyereket.
Várjuk az esõt, a napsütést.
Várjuk a tavaszt, a nyarat,
a betakarítást, és a hideg telet.
Várom, hogy hazaérjek,
de néha azt is várom,
hogy elhagyjam otthonom.
Várom a családi találkozást,
de néha várom a távozást.
Várom, hogy lássalak,
és nap-nap után kell,
hogy elbocsássalak,
de sosem várom távozásodat.
mert veled örömmel várnék
a változó évszakokra.
A sok várakozás azért jár
az eszemben, mert itt ülök
Newarkban egy váróteremben.
A repülõgépünk elromlott.
Várnunk kell egy másikra.
Ma este idegenben várok.
Perceim lassan döcögnek.
Ám nemsokára haza megyek,
holnap újból veled leszek,
várakozni szebb lesz veled.
1986. október 30.
Newark, NJ
MILLIÓ FÉNY CSILLOG
Az éjszakában egy nagy karácsonyfa
alattunk New York. Millió lámpa
közt kéklõn ragyog
az Empire State Building tornya,
s attól jobbra a Twin Towers falai
oszlopként állják el utunk.
Balra fordulunk, és búcsúzunk
a Szabadság-szobortól,
búcsúzunk az öböltõl, az óriás
várostól, és a rohanó kelettõl.
Egy felhõ sincs az égen,
s a sötétben a falvak,
városok utcái, mint pántlikák
csillognak mélyen alant.
Odakint sötét van, s itt bent
a gépben bárgyúltan bámulja
lámpám a papírt,
amire néha egy-egy szót vetek.
Leírom, hogy nemsokára veled leszek.
1986. október 30.
Pennsylvania felett
BÛVÖS KOCKA
Egy este bûvöskocka került a kezembe.
Sokáig bámultam, forgattam,
káoszából rendet alkottam.
Reggel öt óra lehetett, de a keresett
teljes egység mindig elveszett.
Tudtam mások megoldották, és ezért
én sem tûrhettem el, hogy elmaradjon
a siker. Türelmesen rendezgettem
a színeket, volt aki nevetett,
de sok éjszakai gyakorlat után
ma játszva uralkodom a bûvöskockán.
1986. november 10.
Columbus, Ohio
MÁR NINCS TÖBB LEVÉL
Már nincs több levél a barnuló fákon,
de a bokrok alatt még látom
a szétfoszlott nyár aranyló fátylát.
Már nincs több virág a felszántott kertben,
de a barázdák alatti földben
várja az élet a tavaszi csodát.
Már elhalkult az alkonyi madárdal,
és az erdõ sûrûjében minden zaj
bús áhítattal zengi az õsz dalát.
Ma még nézem a változó tájakat,
de holnapra felejtem az álmokat,
és átkarol a tél, mint örök barát.
1986. november 12.
Columbus, Ohio
HAJNALODIK
Történelmet lehelõ épületek
közelében óriás repülõgépek
alusszák álmukat a Potomac partján.
Az éj sötét függönyén
lyukat rág a lámpafény.
Hajnalodik.
Lilás-vörös felhõk mögött
aranykévéket köt a nap.
Washingtonban is velem vagy.
Látlak az éjben.
Látlak a fényben.
Benne vagy a felkelõ napban,
a virradatban.
Felém jössz az alkonyatból,
ébrenlétbõl, álmaimból.
Képzeletben megfogom kezed,
gondolatban megosztom veled
a pirkadó hajnal gyönyörét.
1986. november 23.
Washington, D.C.
"