Szereted-e önmagadat?
Lekció - III. Mózes 19:15-18; V. Mózes 6:4-9; Márk 12:28-34; Textus - Márk 12:28b-31 "Valamennyi parancsolat közül melyik a legfõbb? Jézus így válaszolt: 'Ez a legfõbb: Halljad, Izráel, a mi Istenünk egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes elmédbõl, és teljes erõdbõl! A másik ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más ezeknél nagyobb parancsolat.'"Ha azt kérném, hogy egy mondatban foglaljuk össze egyházunk alapszabályait, akkor nem tudnánk eleget tenni a kérésnek.
Egyszer egy diák meglátogatta a Törvények leghíresebb tanítóját, és azt kérte, hogy az ismert 613 törvényt foglalja neki össze egy mondatban. A tanító haragosan kizavarta a tanulót, mert nem tudta elképzelni, hogy lehet azt a 365 tilalmat és 248 parancsolatot röviden összefoglalni, amit egy életen át tanult. Ekkor a fiatal tanuló meglátogatott egy rabbit, és õt is arra kérte, hogy foglalja neki egy mondatba össze a törvényeket. Õ a Bibliának a textusát adta válaszként: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes elmédbõl, és teljes erdbõl! Szeresd felebarátodat, mint magadat."
Lekciónk újszövetségi részében azt olvastuk, hogy egy írástudó arra kérte Jézust, hogy mondja meg melyik a legfõbb parancsolat. Jézus így válaszolt: "Ez a legfõbb: Halljad, Izráel, a mi Istenünk egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes elmédbõl, és teljes erõdbõl! A másik ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más ezeknél nagyobb parancsolat."
Mai elmélkedésünk a második parancsolatról szól: "Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más ezeknél nagyobb parancsolat." Az igehirdetésben az önmagunk helyes szeretetét kívánom megvizsgálni.
Több prédikációt hallottam, és olvastam az Isten és embertársaink iránt való kötelességeinkkel kapcsolatban, de idáig még nem hallottam semmit arról, hogy mik a kötelességeink önmagunkkal kapcsolatban. Idáig csak azt a tant hallottam, hogy az önmagunk szeretete helytelen, de ha nem szeretjük kellõen önmagunkat, akkor talán felebarátainkat is rosszul, vagy nem szeretjük. Önmagunk szeretete nélkül tudunk-e másokat szeretni?
Nem egy önzõ tant hirdetek ma, hanem egy felelõsségteljes viselkedést önmagunkkal kapcsolatban. Ezen a földön önmagunk fölött teljes hatalmunk van, és ezért azt hirdetem, hogy felelõsségteljesen és szeretettel kell önmagunk iránt viselkedni. Az életünk Isten ajándéka. Meg kell becsülnünk kell ezt az ajándékot, mert a felebarátaink szeretete azon is múlik, hogy mennyire becsüljük meg önmagunkat. Ha az önmagunkkal szembeni viselkedésünk és szeretetünk helytelen, akkor ezt mi is és az embertársaink is megszenvedhetik.
Saját életembõl veszek példát, mivel azt ismerem a legjobban. Bevallanom, hogy éveken át nem voltam olyan megértõ önmagammal szemben, mint másokkal. Erõsebben megkritizáltam önmagamat, mint másokat. Hamarabb mondtam ítéletet magam felett, mint mások felett. De idõvel rájöttem, hogy mások helytelen cselekedeteiért én vállaltam felelõsséget, és mások hibáit elítéltem önmagamban. Ha valaki jogtalanul megbántott, én kértem bocsánatot. Nem szerettem önmagamat, de végül felvetõdött a kérdés: hogy szerethetek másokat, ha magamat nem szeretem, hiszen a parancsolat arra biztat, hogy felebarátainkat úgy kell szeretni, mint önmagunkat.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem narcizmust, vagyis túlzott önszeretetet hirdetek ma, hanem normális, önmagunkkal való törõdést és kellõ szeretetet.
Találkoztál-e már olyanokkal, akik önmagukat testileg és lelkileg rendszeresen megkínozzák? Ezeknél gyakran elõfordul, hogy nem csak önmagukat nem tudják elfogadni, hanem mások felé is hidegek, és elpazarolják az életet.
Az élet olyan ajándék, amit ápolni és gazdagítani kell. Az élethez való helyes hozzáállás egy hosszú folyamat, állandó küzdelem, amíg az élet azzá válik, amivé Isten is akarja. Gyermekkorunktól fogva, az iskolai éveken át, a tizenéves és serdülõ koron keresztül, egészen az öreg korig, keményen kell dolgoznunk, hogy megtaláljuk a szeretet megfelelõ kapcsolatait, ami az egész valónkra kihat. Vannak olyanok, akik könnyedén alkalmazzák a szeretet különbözõ formáit, de vannak olyanok is, akiknek ez egy állandó harcot, küzdelmet jelent.
Megpróbálom illusztrálni ezt a jelenséget. Amikor az egyházi szervezeteknek valami családi partija van, többen szeretnek bingót játszani. Ez nálunk nem a pénzszerzés egy formája, hanem csak szórakozás. A szervezet tagjai hoznak ajándékokat, de nem mindenki nyer. Amikor játék közben néha be kell takarni az egész táblát számokkal, akkor sokszor elõfordul, hogy valakinek már csak egy kocka marad üresen, de valaki mindig hamarabb kiált bingót, mint mi. Néha azt hisszük, hogy mások szerencsésebbek, mint mi.
Most térjünk vissza az önmagunk szeretetéhez, elfogadásához és tiszteletben tartásához. Az életünk nem olyan, mint a bingó, ahol várnunk kell a megfelelõ kombinációra. A mi életünkben nekünk kell azon dolgozni, hogy ne maradjon ki senki és semmi a szeretetünkbõl. Csak kemény munkával takarhatunk be minden hézagot, de mi is kiálthatunk bingót, ha megtaláljuk azt a kombinációt, ami nem csak minket, hanem másokat is boldoggá tehet. Szorgalommal kereshetjük és megtalálhatjuk azt a szeretetet, ami bennünket embertársainkkal összeköt.
Sokan nem tanulták meg mások szeretetét, mert önmagukat nem tudják helyesen szeretni. Sokkal könnyebb a családi hátteret hibáztatni, mint valakinek a kudarcáról beszélgetni. Sokan nem tudják önmagukat úgy elfogadni, ahogy vannak. Pedig az önmagunk elfogadása a jóval és a rosszal együtt fontos. Az élet a jónak és rossznak a keveréke. Néha pedig csak a jónak és jobbnak a keveréke, a hozzáállásunktól függõen.
Gyermekkoromban tanító és író akartam lenni. Késõbb komolyan gondolkoztam a mérnöki munka és a mûvészet felõl, de lelkész lettem. A lehetõségeim mind jók voltak, és nekem a jó és jobb között kellett választani.
Vannak, akik a rossz és a rosszabb között választanak, ki mindnyájan ki vagyunk téve annak, hogy ki kell szûrnünk az életnek kevéssé fontos dolgait. Nem tarthatunk meg mindent. A fiatal egyén, például, nem udvarolhat a lány internátus minden lakójának, és nem léphet házasságra egy egész osztállyal. Vannak dolgok, amiket a háttérbe kell szorítanunk, amíg reális célokért dolgozunk.
Az életünk fontos céljai közé tartozik az önmagunk helyes szeretetének gyakorlása és megjavítása. Hinni kell önmagunkban, és meg kell találni a megfelelõ szellemi beállítottságot önmagunkkal kapcsolatban. Ha nem hiszünk és nem bízunk önmagunkban, akkor nem fogunk hinni és bízni másokban sem. Ha nem jól viszonylunk önmagunkhoz, akkor mások felé is rossz a viszonyunk.
Mindig találunk olyanokat, akik tehetségesebbek, mint mi vagyunk. Lehet az a családunk tagja, valamelyik szomszéd, vagy ismerõs. Nem szabad elkeseredni ha valaki túlszárnyal bennünket. Hinni kell önmagunkban. Hinni kell abban, hogy másoknak a segítségére lehetünk. Hinni kell abban, hogy Istent és embertársainkat szeretni tudjuk. Hinni kell abban, hogy az önmagunk szeretetét másokkal is meg tudjuk osztani. De különösképpen hinnünk kell, hogy ez az élet Istennek egy olyan ajándéka, ami felett nem csak lehet, de uralkodni kell.
Egy szolgálati helyemen a gyülekezet mindig azt hallotta, hogy haldoklik. Amikor odaértem már bevésõdött a tudatukba. Elhitték. Évek kellettek hozzá, amíg ráébredtek a növekvés lehetõségeire, és arra hogy hinni kell önmagukban.
A szülõfalumban gyermekkoromban egy néhányan elhatározták, hogy megtréfálják az egyik nyugdíjas kártyapartnerüket. Amikor megérkezett egymás után érdeklõdtek az egészsége felõl. Mind azt mondta neki, hogy rosszul néz ki. Az ajtónál az egyik rászólt: "Csak nem vagy beteg? Rosszul nézel ki." A másik az asztalnál észrevette a "sápadtságát." A harmadik figyelmeztette, hogy a komája is ilyen rosszul nézett ki a szívrohama elõtt. Sejtjük a történet végét. Az illetõ hazament, bebújt az ágyba, és hívatta az orvost, de helyette a barátai jöttek bocsánatot kérni.
A templomainkban gyakran halljuk, hogy a bûneink átka miatt nem vagyunk képesek tökéletes szeretetre. Azt is halljuk, hogy bûn önmagunkat szeretni. Ma ez ellenkezõjét hirdetem. Töltsétek meg önmagatokat annyi szeretettel, amennyi csak belétek fér. Ne féljetek kimondani, hogy szeretitek önmagatokat, és ezt a szeretetet másokkal is meg akarjátok osztani. Fogadjátok el magatokat a hibáitokkal együtt, de a felebarátaitokat is fogadjátok el ugyanúgy. Fogadjátok el az embertársaitokat, mint testvéreket, és szeressétek õket, mint magatokat.
Belsõ szeretet nélkül nehéz kifelé szeretni. Az élet megjobbításának vágya nélkül nehéz saját életünket és mások életét megjavítani.
A szeretetet nem lehet dobozokba rakni, és az emberektõl különválasztani. A szeretet Istentõl jön felénk; tõlünk árad Isten felé és embertársaink felé. Ha hiányzik belõlünk az igazi és tiszta szeretet, akkor nincs mit megosztani Istennel és felebarátainkkal.
Általánosságban szeretjük önmagunkat, hiszen a keresetünket mi költjük el, a mi szükségeink kielégítésére. Legtöbben igyekeznek az életüket megjobbítani és tisztességben megtartani. A probléma azonban az, hogy néha azt gondoljuk, hogy mások nem fogadnak el bennünket úgy, ahogy vagyunk. Elfogadnak bennünket, de nekünk is el kell fogadni másokat minden elõítélet nélkül.
Szeressük felebarátainkat, úgy mint magunkat, tanítja a Biblia. Ez a szeretet kell, hogy túlmenjen az érzelmi tétlenségbõl a praktikus, gyakorlati életbe. Szereted a dicséretet? Mások is szeretik. Akarod, hogy megértsenek? Mások is akarják. Óhajtod, hogy szeressenek? Mások is óhajtják. A felebarátod olyan, mint a tûkörképed. Az õ szüksége, a te szükséged. Az örömöd az õ öröme is. A fájdalmadat õ is átérzi. A felelõsségtudatod rá is vonatkozik. A szereteted az õ szeretete is.
Ezen a földön csak egy személy szeretetén van teljes hatalmunk: a sajátunkon. Csak egy személynek a szeretetét tudjuk másoknak átadni: a miénket. A szeretet nem olyan, mint a hitelkártya. Nincs hitelszámla vele. Ha nincs, nem lehet másokkal megosztani.
Befejezésül emlékezzünk arra, hogy szeretnünk kell önmagunkat, de ne legyünk önzõek. Az Isten és az embertársaink iránti szeretet maradjon meg bennünk mindenkor. Törõdjünk önmagunkkal, de ne legyünk önzõek. Fejezzük ki érzelmeinket, de ne beszéljünk és panaszkodjunk állandóan. Keressük a lehetõségeket a szükségeink kielégítésére, de emlékezzünk arra, hogy másoknak is vannak szükségeik. Dolgozzunk azért, hogy az élettõl a legjobbat kapjuk, de másoknak is adjuk meg, amit az élettõl elvárnak és megérdemelnek. Legyünk tele reménységgel önmagunkkal kapcsolatban, de osszuk meg a reményeinket és álmainkat másokkal is.
Az igazi szeretet serkent, ezért szeressük önmagunkat és másokat. De ne álljunk a tûkör elé gyönyörködni, hanem adjuk meg magunknak mindazt, amit mi és a felebarátaink kapnak Istentõl.
Jézus Krisztus önzetlen szeretete, és példája vezessen mindnyájunkat az önmagunk, Istenünk és felebarátaink helyes szeretetében. Önmagunk szeretetében szeressük felebarátainkat úgy, mint magunkat. "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes elmédbõl, és teljes erõdbõl!... Szeresd felebarátodat, mint magadat." Ámen.
Örök Isten! Összegyûltünk e szent helyen hálánk és köszönetünk kifejezésére az életünk áldásaiért. Azért is jöttünk, hogy a Te szeretetedben útmutatást kapjunk az életünk megjavítására. Éreztesd velünk, hogy Te tartalommal tele életet adsz, amiben van boldogság és szeretet is. Ma keressük azokat a lehetõségeket, amik által boldogabban és nagyobb szeretettel szolgálhatunk Téged és felebarátainkat. Imádkozunk hozzád, mint teremtményeid, és igyekszünk hûnek lenni az általad teremtett képmáshoz. Keressük az alkalmakat önmagunk megismerésére az Ige fényében.
Figyelmeztess arra, hogy az életünk egy kegyelmi ajándék. Földi örömeink között adj alkalmat az igazi küldetésünk megismerésére, hogy semmi el ne szakíthasson bennünket Tõled, és attól a szeretettõl, amit Jézus Krisztusban küldtél az emberiségnek.
Kérünk, hogy terjeszd ki az áldásaidat szeretteinkre, de az ellenségeinkre is. Adj jóakaratot és békességes szívet hazánk vezetõinek, de az ellenség vezetõinek is. Légy velünk a gazdagságban, de légy azokkal is, akiknek nélkülözés jutott osztályrészül.
Taníts minket hûnek maradni hitünkhöz a megpróbáltatások és nehézségek idején is. Vésd szíveinkbe a mai üzenetet, hogy megmaradjon bennünk az irántad, felebarátaink iránt, és önmagunk iránti helyes keresztyén szeretet; az a szeretet, amit Jézus életében és halálában láttunk, amikor önmagát adta értünk, hogy akik hisznek Õbenne el ne vesszenek, hanem örök életük legyen. Ezért az önzetlen szeretetért imádkozunk ma Jézus Krisztus lelkülete és áldozatkészsége jegyében. Ámen.
Keresztyén megbékélés
Lekció - Máté 18:1-20, Textus - Máté 18:19-20 "Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön abban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük."Egyetemista koromban olvastam egy történetet egy fiúról, aki egy farmon lakott. Ha valami rosszat tett, akkor az édesapja a csûr oldalába vert egy szeget. Ha valami jót cselekedett, akkor az apja kihúzott egyet az ott levõ szegekbõl. A fiú felnõtt, és mire behívták katonának nem maradt egy szeg sem a csûr oldalában.
Hazáját szolgálva egyszer kapott egy táviratot, hogy az édesapja meghalt. Hazament a temetésre, ami után könnyes szemmel járkált az udvaron. Megállt a csûrnél. Megtapogatta a deszkát. Az édesanyja odajött, hogy vigasztalja. Ezt mondta a fiának: "Nem maradt a falban szeg." A fiú így válaszolt: "Igaz édesanyám. A hibáimat korrigáltam, de a szegek helye ma is itt van a deszkában."
1984-ben, amikor a kórházban voltam szívmûtétre várva, a feleségem lábát is operálni kellett ugyanakkor, immár másodszor, hogy kivágják a bõrrák egyik leggyorsabban terjedõ szöveteit. Ahhoz, hogy a melanóma rákot kivegyék a nyirokmirigyekbõl, mélyre kellett menni és hosszan kellett vágni. Ahhoz, hogy a feleségem megszabaduljon a rákbetegségbl szembe kellett nézni a fájdalommal és szenvedéssel. A mûtét óta a lába be van dagadva, és már nem lesz normális sohasem. A lábán vagy egy hosszú seb is, ami mindig emlékeztet bennünket arra, hogy bár eljött a gyógyulás a mûtét nyoma megmaradt.
Az elsõ illusztrációt azért használtam, hogy megmutassam, hogy a növekvõ egyén hibákat követhet el, és ha kijavítja is a hibáit, a nyomok sokszor megmaradnak. Ez a helyzet az egyház életében is. A múlt hibáit ki tudjuk javítani, de a sérelmek nyomai megmaradnak, mint a csûr oldalában a szegek helyei a fiatal ember esetében.
A második illusztrációnál az eset már komolyabb. Egy gyorsan terjedõ rákbetegséggel néztünk szembe, aminek kivételéhez mûtétre volt szükség. Az operáció után új fájdalmak keletkeztek, de a legjobb tudomásunk szerint a rák betegség ki lett vágva, és az élet aránylag normálisan folytatódik. Nem aggaszt bennünket a megdagadt láb, vagy a mély sebhely mindaddig, amíg a Teremtõ által reánk bízott feladatokat el tudjuk végezni. Minden napot úgy fogadunk el, mint Istennek egy ajándékát a további szolgálatra.
Mindenki életében, minden gyülekezetben és minden nemzet életében vannak idõszakok, amikor valaki megbántja az testvérét. Ha nem így lenne, akkor nem lennének veszekedések és háborúk. Ha mindnyájan békességben, jóakaratban és harmóniában tudnánk egymással élni, akkor nem lenne szükségünk az áldott orvosra, Jézus Krisztusra. Ha nem lenne az életünkben a rákbetegséghez hasonló bûn, akkor nem lenne szükségünk Isten kegyelmére. De mivel bûnösök vagyunk, mindnyájunknak szüksége van Jézus Krisztus megváltó erejére.
Minden család, minden egyház és minden nemzet életében van egy állandó harc a jó és rossz között. Már a teremtés kezdetén is jelen volt ez a kozmikus harc a káosz és Isten rendje között. Isten eri és a Sátán erõi között folytatódott a küzdelem, ezért volt szükség arra, hogy Isten egy ártatlan Gyermek által elküldje az emberiség számára azt a Megváltót, aki szeretetet, békességet és jóakaratot tud hozni a bûnös emberiségnek. Meghalt az emberiségért, hogy aki hisz Õbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Eljött Jézus, hogy megbékélést hozzon Isten és ember, és ember és ember között.
Félreértések a családban, egyházban, vagy bármelyik szervezetben fájdalmakat okoznak. A keserûség testvért testvér ellen fordít. Az egymásban való csalódások felbontják évtizedek barátságát. Meg nem értés elidegeníti az embereket egymástól, ezért szükség van minden családban, minden egyházban és minden országban a megbékélésre.
Próbáljuk az egyházi életünket egy hajóhoz hasonlítani. Ha az országúton mennénk, akkor egyénileg mehetnénk jobbra, balra, de a hajót elhagyni már nehezebb. Mindnyájan abba az irányba haladunk, amit a Teremtõ eleve elrendelt számunkra. Együtt haladunk. Együtt nézünk szembe az út kellemes részeivel, de ugyancsak együtt kell haladnunk a viharok felé is. Az élet tengerén csak úgy éljük túl a nehézségeket ha együtt dolgozunk, egymásra vigyázunk, gondot viselünk az anyahajóra, az Anyaegyházra, és betartjuk a kormányosunk, Mesterünk parancsait.
Karácsony napján magunkhoz vesszük az úrvacsora szent jegyeit. Jó lenne ha addig békekövetekké válnánk, és megtalálnánk az igazi megbékélést Krisztusban. Az evangélium lényege szeretet, megbocsátás és megbékélés. Szeretet nélkül, megbocsátás, és jóakarat nélkül nincs keresztyén élet, és elsorvad a keresztyén egyház.
A békéltetés szolgálatáról így tanít Pál: "Mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már õt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentõl van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Ugyanis Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízva a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bûnt, bûnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk õbenne." (2 Kor. 5:16-20)
A megbékélés azt jelenti, hogy a háborúságot felváltja a béke. Az ellenségeskedés, ami elválaszt bennünket felváltatik harmóniával és barátsággal. A megbékéltetés több irányba terjedhet ki. A legfontosabb három: Az Isten és ember közötti megbékélés; az önmagunkkal való megbékélés; az ember és ember közötti megbékélés. Ha valaki nincs békességben az emberekkel, akkor nincs békességben Istennel és önmagával sem. Ha valaki nincs békességben önmagával, akkor nincs békességben Istennel és embertársaival sem. És ha valaki nincs békességben Istennel, akkor nincs békességben sem önmagával, sem embertársaival. Ha csak egy békesség is hiányzik a három közül, akkor mind a három hiányzik, de ha visszanyerjünk Istennel a békességet, akkor megtaláljuk önmagunk és embertársaink felé a megbékélést.
A megbékélés nem azt jelenti, hogy feladjuk becses értékeinket. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is akarna egy atomháborút, de nem is akarnánk olyan békességet, ahol rabszolgákká válnánk. Szeretnénk a megbékélést a körülöttünk lévõkkel, de nem a keresztyén hitünk és értékeink feladásával. Megbékélés Isten törvényein és Isten szeretetén kívül nem lehetséges. Úgy, ahogy egy lábtörésre nem elég egy sebtapasz, ugyanúgy a békétlenséget nem lehet egy-két szóval átváltoztatni keresztyén megbékélésre.
Az elsõ keresztyének készek voltak meghalni hitükért. A világ legszeretõbb és megbocsátóbb emberei voltak, de inkább meghaltak, mintsem a császárt imádják. Nem azért jöttek össze, hogy egymásnak tisztelegjenek, hanem azért, hogy Isten dicsõitsék és imádják. Minden ügyben Isten oldalán állottak.
Jézus utasítása az egymás iránti viselkedéssel kapcsolatban ez: "Ha vétkezik az atyádfia, menj el, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erõsítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedõt. Bizony, mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön abban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Máté 18:15-20)
Krisztus lelkületével javítsuk meg az Isten és ember közötti kapcsolatunkat. Ugyancsak keressük a gyógyulást önmagunkban is a megbékélésre. Megbékélést keressünk és ne gyõzelmet. Nem szükséges igazolni, hogy kinek van igaza, hanem gyõzzük le a gonoszt jó cselekedetekkel. Csak egy igazság van: Istené.
Amire minden gyülekezetnek szüksége van az görögül koinonia - keresztyén közösség. Nem elég csak civil módon viselkedni egymás iránt. Szeretet közösségre van szükség. Az igazi keresztyén közösség központja a szeretet, egymás terhének megosztása, megbocsátás és megbékélés. Nekünk, keresztyéneknek az a parancs adatott, hogy szeressük egymást, úgy ahogy Isten szeretett bennünket. Bocsássunk meg egymásnak, úgy ahogy Jézus megbocsátott még az ellenségeinek is.
Csak Isten szeretetében, Jézus közösségében tudjuk Istent igazán szolgálni és tisztelni. Vissza kell állítanunk a megtört kapcsolatot Isten és ember között, ember és ember között és a bensõnkben is. A megbékélés idején vannak idõk, amikor azt érezzük, hogy a lelkünk rák betegsége kivágattatik. Érezzük a sebek nyomát az arcunkon és szíveinkben. De ezekben az idõkben lássuk meg a szegek nyomát Jézus Krisztus kezeiben is.
Isten úgy mutatta a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bûnösök voltunk. "Ha tehát már megigazított az õ vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sõt ezenkívül még dicsekszünk is a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által már most elnyertük a megbékélést." (Róm. 5:9-11)
Jó Atyánk! Eljöttünk szent házadba az élet különbözõ helyeirõl. Változó tapasztalatokkal és érzelmekkel járulunk eléd, de az életünk mégis hasonló, mert mindnyájunknak szüksége van jóakaratra, békességre és szeretetre. Karácsony közeledtével nyisd nagyobbra lelki szemeinket, tágabbra értelmünket, hogy jobban meglássuk és megértsük miképpen küldted el a megbékélést és az üdvösséget szent Fiad által.
Figyelmeztess arra, hogy advent üzenete folytatódik karácsony, nagypéntek és húsvét történetével. Úgy irányítsd szolgálatunkat, hogy ne csak az ünnepeken, hanem az életünk minden napján gyakoroljuk a szeretetet, jóakaratot és megbékélést. Ámen.
Lelki nyugalom
Lekció - Préd. 3:1-15, Textus - Fil. 4:6-7 "Semmiért se aggódjatok, hanem az imádság és könyörgés alkalmával mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja õrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."Zavaros világban élünk. A tudomány és technika rohamos fejlõdése nagy nyomást gyakorol a modern emberre. Olyan idõben élünk, amikor majdnem mindenki szalad, nyugtalan és ideges.
Egyre több fiatal kerül ki a temetõbe, mert nem tud lépést tartani a változó világgal. Egyre többen vesztik el lelki nyugalmukat, és keresik a problémák megoldásának gyors lehetõségét. A rádión, televízión és újságok hasábjain egyre több hirdetés ígér lelki nyugalmat. Külön vallások alakulnak ki, és azt ígérik, hogy a hozzájuk csatlakozók lelki békességet találnak. Sajnálatos módon ezek az önmagukat magasztaló intézmények üzletszerûen dolgoznak, és szolgálataikat pénzért árulják. Nekik a profit a fõ cél és nem az egyén erkölcsi átformálása. A sikertelen életet folytató egyént megnyugtatják hibáival kapcsolatban. Az egyén megváltoztatása helyett a bûnérzetét csökkentik addig, amíg azt kényelmesen elfogadja.
Talán hallottuk az ezzel kapcsolatos humoros történetet arról az egyénrõl, aki mérgében gyakran összetörte az edényeket, bútorokat és közben még a feleségét is jól megverte. Minden egyes eset után bántotta a lelkiismerete, ezért elment egy orvoshoz gyógyulást keresni. A pszichiáter meg is gyógyította hat hónap alatt. Az edényeket és a bútorokat még most is összetöri, és a feleségét még mindig megveri, de már nem bántja a lelkiismerete.
Ma, a lelki nyugalomról beszélve, kihangsúlyozom, hogy Jézus Krisztus evangéliuma, és a keresztyén vallás gyógyírt és orvosságot tud adni ebben a beteg világban mindnyájunknak. Jézus Krisztus példáját azért hirdetem és találom fontosnak, mert az a lelki békesség, amit az Õ tanításából kapunk nem olyan, mint amit a világ ad. Istennek és Jézus Krisztusnak a békessége minden értelmet meghalad. Az egy olyan belsõ békesség, amiben a gondjainktól megszabadulhatunk, mikor átadjuk magunkat Isten akaratának. Isten elfogad bennünket úgy, ahogy vagyunk. Nem azért, mert mûveltek vagyunk; nem azért mert jó szónokok vagyunk; nem azért mert rendszeresen imádkozunk, hanem azért fogad el bennünket Isten, mert szeret.
Amikor a lelki békességet és a nyugalmat kutatjuk, meg kell vizsgálni milyen békesség van a mindennapi életben. Ha a család tagjai harmóniában élnek, akkor elmondhatjuk, hogy meg van a családi béke. Amikor a népek egymás mellett élnek háborúskodás nélkül, akkor nemzetközi békérõl beszélünk. Az Isten és az ember közötti békesség a lelki nyugalom egyik formája. Errõl szólok ma.
Ha megvizsgáljuk az emberek életét, akkor azt látjuk hogy a háborúk sohasem szûnnek meg a földünkön. A teljes béke mindig hiányzik. Sajnos a problémák megoldását legtöbben nem a konferencia asztal körül keresik, hanem a csatamezõkön. Az a véleményem, hogy a háborúban csak vesztesek vannak, nyertesek nincsenek. Amikor emberek halnak meg és városok pusztulnak el, akkor nincsen jogunk gyõzelemrõl, vagy békérõl beszélni.
Minden társadalmi rendszernek vannak sajátos problémái, mint például az agresszió, belsõ feszültség, és az egyéni sérelmek sora, amik megfosszák az embereket a lelki nyugalomtól. Ezekre a problémákra különbözõ gyógyszerek kellenek, és nem lehet egyszerû válaszokkal elintézni a komplikált ügyeket. Ha valakinek eltörik a keze, vagy a lába, a sebtapasz nem fogja meggyógyítani. Elõbb gipszbe kell tenni. Ha valaki torokrák betegségben szenved, a gargarizálás nem fogja meggyógyítani. Ehhez hasonlóan, akik lelkibetegségben szenvednek, egy istentisztelet látogatásával nem fognak meggyógyulni. Amikor Istennek átadjuk magunkat teljesen, akkor jön el az életünkbe a lelki nyugalom és béke. A lelki nyugalom nem olyan, mint az aszpirin, amit beveszünk, vagy a kenõcs, amit a sebre kenünk. A lelki nyugalmat nem árulják patikában. Sem munkával, sem pénzért megvenni nem lehet.
Találkoztam olyanokkal, akik tanulmányaik eredményeként várták a belsõ békességet, de nem jött el. Van, aki zenével, énekkel, fütyülve keresi a lelki békét, de nem találja. Van, aki alkohollal és kábítószerek használatával próbál az élet gondjaitól menekülni, de a kijózanodás után az élet terhei nehezebbek lesznek. Sem az alkohol, sem a kábítószer nem ad tartós belsõ nyugalmat.
Van, aki a gazdagságban, és a pénzben keresi a boldogságot, de helyette csak gyötrõdést, és boldogtalanságot talál. Hány gazdag követ el öngyilkosságot, mert ráébred arra, hogy a pénz nem nyújt belsõ békességet.
Hallottunk híres emberekrõl, akik boldogtalanságban élnek. Talán hallottunk életerõs emberekrõl, csinos hölgyekrõl, akik éveket eltöltöttek a boldogság keresésében, de nem találták meg, mert önmagukon kívül, és nem belül remélték azt megtalálni.
Amikor Isten az embert teremtette, akkor adott belsõ békességet is. Ez még most is megvan mindnyájunkban, de a lelkünk mélyére kell nézni, hogy megtaláljuk azt. Rendszeresen meg kell vizsgálnunk a lelkiismeretünket, hogy meglássuk az élet igazságait.
1965-ben egy nyári cserkésztisztképzõ táborban vettem részt New York állam észak-nyugati részén, Fillmoreban. Esténként imádság közben lelkiismeret vizsgálatot tartottunk. Megvizsgáltuk, hogy teljesítettük-e kötelességeinket embertársaink, hazánk és Istenünk iránt. A csendes nyári estéken felejthetetlen élmény volt az, amikor önmagunkba néztünk; megláthattuk az esetleges feszültségeket, az esetleges hibákat és kudarcokat. Csak a jó Isten és mi láttunk önmagunkba, senki más. Csak mi tudtuk megnyitni az utat Isten áldó és gyógyító szeretete elõtt, senki más. Csak mi találhattuk meg a lelki nyugalmunkat, senki más. Ma ezek a lehetõségek itt vannak elõttetek is. A jövõtök bele van írva a testetek és lelketek minden ízébe, és nektek kell megtalálni Istennek ama képmását magatokban, ami megnyitja a lélek kapuját. Egy új embert kell magatokban kreálni, és az ó embert el kell temetni. Kell, hogy meghaljon bennünk a régi, és feltámadjon az új. Kell, hogy többé ne a Sátánnak a gonoszsága, hanem a Krisztusnak életet átformáló ereje lakozzon bennünk, mert csak ilyen lelkülettel érünk el a lelki békéhez.
Belsõ békével a betegségeinket, és a családtagok betegségét könnyebben el tudjuk viselni. Belsõ békével a szeretteink halálát is könnyebben el tudjuk fogadni.
Sohasem felejtem el, amikor egyszer Buffalóban egy családlátogatás alkalmával távirat érkezett Magyarországról. Szomorú hír volt benne. Az özvegy asszonynak meghalt a fia, és a temetése éppen a távirat kézbesítése idején történt. Együtt imádkoztunk. A szemem tele volt könnyel, de a néninek olyan nagy hite volt, hogy engem is megerõsített. Nem csak szóval mondta, hogy az Úr adta, az Úr vette el, hanem hitte is, és minden lázadozás nélkül elfogadta fia halálát, és a gyülekezetünkben tovább szolgálta velünk az Istent.
Belsõ lelki erõvel a kudarcainkat könnyebben el tudjuk fogadni. Van akinek nem sikerül az iskola; van akinek nem sikerül a házassága; van olyan, akinek a munkahelyén jönnek a kudarcok. Amerika egyik legnagyobb feltalálójának, Edisonnak, 1,100 kísérlete kudarccal végzõdött. Nem keseredett el. Azt mondta, hogy megtanult 1,100 módszert, ami helytelen.
Belsõ békével el tudjuk fogadni azokat is, akik nem szeretnek, vagy gyûlölnek bennünket. A munkámban találkoztam olyannal, aki valamilyen okból nem szeretett engem. Amíg a lelkiismeretem tiszta, és nem tettem ellene semmi rosszat, nem aggódom a haragja miatt. Minden lelkésznek lesz haragosa, aki hûen szolgálja az evangéliumot.
Belsõ békével nagy veszélyekkel is szembe tudunk állni, de ha hiányzik a lelkierõ, akkor a kis feladatok is nehéznek tûnnek fel.
Belsõ békével a testünk és lelkünk is egészségesebb és tökéletesebb, mert az Istentõl áradó erõ átjárja az egész létünket, és átformálja a Teremtõ és mi közöttünk lévõ kapcsolatot. Az élet egy ilyen formájában felszabadulunk és megtelünk örömmel.
Érdekes, hogy azokban az egyházakban, ahol a tagok boldogok, ott meg van a békesség. Ahol pedig az egyének tele vannak bajjal, nehézséggel, ott még az egyházi élet is megszenvedi az egyéni bajokat. A boldogtalan emberek legtöbbször boldogtalan munkások az Úr szolgálatában. Az életük olyan, mint egy megkarcolt gramofon lemez, ami fület bántó hangot ad.
Ahhoz, hogy harmóniában éljünk Istennel és embertársainkkal, meg kell tanulnunk megbocsátónak és megértõnek lenni. Jézus a Máté 5:23-24-ben arra biztat minket, hogy ha az Úr oltárához jövünk és eszünkbe jut, hogy valakinek panasza van ellenünk, akkor elõbb béküljünk ki az atyánkfiával, és csak aztán járuljunk az Úr színe elé. Ez azt jelenti, hogy belsõ és külsõ béke nélkül nem lehet sem az Urat, sem embertársainkat szolgálni.
A lelki nyugalom megtalálása egyszerûbb, mint gondoljuk. Bár a mai Biblia olvasásban azt láttuk, hogy az író próbálkozott a bölcsesség kutatásával; az élvezetek hajhászásával; a gazdagságra és hatalomra való törekvéssel, semmi sem nyújtott neki tartós boldogságot. Koheleth, a Prédikátorok könyvének szerzje kereste a lelki békességet és nyugalmat, de nem találta meg, mert a boldogság az egy életforma és nem egy életcél.
Vajon te megtaláltad-e már a lelki nyugalmat? Tudod-e mi a lelki béke? Tudod-e, hogy mi az életednek az értelme? Az Úrba tudod-e helyezni minden bizalmadat, és hajlandó vagy-e az életedet teljesen az Õ kezébe tenni? Ezekre csak te tudsz válaszolni.
Van olyan, akinek az élete édes, de van olyan is, akinek keserû. Van aki boldog, de van olyan, aki boldogtalan. Az életünk egy állandó küzdelem azért, hogy a megfelelõ mederben haladjunk. Az életünk olyan, mint egy folyó. Néha szárazságot észlelünk, néha áradásokat, és néha nem történik semmi. Néha a belsõ erõk összegyûlnek bennünk, és az élet medrébõl kirohanunk. Minden attól függ, hogy mi történik körülöttünk, mit tesz Isten. Ezért nem elég csak a körülöttünk lévõ erõkben bízni. Bele kell tennünk az életünket a jó Isten kezébe.
Több mint 3,200 esztendõ alatt, amióta a történelmet feljegyzi az emberiség, körülbelül 300 évig volt béke a földön. Majdnem 10,000 békeszerzõdést írtak alá az elmúlt három évezred alatt, de a háborúk ennek ellenére folytatódtak a különbözõ országokban.
1895-ben Nobel Alfréd a dinamit gyártásból szerzett vagyonának nagy részét az utókorra hagyta. Évente kiosztanak több százezer dollárt öt Nobel díjra. Ezek között a béke díj fõ helyen szerepel. A belsõ békére, lelki nyugalomra nincs Nobel díj, pedig ez ugyanolyan fontos, mint a külsõ béke. Mind a lelki nyugalom, mind a belsõ béke szükségesek a külsõ háborúk, félreértések és veszekedések megszüntetésére. Ezt a belsõ békét sem a békeszerzõdések, sem a Nobel díjjal kitüntetett neves egyének nem tudják elhozni az életünkbe. A belsõ béke és lelki nyugalom alapja Jézus Krisztus lelkülete. A lelki nyugalom Isten ajándéka azok számára, akik az evangéliumban, és Jézus Krisztus tanításában keresik, és találják meg a belsõ békességet. Ámen.
Mennyei Atyánk! Emlékeztess arra, hogy Te velünk vagy a templom csendességén kívül az otthonainkban, iskolákban és munkahelyeken is. Akkor is velünk vagy, mikor nem jövünk templomba. Egy életen át gondot viselsz ránk és õrködöl felettünk. Figyelmeztess arra, hogy az életünk tele van állandó kísértésekkel és akadályokkal, ezért szükségünk van a felettünk való õrködésedre és gondviselésedre.
Bár gyakran halljuk, nem értjük meg teljesen a Te szereteted nagyságát, amit kinyilatkoztattál a megfeszített és feltámadott Krisztusban. Ezért arra kérünk, hogy növeld a Megváltónkba vetett hitünket, hogy az Õ önzetlen példáját követve az egyházi szolgálatunkat az evangélium tanítása szerint el tudjuk végezni.
Emlékeztess bennünket az élet rövidségére is, hogy nap-nap után el tudjuk magunkat arra az idõre készíteni, amikor megjelenünk színed elõtt. Amíg e földön lakozunk, és e testben élünk, légy kegyelmes hozzánk, és a mi szeretteinkhez, és engedd meg, hogy a Te országod áldásait még a földi életben megismerjük.
Azt is kérjük, Istenünk, hogy légy velünk akkor is, amikor a halál árnyékában járunk. Szent Lelkeddel vigasztalj bennünket, amikor a szeretteinket siratjuk, vagy róluk imában megemlékezünk. Taníts meg bennünket arra, hogy a halálra úgy tekintsünk, mint a Te országodba való boldog megérkezésre, hazamenetelre, ami után a lelkünk örök nyugalmat talál Te benned. Ámen.
Mennyei Atyánk! Taníts minket Igéddel arra, hogy aki szûken vet, szûken is arat, és aki bõven vet, bõven is arat. Engedd meg, hogy mindenki úgy adjon, ahogy elõre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül, ne kényszerbõl, mert a jókedvû adakozót szereted és megáldod. Áraszd ki ránk kegyelmedet, hogy mindenütt, mindenkor készek legyünk a jó cselekedetre és arra, hogy életünket és az élet ajándékait boldogan Tenéked szenteljük Jézus Krisztus tanítása és példája szerint. Ámen.
Isten népe visszatér
Lekció: Ézsaiás 35:1-10, Textus: "Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra, örök öröm lesz az arcukon; vígság és öröm vár rájuk, eltûnik a gyötrelem és a sóhajtás." (35:10)Lekciónk Ézsaiás 35, de ennek tökéletesebb megértéséhez jó ha a 34. fejezet témáját is ismerjük. A kettõnek a gondolatmenete egybefonódik. Az elsõben ítéletrõl olvasunk, a másodikban üdvösségrõl. A 34. rész Isten ítéletérõl szól egy olyan országgal, Edómmal kapcsolatban, amelyik engesztelhetetlen gyûlöletet tanúsított Izraellel szemben. Izraelt Jákób nemzetségeként ismerjük, Ézsau pedig Edóm nemzetségeként van megemlítve a Bibliában. (I. Mózes 36:1) Dávid király katonái tizennyolcezer edómit pusztítottak el a 2 Sámuel 8:13 szerint. És Salamon királynak a csapatai az I Királyok 11:14-16 versei szerint Edómban kiirtottak minden férfit. Ezt ismerve könnyebb megérteni miért gyûlölték az edomiak Izraelt. Edóm a Sós-tenger déli részén helyezkedett el a jelenlegi Jordánia nyugati részén. Edóm teljesen elpusztult emlékmûveivel, írott történelmével együtt, így csak a Biblia, a szomszédos országok és ellenség feljegyzései alapján tudjuk mi történt az edómitákkal.
Ézsaiás a 34. fejezetben leírja Edóm pusztulását és a 35. fejezetben Isten népének fogságból való szabadulását. Ez lényeges, mert vannak közöttünk olyanok, akikre kárhozat vár, de vannak olyanok is, akik megszabadulnak a bûn fogságából, és kiválasztatnak, elvezetettnek az örökéletre. "Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak." (Máté 22:14)
Edóm elpusztult. Tragikus lett sorsuk. Ezzel szemben Sionra üdvösség várt. A mai történetünkben Júdea bár fogságban van, ebbõl a fogságból jön el számukra a szabadulás. Az hazavezetõ országúton "nem lesz oroszlán, nem megy rá ragadozó vad..., hanem a megváltottak járnak rajta." (9. vers)
Amíg Edóm végtelen pusztasággá válik, addig Isten népe a pusztaságban is oázist talál. A történet, több mint valószínû, Palesztinának arról a részérõl szól, ahova a nép a deportálás után került. Ezeken az elhagyott területeken öröm lesz újból, "kivirágzik a nárcisz. Virágba borul és vígad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében," (1-2 vers), mondja Ézsaiás.
A próféta a júdeaiakról, az elnyomottakról szólva azt mondja, hogy ellentétben Adóm pusztulásával: "Meglátják az Úr dicsõségét." Az Úr kinyilatkoztatja magát nekik. Õ lesz a megváltójuk.
Júdea népének egy része már nem reménykedett abban, hogy eljön számukra a szabadulás. Kezeik meglankadtak. Térdeik megroskadtak. Szívük remegett. Ezért szól nekik a biztatás: "Erõsítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erõsekké a roskadó térdeket! Mondjátok a remegõszívûeknek: Legyetek erõsek, ne féljetek!" (3-4 vers) Majd folytatódik a biztatás: "Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten és megfizet, megszabadít benneteket."
Amikor eljön a szabadulás idõszaka, "Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve." (5-6 vers) Meggyógyulnak a vakok, némák, süketek és testi fogyatékosok.
Máté evangéliumának 5. részében (2-6) olvassuk, hogy Keresztelõ János a börtönben hallva Jézus cselekedeteirõl, ezt üzente Jézusnak a tanítványaival: "Te vagy-e az eljövendõ, vagy mást várjunk? Jézus így válaszolt nekik: Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és sánták járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem."
Az Újtestamentumban a testi gyógyulással egybe van kapcsolva az evangélium hirdetése is, vagyis a lelki gyógyulás. Ézsaiás próféta üzenetében a lelki gyógyulás szintén benne foglaltatik, amikor arról olvasunk, hogy Júdea szenvedõ népe meglátja az Úr dicsõségét. (2)
Az üzenet szinte a természet újjáteremtésérõl beszél: "Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelõtt sakálok tanyáztak, nád és káka terem." (6-7 vers)
A sivatag környékén lakni napjainkban is életveszélyes, de képzeljük el mit jelentett az ott lakás egy elnyomott, szolgaságban élõ nép számára. A forró homok hazájában, a pusztaságban, elpusztul a magára hagyatott. De a próféta ígérete szerint víz fakad majd a szomjú földön, tóvá lesz a délibáb.
Júdea számûzetésben élõ népe gyalog ment vissza hazájába. Az ígéret szerint az a terület, amelyik zord és puszta volt, amiben a sakálok tanyáztak, országúttá alakul át, amin a megváltott júdeaiak visszatérhetnek Jeruzsálembe. "Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok." Ismétli Ézsaiás a 43:19-ben. Majd a 49:11-ben ezt olvassuk: "Minden hegyen utat készítek, kimagaslanak az országutak." Isten kiválasztott népe, akiket Ézsaiás szentnek nevez (62:12), hazamegy. Visszatérnek azok, akiket az Úr kiváltott.
Júdea népe nem önként ment a szomszédos országba. Elhurcolták õket. Szolgaságba, rabságba kerültek. Ha az õ helyzetüket a mi helyzetünkhöz hasonlítjuk, akkor azt látjuk, hogy a Kanadában és Amerikában élõ magyarok nagy része gazdasági okból jött el Magyarországról. A 20. században kivándorló másfélmillió közül legtöbben azért hagyták el az óhazát, mert a megélhetési lehetõség nem volt jó. A családunk politikai okok miatt jött el, de azóta megváltozott a politikai helyzet. Visszatelepedhetnénk, de kevesen mennek véglegesen haza.
Számûzöttnek tekintettem magamat éveken át, de már nem vagyok az. Szabadon mehetek, utazhatok. Visszamehetek oda, ahonnan elmenekültem. Ti sem vagytok számûzöttek. Emigránsok vagyunk, akik érzékeljük ugyan, de nem érezzük át teljesen mit jelent egy idegen ország szolgaságában reménytelenül élni. Megvannak az ügyes-bajos dolgaink, de szabadok vagyunk. Bármikor mehetünk az óhazába a rokonainkhoz. Bejárhatjuk hazánk falvait és városait attól függõen, hogy mennyi idõnk és pénzünk van. Ám Júdea népe nem volt szabad, azért volt fontos számukra Ézsaiás üzenete a szabadulás lehetõségérõl, és a hazatéréskor a Jeruzsálemhez vezetõ út biztonságáról.
Izrael népe egyszer már kiszabadult a fogságból, mikor Egyiptomból elmenekültek. Negyven évig vándoroltak a pusztában. Az Úr vezette õket. Ezért szól Ézsaiás népéhez biztatóan. Üzenete lelkesíti Júdea népét, és remélhetõleg minket is. "Erõt ad a megfáradtaknak, és az erõtlent nagyon erõssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak el, járnak és nem fáradnak el." (Ézs. 40:29-31)
Isten meglátogatja az Õ népét, és Júdea népe megismeri az üdvösséget a fogságból való szabadulás és Jeruzsálembe való visszatérés alkalmával. Leckénk üzenete reményt ad a szolgaságban élõk felé; ígéretet kapnak a szabadulásra, amit áldás és az ellenség büntetése követ majd. A testi fogyatékosok meggyógyítása pedig jel lesz Isten megváltó erejérõl és igazságszolgáltatásáról. A megváltás után a Teremtõ visszaadja a vakoknak a szeme világát; a némák nyelvét szólásra bírja; a süketek fülét megnyitja, a sánták járni fognak, és a megváltott nép boldogan táncol majd, és örömittasan dicséri Istent. A pusztaságban keletkezett tó jelképesen azt jelenti, hogy az Úr hûs forrása új életet ad a megszabadítottaknak.
Mit jelent a mai üzenet? Azt, hogy a bûn fogságából Isten megszabadít. A szolgaság és korlátozottság láncát leveszi rólunk és a szabadulásban megszületik az új és megváltott ember.
Az Ézsaiás 35:10 alapigénk az 51:11-ben így van megfogalmazva: "Így fognak visszatérni az Úr megváltottjai is, és ujjongva érkeznek meg Sionra. Öröm koronázza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik." Ez a prófécia egy új korszak eljövetelérõl beszél. Isten megmutatta hatalmát. Úgy, ahogy a Vörös tenger szétvált, és a megváltottak száraz lábbal átmentek rajta, ugyanúgy most a pusztaság lesz járhatóvá, oázissá. Az Úr megváltottjai Egyiptomból menekülve eljutottak Sion hegyéhez, majd Kánaánba, az ígéret földjére. Most Babilonból jönnek az Úr megváltottjai. Visszatérnek az Úr Sionához, Jeruzsálembe. Ézsaiás bemutatja Isten erejét, aminek segítségével a népét megszabadítja a második fogságból.
Mi is fogságban élünk: a bûn fogságában. Lelkünket Babilon láncai kötik le. Ézsaiás próféta ígérete nekünk is szól. Jól megépített utat adott nekünk Isten Jézus Krisztusban. "Nem jár azon tisztátalan, csak az Úr népe járhat rajta."(35:8) "Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élõ úton, amelyet õ nyitott meg elõttünk a kárpit és az õ teste által..... járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettõl." (Zsid. 10:19-22)
Júdeának nagy ünnepein a zarándokok énekelve mentek Sionuk felé. Textusunkban azt olvassuk, hogy "Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak Sionra." A visszatérés azt is jelenti, hogy mindazok, akik diaszpórában élnek hazajönnek mindenünnen. Énekeskönyvünk 65. Zsoltára ezt a gondolatot így fejezi ki: "A Sionnak hegyén Úr Isten! Tied a dicséret, fogadást tésznek néked itten, tisztelvén tégedet; mert kérésöket a híveknek meghallod kegyesen; azért te hozzád az emberek jõnek mindenünnen." Jöjjünk mi is mindenünnen, és dicsérjük, tiszteljük együtt a mi Teremtõ Istenünket. Ámen.
Istenünk! Ahogy szóltál az emberiséghez évezredeken át, úgy szólj mihozzánk is. Érintsd meg lelkünket a betlehemi jászol örömüzenetével, és úgy vezess minket, hogy mindenkor készek legyünk Megváltónk befogadására és arra, hogy az Õ hitében és reménységében élve, Téged lélekben és igazságban imádjunk.
Láttasd meg velünk Jézusban az üdvösség és örökélet Urát, aki a testi betegségek gyógyításán túl felemelte a megtért lelkeket a mennyei trónusod elé. Ahogy a szarvas vágyakozik a hûs forrás vizére, mi is vágyunk arra, hogy felemeljen a feltámadott Krisztus minket is a Te országodnak mennyei trónusához.
Légy velünk, amikor készülünk karácsony lelki megünneplésére. Engedd meg, hogy ne csak hirdessük az adventi készenlét fontosságát, hanem készek legyünk lélekben akaratod véghezvitelére. Krisztus lelkületével kérünk hallgasd meg imánkat. Ámen.
Az elsõ advent
Lekció - Ap.Csel. 13:13-25, Textus: Ap.Csel. 13:25 "Amikor pedig János bevégezte a pályafutását, így szólt: Én nem az vagyok, akinek gondoltok engem. Hanem, íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani."Az advent szó latin eredetije adventus. Az egyházi év kezdete. A karácsonyt megelõzõ hetek ideje. Adventus megérkezést jelent. Az Újtestamentumban van egy görög szó, parúzia, ami szintén eljövetelt jelent. Az újtestamentumi tanítások szerint Jézus dicsõségesen fog visszatérni, hogy megtartsa az utolsó ítéletet. Az elsõ és második advent összefonódik az Ige szavaiban.
Jézus születésének idejérõl a következõt írja Lukács: "Történt azokban a napokban, hogy Augusztus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az elsõ összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó." (Lukács 2:1-2)
Egy Jézus korabeli uralkodóról, Nagy Heródesról, Máté így ír: "Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, és megöletett Betlehemben és annak környékén minden kétesztendõs és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az idõpontnak megfelelõen, amelyet pontosan megtudakolt a bölcsektõl." (Máté 2:16)
Bár Jézus elsõ eljövetelének története csak a Máté (1:18-2:23) és a Lukács (1:5-2:39) evangéliumában van leírva, ennek ellenére az egész Újtestamentum tanításában ott találjuk az inkarnáció gondolatát. A Jézus születésérõl szóló történetet egy néhány teológus megkérdõjelezi, mondván, hogy az Apostoli Hitvallásunk egy alapvetõ tanát, a szeplõtlen fogamzást, sem Márk, sem János nem jegyezték fel. Kifogásolják azt is, hogy a világi irodalomban nem találnak feljegyzést arról, hogy Cirénius szíriai helytartósága idején lett volna népszámlálás. Két tudós (Ramsey William és Deissmann Adolf) tanítása szerint az elsõ évszázadban Egyiptomban minden tizennegyedik évben tartottak népszámlálást, és a távolban élõ lakosoknak haza kellett menni az összeírásra.
Az evangéliumokban említett Augusztus császár, Cirénius helytartó és Heródes király uralkodásának közös ideje az idõszámításunk elõtti 4. és 6. közötti évekre esik. Augusztus uralkodása az idõszámításunk elõtt 31-ben kezdõdött és az idõszámításunk kezdete utáni 14. évben ért véget. Nagy Heródes az idõszámításunk eltt 37 és 4 között, a haláláig uralkodott Palesztinában. Cirénius az idõszámítás kezdete elõtt 6 évvel került Szíriába követként. Augusztus, Heródes és Cirénius az idõszámításunk elõtt 6 és 4 közötti években töltöttek be vezetõszerepet egy idõben. A csillagászok feljegyzései szerint az idõszámításunk elõtti 4. évben egy fényes üstökös vonult át az egeken, amit szabadszemmel is lehetett látni. Elõtte két évvel, az idõszámításunk elõtti 6. év februárjának végén, Mars, Jupiter és Saturnus ritka csillagképet alkottak, és Mars távolodtával Vénusz jött a képbe. A hagyományok szerint ez volt a karácsonyi csillag. Ennek megjelenésekor született Jézus Betlehemben Dávid király leszármazottaként egy szûztõl, Máriától. Bár a zsidó világ nem tudott Jézus születésérõl, és a történészek helyett csak az evangélisták jegyezték fel az elsõ advent történetét, az emberekben ott volt az adventi várakozás. Ahogy megelõzte az angyali tudtul adás Izsák, Sámson és Keresztelõ János születését, ugyanúgy Jézus születését is megelõzte a mennyei értesítés. Az angyal ezt mondta Máriának: "Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél. Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit Jézusnak nevezz. Nagy lesz õ, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, õ pedig uralkodik Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége." (Lukács 1:30-33)
Józsefnek is megjelent az Úr angyala álmában és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektõl van. Fiút fog szülni, akit nevezz Jézusnak, mert õ szabadítja meg a népét bûneibõl." (Máté 1:20-21)
Mindkét evangélium kihangsúlyozza a Szentlélektõl való fogamzást, és különbözõ nyelvezettel Jézus küldetésének célját. A szabad ég alatt tanyázó pásztorok is meghallották a Jézus elsõ eljövetelérõl szóló örömhírt. "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözít született ma nektek, az Úr Krisztus, Dávid városában." (Lukács 2:10-11)
Mikeás próféciája nyomán és a csillag vezetésével a napkeleti bölcsek megtalálták Jézust. "Íme, a csillag, amelyet láttak feltûnésekor, elõttük ment, míg meg nem érkeztek, és akkor megállt a hely felett, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták õt." (Máté 2:9-11)
Erzsébet, Mária, Zakariás és Simeon éneke, és Anna prófétanõ imádsága arról tanúskodnak, hogy ismerték a Jeruzsálem megváltására vonatkozó írásokat. (Lukács 2:25-38) Tudatában voltak annak, hogy a próféciák beteljesedése elõtt szükségük volt az imádságos készülõdésre. Velük ellentétben ott látjuk Nagy Heródes királyt, aki az írások magyarázatát saját hatalmának megerõsítésére akarja felhasználni. Megöleti a két esztendõn aluli fiúgyermekeket, akik közül valamelyik esetleg veszélyeztethette volna a trónját.
Jó tudni, hogy Jézus idejében Palesztinjába uralkodó Heródes Antipás nem volt zsidó származású. Antipás az els nejét visszaküldte apjához, és feleségül vette testvére feleségét, Nagy Heródes unokáját, Heródiást, hogy jobban megalapozza a jogát a trónra. Ez ellen az erkölcstelen házasság ellen szólalt fel Keresztelõ János. De az igazság mellett való kiállása az életébe került.
Ameddig az egyik oldalon ott látjuk azokat, akik várják a Messiást és készítik az útját, addig a másik oldalon ott látjuk az ellenséges hatalmakat, akik meg akarják akadályozni a próféciák beteljesedését, és az adventi világosságra sötétséget akarnak borítani.
Máté több adventi próféciáról ír. Ézsaiás 7:14-ben ezt olvassuk: "Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme egy fiatalasszony teherben van, és fiút fog szülni, akit Immánuélnak fognak nevezni." Máté a következõképpen jellemzi a Krisztus születését: "Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 'Íme, a szûz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek - ami azt jelenti: Velünk az Isten.'" (Máté 1:22-23)
Hóseás 1:1 próféciája így hangzik: "Egyiptomból hívtam ki fiamat." Ennek beteljesedésérõl Máté ezt írja: "Õ pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: 'Egyiptomból hívtam el a fiamat.'" (2:14-15)
Jeremiás 31:15-ben azt olvassuk: "Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek többé fiai." Máté errõl így ír: "Ekkor teljesedett be az, amit Jeremiás prófétált: 'Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.'" ( 2:17-18)
Jézus nemzetségi táblázatára utalva az evangéliumok ugyancsak Isten ígéretének a beteljesedését látják, amikor Jézust Dávid trónjának utódjaként emlegetik.
Pál apostol az adventi várakozás beteljesedésérõl ezt írja: "De amikor eljött az idõ teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt lévõket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk." (Gal. 4:4) Pál szerint Isten eleve elrendelte az emberiség megváltását, és a megváltásra alkalmas idõszakot. Ebben az adventi várakozásban Izráel szétszórtságban élt a világ kereskedelmi városaiban. A tradíció szerint, ahol már tíz zsidó család volt, ott zsinagógát építettek. Ezekben a zsinagógákban olvasták fel a Szentírást. Az Istenrõl szóló üzenet és tanulási lehetõség a pogányokat is vonzotta. Sokan elkísérték a zsidókat a nagy ünnepek alkalmával, és bennük is megszületett az Isten iránti szeretet, és kibontakozott a vágy az eljövendõ Messiással kapcsolatban. De a világias papság csak a külsõségekben tartotta be a törvényeket. Elfelejtkeztek a törvények mély lelki követelményeirõl. A papság nem tudta kielégíteni az elnyomott nép igényeit. Ebbe az elfásult világba jött el Jézus. Tanított, gyógyított, és a megfelelõ idõben megtisztította a jeruzsálemi templomot azoktól, akik ott árusítottak és vásároltak. Jézus felforgatva a székeiket ezt mondta: "Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik; ti pedig rablók barlangjává teszitek." (Máté 21:13)
Jézus az ellenségeirõl így szólt:"Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna fiaivá teszitek, kétszerte inkább magatoknál." (Máté 23:15)
A farizeusok és írástudók kevés lelkierõt adtak az éhséget szenvedõ elnyomottaknak. Ebbe a lelki éhségbe küldetett el a Megváltó, hogy az ótestamentumi próféciák általa beteljesedjenek.
Az adventi várakozásnak fontos szerepe volt 2,000 évvel ezelõtt. Új társadalmi és vallásos életet alapozott meg. Isten kegyelme és jósága kibontakozott Jézusban. Õ általa mások is megismerhették a Teremtõt. Jézus kiengesztelõ áldozta által a világ megismerte a bûneit megbocsátó Istent, és új reménységet kapott a jövõjével kapcsolatban.
A lekciónk Pál apostol elsõ feljegyzett igehirdetésének egy részét foglalja magába. Az egyik fontos pontja a prédikációnak az, hogy Isten megmentette az emberiséget a pusztulástól Jézus Krisztus által. Az evangéliumi örömhír abban bontakozik ki, hogy Isten betartotta ígéretét az eljövendõ Megváltóval kapcsolatban. Azt kapta a világ amire szüksége volt, és amit akart. Isten nem hagyta el a népét. Errõl tesz tanúbizonyságot Keresztelõ János mondván: "Én nem az vagyok, akinek gondoltok engem. Hanem, íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani." (Ap. Csel. 13:25)
Isten elküldte az üdvösséget az emberiségnek. A bizonyíték erre Jézus feltámadásában van. "Isten feltámasztotta õt a halálból," mondja Pál apostol. (Ap.Csel 13:30) Majd így folytatja: "Vegyétek tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy õáltala hirdetjük nektek a bûnök bocsánatát, és amibõl Mózes törvénye által nem igazulhattok meg, õáltala mindenki megigazul, aki hisz." (Ap. Csel. 13:38-39)
Ha bárki kételkedett abban, hogy Jézus a Megváltó, akkor a kételkedõk megnyugtatására ott volt a feltámadás. Jézus feltámadására van építve az evangélium, az adventi várakozás öröme pedig abban bontakozik ki, hogy Isten megváltotta az emberiséget, betartotta az ígéretét a gyermekeinek üdvösségével kapcsolatban.
Pál apostol Jézusról úgy beszél, mint Dávid király utódjáról, és ezzel megnyerte a zsidó hallgatók figyelmét. Dávid ezer esztendõt lépve visszakerül a történelembe, mert a Lukács evangéliumának nemzetségi táblázatában Mária az õ leszármazottaként szerepel. II. Sámuel 7:16 szerint az Úr azt ígérte Dávidnak: "A te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz." Jeremiás próféta az eljövendõ királyról ezt írta: "Eljön az idõ - így szól az Úr -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban." (Jer. 23:5) Az Ószövetség ígérete szerint dávidi leszármazás szükséges a Messiás mûködési köréhez. Ez az ígéret teljesedett be Jézus Krisztusban az elsõ adventkor. Ezt az üzenetet hirdette Pál apostol. Ezt az üzenetet hirdetem én is. "Íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítõ született ma nektek, az Úr Krisztus, a Dávid városában." (Lukács 2:10-11) Ámen.
Atyánk Istenünk! Összegyûltünk házadba, hogy barátaink és szeretteink jelenlétében tiszteljünk Téged. Azért is jöttünk, hogy a keresztyén közösségben új lelki erõt kapjunk a hétköznapok küzdelmeinek megharcolására, és hogy elkészítsük magunkat a közelgõ karácsonyi ünnepekre.
Alázattal bevalljuk, hogy a szentélyedben hallott igéket, és lelki érzelmeket nem visszük mindig magunkkal. Az üdvösség ígéretérõl már az ajtón kilépve elfelejtkezünk, és a világ problémái között képmutató módon gyakoroljuk elkötelezettségeinket. Bocsásd meg, Atyánk, mulasztásainkat, és engedd meg, hogy hitünk lelki gyümölcsei az adventi idõszakban megszaporodjanak. Éreztesd velünk a közelgõ karácsony fontosságát, és azt, hogy miért vett Jézus magára emberi formát érettünk. Jézus tanításában és hitünk által igazíts meg minket az üdvösségre, és az örökéletre, és add, hogy a templomodban eltöltött szolgálati idõ szentebbé tegye, átformálja mindazokat, akik házadban tiszteletedre hétrõl-hétre megjelennek.
Mennyei Atyánk! Jézus által új embert teremtettél az elsõ advent koronájaként. Elküldted Jézus Krisztust megváltásunkra, és azért, hogy az Õ nevében dicsõitessél a magasságban, és az õ nevében hirdettessen a Te békességed a jóakaratú emberek között. Vonj be bennünket abba a közösségbe, amelyik irgalmassággal, jótékonysággal, jóakarattal és bölcsességgel lelkében, készül Jézus befogadására és szolgálatára.
Világosság Istene! Ragyogtasd fényed földi életünkre, hogy meglássuk a Hozzád vezetõ keskeny utat. Vezess bennünket sötétségbõl világosságra, sírásból örömre, bûneinkbõl megigazulásra, és Jézus Krisztus által az üdvösségre és örökéletre. Ámen.
Adventi gondolatok
Lekció: Ézsaiás 2:2-5, Máté 24:37-44, Textus: "Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok." (Máté 24:44)A keresztyén egyház naptárában adventtal kezdõdik az év, aminek végére karácsony tesz ünnepi koronát. Ez az ünnep a napforduló idõszakát is jellegzetessé teszi azzal, hogy december 21-ig rövidülnek a napok, hosszabbak lesznek a éjszakák, de karácsony után több lesz a fény, kevesebb lesz a sötétség. Ez a jelenség nem csak a természet rendjére vonatkozik, hanem a lelki életünkre is.
Nincs bizonyítékunk arra, hogy Jézus december 25-én született. Karácsony megünneplése csak a negyedik évszázadban kezdõdött a pogány szokások ellensúlyozására. Azelõtt a perzsa napistennek, Mithrásznak, az imádata nagyon elterjedt Kis-Ázsiában és a római birodalomban. A keresztyénség csak hosszú küzdelem után tudta legyõzni a kultuszt, de megõrizte számos olyan tanítását, ami mindkét vallásban megvolt, ilyen például a szeplõtlen fogantatás tana, és a kenyérrel és borral való áldozás.
Karácsony után, a hosszabb napok eljövetelével, több fényt kapott a világ, és jelképesen a tél, a sötétség és hideg feletti gyõzelem is megszületett. Amikor a bûnös világban legnagyobb volt a sötétség, amikor a nap a legalacsonyabb pontján volt a történelem látóhatárának, akkor jött el Istennek Fia az Õ világosságával.
Jézus világosságának az eljövetelét az adventi szezon elõzi meg, aminek az idején lelkileg készülõdünk az Isten egyszülött Fiának méltó befogadására. Két évszázadon át advent hat héttel karácsony elõtt kezdõdött, de I. Gergely pápa uralma alatt (540-604) advent a karácsony elõtti négy vasárnapi idõre lett lerögzítve. Ezt azóta sem változtatták meg. (A napjainkban használt Gergely-naptárt, más néven gregorián-naptárt, XIII. Gergely pápa uralmának az idején vezették be a 16. században, és nem I. Gergely idején.)
Advent fõ témája az, hogy az eljövendõben lévõ Isten országát és ítéletét az emberiségnek úgy kell várni, hogy bûneit megbánja és egy új életet kezd. Ezt tükrözi vissza a mai igehirdetésünk, amiben megismerjük miképpen látogatja meg Isten az emberiséget az Õ dicsõségében, és hogy ítéli meg az eleveneket és holtakat. Ugyancsak érzékeljük, hogy Jézus visszajövetele ugyanolyan váratlan, mint egy tolvajnak az éjszakai látogatása. "Mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem gondoljátok."
Az ótestamentumi Igénk a béke korszakáról beszél, amikor az emberek a "kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszõkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul." Ezt az idézetet több vallásos és világi mozgalom, mint például a kvékerek és pacifisták, jelszavukként használják fel, de ezzel ellentétben látnunk kell ugyanennek az idézetnek azt a változatát, amikor Jóel próféta ezt hirdeti: "Készüljetek szent háborúra! Buzdítsátok a vitézeket! Jöjjenek, vonuljanak fel a harcosok mind! Kovácsoljatok kapáitokból kardokat, metszõkéseitekbõl dárdákat! Mondja még a gyáva is: Vitéz vagyok!" (4:9-10) (Az angol Bibliában Jóel ezen idézete a 3. fejezetben van. Károlyi Bibliánk a Hayyim ben Jákob 1526-os beosztását követi, amíg az angol Bibliák az 1517-es, Pratensis Felix rabbinikus fordítását használják, ezért van a magyar Bibliában több fejezet, mint az angolban.)
Amíg Ézsaiás próféta a béke korszakának csendes eljövetelét ígéri, addig Jóel felhívja az õ népét az utolsó szentháború megharcolására. Ítélethirdetésre hívja Izráel harcosait Jósáfát völgyébe. Micsoda különbség van Ézsaiás és Jóel próféta tanítása között! Ézsaiás szerint az utolsó idõkben az emberek együtt élnek és járnak majd hitben. Napjainkban igen nagy szükség van az ilyen békés együttélésre, különösen akkor, amikor a világ több országában harcolnak a nemzetiségek egymás ellen, és az éhezõk és menekültek száma Afrikában, Ázsiában és Európában már milliókat tesz ki. Naponta ember ezrek halnak éhen, mert az élelemszállítást a nemzetiségi, faji vagy politikai gyûlölet szítói megakadályozzák.
Izráelt gyakran úgy emlegetik, mint a hadászati technológia jelképét. Közel állnak Jóel próféciájához, ami szerint a keresztyének és zsidók Jeruzsálembõl kiindulva megharcolják a nemes harcot az igazság és béke eljövetele érdekében. Ézsaiás próféciájában viszont a nemzetekhez nem szerzõdések alapján, hanem egy közös hit alapján érkezik el a béke ideje. Erre a békére vágyunk mi is. Nem gondolom, hogy van közöttünk olyan, aki szeretné ha eljönne az Armageddon pusztítása. Mindnyájan béke után vágyakozunk és várakozunk. Adventi várakozásban élünk, ahol Isten úgy avatkozott bele a történelembe, hogy elküldte az Õ egyszülött Fiát, hogy aki hisz Õbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten úgy avatkozik bele napjaink történelmébe, hogy Szentlelke erejével irányítja a nemzetek közötti kapcsolatokat, tárgyalásokat és egyezményeket. Ézsaiás szavaiban felcsendül a reménység hangja: "A nép amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog." (9:1)
A mai lekciónk elején azt olvastuk, hogy "Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye a hegyek tetején. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép." (Ézsaiás 2:2) Az Úr házának hegye, jelképesen a legmagasabb, legszentebb és legfelmagasztaltabb heggyé válik a földön, és szinte átveszi a Sion hegyének szerepét, ahol az Úr kinyilatkoztatta magát Mózesnek, és adta a Tízparancsolatot. Képekben beszélve a próféta azt ígérte, hogy ez a hegy lesz az, ahol az Úr kinyilatkoztatja az emberiség elõtt az Õ igazságait. Ennek eredményeként özönlik hozzá valamennyi nép. Egyetemes hitben találkozik az emberiség, elfogadván Istent, mint ítélõbírót, és a nemzetek "kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszõkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul," vagyis a hadifegyverekbõl mezõgazdasági szerszámokat készít. Ezt a békét a próféta azon látomása követ, amelyikben Izráel népe az Úr világosságában jár; keresi Isten közelségét.
Ézsaiás üdvösséggel és megváltással kapcsolatos próféciáját az izraeliták Júdeára és Jeruzsálemre alkalmazzák. A keresztyén tanítás a jövõvel kapcsolja össze. Mindkét esetben a bûnbõl való szabadulás van a háttérben, amiben felhangzik hívás bûnbánatra, megtérésre. Ezt követi Isten országa és az ígért üdvösség.
Az ótestamentumi leckénk központjában azt a próféciát látjuk amelyikben Jeruzsálem a jövõben Isten országának a központjába emeltetik. Ez az ország az utolsó napokban a nemzeteket felkarolva, Isten békéjét (shalom) megtalálja, és maga mögött hagyja az akkori világ szomorú háborúskodásait. Az Apostolok cselekedeteiben (2:17-21) errõl az idõrõl a következõt olvassuk: "Az utolsó napokban, így szól Isten: kitöltök a Lelkembõl minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkembõl, és azok is prófétálnak. És csodákat tesznek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap sötétté válik, a hold vérré, mielõtt eljön az Úr fenséges napja. Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül."
A mai tanítás szintén a végsõ dolgokkal foglalkozik. Máté 24. az utolsó napok eljövetelét a tolvaj munkájához hasonlítja. Legtöbb tolvaj az éjszaka sötétjében lopakodik és váratlanul oson be valakinek a házába. "Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyben nem gondoljátok." (Máté 24:44)
Figyelembe kell vennünk hol mondta el Jézus ezeket a szavakat. A Máté 24:3-ban azt olvassuk, hogy "Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá a tanítványai magukban, és ezt kérdezték: Mondd meg nekünk mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének? Képzeljük magunk elé ezt a kis csoportot. Hiányzik a szokásos tömeg. Egyedül vannak a tanítványok Jézussal az Olajfák hegyén, Jeruzsálemhez közel. Zakariás próféta szerint (14:3-5) az utolsó ítéletkor, amikor minden nép Jeruzsálem ellen fordul, az "Úr harcba száll majd azokkal a népekkel, ahogyan harcolt egykor, a csata napján. Megveti majd a lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely Jeruzsálemtõl keletre van. Az Olajfák hegye pedig középen kettéhasad: kelet-nyugati irányban egy igen nagy völgy lesz, mert a hegy egyik fele északra, a másik fele délre mozdul el. Akkor meneküljetek a hegyek szakadékaiba... Úgy fussatok, ahogyan Uzzijjának, Júda királyának az idejében futottatok a földrengés elõl! Mert eljön az Úr, az én Istenem, szentjeivel együtt." Ennek a jövendõlésnek a színhelyét látva talán jobban átérezzük miért éppen az Olajfák hegyén érdeklõdtek a tanítványok az utolsó idõkrõl. Az evangélista a világ végének gyors eljövetelének kérdését tárgyalja, de ha gondosan elolvassuk Jézus szavait, akkor látjuk, hogy Jézus nem mond dátumot. A keresztyén világ kutatja és várja az Úr második eljövetelét, a 36. vers mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy egyedül Isten tudja mikor érkezik el az a nap. "Azt a napot viszont, vagy órát senki sem ismeri; sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is... Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok." (Máté 24:36-37, 42)
Leckénket hitbeli, praktikus magyarázattal fejezem be. Tudjuk, hogy az egyházi életünkben a szívet legjobban megérintõ idõszak karácsony körül van. A történelemben úgy jön elénk a karácsonyi csoda, mint egy álom. És valóban álom ez: a hitünknek álma. Régen megálmodták a próféták a Messiás eljövetelét. Ezek a próféciák az emberekben nem csak vallásos érzelmeket ébresztettek fel, hanem erõs nemzetiségi érzelmet is. Ez volt régen. De mit jelent ez nekünk a mostani adventben? Azt jelenti, hogy mindenkor kész kell lennünk az Úr második eljövetelére. Sok keresztyén nem szó szerint veszi a várakozást, hanem egy állandó várakozásban él.
Az elmélkedés kezdetén mondtam, hogy az egyházi év adventtal kezdõdik, amit a karácsony ünnepe koronáz meg. Az év minden idõszakában várakozásban élünk, de most az adventi idõben rá kell ébrednünk, hogy Jézus nem csak eljött, hanem állandóan jön, és jönni fog. A nagypénteki sötétség és gyász után advent fényében évrõl évre megújul karácsony üzenete, és a húsvéti feltámadás hite.
Az adventi várakozásunkban nem szabad a Biblia el nem mondott tanításából Jézus második eljövetelének titkát meghatározni. Az Ige szerint sem az angyalok, sem az Emberfia, hanem egyedül Isten tudja mikor jön el a vég. Nem az a feladatunk, hogy spekuláljunk Jézus második eljövetelének az idejével kapcsolatban, hanem az, hogy készítsük el magunkat egy állandó várakozásra.
Nóé az özönvízrõl az üzenetet napsütésben kapta meg. Közben a föld többi népe evett, ivott, mulatozott, házasodott, nem törõdve a jövõvel. Nóé készült, építkezett, várakozott. Az újtestamentumi próféciák idején voltak olyanok, akik feleslegesnek tartották a munkát, mondván, hogy az utolsó napok elközeledtek. Napjainkban esznek, isznak, mulatoznak az emberek. Sokan nem törõdnek a jövõvel. Lekötik õket a világi dolgok. Elfelejtkeznek az Úr eljövetelérõl, aki a kezében tartja életünk és halálunk sorsát. Az üzenetet nekik, és nekünk szól: "Legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondolnátok." A készenlét azt jelenti, hogy figyelnünk kell az utolsó idõk jeleit; be kell tartanunk Isten törvényeit, hogy munkában találjon az Úr, amikor újból megjelenik. Ámen.
Áldunk, Urunk, az adventi hetekért. Köszönjük ezt a készülõdési idõszakot, amiben újból halljuk az angyalok mennyei üzenetét. Kérünk, hogy a mennyei örömhír meghallgatásán túl adj alkalmat, Szent Fiad meglátására is. Arcod világosságával, amivel a világmindenséget teremtetted, tedd fényessé újból a betlehemi csillagot, hogy bennünket is elvezessen a jászolhoz. Szentlelked erejével formáld át az adventi üzenetet, hogy a hétköznapok szürkeségébõl kiszabadulva, együtt tudjunk dicsõíteni az angyalokkal és a pásztorokhoz hasonlóan tudjunk tanúbizonyságot tenni mindarról, amit hallottunk és láttunk.
Örökkévaló Istenünk! Ez a karácsony elõtti szezon a szeretetnek, jóakaratnak és békességnek idõszaka, és szomorú szívvel látjuk a világban dúló háborúkat. Fájdalommal szemléljük az éhezõk, menekültek és hajléktalanok tömegét. Érthetetlen számunkra az a gyûlölet, bûn, ami az emberiséget irányítja annak ellenére, hogy a karácsonyi Gyermeken keresztül Megváltót adtál az emberi nemzetnek. Nehéz megérteni miért van az, hogy a világ hallja, de nem érti; látja de nem fogja fel az irgalmasságod nagyságát.
Kérünk, hogy az életünk minden órájában éreztesd velünk kegyelmed gazdagságát. Add, hogy különösen az adventi szezonban elõ tudjuk magunkat készíteni a betlehemi ajándék méltó befogadására, karácsony akaratod szerint való megünneplésére. Szentlelkeddel készíts fel mindnyájunkat a szeretet, jóakarat és békesség ünnepére, és ajándékozz meg olyan fogékony lélekkel, tisztán halló füllel és tisztán látó szemmel, amiknek segítségével megérezzük, meghalljuk és meglátjuk Jézusban elrejtett dicsõségedet. Kérünk, hogy minket, mint a Te szenteidet, tarts állandó készenlétben a mi Urunk Jézus Krisztus második eljövetelére. Ámen.
Immánuel jövendõlés
Lekció: Ézsaiás 7:10-25, Textus: "Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme egy fiatalasszony teherben van, és fiút fog szülni, akit Immánuélnak neveznek." (Ézsaiás 7:14)Igehirdetésem az Immánuel-jövendõlésrõl szól, de címként Isten, vagy Asszíria talán precízebb lenne. A prédikációt napjainkra értelmezve megkérdezhetjük: Kiben erõsebb a bizalmunk? Istenben, vagy a világi hatalomban?
Bibliai leckénk kezdetén Isten Ézsaiás prófétán keresztül szól Júdea királyához, Áházhoz. Arra biztatja, hogy tegye próbára Istent. Tudja meg kinek van nagyobb hatalma, Istennek, vagy a pogány isteneknek. Ha a Teremtõnek nagyobb a hatalma, akkor Áház bontsa fel a világgal való szövetkezést. Áház azonban nem volt hajlandó jelt kérni az Úrtól, mert már elhatározta mit fog csinálni. Az országa sorsát rábízta a szomszédos pogány Asszíriával kötött szövetségre. Nem akart semmi ellenbizonyítékot.
Angolban van egy humoros mondás az ilyen gondolkozásra vonatkozólag. Így szól az egyik a másikhoz: Ne mondd el nekem a tényeket, mert már döntöttem az üggyel kapcsolatban, és ha ismerteted velem a tényállást, akkor összegabalyítom az ügyet.
Áház király azzal védekezett, hogy nem akarja Istent kísérteni, próbára tenni. Képmutató módon megjátssza az ájtatosságot, mondván, hogy vétkezne az Úr ellen ha próbára tenné, ha nem bízna benne. Szóban vallásosságot fejezett ki a király, de cselekedeteiben elfordult Istentõl, és szövetséget kötött a szomszédos pogány hatalommal.
Talán mindnyájan találkoztunk már ilyen képmutató viselkedéssel. Elmondok egy történetet. A hatvanas években egy évi közgyûlésre készülõdtünk a Buffalo nyugati oldalán lévõ református templomnál. Mire az évi jelentéseket a gondnokkal összeraktuk a templomban, akkorra már vasárnap reggel 2 óra lehetett. Amíg bent dolgoztunk, addig kint esett a hó. Munkánk végeztével elhatároztuk, hogy kifelé menve elhányjuk a havat. A templomtól tíz méterre volt egy kocsma, ami egy évvel a gyülekezet megalakulása elõtt kapta meg az italmérési engedélyét, így nem vonatkozott rá az amerikai törvény, hogy a kocsmának legalább száz méter távolságra kell lenni a templomtól, iskolától. A kocsmáros alapító tag is volt, és jó adakozó. Ha lett volna nézeteltérés, a vezetõink akkor is hallgattak volna, mert a bõkezû pénz adományok zabolát tesznek a panaszkodók szájára minden szervezetnél. Szóval békésen megfért egymás mellett a két különbözõ célú intézmény. Azon a nevezetes éjszakán, amikor a havat lapátoltuk reggel két óra körül, egy elkésett kocsmai vendég a Tízparancsolat megszegésével, pogánysággal vádolt bennünket a vasárnapi munkánk miatt. Ittas volt. Nem szálltunk vele vitába.
Áház király azonban józan volt, amikor Ézsaiással beszélt. Nem akart jelt Istentõl, mert állítólag nem akarta kísérteni az Urat. Jó volt a kifogás. Szinte bizonyítani próbálta hitét Isten felé. Érezteti, hogy neki nem kell jel, mert olyan nagy a hite. Olyan volt mint a részeg ember, aki bennünket szidott mert vasárnap havat lapátoltunk, ami szerinte Isten törvényei ellen való vétek volt. Õ nem látta saját bûnét és azt, hogy az éjszakát nem a családi házban töltötte, hanem csavargott, züllött a kocsmában.
Áház király nem látta saját hitetlenségét. Nem látta, hogy ellenségével, egy pogány hatalommal szövetkezett, és feladta az õsei örökségét. Ha teljes bizalommal viselkedett volna Isten iránt, akkor nem fordult volna népe legnagyobb ellensége, Asszíria felé; nem szövetkezett volna egy pogány hatalommal.
A szolgálatomban találkoztam olyanokkal, akik szidták egymást, csalafintaságokat követtek el, de mikor egy harmadik rávilágított a csalásaikra, akkor egyszerre az ellenséges erõk szövetséget kötöttek, az ellen, aki megmondta az igazat.
Áház király felé Ézsaiás üzenete az, hogy Dávid leszármazottjai eltávoztak Isten útjától, annak bölcsességétõl. Ahelyett, hogy Istenbe vetették volna bizalmukat, aki évszázadokon vezette õket, Asszíriához, az ellenséghez fordultak, akinek nem volt érdeke Izráel ügyének megsegítése. A történelem igazolta Ézsaiás prófétát.
A Magyar Református Egyház címerében a mottó az: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk." Ennek ellenére negyven esztendõn át az egyházi vezetés nem az Istennel való szövetség megerõsítését serkentette, hanem a szocialista állam és ateista vezetéssel való szövetség került az elõtérbe. A hitben élõ lelkipásztorokat leváltották a béke-papok. Báránybõrbe bújt farkasok kerültek az élre. Csoda, hogy a pogánysággal való szövetkezés után még van Egyház Magyarországon.
Ézsaiás Isten szószólójaként tetemrehívta Áház királyt. Mutassa meg a király a népe elõtt, hogy bízik Istenben, és az Úrral szövetkezzen, ne a pogány hatalmakkal. A próféta nem azt mondja a királynak, hogy valami csodálatos jelt kérjen Istentõl, hanem arra biztatja a királyt, hogy ne legyen határa annak, amit kér. Ez a hitünknek az igazi hatalma, amirõl Jézus beszélt. Ha hittel kérünk, akkor még a hegyeket is el tudjuk mozdítani. Aki tehát bízik Istenben az ne féljen a jövõtõl. Ezt hisszük az egyéni és egyházi életünkben is. Immánuel azt jelenti, hogy velünk az Isten, és ha velünk az Isten, akkor Isten akaratában az egyéni terveink sem hiúsulnak meg. Ha velünk az Isten, akkor nem vész el a gyülekezet. A brantfordi kis református gyülekezet szegénységében Mészáros Helen 15,000 dollárt hagyott egyházára. Majd Bushkó Györgyné hagyatékából kapott 5,000 dollárt a gyülekezet. Ezenkívül vannak hûséges adakozók, akik ha szükséges, magas összegekkel támogatják szolgálatunkat. A templom tetõszerkezetét javítani kellett. A költség 15,000 dollár volt. Egy új gáztzhelyre volt szükség; 2,500 dollárba került. Nem kellett a bankba menni kölcsönért. A maroknyi nép, kevés aktív taggal, ma is létezik, mint évekkel ezelõtt. Nem fogytak el. Immánuel: velünk az Isten.
Isten nem azt követeli tõlünk, hogy alaptalanul higgyünk az Õ erejében. Isten nem kíván értelmetlen hitet tõlünk. Keresztyén hitünk alapja az, hogy a világmindenség Teremtõje szeret minket bûnös és esendõ lényeket. Szeretete jeléül elküldte az Õ egyszülött Fiát, de gyarlóságunkban nem látjuk tisztán az inkarnáció ajándékát. Nem egy idegen Istenrõl beszél Ézsaiás Áháznak, hanem a világ Teremtõjérõl. Nem egy ismeretlen Istenrõl hirdetem ma az igét, hanem arról az Istenrõl szólok, aki úgy szerette a világot, hogy elküldte, emberré tette Jézust Krisztust, hogy köztünk lakozzon. Lejött Isten az emberi szintünkre.
A földi lények nagy többsége néha még az egyszerû matematikai mûveletekkel sem boldogul. Hogy értené meg akkor az élet titkát? Hogy értheti meg a világias ember Isten szövetségét a Jézus Krisztusban? Hogy értjük meg a karácsony titkát, amikor azt egy világias ünneppé tesszük? Hogy értjük meg Isten hatalmát, amikor Áház királyhoz hasonlóan a pogány világgal szövetkezünk, és eltökéljük önmagunkban, hogy ha valamelyik társadalmi rendezvény elmarad egyházunkban, akkor véglegesen bezárhatjuk a templom kapuit? Az ilyen gondolkodás nem hitünkrõl, hanem hitetleségünkrõl tanúskodik.
Romániában a nyugati baptisták milliókat költenek hittérítõ munkára. Olyan teológiát készülnek építeni, ahol évente 1,000 diákot bocsátanának az országba. Talán Kanadában az összes felekezet nem képez ki ennyit évente. Nem ismerem az adatokat, de annyit tudok, hogy saját torontói teológiánk évente csak egy pár tucat végzett növendékkel dicsekedhet. Az a gondolat Romániában, hogy az ország megérett egy új reformációra. És mivel a baptisták megadják az egyháznak keresetük tíz százalékát. Tíz egyháztag elég egy gyülekezet fenntartásához. Tíz minden évben talál egy tizenegyediket, aki bekapcsolódik a gyülekezetbe és együtt nõnek.
1962-ben egy magyar gyülekezetnél beszolgáló lelkész voltam. Ha idegenek jöttek, csak egy bácsika köszöntötte õket. Eljöttek vasárnaponként a templomba, vagy ahogy mondani szokták: "letudták a templomot" és elmentek haza. Az igehirdetést meghallgatták, hogy az jó volt, vagy rossz volt, nem mondták. Véget ért a szolgálat és mindenki rohant haza. Azóta a templomot bezárták és városrendezés néven lebontották. A szárazságban, hogy ne veszítsem el a hitemet, ha az idõm engedte vasárnap estéken elmentem a new yorki baptista gyülekezetbe. Ott volt alkalmam megérezni a keresztyén lelkesedés és áldozathozatal csodáját. A gyülekezet egy nõi tagja felajánlotta a teljes évi fizetését a helyi magyar vallásos rádió program támogatására.
Ez alatt az idõ alatt a több mint száz tagú presbiteriánus egyháznál a lelkek megnyerése helyett kijártunk az üzletekbe kéregetni ajándéktárgyakat az évi nagy bazárra. Sohasem felejtem el, hogy egy Amerikában jól ismert apró süteményeket gyártó vállalathoz háromszor mentünk vissza a fõgondnokkal, mert évente vagy öt dollár érték kekszet adtak, és az aki az ajándékot kiadhatta, sohasem volt bent, amikor mi mentünk. Megalázó volt. Megfogadtam, hogy inkább saját pénzemet adom a gyülekezet szolgálatára, de koldulni nem megyek. Krisztusért megalázom magam, de pénzért nem. Mikor Buffalóban a Kossuth Parkot felépítettük, a számlák fizetésére nem jött be elég pénz. A családom négy életbiztosítási kötvényét beváltottam, újból kezdtem a húsz éves életbiztosítást, és kifizettem az egyház számláit késedelem nélkül. Egy pár hónap múlva egy gyûjtési kampájn után összegyûlt a szükséges összeg és visszakaptam a pénzemet. A szegénységembõl erõmön felül adtam, mert hittem abban, amit csináltam. Ezt nem dicsekvésképpen mondom, hanem azért mert éreznünk kell, hogy ha hiszünk az egyházi munkában, akkor támogatjuk, de ha nem hiszünk benne, akkor a minimumot adjuk az idõnkbõl, tehetségünkbõl és pénzünkbõl.
Ha az egyház a világ pogányságával szövetkezik, mint Áház tette, akkor elpusztul. Áház úgy érezte, hogy az egyedüli reménység országa számára a pogány világgal való szövetségben van. Talán meggyõzte önmagát, hogy szövetsége Isten elõtt kedves. Nem kért jelt Istentõl. Úgy állította be az ügyet Ézsaiás próféta elõtt, hogy oly nagy a hite, hogy nem kísérti Istent, mert azt a törvény tiltja. (IV. Mózes 6:20) Milyen a mi hitünk? Építõ vagy romboló?
Áház a pogánysággal szövetkezve megnyitotta az ajtót Dávid királyi házának pusztulása felé. Így van ez napjainkban is. Ami emberi az Isten nélküli, elpusztul, de a mennyei az megmarad.
Áház idejében nem született meg a Szabadító. Késõbb kapta meg a világ Jézust, aki az emberiség Megváltója. Rajta keresztül van velünk Isten. Ezért mi, mint az anyaszentegyház tagjai, Jézus megváltottjai, nem a pogánysággal hanem Istennel szövetkezünk.
Karácsony fõ üzenete az, hogy Isten elküldte a Fiát Márián keresztül. Karácsony magyarban az inkarnáció szóból ered; angolban a "Christmas" név a Krisztus mise szavakból alakult ki. Inkarnáció által van velünk Isten. Nekünk, keresztyéneknek, Jézus Krisztus Immánuel.
Áház király nem kapott jelt, mert nem kért és nem hitt. Mi kaptunk. Miután nekünk eljött a jel, Jézus Krisztus, hiszünk-e benne, vagy mi is a pogány világ hatalmában bízunk? Adja az Úr, hogy Immánuelben bízzunk.
"Az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: 'József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektõl van. Fiút fog szülni, akit nevezz Jézusnak, mert õ szabadítja meg népét bûneibõl.' Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 'Íme, a szûz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek' - ami azt jelenti: velünk az Isten.'" Máté 1:20-23
Teremtõ Istenünk! Köszönjük, hogy kegyelmedbõl ismét eljöhettünk házadba. Köszönjük az elsõ karácsony világosságát is, ami kétezer esztendõn fénylõn vezette a világot, és most az adventi istentiszteletünket is áldón beragyogja. Fogadd el szolgálatunkat, Urunk, és teremts bennünk olyan fogékony lelkületet, aminek segítségével nem csak megértjük akaratodat, hanem akaratod szerint tudunk élni, cselekedni és tanúbizonyságot tenni a jóakarat és békesség nagykövetérõl, Jézus Krisztusról, a Szabadítónkról.
Mennyei Atyánk! Tarts meg minket az igaz hitben, és engedd meg, hogy szolgálatunkon keresztül az egyházunk erõsödjön és növekedjen Jézus Krisztus szeretetében és békességében.
Szeretet és békesség Istene, bevalljuk, hogy a karácsonyi ünneplésünk tele van világias érzelmekkel. Gyermekeinknek, unokáinknak Jézus eljövetele keveset mond. Ajándékainkkal kapzsiságra neveljük õket. Nem létezõ, mesebeli karakterek várására tanítjuk õket. Feldíszítjük fenyõfáinkat. Színes lámpákkal dekoráljuk házainkat, de a világi fénnyel és pompával kirekesztjük a Megváltót. Ünneplünk, lakomákat csapunk, de lelkileg távol vagyunk Krisztustól. Egymással keveset törõdünk; egymásért felelõsséget alig vállalunk. Kérünk, Istenünk, hogy hitünk ápolása közben serkents az egymás iránti felelõsségtudatra, egymás terhének hordozására. Kérünk tarts minket állandó készenlétben Jézus befogadására. És add, hogy az esztendõ minden napján átérezzük karácsony üzenetét, azt, hogy az Ige testté lett és láttuk az õ dicsõségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Ámen.
A Messiás békéje
Lekció: Ézsaiás 11:1-10, Textus: "Vesszõszál hajt ki Isai törzsökérõl, hajtás sarjad gyökereirõl." (Ézsaiás 11:1)Igehirdetésünk tökéletesebb megértéséhez röviden ismertetem Ézsaiás könyvének hátterét. A bibliai kutatók három részre osztják fel. Az elsõ 39 fejezet Ézsaiás szolgálatának az idején játszódik le, 739 és 701 évvel Krisztus születése elõtt. A második fõ részben, a 40 és 55 közötti fejezetekben, az idõszámításunk elõtti 605 és 539 közötti esztendõkrõl olvasunk, ami a számûzetés és a számûzetésbõl való visszatérés ideje. Ez a periódus egy évszázaddal Ézsaiás halála után kezdõdött. A könyv harmadik beosztásában a 56. és 66. fejezetek a Krisztus elõtti 539. és 400. évek közötti eseményekkel foglalkoznak. Ézsaiás könyve több évszázad történelmét öleli fel. Tudósok szerint a 66 fejezet három írónak a tollából ered.
A második dolog, amit a háttérrel kapcsolatban megemlítek az a politikai helyzetre vonatkozik. Északon volt Izráel és délen volt Júdea. Ézsaiás születése elõtt körülbelül 150 évig olyan békésen fejlõdött mindkét ország, mint Salamon király idejében, amikor a kettõ együvé tartozott. Ez az aránylag békés idd egy hamis önteltséget eredményezett. A jólétben azt gondolta a nép, hogy Isten meg van velük elégedve, azért áldotta meg õket gazdagon. Az Úr elküldte Ámos és Hóseás prófétákat, hogy józanítsák ki õket hamis hiedelmükbõl, de munkájuk eredménytelen volt. Tovább mentek hitehagyottságuk útján, ami pusztuláshoz, fogsághoz vezetett.
Júdea, kisebb lévén, félt Izráeltõl. Csapatait felvitte az északi határhoz és Asszíriával szövetkezett, gondolva, hogy ha Izráel elpusztul, akkor Júdea lesz hatalmasabb. Az ellenség azonban kihasználta a politikai helyzetet és hatalmába kerítette Júdea védetlen részét. Júdea királyának nem azzal kellett volna törõdni, hogy Asszíria királya mellett, vagy ellene foglaljon állást, hanem Isten szövetségében kellett volna megmaradnia. Ézsaiás látta, hogy az asszírok Júdeának nem barátai, és amit nem kaptak meg szerzõdés által, azt elvették erõszakkal.
Talán egy példázat által jobban megértjük a helyzetet. Hasonlítsuk Izráelt és Júdeát egy-egy nyúlhoz. A félénkebb nyúl, Júdea, szövetséget köt a rókával, Asszíriával, a nagyobb nyúllal szemben. Tudjuk, hogy az ilyen szövetségbõl egyedül a róka kerülhet ki nyertesként. Júdea királynak egy szerzõdést kellett aláírni, ami szerint népe elismeri a pogány isteneket.
Ézsaiás figyelmeztette népét, hogy Isten terve az emberiséggel több, mint egy vereség vagy gyõzelem a csatamezõn azokkal kapcsolatban, akik hisznek benne. A vereség után felvetõdött a kérdés, hogy ha a pogány Asszíria le tudta gyõzni Izráelt és Júdeát, bármennyire bûnös életet éltek is a kiválasztottak, akkor vajon a pogány istenek erõsebbek-e, mint maga az Isten. A válasz az, hogy csak egy Isten van és annak az Istennek a kezében Asszíria is csak egy eszköz. Isten a kipusztított erdõk helyén is talál olyan gyökeret, amelyikbõl újra sarjad Isai nemzetsége. "Vesszõszál hajt majd Isai törzsökérõl hajtás sarjad majd gyökereirõl." (Ézsaiás 11:1)
Ézsaiás biztatása akkor érkezik Izráel népéhez, amikor az asszír hadsereg, Isten büntetõ eszköze, könyörtelenül halad Jeruzsálem felé. A közelgõ pusztulás és ítélet elõtt felhangzik a próféta üzenete a Messiás eljövetelérõl. Libánon büszke cédrusfái ledõltek (10:34), ám a pusztulásban még a földig levágott fatörzsbõl is sarjad vesszõ Isai törzsökérõl.
Fairport Harbor, Ohioban a templom portáján a rózsafát a gyülekezetünk egyik tagja évrõl évre a földig metszette. Meg is szólták érte, de minden évben új hajtás nõtt a törzsrõl. Azok akik valamikor vágtak ki fát, emlékeznek rá, hogy nõtt ki a vesszõ a gyökérrõl a következõ években. Ilyen lehet a nemzet élete is. Mohácsnál 1526-ban meghalt II. Lajos király és több mint húszezer katona. A törökök 150 évig uralkodtak Magyarországon, de mégis megmaradt az ország. A II. Világháború után a szovjet csapatok 40 évig voltak hazánkban. Azt gondoltuk, hogy sohasem lesz vége a diktatúrának, de a gyökér nem pusztult el. Ember ezrek menekültek külföldre, de Magyarország ma is megvan. Ehhez hasonló meghurcoltatáson ment át Izráel és Júdea is. A szomszédos pogány hatalmak megszállták a két országot, és a nép legjobbjait idegenbe hurcolták. Hozzájuk szólt Ézsaiás biztatása, hogy Isai törzsökérõl, vagyis Dávid király apjának a nemzetségébõl hajtás sarjad elõ, és eljõ belõle a Messiás, aki békét hoz a földre.
Dávid király (Isai) gyökerérõl egy új ág sarjad, ígéri a próféta, és ez az új ág egy új korszaknak a kezdetét hozza el. Az eljövendõ Messiáson nyugszik majd az Úr lelke. "Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erõ lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. Az Úr félelme lesz a gyönyörûsége. Nem látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában." (Ézsaiás 11:2-4)
Dávid királyi udvarának fénye elhalványult, levágattatott. Bár a királyság levágattatott, a törzsökébõl megszületik az új élet. Eljön egy új korszak, egy új nap a megváltott népnek. "Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai. Egész néped igazi lesz, örökre birtokában lesz az ország; facsemete, amelyet én ültettem, kezem alkotása, amely engem ékesít. A kevés is ezerré nõ, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Úr, rövid idõ múlva megvalósítom ezt." (Ézsaiás 60:20-22)
A próféta Dávid király házának jövõjét a természet rendjéhez hasonlítja, ahol a látszólag elpusztult fa új hajtást hoz. A fának törzsöke reménységet és alkalmat ad a megújulásra. Kálvin szerint Isai nevének a kiemelése Dávid királyi házának fontosságát csökkenti. Nem a királyi ház pompájából és fényébõl jön a Messiás, hanem egy szegény házból; Isai gyökerébõl, ami az Úr kezének alkotása. Az Úr ültette.
Az Ótestamentum szerint az emberi lélek, amit nem Isten lelke irányít képtelen önmagát megmenteni. Úrvacsorai agendáink egyike ugyanezt a gondolatot fejezi ki az elsõ kérdésével: Hiszitek-e, hogy az Istentõl igazságban ártatlanságban teremtett elsõ embernek esete folytán ti magatok is mindenestõl fogva gyarlók, esendõk és bûnösök vagytok, akik saját erõtökbõl Isten ítélõszéke elõtt meg nem állhattok, sõt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek?
A királyokat és prófétákat Isten lelke irányította. Három ajándékot kaptak: értelmet, gyakorlati képességet, és az Úr félelmében megkapták a szükséges bölcsességet. Pál a Lélek gyümölcseit a királyok, próféták által kapott háromról a következõkre egészíti ki: bölcsesség, ismeret, hit, gyógyítások kegyelmi ajándéka, isteni erõk munkája, prófétálás, lelkek megkülönböztetése, nyelveken szólás és a nyelveken szólás magyarázata. (I. Kor. 12:8-10)
Dávid király, mint uralkodó, a züllés mélypontjára jutott. Úriás felesége utáni vágyában a férjét kiküldte a csatamezõ elsõ sorába, hogy elpusztuljon, és az asszony az övé legyen. Isten lelke nem ebbe a királyi házba jön el, Ézsaiás szerint, hanem a vezetõkön keresztül a Lélek kiárad az egész népre. (Ézsaiás 32:15)
Lekciónk 3-5 verseiben megtaláljuk a tökéletes király körülírását. Igazságosan ítél meg mindenkit, de különösen a nincstelenek és alázatosak dolgában lesz méltányos. Az 5. versben azt látjuk, hogy "Igazság lesz derekának öve, csípõjének öve pedig hûség." Isai törzsökérõl a hajtás emberfeletti erõvel lesz felruházva. Isten Lelke fogja vezetni. Leckénk egyik fontos része az, hogy Isten Lelke fogja a Messiást irányítani. Isten Lelke nélkül a Messiás uralma hasonló Áház király földi uralmához. De Ézsaiás a mennyei Messiás felé irányítja figyelmünket. Ez a mennyei küldött, Isten Lelkének segítségével, a földi királyoktól eltéren kegyelemmel és igazsággal fog uralkodni. A János evangéliuma szerint Jézus ez a mennyei küldött: "Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az õ dicsõségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsõségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (János 1:14)
Olvassuk, hogy az eljövendõ Messiás "megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bûnöst." Itt meg kell éreznünk, hogy a föld, a világ ellenséges viszonyban van az Úr törvényeivel. A világi vezetõk elnyomják a szegényeket és a különbözõ népeket. A törvény ellenségei, az antikrisztusok megjelennek és megjelentek e világban, és Pál II. levelében a Thesszalonikaiakhoz (2:8) ezt mondja: "És akkor jelenik meg nyíltan az Isten törvényének ellensége, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével."
A Messiás eljövetelérõl szóló történet egy olyan békességes korszakról szól, amiben még az állatvilágban is megszûnnek a viszályok. "Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kis fiú terelgeti õket. A tehén a medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha." Ézsaiás új, békés világa nagyon eltér attól a vérszomjas világtól, amiben napjainkban élünk. Úgy, ahogy Isten megalkotta a világmindenséget egy édenkerti állapotban, ugyanúgy egy olyan új világot is tud alkotni, ahol a vadállatok a háziállatokhoz hasonlóak lesznek és füvet, zöldséget esznek. Megengedik, hogy egy gyermek terelgesse õket. A kisded pedig a régi idõk mérgeskígyójának barlangjánál játszik majd. Az elveszett Paradicsom békéje visszaáll.
Ezt a részt háromféleképpen lehet magyarázni. 1. szó szerint; 2. lelki értelemben, mint Kálvin is tette. Itt az állatok az emberi lélek különbözõ állapotát képviselik; 3. jelképesen, ami szerint a Messiás uralma alatt, a gonosz legyõzése után, megszûnik az egymás iránti félelem és bizonytalanság.
Idáig Biblia magyarázattal foglalkoztam. Most megnézem a lecke gyakorlati alkalmazását. Mit jelent mindez a számunkra? Elsõsorban azt jelenti, hogy hitben kell megértenünk és elfogadnunk a Messiásról szóló üzenetet. A Zsidókhoz írt levél 11. része így kezdõdik: "A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és nem a látható dolgok létérõl való meggyõzõdés." Advent negyedik vasárnapjának az üzenete reménység egy új, békés világgal kapcsolatban, amit hit által értünk meg. A lényeg a következõ: Isten ítélete a szövetségben élõ népével abban nyilvánul meg, hogy alkalmat ad a bûnbánatra, megtisztulásra, újjászületésre és a szövetség felújítására. Isten megáldja népét ha betartják törvényeit. A Bibliában látjuk, hogy idõrõl idõre Izráel elfordult az Úrtól és szövetségétõl és pogány hatalmakkal szövetkezett.
Jézus által a világ új szövetséget kapott, aminek központjában Jézus Krisztus áll. Isten népének, nekünk, többre van szüksége, mint termõföldre és nemzetiségi identitásra. Isten jelenlétére, inkarnációjára van szükségünk, amit a Messiásban kapunk meg.
Dávid királyságának fája, és minden más földi királyság fája levágattatik, tûzrevettetik ha nem terem jó gyümölcsöt. Jézus Isai gyökerébõl született, miután a dávidi dinasztia majdnem hat évszázadon hatalom nélkül maradt, de a gyökérben ott maradt az élet, a reménység. Jézussal megszületik a második Ádám, aki a világ királya, aki Messiásként fog uralkodni. Az uralma alatt a természet békében él majd önmagával és a világ népei között megszûnik a háborúskodás. Jézus uralma nem csak az emberi lelkekre hat ki, hanem az ember és a természet közötti kapcsolat is békességessé, harmonikussá válik. Akkor "tele lesz a föld az Úr ismeretével" (11:9), vagyis az ember bûnbeesésének a fordítottja fog történni. Az Istentõl való elszakadás, elidegenedés megfordul és visszaáll az édenkerti békesség, ahol állat állatot nem pusztít el, és ember embert nem öl meg; nem bánt. Emberi ésszel nem tudjuk felfogni annak a lehetõségét, hogy az állatok ne bántsák egymást és azt, hogy valaki ne ölje meg állatokat, és ne egyen húst. A teremtett világ mai formájában sok minden érthetetlen elõttünk, de amikor telve lesz a föld az Úr teljes ismeretével, akkor szemtõl szembe ismerjük meg Istent és békességét. Most és mindenkor Isten az, aki reménységgel biztatja szívünket. A 99:2 ének ezt így foglalja össze: "Emberekben lehetetlen a mi segedelmünk; Mindenekben tehetetlen az õ segítségük; Õk is enyhet és kegyelmet attól várnak, attól nyernek, ki Ura mindennek."
Köszönjük, Atyánk, hogy elvezettél minket advent negyedik vasárnapjához. Éreztesd velünk, hogy hiábavaló minden földi kincs, politikai hatalom, nagy országhatár, ha a lélek üdvössége elvész.
Istenünk! Öröm számunkra, hogy újból együtt lehetünk, és kijelentéseidet hallhatjuk Igéd üzenetében. Köszönettel és bûnbánattal is jövünk Hozzád. Kérünk bocsásd meg mulasztásainkat. Bocsáss meg ha hallgatunk, amikor szólni kell, és szólunk amikor hallgatni kell. Bocsásd meg ha akkor cselekszünk, amikor nem kellene, és akkor vagyunk tétlenek, amikor cselekednünk illene. Emlékeztess a missziónkkal kapcsolatos mulasztásainkra is, arra, hogy felebarátaink megsegítése helyett önzõen szemet hunytunk szükségeket látva, nem hallottuk meg az evangélium üzenetét a küldetésünkkel kapcsolatban.
Mennyei Atyánk! Küldj ki minket tanítványokként a világba, hogy rajtunk keresztül mások is megtalálják a Hozzád vezetõ utat, a békességet és jóakaratot. Reménységért, hitért, békességért, és jóakaratért imádkozunk Hozzád Jézus Krisztus nevében. Ámen.
Új teremtmény Krisztusban
Lekció: II. Kor. 5:1-20, Textus: II. Kor 5:17 "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."Textusunk szerint a Krisztusban való lakozás új teremtménnyé tesz bennünket. Az igét tanulmányozva ráébredünk arra, hogy ebben az életben sok más minden megváltoztathatja az életünket, de semmi sem olyannyira, mint Jézus Krisztus.
Betegségek folyamán megváltozik az életünk. Kórházakba, öregotthonokba járva gyakran azt tapasztaljuk, hogy egy régi, életerõs ismerõsünk, néha az egyik napról a másikra nyomorékká válik, és egy pár hónap alatt alig lehet ráismerni.
Házasságok szintén megváltoztatják az egyéneket. Találkoztam olyanokkal, akik sokak véleménye szerint nem értek volna el eredményt az életben ha nem kaptak volna maguk mellé egy olyan házastársat, akinek a segítségével szinte új teremtmények lettek. Láttam olyan esetet is, ahol a házasság teljesen lerombolta az egyén életkedvét és a dolgos, szorgalmas egyén lezüllött, állandóan részeg volt és veszekedett. Ismerek olyan lelkészházaspárt, ahol a feleség kapitányos magatartása miatt nem kapott a férj meghívást egy gyülekezetbe, de olyant is ismerek, ahol a feleség kedves lelkülete miatt bocsátott meg a gyülekezet újból és újból a durván, részegesen viselkedõ prédikátornak.
A környezet is megváltoztatja az egyéneket. Emlékszem fiatalokra, akik a faluról gyermekkorukban felkerültek a városba és egy néhány esztendõ elteltével mveltségükben túlszárnyalták a régi játszótársaikat. Volt aki elhagyta Magyarországot és nyugaton az idegen életbe nem csak hogy kiválón beleilleszkedett, hanem kiváló vezetõje lett az új társadalomnak. Az idõ is megváltoztatja az embereket. Elnézem az egyháztagokat, soknak egyre nehezebb felmenni a lépcsõkön, és ha valamit visznek szinte félnünk kell, hogy esetleg szívrohamot kapnak, egyre ziláltabbá válik a légzésük.
A rossz információ is megváltoztatja az embereket. Magyarországon sok fiatalt láttam, akiket a gonosz rendszer félrevezetett, és a templomos, hívõ szülõk gyermekeibõl istentagadó pogányok lettek. Nem csak, hogy nem jártak templomba, de az egyház ellenségeivé váltak. A rossz információ és pletyka napjainkban is elidegenítheti a hívõ lelkeket, mert nem azért járnak a hívek a templomba, hogy veszekedést lássanak és halljanak, hanem azért, hogy Istent dicsérjék, hogy szeretet közösséget találjanak.
A szülõk befolyása a legnagyobb az életben. Egy író egyszer azt mondta, hogy száz évvel a gyermek megszületése elõtt a kezdõdik a gyermek karakterének a befolyása. Mert a szülõktõl és nagyszülõktõl is függ jövõnk és felfogásunk. A metodista egyház megalapítójának, John Wesleynek az anyja beszélt latinul, görögül és franciául, és tanult teológiát is. Tizennyolc gyermeke volt, de minden gyermekével naponta foglalkozott. Susannah Wesley keresztyén karaktere volt az a példakép, amelyik az egyik fiából Kálvinhoz és Lutherhez hasonlóan naggyá tette az anyaszentegyház szolgálatában.
Egy híres prédikátor, Henry Ward Beecher szerint rá a legnagyobb hatást nem a professzorok vagy intézmények tették, hanem egy napszámos, aki napról napra hangosan olvasta Bibliáját, és önmagával szinte megvitatta az Ige üzenetét. A fiatal Beecher látta ennek az egyszerû napszámosnak az örömét és boldogságát, és megtapasztalta Isten igéjének pozitív hatását gyermekkorában.
Van a modern történelmünkben egy szomorú eset is a káros befolyásról. II. Miklós cár feleségül vette a német származású Alexandrát. A házasságukat megáldotta a Teremtõ egy trónörökössel, akirõl hamar kiderült, hogy hemophiliában, egy gyógyíthatatlan vérbetegségben szenved és az egyik napról a másikra meghalhat. Az orvosok tehetetlenek voltak, de a szülõk közelébe férkõzött egy hamis próféta, Grigorij Raszputyin, kérdéses hátterû szerzetes. Érdekes módon, amikor õ imádkozott a gyermekért, akkor mindig jobban lett, úgyannyira, hogy Miklós cár és neje, Alexandra a gyermeküket féltve teljesen a Raszputyin hatalmába kerültek. Raszputyin azt mondta a szülõknek, hogy a gyermek csak addig fog élni, ameddig követik az utasítását. Raszputyin hatalma olyan naggyá vált az uralkodón, hogy a politikai hivatalokra való kijelölés, vagy valakinek az elbocsátása nem attól függött, hogy milyen tehetséges volt, hanem attól, hogy miképpen viszonyult Raszputyinhoz. Ennek az embernek a befolyása hintette el a forradalom magjait. Az elégedetlenség olyanná nõtt, hogy még a cár családját is megölték. Kitört a polgárháború és a kommunisták átvették Oroszországban a hatalmat. A kormány egy akkori tagja, Kerenszky szerint, Raszputyin nélkül nem lett volna forradalom, és Lenin nem jutott volna hatalomra.
Ismertettem egy néhány dolgot, amik jó irányba vagy rossz irányba befolyásolhatják létünket, amikbõl láthatjuk, hogy sok minden megváltoztathatja az életünket, de semmi sem hasonlítható ahhoz a változáshoz, amit Krisztus teremt bennünk. Talán még sokan emlékeznek az elsõ szerelem mámorára, amikor minden rózsaszínûnek, ragyogónak tûnt fel a szerelem tükrében. Aki megtalálja Jézus Krisztust, az egy ugyanilyen változáson megy át. A virágok is szebbek lesznek. Az emberek kedvesebbeknek látszanak. Kívül nem változott meg semmi, de a bensõnket valami átformálta, és a világgal való viszonyunk megváltozott. "Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." Kívül nem változott meg semmi, de belül megszületett az új ember.
Nézzük meg ma, hogy Krisztus mint változtatta meg az életét a következõknek. Kezdjük a felmérést Simon Péterrel. Péter közönséges halász volt, akit a testvére, András hozott Jézushoz. András sem volt nagy ember. Õ is csak egyszerû halász volt, de azt tette, amit mindenki megtehet. Egy testvért elhozott a Megváltóhoz. Nem gondolom, hogy tudatában volt annak, hogy milyen nagy dolgot cselekedett. Miután Pétert bemutatta András Jézusnak, Péter Jézus Krisztus egyik leghûbb tanítványává vált.
Ti hoztatok-e már valakit istentiszteletre, az imaközösségbe? A meghívott és Krisztusnak bemutatott egyén megváltozhat, mint Péter. Újjászületik az, aki a Krisztus közelében lakozik.
Péter körülbelül három évet töltött el Jézussal. Néha örömet okozott a jelenlétével, de volt olyan alkalom is, amikor csalódást okozott a Mesternek. Jézus azonban mindig láthatta, hogy bármilyen nehéz idõkkel néztek szembe, Péter ott volt az Úr mellett. És akkor jött az a végzetes éjszaka a Gecsemáné kertben, amikor elfogták a Mestert. Péter karddal akarta megvédeni Jézust, de Jézus eltetette a fegyevert. Amikor meghurcolták Jézust a zsidó és a római hatalmak, Péter akkor is ott volt a közelében. De amikor felelõsségre vonták, hogy õ is a tanítványokhoz tartozik, akkor tagadta, hogy valaha is ismerte Jézust. Még átkozódott is, hogy sohasem ismerte azt az embert. Késõbb kiment és keservesen sírt.
Ám ezt követi egy másik találkozás a feltámadás után, amikor a tenger parton Jézus szemrehányás helyett háromszor megkérdezi tõle: Péter szeretsz-e engem. Péter szeretsz-e engem. A harmadik kérdés után Péter hozzákezdett sírni mondván, Uram tudod, hogy szeretlek. Péter újból visszatért a helyes útra. És amikor eljött a pünkösd ünnepe, akkor ott látunk egy prédikátort, aki több ezer embernek hirdeti az igét. Ki a prédikátor? Nem más mint Péter. Az igehirdetését követõen háromezren megtértek. Micsoda különbség. A tradíció szerint Péter apostolt is keresztre feszítették a hitéért, de a mondák szerint azt kérte, hogy õt fejjel lefelé feszítsék meg, mert nem méltó, hogy olyan halála legyen mint Jézusnak. Jézus, aki Péternek az életét megváltoztatta, meg tudja változtatni a miénket is. A rossz nyelvû, hirtelen szájú Péterbõl igehirdetõ lett. Mindenütt szükség van a rossz nyelvek megváltoztatására. Minden gyülekezetben vannak rágalmazók, istenkáromlók, csúnya szájúak, akiknek nagyobb szükségük van a változásra, mint Péternek volt.
1958-ban az én életembe is belenyúlt az Úr. Virágvasárnapi egyházi konferencia volt Norwalkon, Connecticut államban. A környék magyar gyülekezeteitõl buszokkal és autókkal érkeztek a hívek százai. Nekem jutott az a feladat, hogy magyarul tegyek tanúbizonyságot a hitemrõl a templomban, az ifjúságot képviselve. Elmondtam, hogy a kommunizmus nehéz évei alatt titokban jártam konfirmáció oktatásra, mert szerettem volna továbbtanulni, és a vallásos egyének néhol még a középiskolába sem jutottak be. Elmondtam, hogy egyszer Édesanyám a Reformátusok Lapjában látott egy pár soros cikket arról, hogy egy bizonyos nap be lehet iratkozni vallás oktatásra, de ezt a faluban nem tudták. Édesanyám meglátogatta a szülõket, tudatta velük a beiratkozás lehetõségét, és a helyi pártvezetõk nagy bosszúságára tömegesen jelentkeztek a gyermekek vallásoktatásra. Elmondtam, hogy amikor Ózdon a középiskolát bevégeztem, akkor nekem jutott a feladat (angolban a "valedictorian" szerepe), hogy búcsúzzak az érettségizõ osztálytársak nevében, és én 1955-ben, az akkori terror évek idején, a kommunista jelszavak helyett Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írott elsõ levele 13. részével búcsúztam el az iskolámtól, de ugyanakkor a továbbtanulástól is, mert azonnal tudomásomra hozta az egyik tanár, hogy a klerikális reakció hívei nem jutnak be az egyetemre. Amikor elolvastam Pál apostolnak szavait a hitrõl, reménységrõl és szeretetrõl, nem maradt száraz szem a templomban. Amerikában elmehettem volna mérnöknek, tanárnak, de Jézus Krisztus szolgálatát választottam a népem között. Új teremtés lettem Krisztusban. Az angol nyelvû gyülekezetekben könnyebb a szolgálat, mert a legtöbb magyar egyház anyagi élete Amerikában és Kanadában a társadalmi rendezvényekre van felépítve, nem adakozásra. A létért és fennmaradásért folytatott küzdelmünkben a missziói szolgálat sok helyen minimális, vagy teljesen hiányzik. Aggodalommal látom, hogy sok magyar testvér nem találta meg Jézus Krisztust. De azt is látom, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük az orvosra, így maradok. Nem a kényelmet keresem, hanem az idegenbe szakadt népem közt a szolgálat lehetõségét.
Elérkeztünk az esztendõ végéhez. Ilyenkor szokás visszanézni, hálát adni, és készülni az újesztendõre. Ma az életem olyan idejére néztem vissza, amiben új teremtésként elhívott az Úr lelkészi szolgálatra. Elhívásom nem olyan volt, mint Pál apostol a megtérése a damaszkuszi országúton. Lassú folyamat volt, amiben válaszutak elé állított Isten. Választanom kellett a nagyobb anyagi juttatással járó mérnöki állás, és az anyagiakban szerény lelkészi szolgálat között. Népem szolgálatát választottam. Arra törekszem, hogy Jézus Krisztus ügyét a magyar testvéreim között önzetlenül elõbbre vigyem. Imádkozom, hogy az általam hirdetett és elhintett Ige szavain keresztül mások is új teremtményekké váljanak Krisztusban, és az új teremtmények lelkületével kezdjük meg az újévet.
"